Jubileumi poszt - 20 éve eszünk és puffadunk együtt

Húsz év. 2006. szeptember 1-jén írtam meg az első bejegyzést az Ahogy eszik, úgy puffad blogra, ami akkor még a fakanal.freeblog.hu domainen lakott. 

Ha akkor valaki azt mondja nekem, hogy húsz év múlva is itt leszek, több mint két évtizednyi recepttel a hátam mögött, és közben megjelenik az első szakácskönyvem is, valószínűleg elég hitetlenkedve néztem volna rá.

Pedig az egész nagyon egyszerűen kezdődött.

A lányom akkor 19 éves volt, a fiam 16. Nekik kezdtem el írni egy családi receptgyűjteményt. Azt szerettem volna, hogy amikor egyszer majd elkezdenek főzni, legyen mihez nyúlniuk. Legyen összegyűjtve valahol az, amit itthon ettek, amit szerettek, amitől számukra az otthoni étel otthoni étel volt.

Nekem még megvannak anyai nagymamám és anyám kézzel írt receptjei, és őrzök egy legalább nyolcvanéves szakácskönyvet is, ami a Mamié volt. Az én gyerekeim öröksége már más formában született meg: az interneten.

Azt viszont álmomban sem gondoltam volna, hogy ebből az elektronikus családi receptes dobozból mi minden következik majd.

Akkoriban Magyarországon még alig létezett gasztroblogger, mint olyan. Néhány év múlva már egy tévéműsorban beszéltem arról, mit jelent gasztroblogot írni. Később két évadon át dolgoztam gasztronómiai szakértőként egy kereskedelmi televízió gasztro-reality műsorában, majd két évig a TV Paprika szakmai lektora voltam, ahol közel 900 főzős műsorepizód ment át a kezemen.

Vezettem hetilap gasztro rovatát, írtam recepteket és cikkeket különböző online felületekre. Terveztem és készítettem esküvői vacsorát, főztem ismert embereknek ünnepi alkalmakra, évekig vállaltam karácsonyi főzést családoknak. Közben rengeteget tanultam, új alapanyagokat, konyhákat, technikákat ismertem meg, és természetesen főztem tovább itthon is.

A blog pedig közben tette a dolgát, persze nem magától, szorgalmasan tettem bele a tartalmakat. Mert most már így hívjuk: tartalomgyártás.......

És ami talán a legfontosabb: teljesítette azt a feladatot, amiért húsz éve létrehoztam. A gyerekeim megtanultak és megszerettek főzni, és ma is használják azt a receptgyűjteményt, amit eredetileg nekik kezdtem írni.

A blogból pedig lett egy könyv.

Idén ugyanis történt valami, ami húsz évvel ezelőtt még végképp elképzelhetetlen lett volna számomra: megjelent az Anya főztje című szakácskönyvem.

Tulajdonképpen visszatértünk a kiindulóponthoz. Ami egy családi receptgyűjteménynek indult az interneten, abból húsz év elteltével valódi, kézbe vehető szakácskönyv lett.

A könyvbe családunk sok év alatt kipróbált és megszeretett receptjeiből válogattam. Olyan ételeket szerettem volna megmutatni, amelyeket valóban főzünk és eszünk. A könyv fotóit a lányom készítette, aki annak idején – a konyhát nagy ívben kerülő kamaszként – az egyik fő oka volt annak, hogy egyáltalán létrejött ez a blog. Az életnek van humora.

A képeken pedig pontosan azok az ételek vannak, amelyeket elkészítettem, és amelyeket a fotózás után jó étvággyal megettünk. Nem egy elképzelt magazinéletet akartam megmutatni, hanem a mienket.

És itt még nincs vége, terveim szerint ugyanis lesz második könyv.

A koncepciója megvan, a receptek válogatását elkezdtem, és ha sikerül úgy megvalósítanom, ahogyan most a fejemben létezik, a szerkezete kissé eltér majd a megszokott szakácskönyv-formátumoktól. Többet egyelőre nem mondok róla.

És akkor ünnepeljünk!

Húsz év azért mégiscsak húsz év, úgyhogy szeretnék adni valamit annak, aki velem ünnepel.

Összeállítok egy személyes gasztro-ajándékcsomagot. Kerül bele valami a saját szakácskönyv-gyűjteményemből, néhány különlegesebb fűszer, amit az utazásaimról hoztam, és készítek bele saját kezűleg valamit én is.

Hogy pontosan mit? Legyen igazi meglepetés.

A játékhoz nézz körül a blogon, válassz egy receptet, amelyet már elkészítettél, vagy amelyiket szívesen elkészítenéd, és ennek a receptnek a címét írd meg a jubileumi Facebook-poszt alatt kommentben.

Ha pedig van kedved, azt is írd meg, mióta olvasod az Ahogy eszik, úgy puffad blogot. Nagyon kíváncsi vagyok, vannak-e még itt olyanok, akik szinte a kezdetektől velem vannak.

A válaszolók közül egyvalaki kapja meg az általam összeállított jubileumi gasztrocsomagot.

Húsz évvel ezelőtt két gyereknek kezdtem recepteket gyűjteni. Fogalmam sem volt róla, hányan fogják még olvasni őket. Mostanra pedig építettem egy kis híján 23.000 tagot számláló közösséget, ami nagyon nagy öröm számomra.

Köszönöm mindenkinek, aki valamikor ebben a húsz évben idetalált, sőt, itt is maradt. Annak is, aki 2006 óta olvas, és annak is, aki tegnap kattintott ide először. Terveim szerint még sok-sok használható, nem túlbonyolított, ízletes receptet osztok meg veletek.

Alig hiszem el, de 19 éves a blogom

 

19 év… kimondani is hihetetlen

Amikor ma 19 éve elindítottam a blogomat, csak azt szerettem volna, hogy a családi receptjeink egy helyen legyenek, hogy a gyerekeim bármikor megtalálják azokat. Akkor még nem is sejtettem, hogy ebből egy olyan közösség nő ki, ahol ennyi emberrel oszthatom meg a konyhám örömeit, illatait, ízeit.

Azóta annyi minden változott, de egy valami ugyanaz maradt: az öröm, amikor leírok egy receptet, és ti visszajeleztek, hogy nálatok is sikere volt. Ez ad erőt, hogy újra és újra leüljek a billentyűzet elé. Mindig újdonságok után kutatok, amiket megvalósíthatok és megmutathatok nektek is. Nélkületek ez a blog és ez az oldal rég nem létezne.

