Lencsefőzelék

Nem is értem, hogy nem került még ide a lencsefőzelék receptje. Én a hagyományos módon főzöm, nálam inkább sűrűbb az állaga, nem szeretjük, ha nagyon híg, a mustár, a babérlevél elmaradhatatlan ízesítők, és persze nagyon fontos a jó minőségű tejföl is. Mindig elmondom, ha szóba kerül, vagy aktuális, hogy a 12 százalékos tejföl nem tejföl. A tejföl 20 százalékosnál kezdődik, de én a 25 százalékost preferálom, Tesco Finest vagy Spar Prémium terméket veszek.

Eredeti, freeblogos blogomból előbányászott fotó 2006 tájékáról :D 

Hozzávalók:

50 dkg lencse

1 fej vöröshagyma

2-3 babérlevél

fél liter tejföl

só, fokhagyma

mustár

a rántáshoz zsiradék, liszt, pirospaprika (kb. 3 evőkanál olaj, 2 csapott evőkanál liszt)

 

Elkészítés:

A lencsét beáztatom néhány órára, de abból se csinálok gondot, ha erre nincs időm. Odateszem kuktában az apróra vágott vöröshagyma, só és babérlevél társaságában, hogy puhára főjön. Annyi vizet öntök rá az edényben, hogy ellepje a lencsét. Közben elkészítem a rántást: olajon zsemleszínűre pirítom a lisztet, kap egy pici gerezd fokhagymát, pirospaprikát, hideg vízzel felengedem, hozzáadom a megfőtt lencséhez - amin szerencsés esetben már nem sok víz marad, ha mégis, akkor úgy gondolomformán lemerítek belőle, mert mi azt szeretjük, ha a főzelék inkább a tejföltől lesz szaftos, nem a főzővíztől, ha értitek, mire gondolok - és összeforralom. Hozzáadom a tejfölt, azzal is rottyantom egyet. Ekkor következik a főzelék elkészítésének legfontosabb mozzanata: az ízesítés. Én mustárral szoktam kicsit megbolondítani, a számunkra kellemes savanykásságát a tejföl adja meg, ha kell, kaphat még sót, valamint egy csipetnyi cukrot szoktam még adni a komplett ízvilág eléréséhez. A főzelékhez kínált feltétek sora változatos: sült virsli, tükör tojás, kemény tojás, pörkölt, fasírt stb.

 

A lencséről

Te is egy évben csak egyszer, új évkor eszel lencsét? Simán elmész mellette a boltban, a piacon? Azt hiszed, csak főzeléket lehet főzni belőle? Akkor bizony fel kell fednünk előtted a titkot: a lencse roppant változatosan használható, egészséges, gyakorlatilag az év bármely szakában fogyasztható növényünk. 

Fotó: pixabay.com

Lencsetörténelem 

Kevés kultúrnövény van, melyet régebben ismerne és termesztene az emberiség, mint a lencsét. Bibliai történetek szólnak róla, és talán ha a szólás mögötti tartalom nem is ismert mindenki számára, a mondás – miszerint valaki eladja magát egy tál lencséért – közismert. A görögök között is igen népszerű volt, Hippokratész például májbajokra ajánlotta a fogyasztását. A rómaiak főzetet készítettek belőle, és különféle betegségek kezelésében hívták segítségül. A lencsét mindig is a szegények eledelének tartották, és bár igaz, hogy ritkán találkozunk a fine diningban vele, és a Michelin-csillagos séfeknek sem a lencse ugrik be elsőként, ha valami igazán elegáns kreációt készítenek, mindazonáltal a lencse megbízhatóan hozza mindazon tulajdonságát, amiért kedveljük. Elsősorban is olcsó, és mondjon bárki bármit, ez bizony nagyon fontos szempont. Ha veszel fél kiló lencsét nagyjából négyszáz forintért, amivel 5-6 embert is jól tudsz lakatni némi plusz költség ráfordítással, azért az igen szép teljesítmény. Persze tudjuk, hogy olcsó húsnak híg a leve, ám a lencse sok területen bizonyít, így olcsósága egyáltalán nem jelenti azt, hogy silány is lenne. 

Miért éppen lencse? 

