Édesburgonya-cukkini latkesz

Tegnap azt mondta egy ismerősöm, hogy mostanában nem lát tőlem recepteket, se ékszereket, se képeket. Hát... mit mondhatnék erre? Sok a munka, kevés a szikra, kevéssé hajt a közlési vágy. Mondjuk a legnyomósabb indokom az tényleg a munka, mert az új receptek kipróbálásának vágya nem tűnt el belőlem, csak hát idő, kérem szépen, idő... Abból lenne jó sokkal több. Valószínűleg ez a fenti megjegyzés is motoszkált bennem, amikor ebédre nem a kétnapos rizses húst vettem elő a hűtőből, hanem összedobtam ezt a latkeszt, vagy tócsnit, hívd, ahogy akarod. Mondjuk tutira találj neki nevet, mert gyakran fogod emlegetni, ez annyira jó!

Hozzávalók 2 főre:

fél édesburgonya

egy közepes cukkini

zsemlemorzsa

egy csokot petrezselyem

2 tojás

só, bors

Elkészítés:

Az édesburgonyát meghámoztam, finomra reszeltem, a cukkinit héjastul használtam, azzal együtt reszeltem le. Alaposan kinyomkodtam belőlük a nedvességet, hozzáadtam a két tojást, az apróra vágott petrezselymet, a borsot, annyi prézlit, hogy összefogja a masszát, és elkevertem mindezt a masszában.

Olajat melegítettem, és ekkor megsóztam a latkesz masszát. Azért nem korábban, hogy ne kezdje el kioldani a zöldségekből a vizet. Rögtön formáltam is a lepényeket belőle, az olaj már meleg volt, és lehetett is sütni.

Fokhagymás tejföl és egy kis saláta került mellé.

Narancskenyér, a világ legjobbja

Nincs ezen mit szépíteni, én még ilyen intenzív narancs ízű süteményt nem ettem, amit ráadásul ennyire könnyű elkészíteni is. És hogy még könnyebb legyen az életem, a mélyhűtőben a tavaszi macaron felhorgadásom okán hever néhány 20 dekás mandulaliszt lefagyasztva. Igazából nagyon-nagyon finomra darált mandula ez, ami tökéletes ebbe a receptbe. Bio boltban ne vegyük meg a zsírtalanított, porcukor állagra hajazó mandulalisztet, ehhez nem lesz jó.

Hozzávalók:

2 db narancs, kezeletlen héjú (forrás: Buono Olívaolaj- és tésztaszaküzlet)
5 db tojás
15 dkg cukor
24 dkg mandulaliszt
1/2 csomag sütőpor
4 cl Grand Magnier likőr
reszelt szerecsendió és őrölt kardamom ízlés szerint
kandírozott narancshéj apróra vágva (elhagyható)

olaj a sütőforma kifújásához, én sütőpapírt használtam inkább, abban jobban bízom

Elkészítés:

A narancsokat egyben, héjastól feltesszük főni. 15 percig főzzük, majd leöntjük róla a vizet, tisztát öntünk rá (én közben a vízforralóval melegítettem, hogy a narancsok ne hűljenek le, és gyorsabban haladjak a folyamattal), újra főzzük 15 percig, majd ismét vizet cserélünk rajta, és adunk neki még 15 percet. Végül a puha narancsokat magas pohárba tesszük, leturmixoljuk. Sűrű narancspépet fogunk kapni. Ezt a pépet áttettem a robotgép táljába, hozzáadtam a tojásokat, elkevertem a masszában, majd belekerült az összes többi hozzávaló is. Nem kell extrán kidolgozni, cak annyira, hogy egynemű massza legyen.

Az alapot sütőpapírral bélelt formába öntöttem, és 170 fokon másfél óráig sütöttem. Csalóka, amikor a tűpróbát alkalmazod, mert elég krémes a belseje, de az nem feltétlenül baj. Másfél óra alatt át kell, hogy süljön.

Forrás: Borbás Marcsi szakácskönyve, Harrer-Abosi Bea receptje, köszönet érte, Bea!

Mézes-chilis karaj zöldségágyon (lonza al miele e zenzero)

Szeretem a karajt. Sokáig a kolbásszal töltött volt a kedvencem, nagyanyám pazarul készítette, omlott a hús, ízletes volt a kolbász, szerettem hidegen is, hajszál vékonyra szeletelve, meg frissen is krumplipürével, kovászos uborkával. Egy ideje (jó pár éve) azonban nem veszek karajt, mert mindig megmarad, kiszárad, bleh. De most Hódos Hajni megint behozta a kollektív tudatomba, így nem restelltem szombaton a piacon venni egy bő kilós darabot, és hát azt kell, hogy mondjam, az alábbi recept szerint elkészítve bármilyen ünnepi alkalomkor megállja a helyét ez az étel.

Kép: pixabay.com

Hozzávalók:

1,2-1,4 kg sertéskaraj csont nélkül
15 dkg kockázott bacon
1 bő evőkanál sertés/mangalica zsír
1 darab gyömbér 4-5 mm-es szeletekre vágva
4 gerezd fokhagyma kettőbe vágva
3 evőkanál méz
2 evőkanál szójaszósz (opcionális)
3 közepes, inkább karcsú sárgarépa hosszában felezve
2 sonkahagyma egészben
3 db paszternák hosszában felezve, ha termetes darabok, akkor negyedelve
fél liter tyúk- vagy csirke alaplé
chilipehely (opcionális)
só

Elkészítés:

A karajt megmostam, szárazra töröltem, majd alaposan sóztam, és félretettem úgy fél órára a konyhapultra. Ez idő alatt valamelyest a só is beleivódott, meg a hús hőmérséklete is nagyjából felvette a környezet hőmérsékletét, nem volt hűtőhideg.

Közben megtisztítottam, feldaraboltam a zöldségeket.

A zsírt egy megfelelő méretű vaslábasban megmelegítettem, a szalonnát átpirítottam, majd kiszedtem a pörcöt a zsírból. A húsról lesöpörtem a felesleges sót, majd minden oldalán szépen megpirongattam a forró zsíron, meglocsoltam a mézzel és a szójaszósszal, majd melléraktam a zöldségeket, a gyömbért is, fokhagymát is,  visszament rá a szalonnapörc, felöntöttem 2 dl alaplével, és kis lángon, fedő alatt főzni kezdtem. 30 perc után a zöldségeket nagyon óvatosan eltávolítottam, vaj puhák voltak, és olyan ízletesek, hogy nagy önuralom kellett ahhoz, fel ne faljam azon nyomban mindet. De ez nem lett volna okos dolog, mert egyrészt egy picit így is sósak lettek (de ezt kiegyensúlyoztam a krumplipürével, amit viszont inkább sótlanra készítettem), másrészt meg igencsak kellenek azok a zöldségek a tányérra köretnek. 

A húsnak megint adtam az alapléből, (ekkor adtam hozzá egy csipet chilipelyhet) és további 50 percig pároltam, sütöttem, forgattam, megint folyadékot pótoltam, majd mikor a hústűm akadálytalanul hussant át a rostok között, a mártás alatta pedig a legideáliabb állagú volt, késznek nyilvánítottam a művet.

Időközben elkészültem a krumplipürével is, onnantól kezdve már csak a férjem elégedett cuppogását és dícséreteit hallgattam. A zöldségeket végül nem tettem vissza a forró szószba, mert nem hűltek ki annyira, hogy ne lennének pont élvezhetőek. Szóval ez egy remek kaja, igazán nem bonyolult, úgyhogy ajánlom mindenkinek szeretettel, Hajninak pedig köszi, hogy felhívta a figyelmemet a receptre, mely eredetileg a két éhes olasztól, Gennarótól és Antoniótól származik.

KIEGÉSZÍTÉS, amit kevesen fognak elolvasni, de ezt igazán sajnálhatják.

Nyilván nem ettünk meg ketten a férjemmel egy nagy darab karajt, még akkor se, ha az egy kiló húsz dekás igencsak összement a végére. Szóval maradt hús, amit benne hagytam az öntött vas lábasban, az alatta képződött zsírral/szafttal. Másnap tálalás előtt szeleteltem le a húsból. Zöldség már nemigen maradt, vagy nem számottevő mennyiségben, úgyhogy kicsit ráncba kellett szednem a kaját. Így aztán a lábasban lévő mártásból kipecáztam a kemény gyömbér darabokat, a fokhagymák természetesen pépessé sültek előző nap, gazdagítva a mártást, és amikor már gyömbértelenítettem, a felmelegített fűszeres zsírt átszedtem egy magas falú műanyag pohárba, öntöttem hozzá jócskán tejszínt, és összeturmixoltam. Hát gyerekek, ez a cucc valami mennyei volt! A kiürült lábasban szépen átmelegítettem a szelet húsokat, ráöntöttem a szószt, és kezdődhetett egy hasonlóan finom, mégis más utazás a karajjal, mint előző nap.

Legközelebb megpróbálom úgy, hogy a sous vide-álómmal megszeretgetem a karajt, mielőtt megsütöm ebben a csodás mártásban. De akár a lassúfőzőmmel is elkészíthetem, akkor ugye a hús átpirításáig a tűzhelyen megy a dolog, aztán minden hozzávaló bekerül a slow cookerbe, és 6 óra múlva ott a csodálatosan puha pecsenye.

Íme, az eredeti videó a két éhes olasszal

Paszternákkrémleves

Egyszer, úgy emlékszem, a cukkinifasírt kapcsán leírtam azt a mondatot itt a blogban, hogy nagyjából bármiből képes vagyok fasírtot készíteni. Fogalmam sincs, miért ragadt meg bennem ez a kijelentő mondat ennyire, de most kénytelen vagyok megtoldani, és azt írni, hogy bármiből képes vagyok krémlevest készíteni. Oké, ez nem nagy tudomány, Nobel-díjat sosem fogok érte kapni, hisz egy turmixgép segítségével bármiből lehet krémet készíteni, ez világos. De hogy az a valami krém jóízű is legyen, és azt gondold, hogy ezt szívesen ennéd máskor is, ezért aztán gyorsan le is jegyzed a metódust, az szerintem már valami. Esetünkben éppen egy paszternákkrémleves.

