Aszalt gyümölcsökkel töltött édes-sós karaj

Ha rám hallgattok - és miért ne tennétek, sose akartam senkinek rosszat -, ezt a receptet feltétlenül kipróbáljátok. Nem szoktam ilyesmit mondani, de ennél az ételnél tény, hogy ez egy olyan ünnepi fogás, amelyben az ízorgia garantált. Körítheted sokféle módon, mindenhogyan zseniális lesz. A recept hosszú lesz, de nem kell megijedni tőle. Három részből áll a művelet: a hús felvágása és bepácolása, megtöltése, illetve megsütése. No lássuk!

Hozzávalók:

1,2 kg sertés rövidkaraj  csont nélkül, egyben

3-4 evőkanál barbeque szósz, vagy ha nincs, végső soron ketchup is megfelel

töltelék:

25-30 dkg szeletelt bacon

1 nagy fej vöröshagyma

3 gerezd fokhagyma

1 szál rozmaring

fél teáskanál oregano

5-6 dkg aszalt sárgabarack

5-6 dkg aszalt szilva

5 dkg aszalt áfonya

egy marék mazsola

7-8 dkg dió

1 nagyobb savanykás alma

fél dl fehér bor

1,5 dl alaplé vagy víz

pác:

1 teáskanál só

fél teáskanál bors

1 teáskanál provance-i fűszerkeverék

3-4 gerezd fokhagyma

1 teáskanál rozmaring

2 evőkanál balzsamecet

2 evőkanál olívaolaj

Elkészítés:

Keverjük össze a pác hozzávalóit. A fokhagymát vágjuk nagyon apróra, de inkább préseljük le fokhagymaprésen, a rozmaringot szintén vágjuk nagyon apróra, de használhatunk őrölt rozmaringot is.

A húst fel kell vágnunk úgy, hogy egy nagy, egyenletes vastagságú téglalapot kapjunk. Ehhez szükségünk van egy éles késre. A karajt gondolatban lapjában négy részre osztjuk, és az alsó negyednél vízszintesen elkezdjük bevágni.  Amikor elérjük a késsel a hús másik oldalát, nem vágjuk át a húst, hanem folyamatosan haladunk a késsel, mindig egyet-egyet fordítva a húson, amíg a bal kezünkben tartott karaj "henger" egyre kisebb nem lesz, a hús téglalap pedig egyre nagyobb. Én másképp csináltam egy videó után menve, de hiába követtem az utasításokat, nem lett jó a végeredmény, úgyhogy azt nem mondom el, mert nem működik jól, össze-vissza kellett farigcsálnom a húst, hogy meg tudjam tölteni.

Megvan tehát kiterítve egy nagy téglalap húsunk. Klopfoljuk ki óvatosan úgy, hogy egyenletesen vastag legyen a hús mindenhol. Lehetőség szerint ne lyukasszuk ki sehol.

Fogjuk a húst, és ecsettel kenjük meg gazdagon mindkét oldalát a páccal, majd hajtsuk össze, takarjuk le folpackkal, és néhány órára (vagy egy éjszakára akár) tegyük hűtőbe, hadd járja át alaposan a pác a húst.

Készítsük el a tölteléket! A bacont vágjuk csíkokra, és egy kevés zsiradék hozzáadásával süssük ropogósra. Vegyük ki az edényből, tegyük félre. A visszamaradt zsiradékon pároljuk meg a vörös- és a fokhagymát, adjuk hozzá a rozmaringot, oreánót, végül pedig jöhetnek a gyümölcsök: az apróra vágott barack, szilva, az áfonyával és a mazsolával nem kell bajlódni, mehetnek a töltelékbe vagdosás nélkül, vagyis bele egyenesen a serpenyőbe. Követheti őt a felaprított dió, végül pedig az apró kockákra vágott alma is. (Nem kell az almát meghámozni.) Pároljuk néhány percig együtt ezeket. Zuttyantsuk vissza a serpenyőbe a szalonnát, öntsük a töltelékre a bort és az alaplevet, majd néhány percig nagy lángon pároljuk a gyümölcsöket és a szalonnát. Tegyük félre hűlni.

A húst terítsük ki egy deszkára, kenjük rá a tölteléket. A széleken egy-egy centis sávot hagyjunk szabadon. Érdemes a kezünkkel, vagy egy szilikon lapáttal jól összetömöríteni a tölteléket. Tekerjük fel a húst óvatosan, majd konyhai spárgával (ami bírja a hőt, és nem olvad bele a húsba) kötözzük össze a karajt. De nem elég széltében összekötözni, legalább egyszer, de inkább kétszer a hosszanti tengelye mentén is rögzítsük spárgával a húst.

Még nincs vége a procedúrának. Terítsünk az asztalra egy jó nagy darab erős alufóliát, arra egy sütőpapírt, és helyezzük rá a húst. Csomagoljuk be a papírba, végül a fóliába, hogy sehol ne szökhessenek ki a gőzök a csomagból. Irány a tepsi és a sütő!

200 fokon süssük a húst 60 percig.

Az idő leteltével vegyük ki a sütőből, óvatosan csomagoljuk ki. Én ekkor megmértem a hús belső hőmérsékletét, ha eléri a 72 fokot, már át van sülve. Én kicsit magasabb hőfokra hevítettem a tekercset, biztosra akartam menni. A sütési idő függ a hús vastagságától is, lehet, hogy kell neki 70 perc is, annál több nemigen.

Csomagoljuk ki a batyut, kenjük meg a húst a BBQ szósszal, majd tegyük vissza még 10 percre, hogy szép pirosra süljön. Távolítsuk el a spárgát a húsról.

Ha elkészült, érdemes pihentetni legalább 15 percig a sültet.

TIPP:

Tálalhatod bármilyen krumpli vagy rizs körettel, szerintem a legfinomabb egy jóféle krumplipürével, de a sütőben sült édesburgonyától sem sértődik meg.

Szervíroztam mellé nyers zöldségeket mogyoróvajas dresszinggel, mit mondjak, olyan ízrobbanás volt, hogy csak lestem.

Jó lehet még mellé a hagyományos párolt lilakáposzta is.

Granola ajándékba

A granola jó dolog, nagyon is. Főleg ha nem boltban veszed, épp ezért pontosan tudod, mit kevertél bele. Legjobban ezért szeretem az otthon készült granolát, mert nincs benne adalékanyag, állományjavító, anyám kínja. Ráadásul gyorsan és egyszerűen elkészíthető, variálható az otthon található alapanyagok, vagy a személyes preferenciáink szerint. Nálam most ilyen készült, és mondhatom, remekül sikerült.

Hozzávalók 2 db 7 dl-es üvegnyihez:

5 dkg vaj/margarin/olaj

15 dkg juharszirup/agavé szirup/méz

25 dkg zabpehely (ha szükséges, gluténmentes verzió)

4 dkg liszt (én hajdinalisztet használtam, hogy gluténmentes legyen a granola)

3 dkg tökmag/napraforgó mag

10 dkg pekándió/dió/mandula

10 dkg aszalt vörös áfonya/barack

1 teáskanál őrölt gyömbér

2 teáskanál vegyes fűszer, én most mézeskalács fűszert használtam

egy nagyobb csipet só

Elkészítés:

A zsiradékot és az édesítő szirupot összeolvasztjuk egy edényben.

Egy tálba beleöntjük az összes alapanyagot, meglocsoljuk az olvasztott zsiradékkal, és egy szilikon spatulával alaposan elkeverjük a száraz keverékben. A cél, hogy a magok mindenhol legyenek nedvesek.

Sütőpapírral borított tepsire öntjük a keveréket, egyenletesen eloszlatjuk rajta, majd 130 fokra előmelegített, légkeveréses sütőbe toljuk.

20 perc sütés után átkeverjük a granolát, és adunk neki még 15-20 percet. A második etapban figyeljünk oda, nehogy megégjen a keverék.

Ha elkészült, húzzuk sütőpapírral együtt hűvös felületre a granolát, hagyjuk teljesen kihűlni, mielőtt üvegekbe töltjük. Ahogy hűl, egyre ropogósabb (és ellenállhatatlanabb) lesz.

TIPP:

Tálalhatjuk tejjel, joghurttal, használhatjuk díszítésre, ahogy szeretnénk.

Gasztroajándéknak sem utolsó egy dekoratív üvegbe csomagolva.

Vajas keksz, a szezon sztárja

Én óvatosan bánok a kekszekkel itthon, mert tudvalevő, ha van itthon keksz, azt megesszük. Ha meg nincs, akkor könnyű ellenállni a kísértésnek 😃, tiszta sor. 