Antioxidánsokkal igencsak jól áll, olyan szabadgyök fogó anyagok találhatóak benne, mint a C- és E-vitamin. Bizonyára mindenki előtt ismert a néphagyomány, hogy új évkor lencsét kell enni, nemcsak azért, hogy gazdagok legyünk, hanem azért is, hogy a szépségünk se hervadjon. Tekintve, hogy a bőr öregedését nagy mértékben a szabadgyökök károsító hatásának tulajdonítják, a lencse valóban szépíthet, ha megköti ezeket a szabadgyököket. Jól ismert immunerősítő hatása is, hiszen olyan komponensekből áll, melyek képesek fokozni az immunrendszeri működéseket. Jó hír a cukorbetegeknek, hogy a lencsét akár napi szinten fogyaszthatják, ugyanis a lencsében lévő keményítőből jóval kevesebb szőlőcukor szívódik fel, mint például a búzakeményítőből. Ezért aztán vércukor emelő képessége is kisebb, mint egyéb keményítőké. 

Milyen lencsét válasszunk? 

A lencsének számtalan változata ismert világszerte, mi magyarok alapvetően három fajtájához jutunk hozzá. Az első a jól ismert barna lencse, a második a vöröslencse, mely jóval kevésbé ismert, mint a barna, de egyre nagyobb népszerűségre tesz szert azok között, akik például ismerik és kedvelik az indiai konyhát. A francia zöldlencse a sereghajtó a sorban, inkább az ínyencek ismerik és vásárolják. A gallok telepítették be Közép-Franciaországba, Puy városába, több mint kétezer évvel ezelőtt. E három lencse fajta jelentősen eltér egymástól színben, ízben, tápanyag tartalomban, és főzési időben is. A Puy-i lencsének a legvékonyabb a héja, nem szétfővő fajta, szemben a barna lencsével, ahol bizony nem árt résen lennünk, ha el akarjuk kapni a pillanatot a „még nem jó, még nem jó, már nem jó” vonalon. A vöröslencsének éppen azt a tulajdonságát hasznosítják, hogy pépesre fő igen rövid idő alatt, ezért ideális alapanyaga például az indiai leveseknek, dahloknak. 

Ha nem főzelék, akkor mi?

Nehéz lenne felsorolni azokat az étel fajtákat, amelyek elkészítésére a lencse alkalmas, mégis próbáljuk összeszedni a gondolatainkat. Alighanem a magyar lencsefőzeléket sehol a világon nem ismerik ebben a formájában, ahogy nálunk a legkedveltebb. Babérlevéllel, mustárral, tejföllel az igazi. Készülhet belőle leves, mondjuk füstölt hús levében, tejföllel, zöldséggel, kicsit savanykásan. Ideális alapanyaga a salátáknak, de erre a célra vásároljunk nem szétfővő fajtát. Kiábrándító látvány a salátában a pépesre főtt lencse, és az attól külön tartózkodó héja… A vegetáriánusok körében népszerű hozzávalója a sokféle ízesítésű kenyérre való kencéknek, némelyek pedig fasírtot is készítenek belőle. Az indiai konyha számos variációban használja, egytálételek, köretek készülnek belőle, de természetesen desszertekhez is szolgálhat alapul. Csak annyit mondunk végezetül: ismerünk csokoládés lencse keksz receptet is…

Tárkonyos csirkeragu leves

Régi nagy kedvenc nálunk a tárkonyos csirkeragu leves, én nem is értem, hogyhogy nem került át a freeblogos blogról még a receptje. Nyáron készítettem hozzá fotót is, ahogy a dátumot néztem, néhány nappal a gerincemet érintő elég súlyos baleset előtt készült a kép, így érthető, hogy a későbbiekben megfeledkeztem a posztolástól. Na de most! Szívesen ajánlom ezt a levest egyébként ünnepi levesnek is, akár a közelgő karácsonyra is, mert ha nem sajnáljuk ki belőle a jó alapanyagokat, akkor ez egy igazi, gazdag, ünnepi levessé is válthat.

Hozzávalók 4 főre:
40 dkg csirkemell filé
1-1 szál sárgarépa, fehérrépa
karalábé, karfiol, zöldborsó lehetőség és igény szerint
tárkony friss vagy szárított formában
só
bors
3 dl tejszín
1-2 evőkanál liszt a habaráshoz
petrezselyemzöld
2 evőkanál olaj
egy kevés tárkonyos ecet, ha szeretjük
 
Elkészítés:

