Csokis, narancsos muffin

Hát igen, így megy ez errefelé. Ha nyár van, és tele a piac gyümölccsel, gyümölcsös süti recepteket találtok errefelé. Ha ősz van, és tele a piac gyümölcsökkel, gyümölcsös süti recepteket mutatok nektek. És ha tél van, és már nem gyümölcsös sütikben utazunk, akkor jönnek a csokis sütik :D Ezt a receptet a Facebookon láttam meg, Ízbolygó tette közzé, aki nem túl aktív a blogján sajnos, viszont legalább a Face-en mutat néha ezt-azt.

Pont ilyen egyszerű cuccra volt szükségem, úgyhogy másnap neki is ugrottam a feladatnak. Csökkentettem a cukor mennyiségén, toldottam a muffinba kerülő finomságokon, és egy nagyon-nagyon kellemes sütit sütöttem.

Azt az apróságot most hagyjuk, hogy amikor a szilikon muffinformát be akartam tenni sülni, az egész miskulancia beborult a sütőbe, én ordítottam, mint a vadszamár, káromkodtam, mint a kocsisok, és átkoztam a percet, amikor megszülettem. Majd mikor ez elmúlt (nem tartott sokáig, mert nagyjából egyszerre műveltem e három dolgot, rapid lefolyású, hirtelen fellépő elmeállapotba kerültem), akkor fogtam, a megmenthető tésztát egy tálba kanalaztam, addig az áldott jó férjem feliből-harmadából letakarította a sütő ajtajának belső részét, én új papírokat tettem a hirtelen elmosogatott szilikon formába, és a negyedével csökkent mennyiséget megsütöttem. Frissen is finom volt, bár akkor még a külseje ropogós volt a megsült cukortól, reggelre pihe-puha lett, tele csokival és narancshéjjal.

Hozzávalók:

30 dkg liszt

10 dkg kristálycukor

2 teáskanál sütőpor

3 evőkanál baracklekvár

12 dkg vaj

2 db tojás

egy csipet só

2,5 dl tej

1 teáskanál vaníliakivonat

15 dkg csoki (apróra vágva, vagy csokicsepp formában)

5 dkg apróra vágott kandírozott narancshéj

5 dkg apróra vágott dió

Elkészítés:

A puha vajat habosra kevertem a cukorral, beleütöttem a két tojást, beleöntöttem a tejet, jöhetett a liszt, a sütőpor, a vanília, végül hozzáadtam a keverékhez a baracklekvárt is. Utolsó lépésként a masszához adtam a csokicseppeket, a narancshéjat és a diót.

Megtöltöttem a muffinpapírral bélelt formákat, és 190 fokon tűpróbáig sütöttem a süteményt. 25 perc kellett neki, hogy pont jó legyen.

Szilvalekváros rugelach

 A rugelach, na, az valami isteni dolog! Tutira valami jól főző istenasszony találta ki, másképp nem lehet ez. Van már a blogon recept hozzá, de most megtaláltam a tökéletes tésztát, úgyhogy mostantól nincs ragacsos szerencsétlenkedés, ismerem a titkot. Meg kell mondani, hogy rugelachot készíteni egyáltalán nem nagy pöffenet, ha van az embernek egy robotgépe, akkor még annyira se, mint egyébként. Kell egy jó recept, jó töltelék, és kész. Én most úgy csináltam, hogy elfeleztem a tésztát, az egyik feléből megsütöttem nyolc darab kiflit, ez el fog fogyni ma este, meg a reggeli kávéhoz, és a maradék nyolcat megsütöm holnap valamikor. Így jut majd frissen a fiamnak is belőle.