A paszternákok már vagy két hete várakoztak a hűtőben, hogy legyen velük valami, és amikor reggel a férjem azzal távozott itthonról, hogy vacsorára csak valami levest főzzek, nem volt kétséges, hogy a paszternák beteljesíti sorsát.

Hozzávalók:

2 nagy paszternák
1 nagy sárgarépa
olívaolaj
2 dl kókusztej (vagy tejszín, ha utálod a kókusz ízét)
1 teáskanál garam masala
1 teáskanál curry
1 teáskanál őrölt gyömbér
1 mokkáskanál hagymapor
1 mokkáskanál fokhagyma granulátum
pár csepp csípős szósz (elhagyható)
víz
1 evőkanál liszt

Elkészítés:

A paszternákot és a sárgarépát hámozás után 4 mm-es karikákra vágtam, sütőpapírral bélelt tepsibe szórtam, olajjal megkínáltam, kissé megsóztam, és 35 perc alatt puhára sütőttem a sütőben. Igazából azért választottam ezt az utat, mert nálam a konyhában le van kapcsolva a radiátor, hiszen gyakran sütök-főzök, nincs szükség ezen felül a konyha fűtésére, de aznap valahogy hűvösnek éreztem a levegőt, így kézenfekvő volt, hogy nem fog ártani, ha bekapcsolom a sütőt. És szerintem a sütésből kifejezetten teltebb ízeket kaptam, mintha csak vízben főtt zöldségből készült volna a leves.

Egy fazékban egy kevés olajon egy percig pirítottam a fűszereket. Megszórtam a liszttel, egy percig pirítottam.

A zöldségeket leturmixoltam, hozzáöntöttem a kókusztejet is, és ment a turmix poharába a fűszeres rántás is. Annyi vizet adtam hozzá, hogy a gép jól vigye a matériát, és megfelelő sűrűségű krémleves legyen a végeredmény. Sóztam, borsoztam, hozzáadtam a csípős szószt, forraltam rajta egyet, és készen is voltunk.

Meg kell mondjam, irtó finom lett a leves, a mákszemnyi csípős szósztól melengető lett, jó krémes, kicsit édeskés, egyszóval pont olyan, mint amilyenre az ember egy novemberi estén vágyik.

A fűszerekkel lehet variálni nyilván, mehetett volna még bele római kömény, őrölt koriander is akár, egy icipici mustárt se vetett volna ki magából éppenséggel, szóval nyugodtan teret lehet engedni a kreativitásnak e téren is.

Paradicsomos galette

A galette a franciák nagy találmánya, egyrészt baromi egyszerű elkészíteni, másrészt édesen, sósan is őrületesen finom, úgyhogy az egyik kedvencem. Lehet előétel, ha sósan készíted, lehet desszert, ha gyümölccsel házasítod, de lehet főétel is, ahogy most nálunk, úgyhogy le a kalappal a franciák előtt, ezt jól kitalálták.

A kiindulási alap a Színek kertje paradicsomjai voltak, azokat mintha a jóisten is galette-nek teremtette volna. A másik szereplő egy pár hete lejárt Lidl-s krémsajt volt, ami türelmesen várta a sorsát, és kóstoláskor kiderült róla, hogy élemedett kora ellenére semmi baja, úgyhogy ment a paradicsomok alá.

Hozzávalók:

21 dkg liszt
14 dkg hideg vaj
fél teáskanál só
4-5 evőkanál jéghideg víz

paradicsom (jó, ha többfélét használunk hozzá, nemcsak a látvány miatt, hanem az ízükben eltérő paradicsomok izgalmassá teszik ezt az ételt)
20-25 dkg natúr krémsajt
só
bors
1 gerezd fokhagyma
őrölt oregánó
bazsalikom

Elkészítés:

A tészta hozzávalóit összeállítjuk, én a szokásos módon, a késes betétű aprítómmal adtam ezt elő. Állt vagy 4-5 napot a hűtőben, mert aznap, amikor vacsorára szántam, a családfő vidéken ragadt, úgyhogy a tervezett vacsora aznap nem volt aktuális. Mondhatom, azonkívül, hogy a tészta kissé megszürkült a folpackban, nemhogy baja nem lett, de szerintem sokkal omlósabb, ropogósabb lett a végeredmény, mintha frissen készítettem volna. Szóval összeállítottam a tésztát, folpackba csomagoltam, korong alakúra lapogattam, és normál körülmények között fél-egy órát kéne pihennie a hűtőben.

A krémsajtot kikevertem a sóval, borssal, az összezúzott fokhagymával, és a kerekre és vékonyra nyújtott tésztalapot megkentem vele. A szélén hagytam úgy egy centi helyet üresen. Felkarikáztam a paradicsomokat, fedésben szépen kirakosgattam vele a tésztát, megsóztam, megborsoztam, rászórtam az oregánót. Az üresen hagyott tészta részt pedig szépen ráhajtogattam a paradicsomokra, a képen látható módon. Néhány csepp olajjal megkínáltam a paradicsomok tetejét, majd kissé beolajoztam a kezemet is, és megsimogattam vele a tészta peremét, hogy legyen szép színe. Megkenhettem volna tojássárgájával is, de sajnáltam egy tojást ezért felütni.

200 fokos sütőben kb. 40-45 percet sült a galette, és mondhatom, káprázatosan finom volt. Ahogy a műfaj adja magát, ezerféle módon lehet variálni a tölteléket, úgyhogy érdemes alapreceptként elmenteni, és megfelelő időben előrántani a tarsolyból.

Ötletek a töltelékre: karamellizált hagymás, lehet benne vörös- és fokhagyma vegyesen, póréhagymás-baconos, sonkás-gombás, kukoricás-sonkás-kápia paprikás, ricottás-fokhagymás-spenótos, uram bocsá kolbászos-sajtos, brokkolis-kéksajtos-körtés, ez esetben én a brokkolit kicsit megblansíroznám előbb, ananász-sonka rajongóknak ugye mehet a hawaii, no, száz szónak is egy a vége, azt hiszem, bármilyen pizza feltét variációt rakhatunk galette-re is bátran.

Panzanella, az olasz kenyérsaláta

Nem néztem utána, de gyanítom, ez a kenyérsaláta az olaszoknál a kevéssé jómódúak étele volt, hiszen paradicsom mindig akad arrafelé, szikkadt kenyér is, hogy az olívaolajról és balzsamecetről ne is beszéljek. Nos, az én salátám sok mindennek mondható, de olcsónak aztán egyáltalán nem. 

Múlt szombaton elzarándokoltam a Lehel téri csarnokba, gyerekkorom piacolásainak színhelyére,  amit akkor se szerettem, ma se szeretek igazán, bár az okok teljesen mások most, mint akkor. Akkortájt a nagymamámmal jártam oda Nagymező utcai lakásunkból, tehát jóval-sokkal közelebbről, mint mostanában, hiszen Zuglóban élek. Háromszor legalább körbejártuk a piacot, ami akkortájt, úgy 45 éve igencsak más képet mutatott. Ilyesmit.

Fotó: Urbán Tamás

Nos, miután sokszor körbejártuk a piacot - akkor nem értettem, miért van erre szükség, és a magyarázat, miszerint meg kell nézni az árakat, összehasonlítani, és eldönteni, melyik helyen veszünk meg valamit, egyáltalán nem volt releváns 10 éves koromban -, Mami eldöntötte, hol vásárolunk végül is. Jöhetett a sorban állás, a cipekedés, a gyalogolás haza, mert Mami nem volt nagy barátja az akkor már létező metrónak*. Emlékszem, már a Marx téren az összes létező kopogós lakkcipőm tele volt az egésszel. És ahogy ő idősödött, nekem egyre gyakrabban kellett vele tartanom, hogy segítsek. (Atyaég, mikor fogunk innen eljutni a panzanellához vajon?) Ma már, hogy lassacskán belelépek abba a korba (lassacskán, mi? haha...), amiben ő volt akkortájt, mindent értek. Én ugyan nem szorulok annyira rá, hogy a legolcsóbbat vegyem, természetesen nekem sem mindegy, miért mennyit fizetek. Igaz, ő sem a legolcsóbbat vette, hanem azt a legolcsóbbat, aminek a minősége már átment a rostáján. Viszont ezekben az években felbecsülhetetlen értékű tudásra tettem szert. Megtanultam, melyik újhagyma igazi újhagyma, és nem hajtatott vöröshagyma (utánozhatatlanul lesújtó pillantást volt képes vetni egyrészt az ilyen "újhagymára", másrészt azokra, akik bedőltek, és újhagymaként vették meg ezt a nem túl élvezetes cuccot), megtanultam, melyik retket szabad megvenni, és melyiket kell messziről kerülni,  melyik krumpliból lesz jó a gombóc, és melyik kell majd paprikásnak, hogy a salátának, amit megveszünk, legyen már szíve, ne csak zöld levelekből álljon, ja, és el ne felejtsem, hogy melyik kukorica lesz isteni megfőzve, és melyik elől ugorjunk el akkor is, ha netán ingyen utánunk dobnák. Legnagyobb bánatomra az a fajta, amit annyira szerettünk, az arany mazsola, teljesen eltűnt a piacokról, vagy csak én vagyok ilyen szerencsétlen, hogy nem találkozom vele? Pedig annak idején tizesével vettük, és sosem maradt belőle másnapra.