És most hadd mondjak el valamit, ami régóta érlelődik bennem, és a mai évfordulós nap abszolút megfelelő hozzá: tervezem, hogy megjelentetem a receptjeimet egy igazi, kézzel fogható szakácskönyv formájában. Ez most még csak egy szándék, egy lehetőség – bármi történhet, de hiszek benne, hogy egy megbízható, érdekes receptekre épülő könyv mindig megtalálja az olvasóit. A nagyanyám gyakran mondta: „Lehetetlen nincs, csak tehetetlen.” Ezt a szellemet követve dolgozom rajta, és nagyon szeretném, ha egyszer kézbe vehetnétek azt, amit eddig itt, a virtuális térben olvashattatok.

Időről időre elgondolkodom, ki venne meg egy szakácskönyvet egy olyan szerzőtől, akit nem is ismer. Abban azonban biztos vagyok, hogy ez a blog jó tartalommal, szeretettel és odafigyeléssel készült – és ti vagytok az, akik igazán értékelitek. Ti mit gondoltok erről?

Köszönöm, hogy 19 éve velem vagytok ezen az úton, ki hosszabb, ki rövidebb ideje. Tudnotok kell, hogy a tetszésnyilvánításaitok, a kommentjeitek rengeteget jelentenek nekem. Ha én vagyok ennek a blognak és az oldalnak a szíve, amely a vérkeringést fenntartja, akkor ti vagytok a lelke.

Bonbonkészítő tanfolyamon jártam

Mozgalmas hét van mögöttem, szerdán ugye Hollywood volt a tányéromon, szombaton pedig elmentem arra a workshopra, amit a lányomtól kaptam karácsonyra, igaz ugyan, hogy kicsit súgtam neki, de az összhang, ami működik közöttünk, neki is megpendítette a fantáziáját, és rásegítés nélkül is ezt kaptam volna tőle.

A regisztrálással megvártam, hogy egy kicsit jobb idő legyen, van a csudának kedve szürke, hideg januárban vagy februárban workshopra indulni a város másik felébe? Most szinte nyári melegben került sor a tanulásra.

A Lady Lavender csokiműhelyben jártam. A tanfolyam három órán át tartott, ez az idő arra volt elég, hogy kényelmesen elkészíthessük és megdíszíthessük a magunk 28-28 darab bonbonját.

Az elkészült bonbonjaim fele

A héjak várakoznak a megszilárdulásra

Megtöltve

Kééééész!

Temperálás

Nagyon tudom ajánlani egy ilyen csokikészítő workshop meglátogatását, nem tudom, máshol hogyan zajlik egy ilyen, de itt, a Lady Lavendernél minden eszköz és információ a rendelkezésünkre állt, minden segítséget megkaptunk a workshop egész tartama alatt, nagyon sokféle tölteléket próbálhattunk ki a bonbonjainkhoz, és annyi csokit kóstolhattunk, amennyi csak belénk fért.

A higiénia fontos szempont, kaptunk egy halom kóstoló kanalat, hogy véletlenül se nyúljunk bele a csokiba már használttal, minden használt és már nem játszó edényt félretettünk, hogy ne legyen útban, ne használjuk olyasmire, amire nem kéne, ha véletlenül megnyaltuk az ujjunkat (az vesse ránk az első követ.... 😀), azonnal figyelmeztettek, mentünk kezet mosni, szóval a magam részéről nagyon meg voltam elégedve mindennel.

És hát megvan annak a maga bája, ha saját magad készíted el a szeretteidnek, vagy akár magadnak a bonbonjaidat, amiknek az ízesítését is te találod ki, szóval ez egy remek hobbi. Nem a legolcsóbb, az biztos, de érdemes vele kísérletezni.

Köszönöm, Lady Lavender!

Hollywood a tányérodon

Csodás eseményen vettem részt tegnap. Amikor megláttam a hirdetést, azt súgták az ösztöneim, mit súgták, ordították, hogy ott a helyed, ott a helyed! És persze azt is megmondták, kivel menjek, akivel a legjobban fogom magam érezni ott és akkor. Amúgy is nagyon-nagyon időszerű volt a találkozás Bea barátnőmmel, és mivel jó pár dologban egy húron pendülünk, kart karba öltve megcéloztuk az este a Király utcai Table Private Restaurant & Event Space-t, ahol Kiss Mariann privát séf várt ránk egy elképesztő menüsorral, amit különböző alkoholmentes italok is kísértek.

Kiss Mariannról jó pár éve olvastam először - és ezidáig utoljára is, tegnap este óta viszont mindent elolvastam róla, ami a neten fellelhető -, amikor Angelina Jolie és Brad Pitt Pesten forgatták az isten tudja, melyik filmjüket, és hónapokra beköltöztek egy érzésem szerint Rózsák tere környéki lakásba, ahol Mariann főzött rájuk, mint a privát séfjük. Valamiért megragadt a fejemben a neve, és ezelőtt vagy három héttelig ott is pihent valamelyik agytekervényem alján. Furcsállottam is, hiszen nem igazán vagyok célcsoportja a sztárokról szóló bulvárhíreknek, talán mert több évtizedig magam is közöttük éltem a munkámból adódóan.   De mostantól megszállott követője leszek Mariannak, az biztos, és ha bármilyen eseményt tart itthon, ami nyilvános lesz, én ott leszek.

A helyszín egy kellemes belvárosi lakásétterem, ízlésesen berendezve, és noha azt hittem, hogy mire felkúszom a gyerekkoromból jól ismerten rohadt magas* belvárosi 3. emeletre, elpusztulok, hála istennek ez nem így történt.

És milyen jó, hogy túléltem a lépcsőket, hiszen az este fő elemei, Mariann és a főztje, az mindennél érdekesebb és értékesebb volt.

Előétel: vegán sajtok kesudióból, mandulából, különböző ízesítésekkel. Sajnos a fényviszonyok nem voltak kedvezőek a fotózáshoz.

Mariann mesélt az életéről, a családi hátteréről, ami nélkül nem tartana ott, ahol tart, elképesztő szakmai útjáról Bugacpusztától New Yorkig, Peruig, Japánig. Mesélt az alapanyagokról, amiket használ, a filmsztárok étkezési szokásairól, és közben hozta, hordta elénk a csodásabbnál csodásabb étkeket és italokat. Ez utóbbiak mind-mind saját készítésű, fermentálással készült darabok voltak, számomra a legemlékezetesebb a tepache volt, ez a mexikói illetőségű, ananászhéjból készült, fermentált ital. Életem végéig tudnám inni víz helyett.