A csirkét felkockázom, kevés olajon fehéredésig sütöm. Utána küldöm a csinos darabokra vágott zöldséget, lepirítom, majd só és bors kíséretében, kevés víz hozzáadásával majdnem puhára párolom. Közben elkészül a tejszínes habarás, amivel a megfelelő pillanatban behabarom a levest, azaz a lisztet csomómentesre keverem a tejszínnel. A habarást felengedem egy-két evőkanál forró levessel, simára keverem, majd a felhigított habarást visszaöntöm a levesbe, alaposan elkeverem.  Ekkor morzsolom bele a tárkonyt (nem sajnálva persze), egy gondolatnyi pirospaprikát is teszek a levesbe, hogy ne legyen teljesen fehér, és én szeretek még a végén petrezselyemzöldet is beletenni, szerintem akkor teljes az íz- és színkavalkád. Levesbetét nem kell bele feltétlenül, de apró krumpligombóckák nem rontják el a levest. Ehhez egy burgonyát megfőzök, összetörök, ha kihűlt, annyi lisztet adok hozzá, amennyivel tészta állagúra formálhatom a masszát, egy szem burgonyához kb. 2 evőkanál kellhet. Apró gombócokat formálok a masszából, és a levesben főzöm készre. Pikánsabbá tehetjük a levest néhány csepp tárkonyos ecettel.

Egy újabb gyümölcskenyér

Van már a blogon három remek gyümölcskenyér recept is, de az a tapasztalatom, hogy ebből a típusú süteményből mindig kell egy új recept, már csak a változatosság kedvéért is. Ezért aztán mutatom is, mi készült ma, remek lesz kávé mellé, vagy egy pohár tejjel reggelire annak, aki ilyen úri huncutságot megengedhet magának. A tészta kimondottan nem egy könnyű, levegős állagú valami, van benne matéria elég. A receptet Nyirati Rita FB oldalán olvastam, de a nálam fellelhető finomságok most épp egészen mások voltak, mint Ritánál. Még amikor 3 évvel ezelőtt itthon járt a barátnőm Amerikából, akkor hozott butterscotch csokicseppeket a Nestlétől, valamint ugyanabban az évben magam is kint járván a tengeren túlon, hoztam magammal narancs ízesítésű aszalt vörösáfonyát, ha ettetek még addiktív cuccot, hát ez az. És az sem ront az élményen, hogy persze ezek a három éves áfonyák már elég szárazak voltak, de melyik aszalt gyümölcsnek nem tesz jót, ha egy kis rumos vízbe beáztatják, nem igaz? Úgyhogy reggel nekiveselkedtem, és megsütöttem az én spéci kis gyümölcskenyeremet :) Azt gondolom, a fotón remekül látható, hogy elég ütős cucc lett belőle.

Hozzávalók:
10 dkg cukor
15 dkg vaj
4 db tojás
23 dkg rétesliszt
1 citrom reszelt héja
1 teáskanál sütőpor
fahéj ízlés szerint
30 dkg "töltelék", ez lehet akár egyenlő arányban, vagy eltérőben is akár, rakhatunk bele csokoládét, diót, aszalt gyümölcsöt, zselécukrot, mazsolát kedvünk szerint. Én most diót, butterscotch csokicseppet, narancsos ízesítésű vörösáfonyát és feldarabolt zselécukrot tettem bele.

Elkészítés:

A cukrot habosra keverjük a vajjal, majd hozzáadjuk egyenként a tojások sárgáját. A "tölteléknek" valókat megszórjuk a lisztből elvett egy-két evőkanálnyi mennyiséggel, egyrészt hogy azok ne tapadjanak össze, másrészt hogy ne süllyedjenek a tészta aljára, legalábbis ez a hivatalos magyarázat erre a lépésre, ámbár ebben a viszonylag nehéz tésztában esélye sincs lesüllyedni semminek semmi aljára. A maradék lisztben elkeverjük a sütőport, a fahéjat, majd a cukros tojáshoz adagoljuk felváltva a "tölteléket", illetve a sütőporos lisztet. Végül, de egyáltalán nem utolsó sorban belekeverjük a masszába a tojások keményre vert habját. Ezt célszerű több részletben csinálni, az első harmad habot alaposan keverjük el, lazítsuk vele a tésztát bátran, a többit azonban szintén fokozatosan, lehetőleg gyengéden keverve keverjük a tésztába, hogy azért az összes levegőt ne keverjük ki a habból.

Én most egy 26 centis, sütőpapírral bélelt tortaformába kanalaztam a masszát, a sütőpapírt még pluszban megkentem vajjal, ami jó ötletnek bizonyult, mert nagyon könnyen fordítottam ki a formából az elkészült tésztát, és egy jól irányzott mozdulattal le is tudtam húzni róla a sütőpapírt. Nos tehát beleöntjük a masszát a formába, elegyengetjük a tetejét, végül pedig a 200 fokra előmelegített sütőbe toljuk. A hőmérsékletet 5-7 perc múlva visszavesszük 180 fokra, így összesen 35 perc alatt megsült a sütemény. Nyilván ha kisebb formában sütjük, amiben jóval magasabb a tészta, mint most az én esetemben, több időre lehet szükség. Tűpróba mindenképpen szükséges a sütés végén.