Most pedig azért nem szeretem a Lehelt, mert művi, mert szűkös, mert igazi őstermelő alig található az árusok között, és igen, azért sem, mert tele van kínai árusokkal, hát bocs, de nekem az annyira antipiacos jelenség, hogy uhh... (igen, tudom, a Bosnyákon is vannak). Ráadásul messze is van nekem, akár kocsival, akár tömegközlekedéssel indulok neki, a Bosnyákról már haza is értem talán, mire a Lehelre épp csak odaérek. Na de múlt szombaton rászántam magam, és nem bántam meg. 

Elsődleges célom az volt, hogy a Színek kertje névre keresztelt standon vásároljak, elsősorban paradicsomot. Nagyon-nagyon-nagyon szeretem a paradicsomot. Azt a feszes húsú, édesen savanykás fajtát, amire ha egyetlen pöttyintésnyi sót teszel, létrejön a csoda a szádban. Tudtam, hogy Csabáék nagyon sokféle paradicsomot termesztenek, nem először vásárolok náluk. Így aztán bőségesen jutott a bevásárlókosárba a piros, narancssárga, lila, zöld, csíkos darabokból. És nagy örömömre volt abból a gömb formájú uborkájukból is, ami annyira finom, hogy egész nap tudnám ropogtatni. Így néz ki.

Fotó: Facebook, Színek kertje

Aztán ott vannak a paradicsomjaik...

                                            Fotó: Facebook, Színek kertje

Szóval hagytam néhány napot a pariknak még egy kis utóérésre, az apraját jártamban-keltemben csak úgy magában fogyasztottam el hét közben, aztán nekiálltam a panzanellának...

Hozzávalók 2 főre:

fél kiló paradicsom (koktél, meg nagyjából bármilyen, amilyen van otthon)

1 kis fej lilahagyma

egy darab uborka hámozva, magtalanítva

olajbogyó, kapribogyó ízlés szerinti mennyiségben

olívaolaj

balzsamecet

dijoni mustár

1 gerezd fokhagyma pépesítve

só

bors

friss bazsalikom

3 szelet (lehetőleg kovászos) kenyér

Elkészítés:

A kenyeret nagyobb kockákra vágtam, tepsire tettem, meglocsoltam olívával, és 10-12 perc alatt ropogósra sütöttem. Félretettem hűlni.

A zöldségeket felaprítottam, tálba tettem, hozzáadtam a kenyeret.

Megkevertem a fokhagymás vinaigrette-et: 3 rész olaj, 1 rész balzsamecet, 1 mokkáskanál dijoni mustár, fokhagyma, só, bors, befőttes üvegbe önt, összeráz.

Ügyeljünk arra, hogy ne legyen kevés a mártás, mert ízesítésen kívül az is feladata neki, hogy a pirított kenyeret kissé megpuhítsa, és ha épp csak megmutatjuk a kenyereknek a mártást, akkor ebből semmi sem lesz.

Öntsük a vinaigrette-et a salátára, keverjük át alaposan, majd néhány órára tegyük a hűtőbe.

Tálaláskor elmaradhatatlan kellék a friss bazsalikom levél a salátára.

*nos, utánanéztem, abban az időben, amikor mi együtt jártunk oda vásárolni, még csak a troli járt arrafelé, metró nem, az már csak akkor indult el, mikor ifiasszony voltam.

15 év, az bizony 15 év

Nem is gondoltam, hogy nem is lesz olyan egyszerű megírni ezt a bejegyzést. Azt nem állítom, hogy régen készülök rá, de az igaz, hogy valamikor a nyár második felében már eszembe jutott, hogy azért mindenképpen meg kell emlékezni arról az elmúlt 15 évről, mióta írom a blogomat. Mert 2006. szeptember 1-jén írtam meg a beköszönő posztot, akkor még az azóta nem létező freeblog.hu felületén. A bloggerre 6 évvel később, 2012 telén költöztem át, mert muszáj volt. Azóta is itt írom a posztokat, több-kevesebb lelkesedéssel, több-kevesebb erre szánható szabadidővel. Az már mindenkinek a könyökén jön ki, mert ha a blogról esik szó, mindig elmondom, hogy első és legfontosabb célközönségem a lányom volt anno, akit olyan módon szerettem volna elindítani a főzés iránti lelkesedés útján (amiről akkor fogalmunk sem volt, elérkezik-e valaha), hogy egy helyre gyűjtöm neki a családi kipróbált recepteket. Hogy hogyan alakultak a továbbiak, azt ebben a posztban elolvashatja, akit érdekel.

Az egyik kedvenc fotóm

Az első tévéműsor, amelyben gasztrobloggerként szerepeltem

Nem akarnám bő lére ereszteni az írásomat, legyen elég annyi, hogy nagyon sokat köszönhetek a blognak, még mindig nagy örömmel írom a posztokat, jóval kevésbé érdekel már, hányan olvassák azokat, de persze természetesen fontos szempont, de már nem görcsölök a rossz Facebook eléréseken, látogatószámokon. 

Főzzetek jókat, egyetek finomakat, és legyetek velem a következő években is. Köszönöm mindenkinek, aki rövidebb-hosszabb ideje követ, akinek számít a véleményem, aki tanácsokat, segítséget kér időnként, és mindazoknak, akik használják a receptjeimet.

Annak mikéntjéről pedig, hogyan szeretném köszönetemet kifejezni, a Facebookon olvashattok.

Karfiolos, csicseriborsós curry

Gazdag, fűszeres, melengető, egyszerűen elkészíthető, nem is túl drága. Azt hiszem, nem is kell tovább sorolni ennek a currynak az előnyeit. Ha nem ez az első curry, amit megfőzöl életedben, akkor nagyjából rutinszerűen készíthető, hisz a legtöbb ilyen típusú étel elkészítése egy kaptafára megy. Hagymás, fokhagymás, gyömbéres alap, rá a fűszerek, amiket átpirítasz, utána következik az alap, amiből a curry készül, végül jöhetnek a szószos tartalmat szolgáltató hozzávalók, végül valamilyen tejszín. Maximum 30 perc alatt elkészül, és abban az időben már a köret megfőzése is benne van. Most rizst főztem mellé, de pitával is csodás lehet. Azt nem állítom, hogy mérhetetlenül fotogén, de kit érdekel, ha ezzel szemben nagyon finom?

Hozzávalók:

40 dkg (mirelit) karfiol
1 kis doboz csicseriborsó konzerv
40 dkg paradicsom konzerv (passata, vagy hámozott, darabolt, mindegy)
1 db vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
1 ujjnyi gyömbér
2 evőkanál garam masala
1 teáskanál római kömény
1 teáskanál kurkuma
0,5 teáskanál füstölt paprika
1 mokkáskanál cayenne-i bors
1 teáskanál só
3 evőkanál olíva olaj
víz szükség szerint
2 dl (kókusz)tejszín, vagy egyéb növényi tejszín

Elkészítés:

Az olívaolajon megdinszteljük az apróra vágott vöröshagymát, 2-3 perc kavargatás után hozzáadjuk a lereszelt gyömbért és fokhagymát. Ilyenkor mindig ajánlom nektek az Ázsia boltban (is) kapható fokhagyma-gyömbér pasztát, nagyon kényelmes megoldás. Ha azt is átkevertük az olajon, jöhet az összes fűszer egyszerre. Ezeknek adjunk legalább egy percet a forró olajon, hogy jól kiadhassák az ízüket, de persze ne álljunk le a keveréssel, hogy oda ne égjen a mix. Végül jöhet a karfiol és a lecsepegtetett, átöblített csicseriborsó. Keverjük el alaposan a fűszerekkel, és adjunk neki 5 percet, hogy a karfiol felengedhessen. Én ekkor öntöttem rá 3-4 evőkanál vizet, hogy megóvjam a fűszereket a megégéstől. Végül, de nem utolsó sorban rázuttyintjuk a zöldségekre a paradicsomot is. Kis lángra véve a tűzhelyet, kb. 20 percig főzzük az ételt. Ha a karfiol már puha, hozzáönthetjük a tejszínt, azzal rottyantsunk még egyet rajta. Kóstoljuk meg, hogy elégedettek vagyunk-e a fűszerezéssel, ha kell, adjunk még hozzá sót, vagy bármit, amit hiányolunk.

Mazsolás, kurkumás rizzsel tálaltam.

Sült paprika saláta

Először Dalmáciában kóstoltam, nagyon szeretem, nem lenne ellenemre, hogy minden nyáron telerakjam vele a hasamat ott helyben. Erre sajnos elég rég volt alkalom, de dombon ülő fűcsomó legyek, ha jövő nyáron nem áztatom meg a testem az adriai habokban.

A sült paprika készítésnek nincs túl sok titka, de lehet, hogy tán egy se. Megmosod, megszárítod, tepsire pakolod, 220 fokra berakod a sütőbe, ha van grill funkciód, tíz perc sütés után nyugodtan ráengedheted a paprikákra a grillt. (Nyilván ezerszer jobb faszénen sütni, de erre nincs módom, elhihetitek, hogy ezt én sajnálom legjobban.) Süsd őket fekete héjúra. Egyszer meg is fordíthatod a darabokat, hogy minden oldala rendesen odakapjon. Ha már fekete a héjuk, rakd őket nylon zacskóba, zárd le, és várd, hogy kezelhető hőmérsékletűre hűljön. Fél óra, egy óra múlva szépen szedd le a héjakat, nem lesz nehéz dolgod, mert a forró gőzben már elváltak a hústól, amennyire tudod, magtalanítsd, és kész. Menet közben a kifolyó paprikalevet érdemes felfogni és a salátaléhez adni.