Edamame bab, a poke bowl egyik eleme

Tonhal tataki

Nopales, fermentált kaktusz salsa

Avokádós és jackfruitos taco

Az ételek is egészen elképesztőek voltak, vegán sajtválogatással kezdtünk, poke bowllal folytattuk, volt tonhal és görögdinnye !!! tataki, fermentált kaktusz salsa, kétféle taco, és az est fénypontja a rák, amit sosem fogok elfelejteni. A történethez hozzátartozik, hogy nem vagyok tengeri herkentyű rajongó, és akkor nagyon enyhén fogalmaztam. Fehér húsú halat szívesen eszem, de az se áll a kívánságlistám élén. Ha olyan országban járok, aminek van tengere, nem mulasztom el a halevést, hiszen igazán frisset ilyen helyeken lehet enni, és  néhány évente a lazacot is megkívánom, de polip, kagyló, rák és társai nem kerülnek a tányéromra. Ettem már finom rákot kétszer életemben, egyszer Szú barátnőm készítette jó fokhagymásan, egyszer pedig csodák csodájára egy pesti tapas bárban sikerült élvezeteset kóstolnom.  

Természetesen egy ilyen vacsoraesten az ember nem hagyja ki azt sem, amit esetleg annyira nem preferál, és én lettem volna a világ bolondja, ha mégis kihagytam volna. Nem tudom elmondani sem az ízét, sem az állagát annak a ráknak, amit Mariann kreált, és aminek a folyamatát volt szerencsém végignézni, ahogyan hihetetlen lazasággal dobálja a wokba a hozzávalókat, hogy aztán néhány perc múlva már tálalja is a tányérokra a rákocskákat. (Nyilván pont arról nem készült fotó...) A rákok puhák voltak, ízletesek, nem voltak kiszárítva, ugyanakkor tökéletesen átsültek, az a vékony kis mártás, ami bevonta őket, az pedig leírhatatlanul ízgazdag volt. Az ételsor végén felszolgált italt már nem is voltam hajlandó meginni, mondván, én ugyan el nem rontom azt az ízorgiát, amit a rákok hagytak maguk után.

Három órán át ettünk, ittunk, beszélgettünk, nevettünk, és talán-talán a végén sikerült rávennünk Mariannt, hogy vezessen még ilyen vacsoraestet, hiszen biztos lehet benne, hogy a tegnapin részt vett vendégek mind egy szálig ott fognak tolongani az ajtóban, hogy bejuthassanak, ha lesz következő alkalom. Arra, hogy én ott leszek, mérget lehet venni.

Igazából csak olyan végkövetkeztetéseket tudok levonni az este után, amelyeket régóta tudok, de nem árt időnként a megerősítés. Ezért aztán azt mondhatom, hogy az eltökéltség és a szorgalom legtöbbször meghozza a gyümölcsét, alighanem Mariann esetében is ez történt. Nem volt elég, hogy van tehetsége az ízekhez, kellett az elszántság, hogy haladjon előre az úton bármilyen akadályon át, kellett a tudásvágy, az újdonságok iránti kíváncsiság, bizonyára a kitartás is, hiszen azért azt elmondhatjuk, hogy nem könnyű szakma az övé. Sőt, valószínűleg százszor nehezebb, mint amit a kívülállók el tudnak képzelni. 

Alapvetésnek számít az is, amit a magyar nyelv nem túl kultúráltan, de annál kifejezőbben mond el: xarból nem lehet várat építeni. Ha közepes, vagy ócska minőségű alapanyagból főzöl, abból sose lesz minőségi étel, lehetsz te bármilyen briliáns tehetség. Ha nem szánsz időt, energiát és persze sok pénzt a hozzávalók kiválasztására, nem várhatod, hogy a főztöd első osztályú legyen, és kész. Ez van, srácok, ezt jobb, ha mindenki elfogadja, ez ugyanis nem igazán vita tárgya.

Végül, de nem utolsó sorban nem árt, ha a személyiséged legalább olyan érdekes és karizmatikus, mint Marianné, ugyanis nehéz eldönteni, melyik az élvezetesebb dolog: őt hallgatni, vagy a főztjét enni. Nyilvánvalóan ez a körülmény is hozzájárult ahhoz, hogy eljusson oda, ahol most tart. És akkor ha mindez megvan, jöhet egy kevés szerencse is, mert se a szenvedély, se az elkötelezettség nem biztosíték egy ragyogó karrier létrejöttére, kell hozzá egy jó adag szerencse is, hogy jókor legyél jó helyen. Azt hiszem, neki ez sikerült.

Kiss Mariann, hálás köszönet az élményért!

A hivatalos menü:

Zsírszegény vegán sajtok
Poke bowl, tahini dresszing
Cézár wrap rákkal
Tonhal tataki, edamame herbs saláta
Jackfruit
Nopales – fermentált kaktusz salsa

Italok:

Tepache

Ginger Bug

Taro Milk Tea Boba-val
Vízi Kefír – Kristálygomba

*Nagymező utcában felnőtt gyerek voltam, ahol csak ilyen tüdőgyilkosan magas emeletek vannak, lift meg sehol

18. születésnap

2006. szeptember 1. Nevezetes dátum ez az életemben, akkor kezdtem neki az Ahogy eszik, úgy puffad nevű blogom írásának. Nagyon hosszú idő ez a 18 év, hullámhegyekkel és hullámvölgyekkel tarkított 18 év volt, és nagyon remélem, van még benne ugyanennyi. Sok újdonságot ezen évforduló alkalmából sem tudok mondani, inkább csak ideteszem a tízéves évfordulóra írt bejegyzés linkjét, ebben minden benne van.

Az én nyári szabadságom, szűköcske egy hét most kezdődik, remélem, jókat fogok enni ez idő alatt, bár ennek a nyaralásnak a fókuszában inkább a magammal töltött idő, a meditációk, energetikai kezelések, az olvasás, a csend, a tenger bámulása lesz, mintsem a gasztronómiai élvezetek hajszolása, de majd meglátjuk, hogyan alakul.

Ti addig is vigyázzatok magatokra, és ha kívánhatom, tartsatok velem a további években is, ahogy mondtam, a kitűzött cél a + 18 év.