Még tavaly vettem egy mintázott sodrófát, gondoltam, álomszép kekszeket fogok vele készíteni, csak aztán tavaly karácsonykor a sok minden mellett erre nem maradt kapacitás. De majd most! 

Hát most van kapacitás, csak minta nincs a kekszeken, ugyanis a vájatok nem elég mélyek a sodrófán, így a minták nagyjából egyáltalán nem láthatók. Viszont maga a keksz tészta finom, úgyhogy érdemes megörökíteni és megsütni alkalomadtán. És ha valaki szerencsésebb, mint én, és van jó mintázója, akkor meg hajrá!  Akár otthoni fogyasztásra kitűnő ez a keksz, tea, kávé mellé, akár vendégeknek, akár ajándékba nagyon ajánlom.

Hozzávalók:

25 dkg liszt
10 dkg porcukor
vanília őrlemény ízlés szerint
1 csipet só
1 tk reszelt narancs- vagy citromhéj
14 dkg vaj
2 evőkanál 20 %-os tejföl

Elkészítés:

Rém egyszerű a munkamenet. A lisztet elkeverjük a porcukorral, vaníliával, sóval, citrushéjjal, eldörzsöljük a vajjal, végül beledolgozzuk a tejfölt. Kész. 

Folpackba csomagoljuk a tésztát, ellapítgatjuk, majd egy órára betesszük a hűtőbe. Érdemes két részre osztani a tésztát, hogy amíg az első adaggal dolgozunk, a másik pihenhessen a hűvösben, ne olvadjon fel.

A tésztát enyhén lisztes felületen kinyújtjuk. Ha mintázni akarjuk, akkor hagyhatjuk kicsit vastagabbra, 3-4 mm-re, mert a sütipecsétet a tésztába nyomva valamelyest vékonyodni fog a keksz.

A kekszeket kiszúrjuk vagy körülvágjuk, majd óvatosan a sütőpapírral bélelt tepsire emeljük.

180 fokon sül, az én sütőmnek kellett 15 perc, elképzelhető, hogy más sütők hamarabb megsütik.

Fontos, hogy ne hagyjuk bent a sütőben barnulásig a kekszeket.

Amint úgy érzékeljük, hogy a tészta már nem nyers, vegyük ki a tepsit a sütőből, a sütőpapírt húzzuk le a kekszekkel együtt egy hűvös felületre, és ne nyúljunk hozzájuk, amíg jelentősen nem vesztenek a hőmérsékletükből. Melegen ugyanis még hajlékonyak, de meglepően gyorsan lesznek kemények és ropogósak. Én egy rácson hűtöttem ki őket, így tudott alulról is levegőzni.

A többi tésztával is hasonlóan járunk el.

TIPP:

Nagyon sokféle módon ízesíthetjük ezt a tésztát, mehetnek bele a kedvenc fűszereink, kardamom, fahéj, mézeskalács fűszerkeverék, bármi, amit szeretünk.

Terveim között szerepelt, hogy a kekszek talpát csokiba mártom, de majd a legközelebbi adagnál. Viszont ez is egy lehetőség.

A sót semmiképp ne felejtsük ki a tésztából. Imádnivaló, ahogy az ember egy-egy sószemcsére ráharap, kár lenne megfosztani magunkat az élménytől.

Fahéjas, cukros magvak

Ugye mindenkinek (de legalábbis a nagyvárosban élőknek) megvan az élmény: sétálsz a téli utcán, és egyszer csak megérzed az intenzív fahéjas, semmivel össze nem téveszthető illatot, ami a cukros, fahéjas mandula árus bódéjából áramlik? Olyankor nehéz - ha nem egyenesen lehetetlen - megállni, hogy az ember ne vásároljon belőle. Sajnos én imádom ezt a nyalánkságot, és nagyon régen ki akartam már a házi verziót próbálni. Erre is most került sor, köszönet érte az ötletgazda fiamnak.

Hozzávalók 1 adaghoz:

30 dkg mag vegyesen (mandula, dió, törökmogyoró, paradió, kesudió)
1 csésze (2,5 dl) víz
2 csésze cukor (kipróbálható kevesebbel is)
1-2 teáskanál őrölt fahéj, vagy több, ízlés szerint

Elkészítés:

Egy serpenyőben összeöntöttem a cukrot, a vizet és a fahéjat, majd addig főztem, amíg teljesen fel nem olvadt a cukor. Egy-két perc forrás után elkezd szépen besűrűsödni.

Beleöntöttem a magokat a serpenyőbe, és addig kevergettem, amíg a nedvesség el nem párolgott, és a magokat egy már száraz cukor- és fahéj réteg nem vonta be.

Végül a serpenyő tartalmát kiborítottam egy nagy sütőpapírra, elrendezgettem rajta a magokat, hogy lehetőség szerint ne érjenek össze, és hagytam kihűlni.

Csinos zacskóban, üvegben "szervírozva" remek gasztroajándék édes szájú szeretteinknek. No meg magunknak is.

Dobpergés és gubakifli

A címben említett gubakifli valószínűleg nem szorul magyarázatra, ám a dobpergés annak szól, hogy évek hosszú sora óta készülök arra, hogy saját sütésű gubakifliből készüljön a karácsonyi mákos guba, és most végre, végre összejött. Ugyanis eddig a rengeteg ilyentájt aktuális teendő, feladat közül mindig a gubakifli volt az, ami a legfájdalommentesebben volt lehúzható a to do listről. De nem az idén! Gyönyörű és nagyon finom lett, mert hát természetesen még azon melegében le kellett tesztelnem. Hasonló az állaga, mint a kalácsnak, csak ez jóval kevésbé édes. Szerintem klasszisokkal jobb mákos guba fog belőle készülni, mint a bolti kifliből.

Hozzávalók:

50 dkg liszt
3 dkg cukor
7 gr porélesztő
1 teáskanál só
6 dkg vaj
3 dl langyos tej

1 tojás a teteje lekenéséhez (ilyentájt szokott azért maradék tojás várakozni a hűtőben)

Elkészítés:

Egyszerű kelt tészta metódus. A lisztet tálba mérem, hozzáadom a sót, a közepébe szórom az élesztőt, cukrot, ráöntöm a meglangyosított tejet. A robotgéppel vagy kézzel összedolgoztatom, és a végén kis kockákkban hozzáadom a vajat is, azzal dagasztom készre. Amikor kiveszem a robotgépből a tésztát, én még azért jócskán át szoktam gyúrni az egészet, kell az a kis igazi törődés egy kelt tésztának.

A tésztát visszapakolom a tálba, letakarom, és 50-60 percet hagyom kelni.

Ezek után deszkára teszem, három részre osztom. Precízek használhatnak mérleget is ehhez a művelethez, én nem bajlódtam vele.

A részeket golyóvá formáltam, ebben a formában is pihent úgy 10-15 percet.

Végül mind a három adagot vékonyra nyújtottam, igyekeztem tartani a téglalap

formát több-kevesebb sikerrel. A téglalapokat hosszanti oldaluk mentén feltekertem, elég szorosan, és még a fordulatoknál meg is nyomkodtam kissé a rudat. Tepsire tettem, lekentem egy kis tejjel higított tojással.

A sütőt 210 fokra melegítettem, az aljába tettem egy kis lábasban vizet, hogy viszonylag gőzös legyen a sütő, és nagyjából 20 perc alatt megsütöttem a guba rudakat.

Narancslekvár

Van egy-két szokásom, ami a luxus kategóriába tartozik (nekem), az egyik ilyen, hogy minden decemberben veszek néhány kiló kezeletlen szicíliai narancsot Giuseppétől. Soha nem fogom elfelejteni az első alkalmat, amikor rendeltem tőle narancsot, és megkóstoltam. Azt gondoltam, hogy megértem már néhány évtizedet és tudom, amit tudok, de akkor derült ki, fogalmam sem volt az évtizedek alatt, milyen a narancs valójában. Hát olyan, mint amilyet Giuseppe hozott Szicíliából. Azóta minden évben megengedem magamnak ezt a luxus vásárlást.