Hozzávalók:

1,5 kg kápia paprika
olívaolaj
balzsamecet
só
bors
2-3 gerezd fokhagyma felszeletelve

Elkészítés:

A megsült paprikákat vágd csíkokra. Készítsd el a saláta levét. Két rész olajat keverj össze egy rész balzsamecettel, sózd, borsozd. Rakosgasd egy edénybe a paprika csíkokat, öntözd őket bőven salátalével, amihez hozzákeverted a levet is, amit a sült paprika engedett. Szórd rá egyenletesen a fokhagyma gerezdeket, majd légmentesen zárd le, érleld legalább egy napig.

A képen kissé sok levet kanalaztam a fotóalanyok alá, az mindenki ízlésére van bízva, mennyi salátalevet fogyaszt el a paprikákkal. Egyébként fogyasztás előtt érdemes kivenni a hűtőből, és hagyni akklimatizálódni, hogy a megdermedt olaj kissé felengedjen, sokkal élvezhetőbb lesz úgy.

Mandulakrémes barackos sütemény

Ő kérem szépen itt egy barackos tart, még inkább egy frangipane-os tart. Magyarul talán a címben jegyzett módon említeném. A frangipane egyfajta mandulakrém - ó istenem, nem is értem, hogy tudtam megállni, hogy még betöltés előtt meg ne egyem az egészet? -, a tart pedig hát... az tart. Vagy tarte, attól függ, milyen nyelvet használunk. Pitének nem mondhatom, mert nem az, ez egy tart, na. Pont annyi sárgabarack volt itthon, ami az elkészítéséhez kellett. Most épp a sütőben heverészik a kicsike, 40 perc múlva készül el. Addig is itt a receptje.

Hozzávalók a tésztához:

155 gramm liszt
fél teáskanál só
50 gramm cukor
125 gramm hideg vaj felkockázva
2 tojássárgája

A krémhez:

125 gramm szobahőmérsékletű vaj
100 gramm kristálycukor
1 csomag vaníliás cukor
2 egész tojás
120 gramm finomra őrölt mandula
45 gramm liszt
egy csipet só

10 szem barack negyedelve, 1evőkanál juharsziruppal/mézzel/baracklekvárral elkeverve

Elkészítés:

A tészta hozzávalóit a tojássárgája kivételével késes betétű aprítóba tesszük, megpörgetjük, míg morzsás nem lesz. Inkább csak pulzáltassuk a gépet, amíg vizes homokszerű állaga nem lesz a vajas lisztnek. Ekkor jöhet hozzá az első tojássárgája, azzal kevertjük a tésztát a géppel, majd jöhet a második is, ekkor már össze fog állni gombóccá a matéria. Szedjük ki egy kiterített darab folpackra, és a folpackon keresztül pikk-pakk nyomkodjuk az egészet korong formába, csomagoljuk be, irány a hűtő 30 percre.

Ez alatt az idő alatt elkészítjük a frangipane-t. A vajat kihabosítjuk a cukorral, ha kivilágosodott a massza, és szép levegős, mehetnek bele a tojások egyesével, a kettő között járjon a habverő szorgosan! Ha van otthon vaníliakivonatunk, ne habozzunk ezen a ponton egy evőkanálnyit a masszához önteni, ha nincs, megfelel az igazi vaníliás cukor is. Végül belekanalazzuk a gépbe az összekevert mandulalisztet és búzalisztet. Ezzel már épp csak annyit keverjünk, hogy egynemű legyen a massza.

Ha a tésztánk lehűlt, lisztezett felületen fél centiméter vastagra nyújtsuk ki, és ügyeskedjük bele egy kivehető aljú kerek tortaformába, abból is a kisebbe, az enyém kb. 22-23 centis lehet. Nyomkodjuk a tésztát a forma oldalához is, hogy pereme legyen majd a sütinek. Ekkor belekenjük a mandula masszát, kanál hátával elegyengetjük, majd a juharsziruptól (vagy méztől, vagy sárgabarack lekvártól) nedves negyed barackokkal csinosan kirakjuk a süti tetejét. Mehet a 180 fokos sütőbe 45-50 percre.

Világ lecsói, egyesüljetek! Peperonata

Csodálatos fajta ez a lecsó, minden népnek megvan a saját verziója rá, így aztán hála az égnek, elég sokféle formában tehetjük magunkévá ilyenkor, nyár közepén. Idén volt már magyar lecsó, kolbásszal, virslivel, rizzsel (szigorúan vele főtt rizzsel), volt shakshuka, és bár itt figyel egy bő kiló tv paprika a hűtőben, mégis a peperonátát kívántam most meg. Ha jól vagyok informálva, Pugliában eszik így a lecsót, de nem lepődnék meg, ha Olaszország más tájegységein is felbukkanna.

Amiben különbözik a magyar változattól, az a kaliforniai paprika, a capribogyó, az olajbogyó és a petrezselyem. A többi ugyanaz :D 

Hozzávalók:

3 db kaliforniai paprika (nyilván csinálhatod csak pirosból, csak sárgából, csak zöldből, de szerintem akkor a legdekoratívabb, ha mindhárom színből veszel egyet-egyet)
400 gramm darabolt paradicsom
3 friss paradicsom
1 termetes fej vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
szárított oregánó, őrölt rozmaring
só, bors
1 evőkanál fehér balzsamecet
ízlés szerint fekete vagy zöld olajbogyó (a fekete jobban mutatott volna benne)
1 evőkanál capribogyó leöblítve
petrezselyem
friss bazsalikom
4 evőkanál olívaolaj

Elkészítés:

A hagymát szeletekre, a paprikákat kisujjnyi széles csíkokra vágjuk. Az olívaolajat egy nagy serpenyőben felmelegítjük, rádobjuk a vöröshagymát és az egészben hagyott fokhagyma gerezdeket, néhány perc alatt puhára pároljuk. Ekkor érkezik a serpenyőbe a paprika, amit átforrósítunk, megsózunk, megborsozunk. Én őszintén megvallom, tettem alá egy teáskanál pirospaprikát is, elsősorban azért, hogy a későbbiekben sürítsen az étel szaftján. Amikor a paprika már félig puha, hozzáadjuk a paradicsomot. Itt is lehet használni csak konzervet, vagy csak frisset, én most csak konzervet terveztem beletenni, de láttam, hogy nincs elég szaftja az ételnek, ezért adtam hozzá még friss paradicsomot is. Amikor a paprika puha - de inkább legyen al dente -, megszórtam az ételt oregánóval, rozmaringgal, utánasóztam, hozzáadtam a balzsamecetet, a leöblített capribogyót, olívabogyót, rottyantottam az ételen egyet, és elzártam alatta a tüzet. A petrezselyem és a bazsalikom tálaláskor kerül rá.

Friss, puha fehér kenyérrel ettük, tunkoltuk a szaftját, és cuppogtunk. Legközelebb csinálok mellé polentát is, amit majd megfőzök, kiöntök egy tálcára, megvárom, hogy kihűljön, csinos darabokra vagdosom, és vajon átpirítom, az lesz mellé. Alig várom...

Áfonyás kuglóf

Ma kávézni hívott a fiam, végre volt egy óránk, hogy leüljünk nyugodtan beszélgetni, nyilvánvaló volt, hogy viszek magammal valami nasit a kávé mellé. De persze olyan kellett, ami ripsz-ropsz készen van, viszont nagyon finom, így esett a választás erre az 5 perc alatt összerakható sütire. És amikor azt mondom, hogy 5 perc alatt összerakható, nem túlzok. Egy edényben készül az egész, tehát mosogatni való is minimális van, nem úszik a konyha a rendetlenségtől, egyszóval az ideálisnál is ideálisabb recept.

Hozzávalók:

18 dkg puha vaj

18 dkg porcukor

3 db tojás

18 dkg liszt

2 teáskanál sütőpor

8 dkg darált mandula

2 evőkanál tej

opcionálisan 2 marék áfonya (esetleg málna), ez elhagyható éppenséggel

Elkészítés:

A robotgép táljába tesszük a puha vajat és a porcukrot, néhány perc alatt kihabosítjuk. Egyenként hozzáadjuk a tojásokat, mindegyikkel alaposan elkeverjük, majd hozzákeverjük a krémhez a lisztet, sütőport és darált mandulát. Ha szükségesnek találjuk, jöhet a két evőkanál tej is lazításképp.

Egy kuglófformát alaposan kivajazunk, kanalazunk bele a tésztából, potyogtatunk bele áfonyát, egyenletesre igazítjuk a tészta felszínét. Jöhet újabb adag a tésztából, ismét áfonya, megint kis egyengetés, végül a maradék áfonya, maradék tészta, és végső elsimítása a krémes tésztának.

180 Celsius fokon 40 perc alatt tökéletesre sült.

Habkönnyű, nem csak az áfonyától szaftos, illatos csodaság.

Kuglóf a blogon még ITT.

Hideg meggyleves

Hát én ezt nem is értem, hogy lehet az, hogy nincs fent a blogon a meggyleves receptje? Nonszensz. Na de most pótolom ezt a csúf hiányt, ne aggódjatok egy szemet se.