Hozzávalók:

20 dkg vaj

10 dkg porcukor

25 dkg Philadelphia natúr krémsajt

1/2 tk só

35 dkg liszt

a töltéshez sűrű lekvár, darabolt dió, barna kristálycukor, fahéj

a tetejére egy tojássárgája, pici tejjel kikeverve

Elkészítés:

A robotgépben kihabosítjuk a vajat a porcukorral, hozzáadjuk a krémsajtot, összekeverjük, mehet bele a só és a liszt, aztán csókolom. Ennyi. De tényleg ennyi. Lisztezett deszkára szedjük a tésztát, lisztes kézzel megformáljuk, két lapos korongot formálunk belőle, folpackba csavarjuk, és mehet a hűtőbe legalább egy órára, de maradhat a hidegen tovább is.

Szintén lisztezett deszkán 3-4 mm vastagra nyújtjuk a tésztát, praktikus, ha kör alakot nyújtunk, mert akkor azt csodásan fel lehet derelyavágózni nyolc körcikkre.

Én most nagyon sűrű szilvalekvárt használtam a töltéshez, egy evőkanállal raktam minden körcikkre. Nem kellett attól félnem, hogy a lekvár szétfolyik (nem úgy, mint egyéb, hígabb lekvároknál, személyes tapasztalat, nem akarod tudni...), mert ismerem ezt a szinte cukor nélküli, már-már vágható állagú lekváromat. Nos, amikor minden cikkre került lekvár, a háromszög talpától indítva feltekertem a kiflicskéket, és sütőpapírral bélelt tepsire ültettem mindet. Megkentem tojással a darabokat, majd pedig megszórtam durvára vágott/klopfolt dió, kristálycukor és fahéj keverékével. 190 fokos sütőben 25 percig sült.

Vörös lencsés zöldségleves

Na kérem, ha egy üzlet egyszer beindul... akkor lesz itt még két egymást követő napon blogposzt!

Az a helyzet, hogy elkezdtem felkészülni a karácsonyra, legalábbis ami a konyhát illeti. Na jó, vannak már beszerzett ajándékok is. Szóval elkezdem kifőzni a mélyhűtőt, már amelyik fiókot ki tudom nyitni, mert momentán a 60 literes mélyhűtő szekrényem felső fiókját úgy megfogta a jég, hogy képtelenek vagyunk kiszabadítani... Aztán ma rendeltem egy szemmel jól látható mennyiségű tartós élelmiszert, fűszereket, mosó- és tisztítószereket, nem óhajtanék belefutni egy lock downba, ahol harcolni kell a házhoz szállítós cégek kegyeiért, nem szeretnék még egyszer expedíciókat szervezni, melyeknek célja némi élesztő felkutatása, és így tovább. Egyébként is előre tervezős típus vagyok. Épp elég lesz majd olyan krumplit találni, ami nincs megfagyva, vagy olyan vöröshagymát, ami nem rohad belül. Na mindegy, kicsit messziről indultam neki ennek a receptnek, ott tartottam, hogy próbálok helyet teremteni a friss élelmiszereknek, így ma kézbe kaptam egy üveg vörös lencsét, ami már legalább 2 éve várakozik a polcon, és összedobtam ezt a levest, hát mit mondhatnék, brutál jó lett, olyan adagot sikerült magamévá tennem ebéd gyanánt, hogy magam is elcsodálkoztam.

Hozzávalók:

4 maréknyi vörös lencse alaposan megmosva, lecsorgatva
1 vöröshagyma apróra vágva (plusz találtam három csoffadt újhagymát a hűtőben, az is ment bele)
1 gerezd fokhagyma szeletekre vágva
2 db közepes sárgarépa kockákra vágva
1 zellerszár apróra vágva
1 közepes krumpli kockákra vágva
2 evőkanál olaj
2 evőkanál sürített paradicsom
1 mokkáskanál római kömény
1 mokkáskanál őrölt koriander
1 mokkáskanál curry por
1 mokkáskanál sriracha, vagy bármilyen csípős megteszi, amit találsz otthon, lehet chilipehely, cayenne-i bors, cseresznyepaprika
1 zöldségleves kocka (én biót használok)
másfél liter víz
só
petrezselyem