Köszönöm, hogy velem vagytok, hogy olvastok, hogy kommenteltek, hogy szerettek.

Otthoni készletek, ha nem csak magyaros ételeket főznél

Az alapanyag beszerzési helyeket taglaló posztomhoz hozzátartozik, hogy elmeséljem, mi az, amit SZERINTEM érdemes megvásárolni otthonra, ha nem kizárólag magyaros gulyáslevest főznénk, meg pörköltet, hanem időnként, vagy akár rendszeresen, netán sűrűn áttévednénk az országhatáron túlra, vagy barangolnánk kissé más kontinensek konyhája körül.

Sorolom, én miket tartok itthon mindig, mi az, amihez bármikor tudok nyúlni, ha ázsiai ízvilágra fáj a fogunk.

- Szójaszósz. Világos, sötét, tamari (ez gluténmentes). A világos szójaszósz általában hígabb állagú, mint a sötét, az inkább szirupszerű. Attól függően, hányszor főzöl például ázsiai ihletésű ételt, eldöntheted, hogy kisebb vagy nagyobb kiszerelést választasz-e. Nekem még sosem volt itthon 250 ml-esnél nagyobb üvegem. Nagyon kedvelem a Kikkoman márkát, ami japán szójaszósz, de tudni kell, hogy ez az egyik legdrágább a szójaszószok közül. Az sem mindegy, hogy kínai, thai, japán vagy indonéz szójaszószt vásárolsz, érdemes annak alapján választanod, hogy melyik konyhához tartozik az étel, amihez felhasználnád. (Ezt a magvas megállapítást hívják úgy, hogy feltaláljuk a melegvizet :D )

- Halszósz/osztriga szósz. Legyünk őszinték, ne szépítsük a helyzetet: a halszósz rohasztott halakból készülő, borostyánszínű folyadék, rendkívül erős szaggal, az ízét még közvetlenül sosem kóstoltam, valahogy nem vitt rá a lélek, hogy belekortyoljak. A szójaszószhoz hasonlóan ez is fermentálással készül, és ennél is különböző erősségű fajtákkal találkozhatunk attól függően, mennyi halat használnak a készítésükhöz. Roppant érdekes, de használatakor nem tolakodik előtérbe semmiféle hal íz az ételben, inkább csak erősíti, karakteresebbé teszi az ételek ízét. Ahogy a szójaszószból, ebből is lehet vegán változatot kapni.

- Édes chiliszósz. Ebből is ezerféle létezik, különböző ízesítéssel. Nagyon kedvelem, mert nem kerítésszaggatóan csípős, de azért határozottan érezni az erejét, édes-savanyú íze utánozhatatlan. Főleg mártogatósokhoz használom, legutóbb beszereztem egy mangósat is a tavaszi tekercsekhez.

- Szezámolaj. Ez nemigen szorul magyarázatra. A kedvenc olajom és pont.

- Rizsecet. Minő meglepetés, ez is erjesztéssel készül, nyilvánvalóan rizsből. Savtartalma 3-5 százalék, amiből tisztán látszik, hogy jóval gyengébb a nálunk használatos 10-20 százalékosaknál.  Létezik belőle fekete, fehér és vörös. A feketét akár fél éven át is főzik, adnak hozzá árpa-, búza- és rizshéjat, ezektől nyeri el jellegzetes színét. Én mindig a legolcsóbbat veszem, a rizsecettel még nem támadt kedvem kísérletezni, legalábbis idáig.

- Hoisin szósz, a kedvencem. Minden kínai ételt elvarázsol, nyilván vannak olyanok, amikbe egyáltalán nem passzol, de szerintem a legtöbbe igen. Szójababból készül, sűrű, édes-savanyú mártás, a kantoni konyha elengedhetetlen eleme. Marinádként és mártogatósként használják leginkább. 

- Fokhagyma és gyömbér püré. Nagyon praktikus találmány, kis üvegekben ott van mindig kéznél a hűtőben, kiveszel belőle egy teáskanállal, visszazárod az üveget, elrakod, kész, passz, nem kell hámozni, reszelni, pürésíteni. Attól függően, hol vásárolok, mi a felhozatal, vagy olyat veszek, ami egyenlő arányban, összekeverve tartalmazza a fokhagymát és a gyömbért, vagy külön vásárolom meg a kettőt.

- Sriracha. Érett chilit, fokhagymát, cukrot és sót tartalmaz, csípőssége a Scoville-skálán 2000, ami azt jelenti, hogy nem ez fogja a pusztulásodat okozni, nem annyira csípős. Előszeretettel szoktam például töltött tortillába csepegtetni, de fontos hozzávalója thai és kínai ételeknek is.

- Tahini, azaz szezámkrém. Ezen nemigen van mit magyarázni. Hűtőszekrényben tárold, hogy ne avasodjon meg idő előtt. Mielőtt használod, érdemes megkóstolni, nehogy keserű legyen, találkoztam már ezzel a jelenséggel.

- Teriyaki szósz, ezt még csak csirkére használtam, meg kell találjam a növényi étrendben a helyét, nyilván van neki. El tudom képzelni mondjuk a padlizsánt sütve, teriyakiban pácolva, kenve. Japán főzési technika egyébként a teriyaki, egyszerűen s mind közönségesen grillezést jelent úgy, hogy a grillezett alapanyagot bekenik valamilyen mázzal. A teriyaki szósz szójaszószból, szakéból (pálinka) vagy mirinből (bor) és cukorból készül, amit addig főznek, redukálnak, amíg ragacsos, sűrű mártás nem képződik belőlük.

- Tészták: üvegtészta, rizstészta, tojásos tészta, különböző felhasználási területekkel. Rizstésztából én egyedül a szélesmetéltet nem szeretem, az nekem mindig valahogy olyan rágós marad, amit nagyon nem kedvelek. Az üvegtésztát nagyon szeretem a praktikuma miatt, csak leöntöd forrásban lévő vízzel, áztatod egy keveset, és kész. Kell ennél jobb? A tojásos mie tésztát például lo meinhez használom, imádatos.

- Rizs, bulgur, kuszkusz, ezek nem csupán köretnek készíthetők el, de remek alapjai salátáknak is például. Rizsből cukorbetegként basmatit ehetnék, de én sajnos főleg a jázmin rizst kedvelem, abból is ezt a fajtát, ugyanis ebből lehetetlen elrontani a pergős, illatos rizst. Egy tipp: a Bosnyákon is lehet kapni a kínai árusoknál.