Sokáig nem sikerült jó meggylevest főznöm, nem volt igazán jó íze, hóka volt a színe, és úgy egyáltalán: nem volt az igazi. Aztán ez hála az égnek elmúlt. Hiába no, az évek, és a rutin... Mondjuk nálunk gyerekkoromban egyáltalán nem volt divat a meggyleves, nemigen tudok rá visszaemlékezni, hogy nagyanyám főzött volna, anyám pedig egészen biztosan nem. Mi szeretjük, mert nagyon kellemes tud lenni, mikor az ember egy hőségriadós nyári napon hazaér a munkából, és csak elő kell kapni a hűtőből a csodásan hideg, selymesen sűrű, csodabordó színű meggylevest. Nálam így készül:

Hozzávalók 4 személynek:

1 kg meggy (én nem magozom, mindenkinek van szája, köpje ki a magot)
3 dl tejföl
1 dl tejszín
darabos fahéj, 2-3 db
8-10 egész szegfűszeg
fél citrom héja vékony csíkban lehántva
cukor ízlés szerint
liszt ízlés szerint (mi szeretjük, ha van sűrűsége a levesnek, úgyhogy én nem spórolom ki belőle, akár 2 púpos evőkanálnyit is belerakok a habarásba)

Elkészítés:

A meggyet leszárazzuk (haha, én a piacon rég rátaláltam azokra az árusokra, akik szár nélkül szedik a meggyet, ezzel sincs munka), alaposan megmossuk, majd hideg vízben feltesszük főni. Fűszerezzük a fahéjjal, szegfűszeggel, csipet sóval, majd ha felmelegedett a víz, hozzáadjuk a cukrot is. (2-3-4 evőkanálnyi, ki hogy szereti) A meggyet nem kell sokáig főzni, általában mire a víz felforr, ki is repedeznek a meggyek, ami azért jó, mert így még több ízanyagot bocsátanak a lébe. A tejfölt és a tejszínt simára keverjük, beletesszük a lisztet, azzal is nagyon alaposan elkeverjük, és hozzákezdjük a forró levet adagolni. Egy merőkanál, keverés. Még egy merőkanál, még egy keverés. Én elég sok levet szoktam hozzáadni a habaráshoz, mert azt tapasztaltam, hogy ebben az esetben nem lesz csomós a habarás, amikor beleöntöm a levesbe. Tehát a habarás megy a levesbe, legtöbbször szűrőt használok a művelethez, hogy az esélyét se adjam meg annak, hogy csomós legyen, majd kavargatom habverővel a biztonság kedvéért, végül alacsony hőn újra felforralom a levest, de akkor már csak egy percet hagyom forrni.

Jöhetnek az utolsó simítások. Citromhéj eltávolít, fahéj darabok kihalász, a szegfűszeggel nemigen szoktam bajlódni, csak ha direkt beúszik a kanálba, akkor persze kiszedem.

Természetesen alaposan be kell hűteni a meggylevest, legalább 12-16 óra kell neki, hogy jó hideg legyen.

Ha valaki nem idegenkedik a természetes alapú ételfestéktől, nyugodtan adhat fél mokkáskanálnyi pirosat a leveshez, én szinte sose hagyom ki, mióta felfedeztem ezt a módszert. Csodás színt varázsol az esetleg sápatag levesnek, ugyanis van olyan meggyfajta, aminek nincs olyan intenzív színű leve.

Kánikulai napok fogása: majonézes tonhal saláta

Sokáig a tonhal volt az egyetlen hal, amit megettem. Nagyon sokáig. Ma már megengedőbb vagyok a lábatlanokkal, szeretem a fogast, a harcsát, kedvencem a - soha nem kapható - tőkehal, a foltos tőkehal, időnként megkívánom a lazacot, de nem vagyok nagy halfogyasztó. Amit bármikor boldogan megeszem, az a Rio Mare márkájú tonhalkonzerv, de most már olyan szemérmetlenül drágán adják, hogy ritkán veszek belőle. Ehhez a salátához nincs is szükség ilyen prémium minőségű halra, tökéletesen megfelel neki a sós vízben eltett aprított halhús is. Mindenesetre nagyon-nagyon alaposan csöpögtessük le a levétől, különben eláztatja az egész hóbelevancot.

Hozzávalók:

2 kis doboz tonhal konzerv, levétől alaposan lecsöpögtetve
1 szál szárzeller apróra vágva
fél fej lilahagyma apróra vágva
petrezselyem ízlés szerinti mennyiségben, apróra vágva
majonéz
1 teáskanál dijoni mustár
2 keménytojás
só, bors

Elkészítés:

A majonézbe belekeverjük a mustárt, egy kevés sót, borsot. Lehet lazítani egy kevés tejföllel, én most nem tettem. Belekeverjük a többi hozzávalót, ha van kedvünk, saláta ágyra halmozzuk a tonhalat, megdíszítjük a felnegyedelt tojással. Én most pirított pita kenyérrel ettem, de akár Korpovitot is lehet mellé enni, vagy bármilyen sós keksszel, sima pirítóssal, bagettel is szuper lesz. A maradék pedig jól összeérve holnap reggelre lesz kiváló.

A világ legegyszerűbb, legfinomabb paradicsom szósza

Nemigen bírom az ilyen nagyot ütni akaró címeket, mint amit ennek a posztnak adtam, de hát ez az igazság: ez a sugo mérhetetlenül egyszerű, viszont iszonyatosan finom, bármikor képes Olaszországba repíteni képzeletben, amikor feltálalod és eszed.

Nekem amúgy is nagyon szoros a viszonyom a paradicsom szósszal, ugyanis 25 éve főzök minden nyáron ízesített, fűszeres spagetti szószt, és talán nem vagyok szerénytelen, ha elmondom, hogy sok-sok rajongót szereztem ennek a "terméknek", hiszen nagyon jóízű, felhasználása igazán családbaráttá teszi, ráadásul egy 8 éves gyerek is simán megmelegíti, és ráönti a kifőtt tésztára, sajtot reszel rá, majd jóízűen betermeli akkor is, ha a szülei épp dolgoznak. Ezt pedig személyes tapasztalatból mondom, hiszen így kezdődött nálunk a spagetti szósz karrierje, hogy szerettem volna, ha a gyerekeim azokon a napokon is valami (majdnem) értelmeset esznek, amikor mi az apjukkal sokáig dolgozunk, vagy egyszerűen csak nem tudjuk őket hazavárni az iskolából friss, meleg étellel. Szóval a spagetti szósz ezerszer vizsgázott csodásan.

De amiről most írok, nem ez a fajta mártás, hanem egy sokkal-sokkal sűrűbb, frissen felhasználandó csoda. Nem kell hozzá más, mint egy-két zöldség, némi fűszer és 20 perc az életünkből, amit arra áldozunk, hogy egy könnyű, laktató, baromi finom ételt tegyünk a család asztalára.

Hozzávalók:

1-2 zellerszár (nekem most csak egy szép, nagy zellerem volt itthon, rajta a zöldjével, így annak vastagabb száraiból vágtam pár ágat, a zöldet pedig megmosva, leszárítva lefagyasztottam)
1 vöröshagyma
1 sárgarépa
olívaolaj
2 kg friss paradicsom
40 dkg hámozott, darabolt paradicsom konzerv
só, bors
rozmaring, oregánó, bazsalikom (jó a szárított is, de természetesen finomabb, ha friss is van, ez nyáron simán megvalósítható)

Elkészítés:

A zellerszárat, hagymát és sárgarépát késes betétű aprítóba tettem, és finomra daraboltattam a géppel. Egy ilyennel, ni:

30-40 ml olívaolajon elkezdtem a zöldségkeveréket dinsztelni, ennek kell úgy 6-8 perc, légy óvatos, nem csinálhatod nagy lángon, mert odaég, az meg nem cél, sőt. A puhulási folyamat végén megsóztam a zöldségeket. Közben összevagdostam a paradicsomot, a fűszereket, és hozzáadtam a soffrittóhoz, más néven mirepoix-hoz. Ez a zöldséges alap sok olasz étel bázisa, elkészítése pofonegyszerű, érdemes megtanulni.

Amikor a paradicsom elkezdett összeszottyadni, hozzáöntöttem a paradicsom konzervet is. Kérdezhetnéd, hogy meg vagyok-e húzatva, hogy a friss paradicsomhoz ilyesmit adok, én meg erre azt válaszolnám, hogy nem, egyáltalán nem! Azért használok hozzá konzervet is, mert 1. az olaszok valahogy nagyon tudják a tutit, milyen paradicsomot kell termeszteni, miből kell készíteni ezeket a konzerveket, tehát biztos lehetek benne, hogy tökéletesen érett, édes paradicsomok figyelnek a konzervdobozban, tehát az esetleg nem eléggé érett friss darabjaimat jelentősen fel tudom velük javítani 2. a konzervdobozban tökéletes sűrűségű a paradicsomlé is, már nem kell fölös nedvességet párologtatni róla, tehát az állagát is javítja a szószomnak.

Innentől kezdve a világon semmi dolgunk nincs, csak kavargatni a mártásunkat egészen addig, amíg el nem éri a megfelelő sűrűséget, vagyis nincs az edényben vizes, híg rész. Ez függ a paradicsom fajtájából, hogy mennyire leveses. Ha megvan a megfelelő állag, akkor utánsózzuk, borsozzuk, ha szükséges, egy csöpp cukrot is adhatunk hozzá. Végül fogtam az egész miskulanciát, és a szuper botmixeremmel leturmixoltam az egész szószt, héjastól, fűszerestül, mindenestül. Egy ilyennel, ni:

Magunk között szólva ez volt az utóbbi évtized legjobb konyhai befektetése (a családtól kaptam ajándékba mindkét gépet, csókoltatom őket érte), rengeteget használom, tényleg napi szinten veszem kézbe, ott vár a konyhapulton bevetésre készen. Legyen szó krémlevesekről, szószokról, habokról, a Bamix mindig jól teljesít. Nem, ez sajnos nem fizetett együttműködés a partnerrel...

A szósz bármilyen tésztának remek feltéte, dúsíthatod sült gombával, grillezett zöldségekkel, sonkával, bármivel. Szerintem pizzára is isteni lehet.

Úgy határoztam, hogy a nyár folyamán 2-3 kilónként fogom hazahozni a piacról az érett, édes paradicsomokat, és ezekben a viszonylag kis, kezelhető adagokban fogom megfőzni ezt a sűrű, édes szószt, kidunsztolom, és szerintem simán eltartható egész télen.