Idén az a szállítmány, amiből én vásároltam, kissé mintha túléretten lépte volna át az országhatárt, ezért nem volt bátorságom tartogatni a gyümölcsöt, féltem, hogy előbb tönkremegy, mint ahogy megennénk, ezért nekiálltam egy háromnapos lekvárfőző projektnek. Egy pillanatra sem bántam meg, csodás áttetsző, intenzív narancsízű lekvárt kaptam. Így készült:

Hozzávalók:

4 kg bio narancs
2,5 kg kristálycukor
másfél deciliter citromlé (Meyer citromot szedtünk múlt héten a Szőrös és Kisjuhász Kertészetben, Lajosmizsén)
Grand Marnier likőr, természetesen elhagyható, mennyisége pedig, ha használsz: amennyit nem szégyellsz
2-3 evőkanál pektin

Elkészítés:

A narancsokat megmostam, zöldséghámozóval a lehető legvékonyabban meghámoztam, majd újra nekiestem a gyümölcsöknek, ezúttal a fehér bundájuktól szabadítottam meg őket. Itt aztán feketén-fehéren kiderült, hogy a lekvár projekt messze nem tartozik a rentábilis tevékenységek körébe, ugyanis csak a lehántott és kikukázott fehér bunda bő egy kilót nyomott. Na most ugye ha ezt megeszed a gyümölccsel, az még hagyján, de amikor kidobod, az fájdalmas. A pénztárcádnak. Ezzel természetesen senkit nem akarok lebeszélni a lekvárfőzésről, mert különösen azután, hogy megkóstoltam az elkészült végterméket, szikla szilárdan állíthatom, hogy minden pénzt megért.

A narancssárga, hajszálvékony héjakat és a felkarikázott narancsot megmértem, majd annyi súlyú vízzel öntöttem le, amennyi a gyümölcs volt. (2,5 kiló, de ez itt most nem releváns, csak tájékoztatásul írom le.) Az edényt letakartam alufóliával, kiraktam a hűvös spájzba egy napra.

Másnap feltettem az edényt a gázra, felforraltam a narancsot, főztem 25 percig, majd hagytam kihűlni. Ismét letakartam, ismét ment a spájzba.

Harmadnapra aztán fogtam a gyümölcsöt és lemértem, ekkor 3,34 kg volt. Fogtam két kiló kristálycukrot, a harmadik kilót készenlétbe helyeztem, hátha szükség lesz rá, a cukrot ráöntöttem a gyümölcsre és felforraltam az egész miskulanciát. Adtam neki 40 percet arra, hogy elnyerje a megfelelő állagot, de mivel ezt a szívességet nem tette meg, fogtam 3 evőkanál pektint, elkevertem egy maréknyi cukorral és belezuttyantottam a bugyogó lekvárba. Amikor 5 perce főtt, beleöntöttem a citromlevet és a narancslikőrt is. Adtam még egy-két percnyi forralást, hogy az alkohol többé-kevésbé elpárologjon, majd a lekvárból tettem egy kanálnyit egy hűtőből kivett kistányérra. Mivel azt láttam, hogy a tányéron elkezdett zselésedni, úgy döntöttem, hogy elkészült a narancslekvárom.

Üvegekbe porcióztam, majd száraz dunsztba tettem pihenni.

Egyáltalán nem keserű a lekvár, nem is túl édes, mivel jóval kevesebb cukrot tettem bele, mint amennyit előírásszerűen tennem kellett volna. Alig várom, hogy lássam a barátok arcát felderülni, amikor megkapják a maguk adagját, illetve erősen várom a december 25-e reggelét, amikor a frissen sült kalácsra egy réteg igen jó minőségű vajra felkenhetem és megehetem az én adagomat.

A lekvár Limara receptje alapján készült.

Gluténmentes zöldséges "fasírt"

Tipikusan a "minek nevezzelek" kategória... Angol nyelven loafnak hívják az ilyesmit, ami cipót jelent, jó is ez a név, de mivel nálunk a cipó inkább kenyérfélét jelöl, megtévesztő lehet. Szóval maradjon fasírt, ha jobb nem jut eszünkbe.

Van az a pillanat, amikor a gluténérzékeny és laktózt sem fogyasztó unokahúgodnak nagy büszkén elmeséled, milyen klafa mentes ételeket találtál ki karácsonyra, és a beszélgetés közben rájössz, hogy igen ám, de a tervezett leveles tészta bár vegán, de rohadtul nem gluténmentes, és a gondosan kitervelt indiai ételben a paneer... hát... szóval az se játszik. És ott állsz, hogy akkor most mi a bánatos búbánatot adj neki enni? Bár megegyeztek abban, hogy hoz magának ennivalót, de hát ez mégse járja, nem is te lennél, ha nem akarnád megoldani a feladatot. Egyrészt rátaláltam az ohmyveggies.com/-n erre a szuper receptre, másrészt meg rájöttem, hogy ez tulajdonképpen az előző vega Wellington egy kicsit módosított változata, hajdinaliszttel, vörös lencsével, leveles tészta nélkül.

A mennyiségeket a rendelkezésre álló készleteim szerint módosítottam.

Hozzávalók:

15 dkg vörös lencse
20 dkg gomba
3 szál szárzeller

2 sárgarépa
1 piros kápia paprika (vagyis annyi, amennyi akad otthon, esetünkben egy harmadnyi, de színnek az is teljesen megfelelő)
1 közepes vöröshagyma
2 maréknyi sütőtök kocka (volt otthon, miért ne tettem volna bele? Padlizsán nem volt itthon, amit az eredeti recept javasolt, azt így aztán nem tettem bele. Ahogy Steiner Kristóf mondja mindig, ne felejtsük el, hogy minden mindennel helyettesíthető. Ezzel bár nem értek egyet száz százalékosan, ez esetben bevált.)
2 evőkanál paradicsompüré
2 evőkanál aszalt vörös áfonya
1 evőkanál lenmag pehely (hála istennek, hogy minden feleslegesnek látszó izét megveszek!)
2 evőkanál hajdina liszt
só, bors
1 csokor petrezselyem

Elkészítés:

A vöröslencsét megmostam, annyi sós vízben, amennyi bőven ellepi, megfőztem. Ügyeltem rá, hogy puha legyen, de ne pépes. Leszűrtem.

A csinos kockákra vágott zöldségeket egy kevés olajon elkezdtem sütni a wokban. Először a sütőtököt és a répát kezdtem puhítani, utána jött az összes többi zöldség. Sorrendben a szárzeller, a hagyma, a gomba. Ízesítettem sóval, borssal, kakukkfűvel a keveréket, de ezt mindenki úgy fűszerezi, ahogy szeretné. 

Amikor minden megpuhult, hozzáöntöttem a leszűrt lencsét is. Utoljára hozzáadtam az áfonyát és az aprított petrezselymet a keverékhez, illetve a lenmagpelyhet, ez hivatott a tojás összetartó képességét pótolni.

Kihűtöttem a keveréket, végül pedig belekevertem a hajdina lisztet. 

Kibéleltem sütőpapírral egy gyümölcskenyér formát, jó szorosan belenyomtam, simítottam a keveréket, és az éjszakát a hűtőben töltötte. Végül pedig 200 fokos sütőben sült fél órát. A sütés vége felé tepsire borítottam a cipót, és pirosra sütöttem az addig a formában lévő alját is.

Köretként én most párolt rizst adtam mellé, de remek burgonyapürével is, esetleg kuszkusszal is el tudom képzelni.

TIPP:

Ha szeretnéd, vékony savanyúkáposzta levelekkel kibélelheted a formát, mielőtt a masszát beleöntöd, így szépen megtartja a formáját, plusz adtál még hozzá egy adag rostot is, ami sose baj.

Vega Wellington

Szép feladat, ha az ember családjában IR-esek, vegák, laktóz- és gluténérzékenyek vannak, és akad néhány szokványosan étkező is. Ezzel minden ünnepen szembesülök, amikor nálam gyűlik össze a család, ilyenkor már hetekkel korábban böngészem a netet, kimeríthetetlen aranybánya a Pinterest persze, ezt a receptet is ott lőttem, hála érte a culinaryginger blognak. Az ötlet egyébként onnan eredt, hogy a vegyesen étkezőknek Wellington szüzet készítettem, és gondoltam, az tök jópofa, ha a vega szekció megkapja ugyanezt zöldséges változatban.

Hozzávalók:

olívaolaj szükség szerint
75 dkg gomba, én most vegyesen használtam csiperkét és barna portobellót
1 közepes vöröshagyma
3 db szárzeller
15 dkg sárgarépa
1 közepes édesburgonya
só, bors, őrölt rozmaring
2 evőkanál sűrített paradicsom (nagyon szeretem az Aldis, tubusosat)
zsemlemorzsa szükség szerint
1 csomag leveles tészta

a tojás a tészta kenéséhez (ha vegán módon készítenéd, szerintem növényi tejjel is lekenheted)

Elkészítés:

Kicsit hosszadalmas a zöldségek hámozása, aprítása, de hát nincs mese, ez ezzel jár. Elsőként az édesburgonyát betettem az air fryerbe sülni héjastól, kb. negyed óra alatt teljesen megpuhult. Rá csak az utolsó percben lesz szükség.