Elkészítés:

Az olajon elkezdtem dinsztelni az apróra vágott hagymákat, egy-két perc után hozzá hozzáadtam a zellerszárat és a sárgarépát, végül a krumplit. Ekkor szórtam rá a zöldségekre a fűszereket és a sürített paradicsomot, azok is kaptak egy percet, hogy kiadják az ízüket, illatukat. Mikor minden átforrósodott, beletettem a fazékba az alaposan átmosott lencsét, a következő a leveskocka volt, végül felöntöttem vízzel a zöldségeket. Egy kis sózás, és 25 perc főzés után konstatáltam, hogy minden megpuhult. Ezen a ponton jutott eszembe, hogy van a hűtőben egy üveg sózott citrom eltéve, kihalásztam a legkisebbet, apróra vágtam, a levesbe tettem. Egy kis só korrekció, pici sriracha, és készen is voltunk.

Botmixerrel úgy mixeltem meg a levest, hogy azért maradjon benne rágható tartalom is, de be is sűrűsödjön némiképpen. Adhatsz még hozzá egy kevés vizet, ha túl sűrűnek érzed, és számíts rá, hogy a későbbiek során is sűrűsödni fog.

A tányérba mert adagot megszórtam friss petrezselyemmel.

Tökéletes leves szürke, undi napokra.

Amerikai almás pite

Imádjuk az almás pitét, bármikor állok neki, biztos lehetek benne, hogy a család minden tagjának tökéletes egyetértésével fog találkozni az ötlet. Szeretjük frissen, langyosan, ropogósan, és szeretjük másnap, mikor a töltelék átpuhítja a tésztát, és szinte rágás nélkül lehet pusztítani az egészet. Nagymamám receptjét sütöm, mióta világ a világ, de kedvelem az amerikai verziót is, csak az nagyságrendekkel kevesebbszer készül, pedig jóval kevesebb vele a macera, ahogy elnézem.

Tegnap az összes gyerekünk meglátogatott minket, ennek örömére akartam egy kicsit reprezentatívabb változatot, mint a megszokott, így ennek a receptnek az alapján készült a pite, vanília fagyival tálalva. Sajnos az örömteli esemény este történt, és a pite noha gyönyörű lett a csodás Isabelle Rose piros pöttyös pitetálamban, mégsem éreztem késztetést lefotózni sötétben, mesterséges fénynél, úgyhogy pixabay-es képet csatolok nektek.

fotó: pixabay.com
@SnapwireSnaps

Szeretném elmondani, hogy ez a legegyszerűbb pite tészta recept, amivel valaha találkoztam, úgyhogy mindenképpen itt van a helye a blogban, hogy megmaradjon az örökkévalóságnak.

Hozzávalók:

260 gramm liszt

1 csapott teáskanál só

2 teáskanál cukor

225 gramm vaj

115 ml tejföl

a tészta tetejére 1 db kis tojás

töltelék:

1,5-2 kg alma, ha lehet vegyesen. legyen benne édesebb, savanykásabb, akkor lesz igazán finom a töltelék

3 evőkanál liszt

cukor ízlés szerint, én most 3 evőkanálnyi kristálycukrot szórtam az amára

fél teáskanál őrölt fahéj

1 mokkáskanál őrölt szerecsendió

1 mokkáskanál őrölt szegfűszeg

1 evőkanál brandy

vanília bármilyen formában, pasztaként, őrleményként, kivonatként

Elkészítés:

A robotgépem késes betétjét tettem a gépbe, beleszórtam a tartályba a lisztet, cukrot, sót, beledaraboltam a hideg vajat, és morzsásra dolgoztattam a géppel. Végül hozzáadtam a tejfölt, őszintén szólva nem mértem ki, lehetett vagy 4-5 evőkanálnyi. Azzal is pörgettem a gépet, és egy csodásan sima, könnyen kezelhető, nem szakadó álomtésztát vettem ki belőle, nagyjából 3 percnyi keverés után úgy, hogy még csak lisztes se lett a kezem. Mosogatással együtt is sokkal kevesebb a ráfordított idő, mint a megszokott pitével.