Töltött paprika hús nélkül

                                     

Most már évek óta gyakorlat, hogy nyáron súlyosan rákívánok a töltött paprikára. Nem volt ez mindig így. Ha nagyanyám főzött, ettem belőle, de nagy szerelem sosem volt köztünk a töltött paprikával. Az illatát mindig is imádtam, na de van ilyen jó illata a lecsónak is, nem igaz? Aztán vagy három éve jön ez az eszeveszett rákívánás, aminek nemigen lehet ellenállni. A legutóbbi emlékezetes paprikát Kiki barátnőm főzte, mint mondta, az volt élete első töltött paprikája, hát öregem, soha rosszabbat! Két éve nyáron pedig feltúrtam az egész Balaton-partot egy vega változatért, Csopakon a Vígmolnár étteremben ettem fenomenálisat. És most megalkottam a saját változatomat, azt, ami ízlik is. 

Hozzávalók:

6 db tölteni való paprika
2 dl köles
50 dkg csiperke gomba
1 kis fej hagyma
1 tojás
só, bors
2 liter paradicsomlé
1 szál zellerzöld
2 evőkanál olaj
1 evőkanál liszt

Elkészítés:

A kölest alaposan átmossuk, lecsepegtetjük. A gombákat felvágjuk, és egy kevés olajon 2-3 részletben megsütjük őket. Ne sózzuk, mert akkor levet ereszt és csak fő, a mi célunk pedig az, hogy a magas hőn való sütéssel előcsalogassuk a gombából az összes ízt. Egy kis serpenyőben egy kanál olajon futtassuk meg a nagyon apróra vágott vöröshagymát, hűtsük ki.

A paprikákat készítsük elő a töltésre, azaz vágjuk le a csumájuknál lévő részt, szedjük ki a magházat, és a paprika hegyén ejtsünk egy kis lyukat, hogy a levegő távozhasson belőle, és a töltelék végig el tudjon helyezkedni a paprikában.

Keverjük össze a főtt kölest, a sült gombát, a hagymát, tojást, sózzuk, borsozzuk (lehet erőteljesebben, mint gondolnánk), majd a tölteléket töltsük bele a paprikákba. Magyarul úgy járunk el, mint a húsos töltött paprikánál, csak a darált húst itt a köles és a gomba helyettesíti.

A paradicsomlevet öntsük fazékba, dobjuk bele a zellerzöldet, majd forraljuk fel, és a megtöltött paprikákat eresszük a forrásban lévő lébe. 30 percnél biztosan nem kell több idő annak, hogy megfőjön. A paradicsomlevet szükség szerint ízesítsük sóval, cukorral. Utolsó lépésként, melyet akár el is hagyhatunk, ha szeretjük a hígabb típusú szószt, szóval utolsó lépésként berántjuk a töltött paprikát. Egy kevés olajon megpirítjuk a lisztet, rászedünk egy kevés forró mártást, simára keverjük, és visszaengedjük az egészet a szószba. Felforraljuk, és készen is vagyunk.

A köles ki fog főni a mártásba is, próbáltam leszűrni, de teljesen reménytelen feladat volt, úgyhogy hagytam a csudába.

Grízes tészta

Az a helyzet, hogy annak ellenére, hogy a grízes tésztánál talán nincs is egyszerűbb étele a magyar konyhának, jól elkészíteni mégsem annyira könnyű, mint azt bárki gondolná. Két dolgon áll vagy bukik az ügy. Az egyik a tészta minősége, ez persze mindegyik tésztaételre vonatkozik. A másik pedig a gríz pirítása és puhítása. Hosszú konyhai pályafutásomból nemigen emlékszem vissza emlékezetes és csúfos kudarcokra a grízes tésztával kapcsolatban, de biztosan voltak eleinte kevésbé élvezetes próbálkozásaim. Jó ideje már - hagyjuk az unalmas számokat, kérem! - csukott szemmel és fél kézzel is megcsinálom kifogástalanra.

Hozzávalók 4 személyre:

40 dkg szélesmetélt
2,5 dl gríz
forrásban lévő víz
egy nagy csipet só
4 evőkanál olaj

a tálaláshoz lekvár és porcukor

Elkészítés:

Az olajat egy nagy serpenyőben elkezdjük melegíteni. Fontos, hogy legyen a serpenyőre/lábasra jól illeszkedő tetőnk, kelleni fog.

Amikor az olaj meleg, kezdjük el pirítani rajta a grízt. Legyen szép aranybarna, nem kell túl sötétre pirítani, megégetni pláne nem. Folyamatos kevergetést és jelenlétet igényel a művelet. Legyen a kezünk ügyében a forró víz, valamint a fedő. Az se gond, ha fogókesztyű van rajtunk, így nagy eséllyel elkerülhetjük, hogy a felcsapó gőz a kezünket megégesse. Ugyanis amikor elégedettek vagyunk a gríz színével, fogjuk a vizet, és azon forrón elkezdjük ráönteni a grízre, ami azonnal heves gőzfejlesztéssel fog reagálni. Úgy bánjunk a vízzel, hogy mindenhol érje a grízt, de sehol ne tocsogjon tőle. Nem kell kevergetni, csak rögvest rátenni a fedőt, és békén hagyni. A fejlődött gőzben fog a megpirított grízünk megpuhulni. Egyszer érdemes ránézni, és ha úgy érezzük, még egy pici vizet önteni rá, ezt próbáljuk minél gyorsabban megejteni, hogy a fedő alatt tanyázó gőz ne szökjön mind el.

Főzzük ki a tésztát, szűrjük le, majd szedjük a megpuhult grízre. Kaphat egy csipet sót, átforgatjuk, picit talán le is piríthatjuk, ha szeretjük, és máris készen áll a tálalásra.

Én a magam részéről semmilyen más lekvárral nem eszem meg, csakis barackkal, de ezt mindenki maga dönti el. Sőt, én szeretem sósan is.

Mióta viszonylag gyakran gyúrok itthon tésztát, nagyon jó dolgunk van, most is friss házi tésztából készült a grízes tészta, ahogy felvagdostattam a géppel, már ment is a főzővízbe 3, azaz 3 percre. Mondtam már, hogy nincs csodásabb a friss házi tésztánál?

Kínai szezámmagos csirke

Nem vagyok nagy barátja a kínai gyorsétkezdéknek. Nem tudom, milyen húsból főznek, nem tudom, milyen ízfokozót használnak, ráadásul mindent bevonnak azzal az agaragaros, ragacsos szuttyal, az különösképpen nem vonz. De azért volt szerencsém normális kínai éttermekben is enni, így aztán tudom, hogy vannak jó ételeik, csak azokat otthon kell elkészíteni. Az első kínai szakácskönyvem igazi kuriózum volt Magyarországon, legalább 30 éves, egy-két évente előveszem, átlapozom, és gung bao csirkét csak abból főzök. Bár nem ebben a könyvben, de ma ráleltem egy rémesen egyszerű szezámos csirkemellre, amit el is készítettem rögtön, mutatom, hogyan kell.

Hozzávalók 3 főre:

40 dkg csirkemell filé nem túl nagy kockákra vágva

2 gerezd zúzott fokhagyma

2 evőkanál olaj

4 dl olaj a sütéshez

2-3 evőkanál szezámmag világos barnára pirítva

A bundához:

1 tojásfehérje

fél csésze liszt átszitálva

negyed csésze keményítő

fél teáskanál sütőpor

1 evőkanál olaj

fél teáskanál só

fél csésze jéghideg víz

mártás:

1/3 csésze méz

1 teáskanál almaecet

fél teáskanál ketchup

1 teáskanál szezámolaj

1 evőkanál keményítő

fél csésze víz

1 teáskanál só

A mártás hozzávalóit összekeverjük, félretesszük.

A tészta hozzávalóit összekeverjük, és a csirkemell kockákat beletesszük a tésztába.

Egy serpenyőben felmelegítjük a 4 dl olajat, legyen jó meleg, de ne tűzforró. A tésztába forgatott húsdarabokat egy ételcsipesz vagy villa segítségével egyesével belerakosgatjuk az olajba (ez akkor már gyöngyözzön, amikor beleérnek a húsdarabok), lehetőség szerint úgy, hogy a húsok ne süljenek össze bundájuknál fogva. Lehet, hogy akár a két részletben való sütés is célszerű ilyenkor.

A húst süssük készre, ez olyan 6-7 percet igényel. Mindenképpen érdemes egy darabot kettévágni és lecsekkolni, átsült-e.

Közben egy másik serpenyőben melegítsük meg a két evőkanál olajat, reszeljük bele a fokhagymát, egy percig kevergessük, majd öntsük hozzá az összekevert mártást, és főzzük 2-3 percig, amíg besűrűsödik. Én tettem a mártásba chilipelyhet is, mert szeretem, ha kicsit csípős ez az étel, de természetesen ez elhagyható.

Ebbe a mártásba szedjük bele a megsült, lecsöpögtetett húsdarabokat. (Az olajból kiszedtem egy papírtörlővel bélelt tányérra, és amikor kicsit leitattam róla az olajat, akkor raktam bele a mártásba.) Átkevertem, hogy mindenhol bevonja a húsokat a szósz, megszórtam az előzőleg megpirított szezámmaggal, rizzsel tálaltam.

Almás pite - a blog első bejegyzése 2006-ból

Álljon most itt az a süteményrecept, amivel 2006 szeptemberében a blogot indítottam. A fotó friss, az a ma készült pitéről készült. Csak úgy csendben jegyzem meg: rohan az idő...

A tölteléket, jelen esetben az almát nem érdemes kispórolni belőle, mert akkor csak száraz tésztán nyammoghatunk, ahelyett, hogy ízes-leves-fahéjas csodát kóstolnánk. Saját recept, úgy értem, százszorosan kipróbált.