A gombákat leöblítettem, nagyon apróra daraboltam, ugyanezt tettem a hagymával, répával, zellerrel. Majd némi olívaolajat melegítettem a Tefal wokomban, és magas hőmérsékleten három részletben megsütöttem a gombát. Sózásról ilyenkor szó se lehet, különben a gomba nem sül, hanem párolódik, és mi azt nem akarjuk. 

A megsült gombát egy edénybe szedtem, olyanba, amiben minden más zöldség el is fog férni. 

Következőleg a répát, hagymát, zellert pároltam, időnként egy pici vizet is adtam hozzá, hogy gyorsabban menjen a dolog. Ezt már sóztam, borsoztam, ment bele a rozmaring is, de fűszerezheted kedved szerint akár oregánóval, zsályával, kakukkfűvel.

Amikor minden megpuhult, belekevertem a paradicsom pürét, kicsit lepirítottam, majd hozzáadtam a gombához a zöldségeket, kicsalogattam a héjából az édesburgonyát, és a pépet hozzáadtam a keverékhez. Megkóstoltam, ízesítettem még, hogy jó karakteres legyen, végül hozzáadtam annyi zsemlemorzsát, hogy jól formálható, de nem kemény masszát kapjak. Lefedtem, és kiküldtem éjszakára az erkélyre hűsölni.

A vendégség napján egy frissen tartó fóliára kiterítettem a leveles tésztát, jó három ujjnyi csíkot levágtam a rövidebb végéből, majd közel az egyik hosszanti oldalhoz felhalmoztam a zöldséges masszát. Úgy formáztam, mintha egyben sült fasírtot akarnék sütni. A tésztát a zöldségbuci körül megkentem (maradék) tojással, majd a fólia segítségével szépen betekertem a zöldségeket a tésztába. A hajtás jó, ha alulra kerül, ezt tervezzük meg előre. A tészta két végét összecsíptem, majd behajtottam a Wellington alá. A levágott tésztából kis fenyőket, csillagokat szúrtam ki, elhelyeztem őket a rúd tetején. Lekentem tojással az egészet. Néhány helyen megszúrkáltam a tésztát, hogy a keletkező gőz távozni tudjon, majd 200 fokos sütőben 30 perc alatt megsütöttem.

Ebből az adagból tisztességes mennyiség lesz, olyannyira, hogy a zöldséges masszából még tíz kicsi gombócot le is fagyasztottam, majd az air fryerben megsütöm egyszer vacsorára.

Ajándékok a konyhából 2. rész

Folytassuk a gasztroajándékok sorát, remélem, az első rész receptjeit átnéztétek, és még inkább remélem, hogy találtatok belőle hasznosítható, megvalósítható ötletet, amivel örömet szerezhettek a rokonaitoknak, barátaitoknak.

ÉDES FALATOK

Oreo golyó

Mandulával töltött aszalt szilva csokiköntösben

Narancsos marcipán

Nem biztos, hogy illik ebbe a kategóriába, de a granola nem maradhat ki az ajánlóból.

SAJTOK

Pácolt feta
Hermelin

FOKHAGYMA

Konfitált fokhagyma

MUFFIN ÜVEGBEN

Forrás: Pinterest

Muffin "konzerv"

És a verhetetlen ajándék, a házi készítésű száraz tészta. Nálam széles metélt, cérnametélt, lebbencs és kockatészta szokott készülni, tudnék spagettit is csinálni, de az olyan nagy időráfordítást igényel, hogy egyszerűen nem éri meg vele szöszmötölnöm. Mindenki imádja, ha száraz tésztát ajándékozok neki, főleg, ha megspékelem a csomagot egy-két üveg házi spagetti szósszal is. Lehet, hogy bolondnak nézel, de szerintem ilyenkor télen is el lehet készíteni kisebb tételben ezt a szószt tisztán konzerv paradicsomból, mert a fűszerezéssel, csomagolással abszolút egyedivé tehető, kiváló ajándék lesz belőle. Ha megfőtt, zárd le az üveget, bugyoláld takarókba, hogy lassan hűljön ki, és kész is vagy.

Vaníliakivonat, természetesen házilag

Emlékszem, mikor először olvastam egy külföldi blog receptjében, hogy vanília kivonatot használ az illető, nem is értettem a dolgot. Nálunk akkor lehetett kapni műízű vanília aromát, és csókolom. Máshol mást használnak, nem ilyet? És egész pontosan milyen is az a vanília kivonat? Aztán elszaporodtak a gasztroblogok, kicsit nagyobb kitekintésem lett a (nekünk) különlegesebb(nek számító) hozzávalókra, és láttam, hogy külföldön a blogger bemegy a boltba, leemeli a polcról az üveges vanília kivonatot, hazaviszi, felhasználja, helló. 

Az én első beszerzésem a Culinarisban történt, pontosan emlékszem, olyan 2600 forint körüli összeget adtam a vaníliáért, és hát őszintén szólva az brutál drága volt akkor hazai viszonyok között. Nielsen-Massey márkájú volt, jellegzetes sötét üveg, sárga cimke... ma már duplájába kerül ugyanaz a kis üveg, de láttam már 8000-ért is. Ez a 8000 forint volt az a lélektani határ, amikor azt mondtam, hogy ha soha az életben nem érzek vanília ízt, akkor se adok ki ennyi pénzt egy pi...cike üveg léért, értem én, hogy veszélyben a világ vanília termelése, meg vanília maffia, meg mittomén... de szerencsém is volt, mert ekkor esett be a postaládámba egy hírlevél egy francia cégtől (ez itt ugyan nem a fizetett reklám helye, de vanissa.fr), akik normális áron árultak vaníliarudat, így aztán a helyzetem meg is oldódott. Vettem 29 euróért egy maréknyi vanília rudat, vettem fél liter vodkát, és az elkövetkezendő tíz évre biztosan van elég vanília kivonatom. Éppen most töltöttem fel a fél literes üveget egy kevés vodkával, azt kell mondjam, meg se látszik a színén a hígítás.

Hozzávalók:

fél liter vodka
4-6 vanília rúd, nyilván ha akad több, még jobb eredményt érünk el

Elkészítés:

A vanília rudakból egyet-kettőt hosszában felhasítottam, a többit nem bántottam, de keresztben mindet elfeleztem, hogy teljesen elmerüljön az alkoholban a rúd. Beledobáltam őket a vodkába, lezártam, sötét helyre tettem, és 2-3 hét múlva csodálatos színű, letaglózóan vanília illatú kivonatom lett, amit ha fogytán van, felöntök egy pici vodkával, és kész.

Ha olyan barátnak adod ajándékba, aki nemcsak szeret, de szokott is sütögetni, biztos lehetsz benne, hogy áldani fogja a nevedet érte. Egy sk cimke, egy mutatós üveg, egy szép szalag az üveg nyakára, és rendben is vagy.

Ajándékok a konyhából 1. rész

29 nap múlva karácsony. Nem tudom, közületek ki hogy készül a karácsonyi főzésre, az ajándékozásra, az ünnepre úgy általában, de azt gondoltam, egy kis segítséget nyújtanék az ajándékozás részhez, ugyanis egy csomó olyasmi kerülhet ki a konyhánkból, amivel másoknak örömet szerezhetünk, és talán mi magunk is feltöltődhetünk, amíg az elkészítésükkel foglalatoskodunk. Úgyhogy lássuk a gasztro ajándékokat, amiknek létrehozására még bőven van időnk. Lesz majd egy második része a bejegyzésnek, nem akarok túl sok ötletet egyszerre rátok zúdítani. 

SÜTEMÉNYEK

Csokoládés babka
Preckedli
Gyümölcskenyér
Cantuccini
Kalács
Flódni
Bejgli
Csokiszalámi
Mézeskalács

HÚSFÉLÉK

Konyakos kacsamáj pástétom

Rilett

ITALOK

Tojáslikőr
Csokilikőr

Házi Baileys

LEKVÁROK, SZÓSZOK, KIVONATOK, KRÉMEK

Citrom lekvár
Cukkini lekvár
Körte chutney
Házi pizzaszósz

Vanília kivonat házilag 

Citromkrém, más néven lemon curd

Folytatom az ajándékok sorát hamarosan.