Kettéosztottam a tésztát, korongot formáltam mindkét darabból, és folpackba csomagolva betettem a fridzsiderbe. Ekkor vette kezdetét a nem annyira szeretem meló, az alma hámozása, darabolása. Nincs mit tenni, ezen túl kell esni, mondaná a költő, ha elment volna az esze, de hát így van ez, mióta tilos a gyerekmunka (és nincs a háznál gyerek...), magam csinálom ezt is, pedig isten látja lelkem, nem annyira vagyok érte oda. Főleg, hogy most olyan almákat is felhasználtam, amik régóta pihentek a gyümölcsös tálban, nem volt akkora élvezet hámozni őket... Citromos vízbe dobáltam a meghámozott almákat, majd kicsumáztam (hol a bánatban van az almacsumázóm????) és nem túl vékony szeletekre vágtam a darabokat. Félretettem, és bár akkor már nem volt vízben, a citromos áztatásnak hála egyáltalán nem barnult be a gyümölcs, pedig elég sokat várakozott a pulton.

A tésztakorongokat enyhén lisztezett felületen kerekre nyújtottam, borzasztóan élveztem, hogy nem törik, nem szakad, élmény vele a munka. Az alsó résznek szánt darabot beigazgattam a pitetálba, lett neki nyilvánvalóan pereme, így aztán jöhetett az alma.

Amire rászórtam a lisztet, a fűszereket és a cukrot, vaníliát, meglocsoltam a konyakkal, összeforgattam, és a tálba halmoztam. Volt benne jócskán töltelék, nem kellett attól tartani, hogy szegényes lesz a sütemény.

A második korongot is kinyújtottam, vágtam bele csinos nyílásokat, hogy a gőz távozhasson rajtuk, ráigazgattam az almára, benyomkodtam a széleket, majd lekentem egy pici tejjel higított tojássárgájával, és betettem a 190 fokra előmelegített sütőbe. Itt eltöltött úgy húsz percet, ekkor rémülten konstatáltam, hogy az alma egyáltalán nem ereszt levet, csak aszalódik, na mondom, amikor a legjobbat akarnám csinálni, akkor biztos elbaltázok valamit, de a józan ész mégis azt mondatta velem, hogy az kizárt, hogy egy alma sütés közben ne eresszen levet, pláne cukor társaságában nem fordulhat ez elő, úgyhogy adtam még neki egy kevés időt, bár a sütőt lejjebb tekertem kb. 170 fokra. Összességében 45-50 percig sült, természetesen megérkezett a várva várt lédússág is, úgyhogy amikor szép aranybarna színe volt a sütinek, kivettem a sütőből, és hűlni hagytam.

Szóval az a helyzet, hogy ilyen típusú piténél ennél jobbat még nem ettem. A tészta alig észrevehető a sütiben, épp csak annyira, amennyire kell, az alja is megsült, de szinte észrevehetetlenné vált a gazdag, fűszeres töltelék alatt. Úgyhogy próbáljátok ki, nem fogtok csalódni, ebben biztos vagyok.

Tippként lejegyzem, hogy talán apróra vágott diódarabokkal még lehet gazdagítani a tölteléket, sőt, mazsolaimádóként én azt sem tartom szentségtörésnek, hogy az amúgy is használt konyakba legközelebb áztatok egy maréknyi mazsolát, és azt is a töltelékbe teszem. Lehet variálni akár aszalt sárgabarack hozzáadásával is, vagy két marék aszalt áfonyával, adhatsz a fűszerekhez őrölt gyömbért vagy kardamomot, egyszóval pitére fel!