Hozzávalók:

40 dkg liszt

20 dkg margarin

10 dkg kristálycukor

(nagyanyám azt mondta, almáspitébe felesleges a porcukrot "pazallni", jó abba a kristály is.

én pedig világéletemben hittem nagyanyámnak)

1 egész tojás és 1 tojás sárgája

(a második tojás fehérje éppen jól jön majd a pite tetejének lekenéséhez)

1 csomag sütőpor

reszelt citromhéj*

Töltelék:

1,2-1,5 kg alma, legjobb, ha savanykás

cukor ízlés - és alma típus - szerint

őrölt fahéj, őrölt szegfűszeg, reszelt citromhéj

opcionálisan dió, mazsola  

Hogyan készül?

A lisztbe belevegyítjük a sütőport, elmorzsoljuk a margarinnal, a tojással, cukorral, citromhéjjal, ha eszünkbe jut, egy csipet sót is beledobhatunk, nem fog ártani neki. Ha ellenáll a tészta, akarom mondani, nem áll össze könnyedén, adjunk hozzá egy kis tejfölt, de óvatosan, mert a tejföltől kissé törékenyebb-morzsásabb lesz majd a tészta, azt pedig nem nagyon akarjuk. Nagy melegben jót tesz a tésztának, ha fél órára betesszük a hűtőbe, hogy a zsiradék visszahűljön kissé, így könnyebben dolgozhatunk majd vele.

Két részre osztjuk a tésztát, egy közepes tepsit kibélelünk az egyik felével. Érdemes kinyújtani, úgy beletenni a tepsibe ahelyett, hogy kézzel csak belenyomkodnánk, esztétikusabb lesz a végeredmény. Erre kerül az almatöltelék. Én nem szoktam előre megpárolni az almát, de ez - mint oly sok minden - ízlés kérdése. Meghámozom, lereszelem, ízesítem (fahéj, szegfűszeg, mazsola, és innen sem sajnálom a citromhéjat). Darált dióval (córesz fennforgásakor zsemlemorzsával, ó borzalom!) meghintem a tésztát, ráterítem az almát (ha kell, kicsit kicsavarom és szétválasztom a két kölköt, akik összeverekszenek a fennmaradó lén - 2006-ot írunk, akkor ez még így volt), kis dió a tetejére sem árt, majd jöhet a második lap.

Lekenem tojásfehérjével, megszurkálom sűrűn villával, és 180 fokos sütőben legalább 30 percig sütöm.

Ennél a süteménynél ugyebár nem működik a tűpróba, úgyhogy kénytelenek vagyunk a jószerencsénkre és/vagy tapasztalatunkra hagyatkozni annak eldöntésére, hogy jó-e már a pite. Azért a széle szokott segíteni a dilemma eldöntésében: ha barnább, mint a többi tészta, nagy valószínűséggel kivehetjük a sütőből a tepsit.

Én szeretem négyzetekre vágni, talán azért, mert anyósom konzekvensen rombuszokra vágja az övét:)

 

*nyáron, amikor sok citrom fogy, mielőtt kicsavarnám, a jól megmosott citrom héját lereszelem, gyorsan beteszem a mélyhűtőbe, vagy ha olyanom van, akkor cukorral rétegezve egy befőttesüvegbe, aztán a hűtőbe)

A legfinomabb palacsinta

Nagyjából öt éve tervezem, hogy elkészítem a bécsi túrós palacsintát, de amikor ránk tört a palacsintaehetnék, sosincs idő ilyen plusz prémium flick-flackokhoz, mint pudingkészítés, sütőben sütés, így rendre elmaradt. Viszont ma a Bosnyákon egy új sajtárustól isteni vaníliás krémtúrót vettem, mikor megkóstoltam, azonnal tudtam, hogy ez palacsintában fogja végezni. Aztán mikor kinéztem délután az ablakon, a kinti látvány okán eldöntöttem, hogy ez bizony bécsi lesz, meg túrós. És amíg kevertem, drága barátnőm férjére gondoltam, aki nagyon szerette ezt az ételt, nagyon gusztusosat is csináltak anno, és hogy mennyire fájdalmas, hogy már nincs velünk. Úgyhogy Horváth Ati, ez a recept érted "szól".

Hozzávalók:

15 db palacsinta
40-50 dkg túró
2 tojássárgája
citromhéj
porcukor ízlés szerint

Öntet:
3 dl tej
3 egész tojás

porcukor ízlés szerint

vaníliás cukor

Elkészítés:

Az ügymenet a következő. Megsütjük a palacsintákat. Ez eddig nem egy agyműtét. Amíg a palacsinták sülnek, keverjük ki a túrót. Adjuk hozzá a tojások sárgáját, ízesítsük porcukorral, citromhéjjal ízlésünk szerint, végül keverjük a túróhoz a kemény habbá vert fehérjét. Kenjük meg a palacsintákat a túrókrémmel, tekerjük fel, vágjuk félbe, és tetőcserépszerűen tegyük egy kivajazott tálba úgy, hogy pici fedésben legyenek egymással a "cserepek".

A tejbe keverjük bele a tojásokat, cukrot - ezt is érdemes megkóstolni, fontos, hogy azért édes legyen a folyadék, ugyanis ez pudinggá fog sülni a palacsintán, legyen jóízű. Én ennek érdekében bourbon vaníliás cukrot használtam. Amikor összekevertem, szépen egyenletesen ráöntöttem a palacsintára, a cucc tetejére még dobtam 4-5 pici vajdarabkát, és betoltam a 200 fokos sütőbe 25 percre.

Kevertem a túrókrémbe aszalt vörös áfonyát - mert a mazsola annyi idő alatt nem puhult volna át, amennyi ideje lett volna erre -, nagyon jót tett az a pici fanyarság a nagy édesség közepében.

A bakonyi, ami nem borda

Gyerekkoromban hús gyanánt csak a karajt ettem meg, azt is csak akkor, ha a széléről le volt vágva még az a fél milliméteres zsírréteg is. Szegény anyám két tűz közé szorult vasárnaponként, mert míg én lehántottam a panírt a rántott karajról, és undorodva levágtam a hússzéli zsírt, addig apám azon dohogott, hogy ebbe a karajba bele kell fulladni, olyan száraz. Ma sem szeretem a zsíros húsokat, engem egy csülökkel, körömpörkölttel a világból tudnál kikergetni. Ha megmutatnám azt a tarját, amit a holnapi ebédhez vettem, sírva fakadnál, mert egy gramm zsír nincs benne/rajta, hát milyen tarja az ilyen? Kiváló! Pont az a fajta, amire én párás szemmel csapok le öt évente egyszer a hentesnél, ha ilyennel találkozom. A bakonyi sertésszelet valamiért mégse megy nekem karajból. Valahogy sose lesz olyan omlósan puha, amilyennek én szeretném. Így aztán - vessetek meg érte, bánom is én - csirkemellből csinálom. Emígy.

Hozzávalók:

1-1,5 csirkemell filé, attól függően, mekkora a család kapacitása
1 fej vöröshagyma nagyon apróra vágva
2 db paradicsom apróra vágva
fél tv paprika, felcsíkozva, apróra kockázva
kb. 3 evőkanál olaj
pirospaprika
só
bors
25-30 dkg gomba megtisztítva, vastag szeletekre vágva
2 dl tejföl
1 evőkanál liszt

Elkészítés:

Egy serpenyőben egy teáskanál olajon a felaprított gombát nagy lángon, mindenféle sózás és fűszerezés nélkül megsütjük. Az a lényege az eljárásnak, hogy a gomba ne engedjen levet, hanem mély barnára süljön, így adja ki legjobban az ízét. Ha kész, félretesszük.

A csirkemelleket tetszés szerinti nagyságú, formájú darabokra vágjuk. Én nem szeretem, ha túl nagyok a darabok, ezért maximum női tenyérnyiekre vágom a húst. Ha szükséges, kicsit megklopfolom, majd sózom, borsozom mindegyiket. Egy kevés olajon átsütöm mindegyiket, legyenek gusztusosan barnák, de nem az a cél, hogy teljesen át is süljenek. Kiszedjük őket egy tányérra. Ugyanabban a serpenyőben egy kevés olaj hozzáadása után az apróra vágott vöröshagymát dinszteljük, amikor elkezd puhulni, jöhet mellé a paradicsom és a paprika. Megszórjuk pirospaprikával. Vagyis készítettünk egy jól ízesített pörkölt alapot. Ha ezek mind puhák, visszatesszük a serpenyőbe a hússzeleteket, felöntjük annyi vízzel, hogy éppencsak ellepje a húsokat. Jöhet rá egy kevés só. Én dobtam a lébe egy fél tyúkhúsleves kockát, tutira nem ártott neki, de ez el is hagyható. Néhányszor párolás közben megfordítjuk a húsokat, hogy mindkét felük megpuhuljon, ha szükséges, pótoljuk a vizet. Ahogy a pörköltnél szokás, elfőzzük a serpenyőből a párolólét, majd egy kevéssel pótoljuk, megint elfőzzük, megint pótoljuk. Ha a szeletek puhák, ismét kivesszük a serpenyőből őket, én a szaftot beleöntöttem egy magas falú műanyag edénybe, és merülő mixerrel simára turmixoltam. Nem szeretem, ha a hagyma- és paprika darabok önálló életre kelnek a tányérban, legyen csak szép krémes a mártás. Közben a tejfölbe belekevertem a lisztet, kanalanként a szafthoz adtam, azzal is simára turmixoltam, majd az egészet visszaöntöttem a serpenyőbe, visszaköltöztettem a húsokat is, végül a gombát is elvegyítettem a mártásban. Egyet forraltam az egészen, hogy a habarásból a liszt nyers ízét eltüntessem, és készen voltam. Egy kevés só, pici bors még kellett bele.