- Farro, azaz tönkölybúza, árpagyöngy, ezek is remek köretek és saláta alapok

- Fűszerek - indiai, kínai, thai. Curry, kurkuma, koriander, római kömény, cayenne-i bors, garam masala alapvetőek. Az asafoetida is hasznos, időnként szükség van agaragarra a sűrítéshez. De ennek a szekciónak a feltöltésében csak a képzelet és a pénztárca szab határt.

- Étkezési keményítő, főleg a kínai szószos ételekhez szükséges

- Szezámmag, szintén a kínai ételeknél használom

- Kókuszkrém, ez nagyjából mindenhez kellhet, curryk alapvető hozzávalója, levesekbe is használom. Ez elég árérzékeny tétel, szeretem megnézni az árát, hiszen nem mindegy, hogy egy doboznyi 200-250 forinttal drágább, mint a másik, és mondjuk kettő is kellhet egy ételbe, ott már elég húzós tétel lehet egy 800 forintos kókuszkrém például, amikor kaphatsz akár 550-ért is

- Fehér miso paszta, ez új kedvenc, levesekbe szeretem ízfokozónak használni

- Konzervek: fehér bab konzerv, lencse konzerv, csicseriborsó konzerv, fekete bab konzerv, bár szárazat is vettem, ha nagyobb mennyiség kell, megfőzöm magam, mert konzervnek elég drága, nélkülözhetetlen a hámozott, darabolt paradicsom konzerv is nálunk, szeretem, ha mindig van otthon egy-két doboz kukorica konzerv is

Beszerzési helyek Budapesten

Facebookon ígértem, hogy szentelek egy posztot annak, hol és hogyan szerzem be azokat az alapanyagokat, amelyek egy-egy különlegesebb, extrább recept elkészítését lehetővé teszik. Íme.

Néha bizony magam is elcsodálkozom, amikor olvasok egy más országbeli autentikus receptet, amit kipróbálnék, és böngészem a hozzávalók sorát... ez is van itthon, ez is van, meg még ez is... de jó, mehet a főzés! Épp ma este jártam megint így, amikor elhatároztam, hogy lo meint fogok főzni vacsorára, mert kívántam a tésztát nagyon, és ennél a zöldséges kajánál tán nincs is egyszerűbb a világon, na jó, legfeljebb a sajtos tészta, de olyat most nem eszünk. Nézem a hozzávalókat, azt mondja: világos szójaszósz ennyi, sötét szójaszósz annyi. Na mondom, persze, mert majd biztos van itthon kétféle szójaszósz... eh... Aztán belenéztem a hűtőbe, meg a spájz "ázsiai polcára", és meg kellett állapítanom, hogy nem kétféle szójaszósz van itthon, hanem háromféle. Sötét, világos, meg tamari. Úgyhogy nekiálltam a főzésnek.

Ennyi locsogás után térjünk a lényegre!

Én a zöldségeket 80 százalékban piacon szerzem be, télen kicsit árnyalja a képet, hogy a hidegben az árusok nem annyira éreznek kedvet órákig várni a talán meg sem érkező vevőket, így a Bosnyákon, ahová járok, hétfőtől csütörtökig felejtsd el, hogy te valami komolyabb beszerzést akarsz eszközölni. Ilyenkor marad a Lidl választéka, ami nem is olyan rossz. Zellerszárat, édesburgonyát, brokkolit, uborkát, áfonyát szinte csak ott veszek. Nyáron más a leányzó fekvése, nyáron szinte egyáltalán nem vásárolok máshol, csak a piacon. Szombat reggel anélkül nemigen múlhat el, hogy ne a Bosnyákon kezdeném a napot. Ha mégsem, annak vagy az az oka, hogy hétvégén elutazunk, vagy az, hogy beteg vagyok. Slussz, más nem jön szóba.

A különlegesebb hozzávalókat az alábbi helyeken szoktam megvenni:

Culinaris - náluk a Perc utcai üzletet preferálom, a belvárosi kicsi és túlzsúfolt nekem. Igen, a Culinaris mocsok drága, ehhez kétség sem fér, de az a helyzet, hogy én szinte minden karácsonyra szoktam a férjemtől ajándékutalványt kapni, és arra még sosem volt példa, hogy az az utalvány ne legyen elköltve. Szeretek náluk fűszereket venni, mert nagyon nagy a választék, és többféle márkát tartanak, így megtalálom ott az alacsonyabb árfekvésűeket is. Próbáltam nemrégiben online rendeléssel is indiai fűszert venni, épp tegnap dobtam ki két bontatlan csomag szárított mangóport, amit így szereztem be, mert akkora molylepkék döglődtek a bontatlan csomagokban, mint a fél karom. Úgyhogy inkább a Culinarisnál maradok.

Sokkal megfizethetőbb, ámde specifikusabb a választék a Wesselényi utcai Szép kis Indiában. Ott egyszer egy évben biztosan megfordulok, méghozzá szilveszter előtt, amikor beszerzem a dal makhanihoz vagy a vajas paneerhoz valókat. Azért nem megyek gyakrabban, mert hörcsög természetem van, ha teszem azt, kókusztejet veszek, soha nem egyet vagy kettőt veszek, hanem ötöt. Mert úgyis elfogy, és legalább nem kell sokszor átvágni a városon, ráadásul minél kevesebbszer látogatom meg a műintézményt, annál többet spórolok... A Szép kis Indiában megtaláltok mindent, amire szükségetek lehet az indiai konyha gyöngyszemeinek elkészítésekor. Friss zöldséget is tartanak, meg paneert is, gyakran található náluk friss koriander. Tekintélyes választékuk van fagyasztott ételekből, naanból, különféle egzotikusnak számító laposkenyérből, gyozából, tavaszi tekercsből.

Kedvencem az Ázsia Bt Csarnok téri üzlete. Na, az a konkrét Kánaán. Ott mindent megtalálsz. Amit nem, az nincs is. Fűszertől a fagyasztott cuccon át a friss zöldségig, fűszernövényig, teán át a lekvárokig MINDEN van. Nem érdemes hosszan értekezni róluk, el kell menni megnézni a boltot. Tanácsot viszont adok a most elsőként odalátogatóknak: ha valamit nem találtok, nem ismertek, nem értetek, keressetek egy alkalmazottat, és ne szégyelljetek kérdezni. Egyrészt sok felesleges kiadástól is megkímélitek magatokat, másrészt meg van ugye a mondás, miszerint néma gyereknek anyja sem érti a szavát. Ha nem kérdezel, nem lesznek válaszaid, és pont.

