2017. május 16., kedd

Rebarbara chutney

Imádnivaló chutney, húsok mellé, grillezett sajtokhoz egész egyszerűen zseniális. Szerintem érdemes kipróbálni, mert maradandó élményt jelent.

Hozzávalók:

40 dkg tisztított, darabolt rebarbara
20 dkg vöröshagyma apróra vágva
1 dl testes vörösbor
2 evőkanál sherry ecet
2 evőkanál borecet
20-22 dkg cukor
2 dkg koriandermag kicsit megtörve
 15 dkg mazsola
2,5 evőkanál curry por
 1/2 mokkáskanál őrölt chili
 2 evőkanál baracklekvár
1,5 teáskanál só

Elkészítés:
 A felaprított rebarbarát és a hagymát egy széles serpenyőbe dobjuk, ráöntjük az eceteket és a bort, hozzáadjuk a mozsárban kicsit megtört koriandermagot, majd 10 percig szelíden forraljuk a keveréket. Ekkor adjuk hozzá a mazsolát, a lekvárt és a fűszereket, majd a kapott masszát 20 percig fedő nélkül, csendesen rotyogtatjuk. Ez alatt az idő alatt a rebarbara teljesen szétesik, a hagyma megpuhul, és a fűszerek fantasztikusan kiadják az ízüket. Kifertőtlenített üvegekbe szedjük a chutney-t, amikor kihűlt, mehet a kamrába.


2017. május 15., hétfő

Cukorbetegeknek is jár az édesség




Úgy van, nekünk is jár a nassolás öröme, az édes ízek élvezete. Mióta diétázom, számomra az úgynevezett kis étkezések okozzák a legkevesebb problémát, találtam gyümölcsjoghurtot (Zott gyártmány, Jogobella 0 %-os, átlagosan 12 gr ch/100 gr), vagy iszom uzsonnára egy tejeskávét 3 Korpovit keksszel, aztán kész. De most, hogy az eperszezon sunyi módon elkezdett bekúszni az életembe, nagy a fejtörés. Speciel epret pont szabad enni, alacsony a ch és a kalória tartalma is, fogok is lefagyasztani télre. Úgyhogy nekiálltam epres túrókrémet készíteni, és bár igazán nem valószínű, hogy gasztronómiai Nobel-díjat kapnék majd érte, ugyanis bonyolultsága vetekszik egy faékével, de leírom, mert segítség lehet másoknak.

Hozzávalók:
10 dkg túró (Oké márkájút használtam)
1 evőkanál natúr joghurt
folyékony édesítőszer
15 dkg eper
mentalevelek

Elkészítés:
Magas falú műanyag edénybe tettem a túrót, joghurtot és epret, nagyon krémesre turmixoltam, majd furfangosan két kis tálkába tálaltam, nemcsak a fotó kedvéért, de mennyire jó érzés már, amikor megeszed az első adagot, és boldogan, lelkifurdalás nélkül állhatsz neki a másodiknak is, mert az is a tiéd!

10 dkg túró      7,4 gr ch
1 evőkanál joghurt kiszámolhatatlanul kevés ch
15 dkg eper    12 gr ch
azaz 19,4 gr szénhidrátot ettem, ami éppen ideális a délelőtti 20 grammhoz.