Házi Baileys likőr

Jó néhány évvel ezelőtt, van már talán 15 is, óriásit ment a neten az ír krémlikőr házi készítésű verziója. Többször is elkészítettem akkortájt, de egyrészt ma már nagyjából bármelyik sarki boltban kapsz Baileys, másrészt ha nem is olcsó, de talán ünnepek előtt az ember megenged magának egy üveggel, viszont ha gasztroajándékban gondolkodik az ember lánya, akkor verhetetlen a házi Baileys ötlete, és garantáltan örülni fog neki az, aki kapja. 

Az én változatom csakúgy, mint a tojáslikőrömé, hidegen, főzés nélkül készül, ezért eggyel talán egyszerűbb, mint a főzős, tejforralós receptek. Ráadásul ebben nincs nyers tojás, szemben ugye a tojáslikőrrel, úgyhogy még annyit se kell miatta aggódni, mint azért kéne. Összekeveri az ember a hozzávalókat, alaposan összerázza, és kész is van.

Az eredeti recept - Index Fórum, ie. 5000 évvel... - így kezdődik: végy 3,3 dl kommersz whiskyt. Nos, ehhez azért hozzáfűzném gyorsan, hogy kommersz (aka olcsó, silány) alapanyagból az életben nem fogunk minőségi végtermékhez jutni, ez egyszer olyan biztos, mint hogy itt ülök a laptopom előtt, és pötyögöm be a receptet. Szóval én azt tanácsolnám, vegyetek normális whiskyt, ha márkát kéne mondanom, én a Jamesonra szavaznék, abból fél litert kapsz 4900 forintért, ha ismersz valami pöpec kínait, akár kicsit olcsóbban is hozzájutsz. A recept végén jövök egy whisky-s sztorival...

Hozzávalók:

3,5 dl (Jameson) ír whisky
3,5 dl 32 százalékos habtejszín
2 tubus sürített tej, esetleg az is házi készítésű
1,5 dl erős, minőségi fekete kávé
1 evőkanál instant kakaópor
2 evőkanál vanília kivonat

Elkészítés:

A kakaót a kávéval csomómentesre keverjük, hagyjuk kihűlni, végül a többi hozzávalót is beletesszük, alaposan összerázzuk, -keverjük. Kb. egy liter likőrt kapunk, szerintem az két megajándékozottnak pont elég.

Szép üveg, saját gyártású cimke, csinos csomagolás - biztos siker.

Az úgy volt, hogy amikor a Heti Hetesben dolgoztam, megkeresett minket egy cég, akik egy olyan üdítőitalszerűséget gyártottak, ami alkoholfogyasztás után kvázi kijózanított. Nem hagyta felszívódni az alkoholt, vagy mi volt a lényege, nem emlékszem már. Mindenesetre elutaztatták a stáb egy részét Dublinba talán két napra, a program egy kulcsfontosságú állomása volt a Jameson gyárban tett látogatás. Az volt a feladat, hogy vegyünk részt egy whisky kóstoláson, ahol 12 féle whiskyt próbálhatunk ki, egyrészt eldönthetjük, hogy az ír vagy a skót whiskyt szeretjük-e (én azóta nem ittam skót whiskyt, és terveim szerint nem is fogok mást, csakis írt, ha egyáltalán valamit...), másrészt utána letesztelhetjük a kijózanító csoda italt, és beszámolhatunk a tapasztalatainkról. No, mire végére értünk a gyárlátogatásnak, és már csak a kóstoló volt hátra, valahogy a stábtagoknak inába szállt a bátorság, és senki nem akart leülni kóstolni. Hogy ne maradjunk szégyenben, a műsorvezetővel feláldoztuk magunkat, esküszöm mindenre, ami szent, hogy tényleg csak a mundér becsülete volt, ami odalökött az asztalhoz, mert én amúgy nem vagyok nagy barátja a whiskynek. Megkaptuk a magunk kis porcióit, egyenként nem volt talán csak egy nyeletnyi, na de volt belőle 12 ugyebár. Csont nélkül teljesítettük a feladatot, még ott beszélgettünk is Lacival, hogy nahát, nem gondoltuk volna, hogy ilyen jól bírjuk a piát. Aztán néhány perc múlva elérkezett a pillanat, indulni kellett, várt a busz. Na mondom, Lacikám, menjünk, mi megcselekedtük, amit megkövetelt a haza! Ebben szépen egyet is értettünk, majd felpattantunk az asztaltól. Álmunkban. Mert hogy az a 12 nyeletnyi cucc bizony a gravitáció szíves közreműködésével a lábunkban kötött ki, én konkrétan ott támaszkodtam az asztal szélén, görnyedten, mint akit hasba rúgtak, se kiegyenesedni, se lábra állni, se semmi. Ne szépítsük a dolgot, úgy be voltam nyomva, mint az atom.  Úgyhogy igazán nagy örömmel fogadtam az üdítős cég termékét, mert ha az nincs, én talán még most is ott kóválygok a Jameson gyárban... De így, hogy az üdítő tisztességgel elvégezte a dolgát, megtette, amit ígért, vidáman galoppoztunk tovább... a Guinness gyárba :) Szeretek veszélyesen élni, na!

Muffin ajándékba

Őszintén megmondom, nagy barátja vagyok a gasztroajándékoknak. Elsősorban adni szeretem, de van olyan drága barátnőm, aki külföldön él, és időről időre különböző ínyencségekkel lep meg karácsonyra, születésnapra, olyasmikkel, amikhez itthon nem jutok hozzá, és imádom ezeket a meglepetéseit. Az is gasztroajándék természetesen, méghozzá a legjobbak közül való. Én most saját készítésűt ajánlok, aminél egyszerűbbet, utolsó pillanatosabbat nemigen tudok elképzelni. Muffint ajándékozunk egy csinos üvegben recepttel. Vágjunk bele!

Forrás: Pinterest

Fogj egy csinos csatos vagy csavaros tetejű üveget. Mondanom sem kell, ne legyen savanyú uborka szagú, homályos, sérült tetejű, horribile dictu régi cimkétől ragacsos. Annyit akár áldozhatsz is rá, hogy boltban veszel valami szépséget, vannak brutál drága helyek, de az Ikeában például baráti áron juthatsz hozzá szép darabokhoz. Szóval fogd az üveget, készítsd elő a hozzávalókat, és az alábbiakat keverd szépen össze:

3 csésze liszt (egy csésze 2,5 dl)
1 csésze kristálycukor
1/2 csésze tejpor (én a Bosnyákon szoktam venni a kínaiaknál)
1 evőkanál sütőpor
1 teáskanál só
1/2 teáskanál szerecsendió
1 teáskanál fahéj

1 teáskanál őrölt gyömbér
1/4 teáskanál szegfűszeg

Ez így mehet bele az üvegbe. Én úgy szoktam csinálni, hogy oldalára fektetem az üveget, és a keveréket kanállal adagolom bele, közben ahogy telik, folyamatosan emelem függőlegesig az üveget. Így elkerülheted, hogy az üveg oldala, ha nem lesz teljesen tele, lisztes, átlátszatlan, "poros" legyen. Tudom, apróság, és talán túl nagy jelentősége sincs, de én szeretem az ilyen dolgokat akkurátusan művelni.

Már csak egy dolgod van: egy mutatós kartonra vagy dekoratívabb papírra leírni a receptet, de persze ki is nyomtathatod, ha úgy kényelmesebb. A recepten szerepelni fognak azok az összetevők, amelyeket értelemszerűen nem tehetsz bele az üvegbe. A receptet aztán szintén valami kreatív és mutatós módon spárgával, szalaggal hozzáerősítheted az üveghez.

1 db enyhén felvert tojás
1 és 1/4 csésze víz (1 csésze 2,5 dl)
1/4 csésze olaj
1 üveg muffin mix

Elkészítés:

A sütőt előmelegítjük 200 fokra, és kivajazzuk a muffin formákat. Használhatunk muffinpapírt is vajazás helyett. Hogy fém, vagy szilikon formát használunk, mindegy is. 

Egy tálban összekeverjük a tojást, vizet, olajat a muffin keverékkel. Elég annyira összekeverni, hogy a száraz anyagokat mindenhol érje a nedvesség. Ne keverjük túl, ez a muffinnál különösen fontos, hogy könnyű maradjon a tésztája. A muffinformákat félig megtöltjük a masszával. 15-20 percig sütjük, vagy amíg a közepébe szúrt fogpiszkálóra már nem ragad sütimassza. Kivesszük a megsült sütiket a formából, rácson hagyjuk kihűlni.