Leveles töpörtyűs pogácsa

Ne, kérlek, ne zárd be a böngészőt, ne menj tovább más weboldalra, és főleg ne ijedj meg! Ha azt mondom, tök egyszerűen elkészíthető ez a pille könnyű, ezer rétegre szedhető pogácsa, higgy nekem! Ne csak azért higgy, mert már 15 éve blogolok, és ha összehordanék itt hetet-havat, már egy olvasóm se lenne, hanem azért higgy nekem - most is -, mert sose raktam még ki a blogomra működésképtelen receptet. Ennek annyi a titka, hogy kétszer össze kell hajtanod, és slussz. Hát ennyit csak megér, nem? De.

Hozzávalók:

40 dkg liszt
100 ml tejföl
25 gramm élesztő
100 ml langyos tej
fél kávéskanál cukor
2 evőkanál fehér bor
2 kávéskanál só
1 tojás
100 gramm zsír/margarin (nálam zsír)
30 dkg ledarált tepertő
só, bors

1 tojás a pogácsák lekenéséhez

Elkészítés:

A langyos tejben a fél kávéskanálnyi cukrot feloldjuk, belemorzsoljuk az élesztőt, 5-10 perc alatt szépen felhabosodik. Ekkor minden hozzávalót a robotgép táljába öntünk, és 6-8 perc alatt tésztává dolgozzuk az anyagot. Figyeljük, ha nagyon lágy, ragadós, adjunk még hozzá lisztet. Az enyém nagyon lágy volt, többször is kellett korrigálnom. Ha a tészta összeállt, tegyük deszkára, kézzel is dolgozzuk meg egy-két percig, az mindig jót tesz neki. 

Nyújtsuk ki kb. 30x40 cm-es téglalappá, kenjük rá a tepertőkrémet. Az én tepertőm eszetlen sós volt - ezért is nem ettük meg tepertő formájában -, úgyhogy só nem kellett bele, de borsot adtam neki jó pár tekerésnyit. Amikor a tepertőkrémmel megvagyunk, a következő módon hajtogassuk a tésztát.

Előttünk a hosszabbik oldalán fekvő téglalap alakú tészta. Képzeletben vízszintesen elharmadoljuk a tésztát, az alsó hosszabbik részét felhajtjuk a képzeletbeli egyharmadot jelölő vonalig, majd a felső harmaddal betakarjuk a tésztacsíkot.

Képzeletben függőlegesen megint elharmadoljuk a tésztát, a bal oldali részt ráhajtjuk a tésztacsíkra a képzeletbeli egyharmadig, a kilógó részt pedig hajtsuk alá.

Fél óra pihenő következik, a tészta letakarva várakozik a második hajtogatásra. Ha letelt a 30 perc, a tésztát nem elforgatva kinyújtjuk, nagyjából megint 30x40 centisre, és megismételjük a hajtogatási procedúrát. Ismét letakarjuk, pihentetjük 30 percig.

Közben felfűtjük a sütőt 200 fokra, kibélelünk két tepsit sütőpapírral.

A várakozási idő letelte után a tésztát kinyújtjuk  olyan 3-4 centi vastagra, tetejét éles késsel berácsozzuk, majd tetszés szerinti méretű pogácsaszaggatóval kiszaggatjuk, a tepsibe ültetjük. Lekenjük a felvert tojás sárgájával - ügyeljünk, hogy a tojás be csorogjon le a pogi oldalára, mert akkor az nem fog megemelkedni, megfogja a tojás -, és beküldjük a 200 fokos sütőbe nagyjából 20 percre.

Közben a maradék tésztát is megformáljuk. Én azt szoktam csinálni, hogy nem gyúrom újra össze, hanem a maradék tésztákat kis vakarcsokká összeállítom, amorf kis izék lesznek, de gyerekként sokkal jobban szerettük, mint a szabályos pogácsákat. Azok is tepsibe kerülnek, majd ugyanúgy megsütjük őket, mint az első adagot.

A pogácsáimból jó pár elfeküdt az oldalára, de bánja a nyavalya, isteni finom így is!

Indiai vajas csirke

Ez pont az a recept, amivel a keleti ízek között még nem túl jártasok elkezdhetik az ismerkedést, vagy a már megkezdett barátkozást szorosabbra fűzhetik. Szerintem nincs indiai étterem a világon, ahol ez az étel ne lenne étlapon, gondolom, olyan lehet arrafelé ez a kaja, mint nálunk a rántott szelet. És ahogy a rántott hús is isteni dolog, úgy a vajas csirke is az. Érdemes nekiállni, gyakorlottabbaknak nem egy agyműtét, a kevésbé gyakorlottak meg legfeljebb lassabban haladnak egy picit, amíg böngészik a hozzávalók között, melyik fűszerből mennyi kell.

Hozzávalók:

1 nagyobb csirkemell filé

1 közepes vöröshagyma

1 evőkanál őrölt gyömbér (ha van friss, ne félj használni!)

5 gerezd zúzott fokhagyma

1 teáskanál őrölt római kömény

1 teáskanál garam masala

1 teáskanál őrölt koriander

fél teáskanál chilipor (én most cayenne-i borsot használtam)

fél teáskanál kurkuma

3/4 teáskanál só

1 dl tyúkhúsleves (fél leveskockából is tökéletes)

1 doboz zúzott paradicsom konzerv. Jó az is, amiben egészben van a paradicsom, csak azt még össze kell turmixolni kissé.

1 teáskanál cukor

2,5 dl tejszín (nálam most kókusztej)

3 evőkanál vaj

1 evőkanál olívaolaj

marinád:

2,5 dl natúr joghurt

2 evőkanál citromlé

2 teáskaná garam masala

1 evőkanál római kömény

Elkészítés:

A húst nagyobb darabokra vágjuk, 4x4 centis kockákra nagyjából, lehet picit nagyobb is, ha szeretjük. Összekeverjük a marinád alkotóelemeit, a húst beletesszük, és néhány órára a hűtőben pihentetjük. Legjobb, ha egy egész éjszakát hűsöl, itt most kb. 2 óra jutott neki, de nem panaszkodott. 

Ha eljön a sütés ideje, vegyük elő a hűtőből a húst, forrósítsunk egy nagy serpenyőben egy kevés olajat, és a felesleges pácot lerázogatva, a tál szélén lehúzogatva süssük át a csirkedarabokat. Az alatt az 5-5 perc alatt, amíg mindkét oldalát színesre sütjük, nem fog teljesen átsülni, de nem is kell.

Amikor szép színt kaptak, és a szükségszerűen a serpenyőbe került pác is eltűnt a darabok alól, szedjük ki egy tányérra. Melegítsünk meg 3 evőkanál (kb. 6 dkg) vajat a serpenyőben, fonnyasszuk meg a vajon az apróra vágott hagymát, adjuk hozzá a fűszereket is (a hozzávalók közül a gyömbértől a kurkumáig mindent), pirítsuk át, majd öntsük a serpenyőbe a húslevest, a paradicsomot és a tejszínt is. Keverjük el alaposan, majd küldjük vissza a húst is, és pároljuk, puhítsuk együtt a szósszal, amíg a hús puha nem lesz, a szósz pedig be nem sűrűsödik.

Ha szeretjük a friss koriandert, és persze kapunk is, tálalhatjuk azzal megszórva. Én szeretem kis limelével is megkínálni.  Rizzsel, naannal csodás. 

 

Életem legjobb lángosa

Hogy mitől a legjobb? Attól, hogy pofonegyszerű elkészíteni, hogy pillekönnyű, hogy nem szívja magába az olajat, nagyjából ezek azok a tulajdonságok, amik egy lángost a mennyekbe emelnek. Ma, amikor két napon belül másodszor sütöttem meg (!!!), rájöttem, hogy míg a piacon, strandon sosem bírok megenni egy egész lángost, mert eltöm, elnehezít, ebből simán letolok kettőt is akár, és csak a jólneveltségem gátol meg a továbbiakban... Ez is azt mutatja, hogy pehelykönnyű, nem olajos, nem nehéz. Persze ettől a kalóriatartalma nem lesz kevesebb, de hát valamit valamiért.

Hozzávalók 8 darabhoz:

50 dkg liszt
15 gramm só
200 ml langyos tej
2,5 dkg friss élesztő
pici cukor
150 ml langyos víz
2 evőkanál olaj

Elkészítés:

A meglangyosított tejben feloldok egy pici cukrot, majd az élesztőt belemorzsolom, felfuttatom. Közben az összes hozzávalót beleteszem a robotgép táljába, összekeverem, végül hozzáöntöm a megkelt élesztőt is. Alaposan kidolgoztatom a géppel, és deszkára húzva még kézzel is gyúrok rajta. Egy kiolajozott tálba - a robotgép táljába értelemszerűen, minek koszolnék újabbat? - belefordítom a tésztát, lefedve kb. egy órán át kelesztem. Ekkor gyúródeszkára borítom, olajos kézzel kinyomkodom a tésztából a levegőt, 8 darabba vágom, meggömbölyítem, és egymástól tisztes távolságra lerakom a gombócokat. Letakarva ismét kelesztem úgy 15-20 percig.

Kb. 160-170 fokos bő olajban szép pirosra sütöm a lángosokat. És álljon itt a végére egy szerintem fontos tanács. Ne tegyétek a lángost papír kéztörlőre, miután kiszedtétek az olajból. Rakjátok egy rácsra, mehet alá egy tányér, vagy papír, de hagyjátok, hogy szabadon csöpögjön le az olaj a lángosról, és így nem fogja elveszíteni ropogósságát, nem fogja a saját gőze megpuhítani, szóval én úgy gondolom, hogy bár erre nem szoktunk gondolni, de nem árt, ha mostantól így csináljuk.