Legújabb felfedezésem az Ázsia Center keleti szárnyának első emeletén lévő KKJ ázsiai szupermarket. Rájuk is igaz, hogy minden is van a polcokon, tekintélyes fagyasztott áru készlettel rendelkeznek, így nem meglepő módon egy-két csomag zöldséges gyoza már haza is vándorolt a kosarunkban, rengeteg olyan áru van, amiről fogalmam sincs, mi lehet, főleg dobozos üdítőkre jellemző ez, igaz, valószínűleg nem én vagyok a célcsoport erre a termékre, de szédítő nézni a tízméter hosszú polcokat tele színes üdítős dobozokkal, a másik polcon valamiféle édességnek kinéző cuccok vannak... maradok inkább a rizseknél, tésztáknál, szószoknál, amikről legalább tudom, mi micsoda. Eddigi látogatásaink során remekül tudtunk parkolni, több vevőre a boltban inkább vasárnap lehet számítani, hétköznap szinte egyedül bolyonghatsz a gondolák között.

És ezek csak a tészták...

Van még egy üzlet a Rákóczi téri csarnoknál, a Rákóczi tér 8. szám alatt, kínai élelmiszerben verhetetlenek, egyetlen bajom, hogy rengetegről hiányzik bármiféle magyar leírás, és a mandarin nyelvben még nem vagyok ehhez elég jó... Ráadásul amikor először ott jártam, épp akkor sikerült befutnom, amikor a kínai alkalmazottak éppen ebédeltek, és olyan látványosan néztek levegőnek, ahogy kevesen tették még hosszú életem során. Szóval nem vagyok ott mindennapos vendég azóta...

2021

Csak egy képes visszatekintés az elmúlt évre. Remélem, 2022-ben is lesz legalább ennyi szépen sikerült kép, jól sikerült étel.

15 év, az bizony 15 év

Nem is gondoltam, hogy nem is lesz olyan egyszerű megírni ezt a bejegyzést. Azt nem állítom, hogy régen készülök rá, de az igaz, hogy valamikor a nyár második felében már eszembe jutott, hogy azért mindenképpen meg kell emlékezni arról az elmúlt 15 évről, mióta írom a blogomat. Mert 2006. szeptember 1-jén írtam meg a beköszönő posztot, akkor még az azóta nem létező freeblog.hu felületén. A bloggerre 6 évvel később, 2012 telén költöztem át, mert muszáj volt. Azóta is itt írom a posztokat, több-kevesebb lelkesedéssel, több-kevesebb erre szánható szabadidővel. Az már mindenkinek a könyökén jön ki, mert ha a blogról esik szó, mindig elmondom, hogy első és legfontosabb célközönségem a lányom volt anno, akit olyan módon szerettem volna elindítani a főzés iránti lelkesedés útján (amiről akkor fogalmunk sem volt, elérkezik-e valaha), hogy egy helyre gyűjtöm neki a családi kipróbált recepteket. Hogy hogyan alakultak a továbbiak, azt ebben a posztban elolvashatja, akit érdekel.

Az egyik kedvenc fotóm

Az első tévéműsor, amelyben gasztrobloggerként szerepeltem

Nem akarnám bő lére ereszteni az írásomat, legyen elég annyi, hogy nagyon sokat köszönhetek a blognak, még mindig nagy örömmel írom a posztokat, jóval kevésbé érdekel már, hányan olvassák azokat, de persze természetesen fontos szempont, de már nem görcsölök a rossz Facebook eléréseken, látogatószámokon. 

Főzzetek jókat, egyetek finomakat, és legyetek velem a következő években is. Köszönöm mindenkinek, aki rövidebb-hosszabb ideje követ, akinek számít a véleményem, aki tanácsokat, segítséget kér időnként, és mindazoknak, akik használják a receptjeimet.

Annak mikéntjéről pedig, hogyan szeretném köszönetemet kifejezni, a Facebookon olvashattok.

A savanyú káposzta csodája

Ha a savanyú káposztát műanyag gyógyszeres tégelybe tömve árusítanák, egészen nyugodtan ráírhatnák a címkére: multivitamin. Felsorolni is nehéz, mennyi áldásos hatása van a savanyúkáposztának, amellett persze, hogy nagyon finom. 

A káposzta története ősrégi és szövevényes, összességében elmondható, hogy kevés országa van a világnak, ahol nem ismerik, nem használják, és savanyított formában is nagyon népszerű sokhelyütt. 

Tiszta egészség

C-vitamin tartalma közismerten magas, emellett jótékony hatásai közé tartozik szintén magas rosttartalma, ámde szimpatikusan alacsony kalóriatartalma. Ezek azok a tulajdonságai, amelyek arra predesztinálják, hogy minden fogyókúrázó jó barátja legyen, bár valószínűleg ez a barátság idővel veszít értékéből, ha a diétázó nem használja elég változatosan a káposztát. Levét egyenesen a bélrendszer seprűjének is nevezhetjük, mert a tejsavas erjesztéssel előállított savanyú káposzta leve nagyon alaposan kitakarítja a bélrendszert. Napi 1 deciliter elfogyasztása is csodákat tesz a bélflórával, elpusztítja a káros baktériumokat, tisztítja és tehermentesíti a májat. Ha a piacon járunk, vigyünk magunkkal erre alkalmas palackot, a savanyúságot áruló standokon biztosan szívesen megtöltik káposztalével.  

A savanyú káposzta azért a konyhák közkedvelt szereplője, mert olcsó, könnyen hozzá lehet jutni, és sokféle, finomabbnál finomabb ételt varázsolhatunk belőle az asztalra, a magyar konyha számos klasszikusa készül belőle. Ha egészségünk megtartása a fő szempont, leginkább nyersen ajánlott elfogyasztani. Egy kis olívaolajjal meglocsolva, kedvünk szerint fűszerezve salátának kiváló. Libazsíros kenyér mellé pedig maga a mennyország! Nemcsak a másnapos gyomorra van jótékony hatással a belőle készült korhelyleves, de annak tényleg nagyon jót tesz. A kolbász-káposzta kettős, vagy a füstölt hús-káposzta duó számos fogás alapja, ezekből kerekedik ki a töltött káposzta, a székely káposzta, a lucskos káposzta, vagy a bigos, a lengyelek zseniális egytálétele. Rakott formában is nagy sikert arathatunk vele, pakoljunk tele egy hőálló edényt fűszeres, hirtelen átsütött darált hússal, párolt rizzsel, káposztával, öntsük nyakon egy tojássárgájával elkevert tejföllel, és már csak azt kell türelemmel kivárnunk, hogy a sütőben aranybarnára süljön a teteje, és tálalhassunk. 