Ötletek az ajándék felturbózásához:

- Ajándékozhatsz hozzá ünnepi muffin papírt.

- Ajándékozhatsz hozzá muffintepsit is akár, akkor aztán tényleg komplett lesz a cucc.

- Ha tudod, vagy feltételezed, hogy a célszemélynek van muffintepsije, keress egy jópofa rácsot ajándékba, amin kihűtheti a sütit. Az a tapasztalatom ugyanis, hogy sok sütögető vágyik erre, de sajnálja rá a pénzt.

- Adhatsz a recepthez mindenféle plusz dolgot: apróra darabolt diót, mandulát, mogyorót (nem árt tájékozódni a megajándékozandó esetleges allergiájáról), mehet bele egy maroknyi kókuszreszelék, vagy csokicsepp, aszalt vörösáfonya, vagy ha szereti a megajándékozott, mazsola is, tehetsz bele kandírozott narancshéjat is, ha van otthon. 

Citromlekvár

De nem ám akármilyen citrom, hanem Meyer citrom. A Meyer citrom a citrom és a narancs természetes hibridje, nem olyan durván savanyú, mint a citrom, a héja is inkább a narancséra emlékeztet, az illata pedig kellemesen fűszeres, narancsszerű. Sok éve már, hogy először találkoztam ezzel a fajta gyümölccsel, és amióta megkóstoltam, azóta keresem, várom, hogy piacon vagy szupermarketben felbukkanjon. A lemon curd egyszerűen csodálatos belőle. És most már azt is tudjuk, hogy lekvárnak sem utolsó. 

A citromokat a Szőrős és Kisjuhász Kertészetben szedtem Lajosmizsén, az ország egyetlen citromfarmján. Itt találkoztam Gabojszával, ő mesélte, hogyan készítette a lekvárt, és mivel a metódus igen egyszerű, én is hasonlóan készítettem, mint ő.

Hozzávalók:

1,5 kg Meyer citrom
40 dkg cukor
fél teáskanál kurkuma
1 teáskanál pektin

Elkészítés:

A citromokat alaposan megmostam, annak ellenére, hogy ezek kezeletlen héjúak, de a fóliasátor alatt azért nem sterilek természetesen. Kinyomtam a citromok levét, a héjakat pedig felezve, negyedelve egy lábasba tettem. Felengedtem annyi vízzel, hogy ellepje a gyümölcshéjat, és nagyjából 20 percig forraltam. Ezután leöntöttem a héjakról a vizet, helyére öntöttem a citromlevet, a cukrot, kurkumát, és elkezdtem főzni. Úgy húsz percig főztem, puhítottam a héjakat, közben a cukor elolvadt, ekkor tettem bele egy pici cukorral elkeverve a pektint, amivel még 5 percig forraltam a lekvárt. Végül fogtam a botmixeremet, és alaposan leturmixoltam a lekvárt. Sterilizált üvegekbe kanalaztam, lezártam, végül száraz dunsztba tettem őket másnapig.

Konfitált fokhagyma

Minden bizonnyal a legnépszerűbb karácsonyi gasztroajándékok közé fog tartozni ez a klafa kis fokhagyma. Idén készítettem először, de tuti biztos, hogy nem utoljára. Elkészítése egyszerű, mint a hanyatt esés, szerintem nem kell hozzá a legdrágább, prémium minőségű olívaolajat megvenni, de persze ne sansa/pomace olajat vegyetek hozzá, az ugyanis a legalacsonyabb minőségű olaj, amit vegyi eljárással nyernek ki a halálra préselt olajbogyókból, szóval ennél azért akarjatok jobbat magatoknak, vagy az általatok megajándékozottnak. Én most a Lidlben vettem normális(hoz közeli) áron olajat.

A konfitált fokhagymát általában annak készítsétek, akit eléggé szerettek ahhoz, hogy 8-10-12 fej fokhagymát türelmesen megtisztítsatok, utána pedig napokig kapkodjátok a földről, innen-onnan az elbújt fokhagymahéj darabokat. Íme, a kezdetek:

Hozzávalók:

8-10 fej fokhagyma
olívaolaj szükség szerint
egy ágacska rozmaring, mokkáskanálnyi szárított kakukkfű

só

Elkészítés:

A fokhagymákat megtisztítjuk, gyökér felőli végüket levágjuk, majd lábasba tesszük. Felöntjük annyi olívaolajjal, amennyi ellepi. Hozzáadjuk a rozmaringot, kakukkfüvet, sót, és forrásba hozzuk az olajat, majd a létező legkisebb lángon addig sütjük a hagymát, amíg vajpuha, kenhető állagú nem lesz. Ha a kis gerezdek nem maradnak hófehérek, az sem baj, a sárgás, barnás színük mindössze azt jelzi, hogy elkezdtek karamellizálódni.

Óvatosan kis üvegekbe szedjük a gerezdeket egy kanál segítségével, végül felöntjük a fűszeres olajjal, ügyelve arra, hogy ne lógjon ki sehol a fokhagymagerezd az olajból.

Állítólag két-három hétig tartható el, de szerintem tovább is jó az, hiszen a fokhagymákat légmentesen elzárja az olaj a levegőtől, nyilván csak tiszta eszközzel nyúlunk az üvegbe, nem látom okát, miért ne lehetne hetekig eltartható ez az étel, már feltéve, hogy nem fogy el egy este alatt pirítósra kenve.

Sűrített tej házilag

Én nem tudom, mi volt velem, egy mohás kő alatt éltem eddig, vagy mi, de én valahogy nem értesültem arról, hogy sűrített tejet lehet házilag is készíteni. Azt tudom, hogy dulce de lechét hogyan kell előállítani sűrített tej konzervből, de arról meg mindig azt gondoltam, hogy biztos az én kezemben/konyhámban történne meg az a katasztrófa, hogy a konzervdoboz hirtelen megunná a bődületes nyomásnövekedést, amit a forralása okoz, és beterítené az egész miskulanciát a ragacsos szutty, úgyhogy ez nálam a no way, illetve a never ever kategóriába soroltatott.

                                              

Na de kies kis hazánkban nemigen lehet tubusos sűrített tejet kapni, ha meg lehet, mocsok drága, és az árára még rárakódik a közlekedéssel eltöltött időm és a buszjegyek ára. Úgyhogy elkezdtem kutakodni, hol lehetne mégis emberi áron ilyen istennyilát kapni, és akkor egyszer csak bamm, képen vert a felismerés, hogy tejóisten, itt mások, akiknek több eszük van, mint nekem, rég maguk főzik a sűrített tejüket. Hát több se kellett, gondolhatod, neki is álltam reggel. Mert mi mást csinálnék egy olyan napon, amikor 1/4 4-kor kidob az a nyűves ágy, nem igaz? (A sűrített tej után még nekiálltam konfitált fokhagymát készíteni, és vár ma még rám a lekváros linzer tésztájának megsütése és bedobozolása. Ja, közben van ám nekem munkahelyem is, és dolgozom is mindemellett :) )

Hozzávalók 46 dkg sűrített tejhez:

6 dl tej (én 1,5 százalékosat használtam, mert az van itthon, de 2,8-asból jobb szerintem)
2 dl 30 %-os habtejszín (nem, nem főzőtejszín. Az a termék valójában nem létezik, vagy ha igen, akkor nem tejszín.)
15 dkg kristálycukor

Kész, passz, semmi más nem kell, csak még egy kis türelem.

Elkészítés:

A cukrot egy (teflon bevonatú) lábasba mértem, felöntöttem a tejjel és a tejszínnel, majd közepesen erős lángon felforraltam. Amikor forrt, kiválasztottam a legkisebb gázrózsát, ami a tűzhelyemen van, oda átraktam az edényt, időnként megkevertem (közben pedig fokhagymát pucoltam), és 45 perc múltán, amikor a matéria a felére forrt, késznek nyilvánítottam. 46 dkg sűrített tej lett a végeredmény. Amikor elzárod alatta a gázt, azt fogod gondolni, hogy ez olyan híg, mint a csuda, de állítólag a hűtőben be fog sűrűsödni.

