Házi Baileys likőr

Jó néhány évvel ezelőtt, van már talán 15 is, óriásit ment a neten az ír krémlikőr házi készítésű verziója. Többször is elkészítettem akkortájt, de egyrészt ma már nagyjából bármelyik sarki boltban kapsz Baileys, másrészt ha nem is olcsó, de talán ünnepek előtt az ember megenged magának egy üveggel, viszont ha gasztroajándékban gondolkodik az ember lánya, akkor verhetetlen a házi Baileys ötlete, és garantáltan örülni fog neki az, aki kapja. 

Az én változatom csakúgy, mint a tojáslikőrömé, hidegen, főzés nélkül készül, ezért eggyel talán egyszerűbb, mint a főzős, tejforralós receptek. Ráadásul ebben nincs nyers tojás, szemben ugye a tojáslikőrrel, úgyhogy még annyit se kell miatta aggódni, mint azért kéne. Összekeveri az ember a hozzávalókat, alaposan összerázza, és kész is van.

Az eredeti recept - Index Fórum, ie. 5000 évvel... - így kezdődik: végy 3,3 dl kommersz whiskyt. Nos, ehhez azért hozzáfűzném gyorsan, hogy kommersz (aka olcsó, silány) alapanyagból az életben nem fogunk minőségi végtermékhez jutni, ez egyszer olyan biztos, mint hogy itt ülök a laptopom előtt, és pötyögöm be a receptet. Szóval én azt tanácsolnám, vegyetek normális whiskyt, ha márkát kéne mondanom, én a Jamesonra szavaznék, abból fél litert kapsz 4900 forintért, ha ismersz valami pöpec kínait, akár kicsit olcsóbban is hozzájutsz. A recept végén jövök egy whisky-s sztorival...

Hozzávalók:

3,5 dl (Jameson) ír whisky
3,5 dl 32 százalékos habtejszín
2 tubus sürített tej, esetleg az is házi készítésű
1,5 dl erős, minőségi fekete kávé
1 evőkanál instant kakaópor
2 evőkanál vanília kivonat

Elkészítés:

A kakaót a kávéval csomómentesre keverjük, hagyjuk kihűlni, végül a többi hozzávalót is beletesszük, alaposan összerázzuk, -keverjük. Kb. egy liter likőrt kapunk, szerintem az két megajándékozottnak pont elég.

Szép üveg, saját gyártású cimke, csinos csomagolás - biztos siker.

Az úgy volt, hogy amikor a Heti Hetesben dolgoztam, megkeresett minket egy cég, akik egy olyan üdítőitalszerűséget gyártottak, ami alkoholfogyasztás után kvázi kijózanított. Nem hagyta felszívódni az alkoholt, vagy mi volt a lényege, nem emlékszem már. Mindenesetre elutaztatták a stáb egy részét Dublinba talán két napra, a program egy kulcsfontosságú állomása volt a Jameson gyárban tett látogatás. Az volt a feladat, hogy vegyünk részt egy whisky kóstoláson, ahol 12 féle whiskyt próbálhatunk ki, egyrészt eldönthetjük, hogy az ír vagy a skót whiskyt szeretjük-e (én azóta nem ittam skót whiskyt, és terveim szerint nem is fogok mást, csakis írt, ha egyáltalán valamit...), másrészt utána letesztelhetjük a kijózanító csoda italt, és beszámolhatunk a tapasztalatainkról. No, mire végére értünk a gyárlátogatásnak, és már csak a kóstoló volt hátra, valahogy a stábtagoknak inába szállt a bátorság, és senki nem akart leülni kóstolni. Hogy ne maradjunk szégyenben, a műsorvezetővel feláldoztuk magunkat, esküszöm mindenre, ami szent, hogy tényleg csak a mundér becsülete volt, ami odalökött az asztalhoz, mert én amúgy nem vagyok nagy barátja a whiskynek. Megkaptuk a magunk kis porcióit, egyenként nem volt talán csak egy nyeletnyi, na de volt belőle 12 ugyebár. Csont nélkül teljesítettük a feladatot, még ott beszélgettünk is Lacival, hogy nahát, nem gondoltuk volna, hogy ilyen jól bírjuk a piát. Aztán néhány perc múlva elérkezett a pillanat, indulni kellett, várt a busz. Na mondom, Lacikám, menjünk, mi megcselekedtük, amit megkövetelt a haza! Ebben szépen egyet is értettünk, majd felpattantunk az asztaltól. Álmunkban. Mert hogy az a 12 nyeletnyi cucc bizony a gravitáció szíves közreműködésével a lábunkban kötött ki, én konkrétan ott támaszkodtam az asztal szélén, görnyedten, mint akit hasba rúgtak, se kiegyenesedni, se lábra állni, se semmi. Ne szépítsük a dolgot, úgy be voltam nyomva, mint az atom.  Úgyhogy igazán nagy örömmel fogadtam az üdítős cég termékét, mert ha az nincs, én talán még most is ott kóválygok a Jameson gyárban... De így, hogy az üdítő tisztességgel elvégezte a dolgát, megtette, amit ígért, vidáman galoppoztunk tovább... a Guinness gyárba :) Szeretek veszélyesen élni, na!