Miután sajnálatos módon egyre több helyen készítik kedvencünket gyorssavanyítási eljárással, csökkentve ezzel a káposzta pozitív élettani hatásait, ha kedvünk van hozzá, savanyíthatunk magunk is otthon. Nagyanyáink sem főleg a piacon szerezték be, hanem nekiálltak, legyalulták, sóval, babérlevéllel, egész borssal rétegezve hordóba, ennek híján nagy üvegekbe tömték, alaposan megtaposták-döngölték, nehezéket tettek a káposztára, aztán türelmesen vártak. Néhanap megrázogatták az edényt, hogy a lé mozogjon a káposztán, aztán amikor már nem jöttek fel buborékok az edényből, kész is volt a “multivitamin”. Egy kevés előkészülettel – megfelelő méretű edény és alkalmas gyalu beszerzése – magunk is megpróbálkozhatunk a savanyítással. 

Káposztás receptek a blogon:

Töltött káposzta

Székely káposzta

A lencséről

Te is egy évben csak egyszer, új évkor eszel lencsét? Simán elmész mellette a boltban, a piacon? Azt hiszed, csak főzeléket lehet főzni belőle? Akkor bizony fel kell fednünk előtted a titkot: a lencse roppant változatosan használható, egészséges, gyakorlatilag az év bármely szakában fogyasztható növényünk. 

Fotó: pixabay.com

Lencsetörténelem 

Kevés kultúrnövény van, melyet régebben ismerne és termesztene az emberiség, mint a lencsét. Bibliai történetek szólnak róla, és talán ha a szólás mögötti tartalom nem is ismert mindenki számára, a mondás – miszerint valaki eladja magát egy tál lencséért – közismert. A görögök között is igen népszerű volt, Hippokratész például májbajokra ajánlotta a fogyasztását. A rómaiak főzetet készítettek belőle, és különféle betegségek kezelésében hívták segítségül. A lencsét mindig is a szegények eledelének tartották, és bár igaz, hogy ritkán találkozunk a fine diningban vele, és a Michelin-csillagos séfeknek sem a lencse ugrik be elsőként, ha valami igazán elegáns kreációt készítenek, mindazonáltal a lencse megbízhatóan hozza mindazon tulajdonságát, amiért kedveljük. Elsősorban is olcsó, és mondjon bárki bármit, ez bizony nagyon fontos szempont. Ha veszel fél kiló lencsét nagyjából négyszáz forintért, amivel 5-6 embert is jól tudsz lakatni némi plusz költség ráfordítással, azért az igen szép teljesítmény. Persze tudjuk, hogy olcsó húsnak híg a leve, ám a lencse sok területen bizonyít, így olcsósága egyáltalán nem jelenti azt, hogy silány is lenne. 

Miért éppen lencse? 

Antioxidánsokkal igencsak jól áll, olyan szabadgyök fogó anyagok találhatóak benne, mint a C- és E-vitamin. Bizonyára mindenki előtt ismert a néphagyomány, hogy új évkor lencsét kell enni, nemcsak azért, hogy gazdagok legyünk, hanem azért is, hogy a szépségünk se hervadjon. Tekintve, hogy a bőr öregedését nagy mértékben a szabadgyökök károsító hatásának tulajdonítják, a lencse valóban szépíthet, ha megköti ezeket a szabadgyököket. Jól ismert immunerősítő hatása is, hiszen olyan komponensekből áll, melyek képesek fokozni az immunrendszeri működéseket. Jó hír a cukorbetegeknek, hogy a lencsét akár napi szinten fogyaszthatják, ugyanis a lencsében lévő keményítőből jóval kevesebb szőlőcukor szívódik fel, mint például a búzakeményítőből. Ezért aztán vércukor emelő képessége is kisebb, mint egyéb keményítőké. 

Milyen lencsét válasszunk? 

A lencsének számtalan változata ismert világszerte, mi magyarok alapvetően három fajtájához jutunk hozzá. Az első a jól ismert barna lencse, a második a vöröslencse, mely jóval kevésbé ismert, mint a barna, de egyre nagyobb népszerűségre tesz szert azok között, akik például ismerik és kedvelik az indiai konyhát. A francia zöldlencse a sereghajtó a sorban, inkább az ínyencek ismerik és vásárolják. A gallok telepítették be Közép-Franciaországba, Puy városába, több mint kétezer évvel ezelőtt. E három lencse fajta jelentősen eltér egymástól színben, ízben, tápanyag tartalomban, és főzési időben is. A Puy-i lencsének a legvékonyabb a héja, nem szétfővő fajta, szemben a barna lencsével, ahol bizony nem árt résen lennünk, ha el akarjuk kapni a pillanatot a „még nem jó, még nem jó, már nem jó” vonalon. A vöröslencsének éppen azt a tulajdonságát hasznosítják, hogy pépesre fő igen rövid idő alatt, ezért ideális alapanyaga például az indiai leveseknek, dahloknak. 

Ha nem főzelék, akkor mi?

Nehéz lenne felsorolni azokat az étel fajtákat, amelyek elkészítésére a lencse alkalmas, mégis próbáljuk összeszedni a gondolatainkat. Alighanem a magyar lencsefőzeléket sehol a világon nem ismerik ebben a formájában, ahogy nálunk a legkedveltebb. Babérlevéllel, mustárral, tejföllel az igazi. Készülhet belőle leves, mondjuk füstölt hús levében, tejföllel, zöldséggel, kicsit savanykásan. Ideális alapanyaga a salátáknak, de erre a célra vásároljunk nem szétfővő fajtát. Kiábrándító látvány a salátában a pépesre főtt lencse, és az attól külön tartózkodó héja… A vegetáriánusok körében népszerű hozzávalója a sokféle ízesítésű kenyérre való kencéknek, némelyek pedig fasírtot is készítenek belőle. Az indiai konyha számos variációban használja, egytálételek, köretek készülnek belőle, de természetesen desszertekhez is szolgálhat alapul. Csak annyit mondunk végezetül: ismerünk csokoládés lencse keksz receptet is…

Szilva mindenhol, amerre nézel

- Milyen szilva ez? 