Végeztem egy gyors számolást is. Egy tubus 150 grammos konzerv kb. 700 ft, de legyünk megengedőek, ha lehetne kapni, biztos lenne 500-ért is. De nincs. A tojáslikőrhöz 40 dkg kell, tehát 3 tubus, az 2100 ft.  Ha házilag főzöd, akkor 6 dl tej 264 forintra jön ki (egy liter úgy 440 ft körül van,) 2 dl tejszín 650 (!!!!!) ft, 15 dkg cukor, ha ársapkásat kapunk (hahaha), az nagyjából 60 ft. Az ha jól számolom, összesen 974 forint, tehát azt mondhatjuk, hogy kevesebb, mint fele annyi pénzből jöttünk ki, mintha boltit vettünk volna. Nekem ennyit megér a buli.

Preckedli

Már a nevét is imádom, szeretem megpörgetni a számban a szót: preckedli. És szeretem még azért is, mert ez egy sváb aprósütemény, és én 50 százalékban sváb vagyok. Végül pedig szeretem azért, mert nagyon hasonló a kedvenc karácsonyi sütimhez, ehhez a retró darabhoz, csak ha lehet, a preckedli még gazdagabb tészta, mint az. 

Hozzávalók:

50 dkg liszt
10 dkg sertészír
15 dkg vaj
1 tojás + 1 tojás sárgája (a fehérjét felhasználjuk a teteje kenéséhez)
egy-két kanál tejföl, ha szükséges
fél citrom leve és leszerelt héja
15-20 dkg cukor
1 csomag sütőpor

A sütemény tetejére 10 dkg durvára vágott dió elkeverve ízlés szerinti mennyiségű kristálycukorral. Én most ledaráltam a diót, úgy jobban szeretem a végeredményt.

Elkészítés:

A szokásos metódussal dolgoztam: a késes betétű aprítóban a lisztet összevegyítettem a zsiradékkal, majd hozzáadtam a többi hozzávalót. Kicsit ugyan nehezen boldogult a gép, de nem akartam plusz tejfölt hozzáadni (bár ha nem áll össze a tészta, nincs más megoldás), és végül nem is volt rá szükség. Kiöntöttem egy nagy folpackra a konyhapultra, szépen összenyomorgattam a folpack segítségével, becsomagoltam, és néhány órára betettem a hűtőbe.

Lisztezett deszkán vékonyra nyújtottam, úgy 3 milliméteresre, és kiszúrkáltam a linzerekhez, aprósütikhez használt kiszúrómmal. Minden darabnak lekentem a tetejét tojásfehérjével, meghintettem a cukros darált dióval, szorosan egymás mellé ültettem a sütőpapíros tepsin (azért 4-5 mm hely legyen köztük, ne érjenek egymáshoz), és 180 fokra előmelegített sütőben 12 perc alatt világosra sütöttem.

Összesen négy tepsi lett, figyeljünk oda, mert ahogy a sütő egyre melegebb, az egymást követő tepsi sütik egyre kevesebb idő alatt készülnek el. Ne égessük mert, mert az se nem csinos, se nem finom.

Műanyag vagy fém dobozban sokáig eláll. Nincs ennél jobb egy karácsonyi kávé vagy tea, netán forró csoki mellé, ezt biztosan állíthatom. Gasztroajándéknak sem utolsó ám!

Zalai borítós

Talán említett már, hogy évek óta feliratozom Borbás Marcsi műsorait a Duna TV számára, rengeteg Gasztroangyalt csináltam annak idején, talán egy évad volt, amit nem én készítettem. Mióta elindult a Borbás Marcsi szakácskönyve, az is az én feladatom. Gondolhatjátok, hány, meg hány recept van a fejemben ennek köszönhetően, no nem tételesen, meg pontosan, de fajták szerint, alapanyagok szerint. Ha olyannal találkozom, ami felkelti az érdeklődésemet, elrakom a saját archívumomba. Nem, egyáltalán nem mindegyik recept van kedvemre, a sütik általában nagyon is, a nagyon húsos, cupákos, körmös-pacalos izék nemhogy kevésbé, de egyáltalán nem. Így történt, hogy a két héttel ezelőtti műsorban találkoztam ezzel a savanyú káposztás recepttel, és azonnal szimpatikus lett.

Egyrészt az egyszerű elkészítése miatt*, másrészt meg a lányom épp káposztasavanyítással bíbelődik a tanyán, és hozott egy jó adaggal, ami hát ne szerénykedjünk, egyszerűen kiváló. Egész káposztafejet vennem kellett, de azt épp hozzájuk tartva a kecskeméti piacon beszereztem, úgyhogy semmi nem állt az étel kipróbálásának útjába. Fotó most nem készült, mert forrón vágtam fel, és ahhoz, hogy szépen lehessen szeletelni, inkább langyosnak kellett volna lennie, de sebaj, ez az étel fotó nélkül is nagyon meggyőző.

Hozzávalók:

1 kis fej savanyított káposzta
15-20 dkg aprókáposzta, vagy az egész fejről néhány levél, ami nem kell a forma kibéleléséhez, betakarásához
50 dkg darált sertéshús, jó, ha nem a legkisebb hús-zsír hányadosút választjuk
20 dkg rizs (legjobb az arborio)
1 nagy fej vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma
só, bors
1 evőkanál sertészsír (vagy olaj)
20 dkg füstölt szalonna
1-2 evőkanál sűrített paradicsom
1 evőkanál őrölt fűszerpaprika
1,5 dl tejszín
3 egész tojás

Elkészítés:

Tegyük oda a rizst bő, enyhén sós vízben főni, főzzük úgy 10 percig, majd szűrjük le. Ekkor a rizs még nem teljesen puha.

A szalonnát apróra vágjuk, alacsony lángon kiolvasztjuk a zsírját. A keletkezett zsíron (ha kevés, pótoljuk sertészsírral) puhára dinszteljük az apróra vágott vöröshagymát, a dinsztelés vége felé hozzáadott aprított fokhagymát is. Hozzáadjuk a darált húst, a fakanállal szétnyomkodjuk, hogy ne maradjanak nagy csomók a húsban, elkezdjük párolni. Sózzuk, borsozzuk meg. A hús levet fog engedni, addig pároljuk, süssük a húst, amíg ezt a levet el nem fővi. Szórjuk meg borssal, pirospaprikával, adjuk hozzá a paradicsom sűrítményt is, keverjük jól át. Érdemes a tölteléket egy gondolattal intenzívebben fűszerezni, mint ahogy gondolnánk.

Adjuk hozzá a húshoz a rizst, keverjük össze.

Zsírozzunk ki egy püspökkenyér formát, vagy egy 26 centis kapcsos tortaformát, béleljük ki a savanyúkáposzta fejről lefejtett levelekkel. Szerencsés, ha a levelek vastag erét kivágjuk (és főzés közben elropogtatjuk). A formát mindenhol borítsa káposztalevél, úgy ügyeskedjünk, hogy a forma peremén túl is lógjanak a levelek. Ha több rétegben van a levél a forma alján, az nem baj. Ekkor már látjuk, lesz-e maradék a levelekből. (Ne felejtsük el, hogy az ételt majd be is kell takarni káposztalevéllel.) Ha igen, vágjuk apróra, keverjük a töltelékhez. Természetesen ezt kell tennünk akkor is, ha nem a káposztafejből származik az aprókáposzta, hanem külön vettük.

Három tojást keverjünk el a tejszínnel, és apránként adjuk a töltelékhez. Mindegy tulajdonképpen, hogy a tejszínes edénybe kanalazzuk a tölteléket, vagy a töltelékre öntjük rá adagonként a tejszínt, a lényeg, hogy ne egyszerre tegyük, mert ekkor még a töltelék ha nem is tűzforró, de meleg, ne süssük meg a tojást, nem ez a cél. Kóstoljuk meg, ha kell, adjunk hozzá pici sót, borsot.

Nos, ekkor készen áll a kibélelt formánk és a töltelékünk, valamint néhány levél a tetejére. Töltsük a tölteléket a káposztaágyba, nyomkodjuk le, hogy ne legyen levegős, a túllógó leveleket hajtsuk rá a töltelékre, és fedjük be teljesen a tetejét, ehhez szükség lesz még néhány káposztalevélre. Egy-két kanál zsírral vékonyan kenjük meg az étel tetejét, szebb színe lesz sütés után.

200 fokos sütőben kb. 50-60 percet sül az étel. Én kapcsos tortaformában készítettem, szerencsém volt, hogy a formám peremes, így volt, ami felfogja a kisülő zsiradékot, máskülönben kifolyt volna a sütőbe. Ha nagyon tele van a formád töltelékkel, érdemes alufóliával letakarni a sütő alját, hogy ne folyjon a zsír világba szanaszét.

Tejföllel, friss, puha kenyérrel tálaljuk.

* Bonyolultnak tűnik leírva a recept, de nem az. Kibéleled a formát, megpirítod a húst, összekevered a rizzsel, aprókáposztával, betöltöd, megsütöd.

Meggy nyersen eltéve

A címben jelzett szókapcsolat volt a keresőszó, amit beütöttem a Google-ba, hogy emlékeztessem magam, hogyan is kell készíteni ezt a klassz... hűha, mi is ez? Befőtt? Nem, azt főzni szokták, ezt meg nem kell... Akkor mi ez? Na, ez most megfogott. Amíg hűséges és szorgalmas segítőtársam a konyhában épp meggyet magoz, addig én megpróbálom kitalálni, hogyan is nevezzem ezt a jóságot. 

Használhatod simán nassnak is téli estéken, rakhatod bármilyen desszertbe, triffle-ba, piskótába, kevert sütibe, a leve pedig mehet szörpnek. És munka vele annyi van, hogy ki kell magozni a meggyet, ezt nem érdemes elspórolni, mert előbb-utóbb meg kell szabadulni a magtól, és kész.

Teszek még el meggylekvárt, isteni lesz a karácsonyi, barátoknak összeállítandó gasztro ajándékcsomagba a házi tészta, bejgli, lemon curd mellé.

Hozzávalók:

1 kg meggy magozva
25-30 dkg cukor ízlés szerint
2 evőkanál rum (elhagyható)
fél mokkáskanál Na-Be a biztonság kedvéért

Elkészítés:

A meggyet nagyon alaposan megmossuk, leszárazzuk, kimagozzuk, majd egy megfelelő méretű tálban lecukrozzuk. Hűvös helyen letakarva egy-két napot állni hagyjuk, időnként átkeverjük, hogy a cukor ne üljön le az aljára. Időközben a meggy levet ereszt, a cukor elolvad. Üvegekbe porciózás előtt adjuk hozzá a rumot és a tartósítót, alaposan keverjük át, és szorosan rakjuk üvegekbe a gyümölcsöt. Öntsük rá a cukros levet (ami kimarad, szörpnek használjuk), zárjuk le az üvegeket, és mehet is a polcra/szekrénybe/kamrába.

Flódni

Ha mélyen magamba nézek, sose gondoltam volna, hogy egyszer flódnit fogok sütni. Élt bennem egy kép egy rémesen macerás munkafolyamatról, aminek a végeredménye legalábbis véleményes (ettem én már olyan száraz flódnit, hogy a nagykés alig vitte...), a bejgli meg már amúgy is megy évek óta emlékezetből is, akkor meg minek álljak neki ennek a heroikus küzdelemnek, nem igaz? Ja, hogy a flódni nem hasonlítható össze a bejglivel? Ja, hogy imádom a jó flódnit? Ja, hogy szeretem a kihívásokat? Akkor hajrá, legyen flódni! Szeretném az elején leszögezni, ha netán a bejegyzésből másként nem derülne ki, hogy flódnit sütni nem egy agyműtét. Kicsit pepecselős, de milliószorosan megéri a ráfordított időt!

A recept természetesen Esztertől származik.

Először is elkészítettem a töltelékeket, és amint kihűltek, légmentesen záródó dobozban eltettem őket a hűtőbe, egészen másnapig. A diós és mákos töltelék úgy készül, hogy a hozzávalókat felfőzöm néhány perc alatt, az almásat pedig addig párolom, amíg már éppen puha nem lesz az alma, de szétfőzésről, pépesítésről szó se lehet!

Hozzávalók:

Diós:
25 dkg darált dió
5 dkg mazsola
18 dkg cukor
1 dl víz 

Mákos:
18 dkg darált mák
7 dkg cukor
1 dl víz
fél narancs reszelt héja

Almás:
1 kg alma meghámozva, durva reszelőn reszelve
1 ek. méz
1 ek. cukor
1 púpos teáskanál fahéj
fél mokkáskanál őrölt szegfűszeg
1,5 dl fehérbor
zsemlemorzsa vagy piskótamorzsa szükség szerint

Valamint sűrű szilvalekvár, az a legjobb, ha olyat kapunk, amit cukor hozzáadása nélkül főztek. Mennyiséget nem tudok mondani, nekem 7 dl-es üvegben van, úgy a harmadát használtam el.

Tészta:

60 dkg liszt
25 dkg vaj
85 g porcukor
2 tojássárgája
egy csipet só
1,5 dl fehérbor

1 tojássárgája a teteje megkenéséhez

Elkészítés:

A tészta hozzávalóit ugyanazzal az eljárással, ahogy az összes ilyen jellegű tésztát szoktam, a bor kivételével beleraktam a robotgépbe, amibe a kaszaboló késes betétet tettem, és elkezdtem az anyagot összedolgoztatni a géppel oly módon, hogy a bort elkezdtem hozzáadagolni, amikor a tészta már morzsás volt. Meglepően gyorsan összeáll a matéria, lehet is kiönteni a gépből a deszkára, ahol még kaphat egy-két szerető paskolgatást, de gyúrásra nincs szükség, és egyébként is, a vaj nem szereti, ha a kezünk hőjétől felmelegszik. 

A mérleg segítségével öt egyenlő súlyú adagra vágtam a tésztát, kigömbölygettem kissé, majd a tepsimnek megfelelő méretű (20x30 cm) vékony téglalapokká nyújtottam. A széleket egyenesre vágtam úgy, hogy a tésztára helyeztem a tepsit, és egyszerűen körbevágtam. Abból még egy-két millimétert le lehet csapni, hogy kényelmesen tudjuk a tésztát a tepsibe tenni a későbbiekben. Minden téglalapot sütőpapírra tettem, aztán egymásra raktam, természetesen a legfelső tésztát is befedtem papírral, alácsúsztattam egy vágódeszkát, és mehetett is a hűtőbe másnapig. Itt már barátságosan üdvözölték a hideg töltelékeket, és arról ábrándoztak, micsoda fantasztikus egyesülésben lesz részük másnap.

A sütés napján a tepsit kibéleljük sütőpapírral. Ezt lehetőleg ne felejtsétek el, nem úgy, mint én... Szóval sütőpapír, két oldalt jócskán lógjon túl a tepsin, hogy a kilógó darabokat megfogva egy mozdulattal deszkára emelhessétek majd a flódnit. Ennek hiányában marad a tepsiben szeletelés, és azt nem minden tepsi szereti.

Jöhet az első tésztalap a tepsibe, kenjük rá a diós tölteléket, rakjuk rá a második tésztalapot, és alaposan nyomkodjuk le. Nekem van ilyen tésztarollerem, vagy hogy hívják, azzal remekül át lehet rajta menni, az eredmény, mint a fotón látható, szuper. 

A diós töltelék után folytassuk a töltést a mákkal, az almával, végül utolsó rétegként jöhet a szilvalekvár. Minden réteget alaposan nyomjunk le, ne maradjon a töltelék és a tészta között levegő.

Végül kenjük le a tetejét egy kis tejjel higított tojássárgájával. A kenőtollal kenjük úgy a tojást, hogy függőlegesen is kenünk rajta, vízszintesen is, így kialakul egy csinos minta a flódni tetején. Mondhatjuk azt is, hogy tök mindegy, de hát miért ne legyen szép a süti, ha lehet, nem?

A sütést 200 fokra előmelegített sütőben kezdjük, adjunk a sütinek ezen a hőmérsékleten negyed órát, majd vegyük vissza a sütőt 175 fokra, és 50 percig süssük még.

A flódnit érdemes hűvös helyen pihentetni legalább egy napon át. Nekem szerencsére a spájzom pont jó erre a feladatra, itt hűsölt a kicsike a megvágásig. Természetesen kiveheted a tepsiből, ha több eszed volt, mint nekem, és nem felejtetted el a sütőpapírt, de csakis akkor próbálkozz ezzel, ha a flódni már kihűlt.

Fontosnak tartom elmondani, hogy a flódnit legalább 3 nappal az ünnep, vagy a tálalás időpontja előtt érdemes megsütni, mert a flódninak bizony szüksége van puhulási, érési időre. Én mikor az enyémet megkóstoltam a sütés másnapján, egy éjszakai pihentetés után, azt hittem, sírva fakadok, olyan kemény volt a cucc, bár száraznak nem volt száraz, de élvezetesnek se mondanám. Aztán az idő múlásával lett egyre-egyre csodásabb és ellenállhatatlanabb. Fentebb írtam, hogy a tepsi, amiben sült a flódni, 20x30 cm-es, ezt talán kicsinek találjátok, de megmértem a kész cuccot, 3,5 kg volt...