- Kék. 

- Akkor miért piros? 

- Mert még zöld. 

Hát ilyen bonyolult gyümölcs ez a szilva.

Ha csak azt tudnánk a szilváról, hogy számos egészségvédő tulajdonsággal rendelkezik, jól használható kalóriaszegény diétában, illetve hogy meglehetősen gazdag A-, B- és C-vitaminban, akkor is érdemes lenne belőle bőséggel fogyasztanunk ősszel. De miután hazánk egyik legismertebb gyümölcse, és meglehetősen könnyű télire is tartósítani, így aztán semmi sem állhatja útját egy jó lekvárfőzésnek. 

A fától az üvegig 

Hazánkban a gyümölcsfák negyedét szilvafák teszik ki, a nagyüzemi termesztésen kívül megélnek szőlőhegyen, a tőkék között, megtaláljuk őket a házikertekben, a porták udvarán, de igen sokat találunk belőlük egyszerűen az utak mellett. Számtalan fajtája van, kék, zöld, lila, sárga, piros. Készíthetünk belőle levest, mártást, süteményt, chutneyt, kompótot, aszalványt, pálinkát – és lekvárt. Ez a legnépszerűbb felhasználási forma, hisz a szilvalekvárt mindenki szereti, olcsón lehet a gyümölcshöz hozzájutni, jó esetben cukor sem kell hozzá, elég néhány óra rotyogtatás, kavargatás és máris megrakhatjuk a kamra polcait nassolnivalóval. 

Üstben, tepsiben, szilkében

A hagyományos szilvalekvár főzése igencsak időigényes feladat. Legalkalmasabb rá a fán megérett, száránál már aszalódó félben lévő gyümölcs, amely könnyen leválik a magjáról. Többféle módszer forog közkézen a főzését illetően, van, aki kondérban, rézüstben, szabad tűzön, van, aki ecettel kiöblített tepsiben és sütőben főzi, abban azonban mindegyik módszer megegyezik, hogy akár 9-10 órán át is rotyogtatja a szilvát, mire az sűrűre, amolyan megáll benne a kanál-osra sűrűsödik, és a magját, amivel együtt főzték, valamint az összepöndörödött héját szépen ki lehet belőle passzírozni. Az ilyen módszerrel főzött lekvárt évekig el lehet tartani, főleg, ha széles szájú, öblös agyagedényben, a szilkében tárolják. Régen faládában akár évekig is el tudták tartani a keményre főtt lekvárt. Télen aztán lehet tölteni vele barátfülét, tepertős tésztából formázott papucsot, buktát vagy gombócot is.

Az írás a sajátom, találkozhatsz vele más weblapokon, olyanon is, ahol nem vagyok feltüntetve szerzőként, de attól még az én írásom :)

Szilvás receptek a blogban, amelyik épp tegnap volt 13 éves :)

PITE
NEW YORK-I SZILVATORTA
FRANGIPÁNOS SZILVATORTA
EGYSZERŰ SZILVÁS SÜTI
CUKORMENTES SZILVÁS PITE
RÁCSOS PITE
SZILVÁS GOMBÓC

Kitchen Aid inda hauz

Igen, ez a nap is - jnius 8. - eljött az életemben. Lett egy Kitchen Aidem. Biztosan sokan vannak, akik nem értik, mit kell ezen örömködni, meg azt se nagyon vágják, hogy mi ez a felhajtás e körül a gép körül. Készséggel elismerem, van ennek egy mesterséges hype-ja, de azt is meg kell mondanom, nem alaptalanul. Ez a gép erős. Ez a gép megbízható. Ez a gép generációkat szolgál ki. Ez a gép kézreálló. Ez a gép nagy teljesítményű. Ez a gép praktikus. És végül, de nem utolsó sorban: ez a gép szép!

És igen, ez a gép drága. Magyarországon nagyon drága, jóval többért lehet hozzájutni, mint más európai országokban. Ezért aztán sok évi vágyakozás után elhatároztam, hogy utánanézek, hogyan lehetne részletre megvásárolni, mert azt nem tartottam elképzelhetőnek, hogy egy ilyen nagyértékű gépet senki ne akarjon részletre adni. A Média Marktban van is erre lehetőség, van olyan konstrukció is, ahol nem olyan rémisztően magas a kamat. Itthon megbeszéltük, születésnapom is volt, átgondoltuk, és úgy döntöttünk, legyen nekem egy ilyen. Már a lehetőségtől is boldog voltam, de az álom valóra váltása még messzinek tűnt, ha nem is annyira messzinek, mint mondjuk egy hónappal ezelőtt.  De persze a dolgot megosztottam a barátnőmmel, aki megígérte, hogy körülnéz külföldön, arrafelé, ahol él, hátha az áfatartalom eltérése okán olcsóbban is hozzá lehet jutni a géphez. Én is megnéztem osztrák, belga oldalakat, és nem akartam hinni a szememnek, Belgiumban például találtam egy alapgépet, alig valamivel többért, mint a hazai ár feléért. Ausztriában is jelentősen kedvezőbb áron lehet hozzájutni, és egy bécsi kirándulás sem utolsó mulatság. Ebben a mederben csordogált a megoldás, egészen addig, amíg fel nem gyorsultak az események, ugyanis a fent említett barátnő - áldassék! - néhány nappal később oda nem dobott egy linket az orrom elé, hogy akkor most itt a lehetőség, jó áron talált egy piroskát nekem. Oké, mondtam, szuper, de erre nem vagyok felkészülve anyagilag, hiszen részletre való vásárlásban gondolkoztunk. De mivel a készlet meglehetősen gyorsan apadt, dönteni kellett. Valójában ő döntött helyettem, de nem bánom egyáltalán. A megrendeléstől számított egy héten belül - 8 nappal a vállalt határidő ELŐTT - a konyhámban üdvözölhettem a szépséget. Ennek már több, mint egy hete, de még mindig nem hiszem el, amikor a konyhában rápillantok a sarokban szerényen meghúzódó gépre, hogy ez az enyém. Pedig de... :)

Elsőre egy klasszikusnak számító Viktória tortát sütöttem meg, a recepttel hamarosan jövök, bár képet nem prezentálok hozzá, higgyétek el, jobban jártok :)