2020. december 29., kedd

Ázsiai gombaleves

Elég volt már a pulykából, a hurkából, a bejgliből és a töltött káposztából is most egy időre. Az utóbbiból elég rendes adaggal rendelkezünk, úgyhogy azt még esszük egy darabig, mert a legutóbbi lefagyasztás-felengedéssel igencsak rossz tapasztalataim vannak, úgyhogy ezt többet nem csinálom a káposztával. És mivel elég volt az ünnepi ízekből, meg maradt még egy rendes adag gomba is, ráadásul az Ázsia boltban tett látogatásom gyümölcseként volt itthon a citromnádtól, koriandertől, friss chilitől, friss gyömbértől kezdve minden az égvilágon, összeraktam az egyik kedvenc levesemet. 30 perc és kész.


Hozzávalók:

1 pici fej vöröshagyma

1 szál újhagyma (díszítésnek)

friss koriander

fél citrom leve

1 apró chili

1 nagy doboz kókuszkrém

1 szál citromnád

2 dl zöldségleves

1 evőkanál vörös curry paszta

1 teáskanál gyömbér-fokhagyma paszta (vagy egy darab gyömbér és egy nagyobb gerezd fokhagyma összetörve)

30 dkg gomba (ha több van, nem gond)

bambuszrügy

1 sárgarépa

1 evőkanál szójaszósz

1 evőkanál halszósz

só, bors


Elkészítés:

A gombát megmostam, szeletekre, a répát félbe, majd rézsútosan vékony szeletekre, a vöröshagymát a lehető legapróbbra vágtam. A kókuszkrémből kivettem két evőkanál sűrűjét, lábasba tettem, összemelegítettem a curry pasztával, beleszórtam a répát, a gyömbért, fokhagymát, ment bele a gomba is, a klopfolóval megveregetett citromnád, és ebben a viszonylag rövid lében pároltam pár percig a zöldségeket. Ezt követően hozzáöntöttem a többi kókusztejet és a zöldséglevest is. Amikor a répa megpuhult, ízesítettem a levest a szója- és a halszósszal, de még ekkor is kívánt egy kevés sót, úgyhogy azt is kapott. Az utolsó pillanatban beledobtam a bambuszrügyet is a fazékba, azt már értelemszerűen nem főztem, csak át kellett, hogy melegedjen. Végül, de nem utolsó sorban kapott egy evőkanálnyi citromlevet a leveske, onnantól már csak díszíteni kellett a tányérban a vékonyra karikázott újhagymával, chilivel, aprított korianderrel. 

2020. december 28., hétfő

Mákos guba vaníliasodóval

Először is: nálunk a mákosguba mindig is 24-i ebéd volt. Akkor volt szükség egy egyszerű, könnyű ételre, ami hangulatában megágyaz az estének, nincs vele 5 perc munkánál több. 



Sok-sok évig nekünk a december 24. arról szólt, hogy idős rokonainkat, ápoltjainkat látogattuk körbe, keresztanyámnak születésnapja is volt aznap, ahhoz járt a délelőtti kis pezsgőzés vele, meg aztán vittük a három napra szóló ünnepi ételeket is nekik, úgyhogy általában kissé kimerülten értünk haza kora délután, és akkor még előttünk állt a fadíszítés. Aztán volt olyan év, hogy mindenki beteg volt, senkinek nem kellett a mákos guba, se más étel, idén pedig úgy jött el az a nap, hogy előtte két álló napon át csak főztem, főztem, úgyhogy még a gubára se volt energia, a vacsorát pedig a férjem és a fiam celebrálta, én meg néztem. Na de mákos guba nélkül nem élet az élet, beszereztük hozzá a kifliket is, úgyhogy tegnap végre elkészítettem. Általában juharsziruppal szoktuk felütni, most vaníliasodó járt hozzá. Szánom-bánom bűnömet, de abból a főzés nélküli zacskóst használtam...

Hozzávalók 4 személyre:

6 db vajas kifli

5 dkg vaj

5-6-7 dl tej, ez majd megmutatja magát, hogy valójában mennyire van szükség

1 csomag bourbon vaníliás cukor

darált mák összekeverve porcukorral, ennek arányát, mennyiségét mindenki maga tudja

1 csomag vaníliasodó a csomagoláson található leírás szerint elkészítve (vagyis a tasak tartalmát egy percig habverőzni 2,5 deci tejjel)

ízlés szerint mazsola, kandírozott narancshéj

Elkészítés:

A mákot és a porcukrot összekevertem. A kifliket néhány órával korábban felkarikáztam, hagytam szikkadni, máskor, ha több időm van, néhány percre beteszem a sütőbe kicsit megpirulni, de amellett ott kell állni, nehogy túlsgáosan kiszáradjon, most erre nem volt érkezésem. A tejet felforraltam a vajjal és a vaníliás cukorral, majd egy nagy tálban apránként elkezdtem a forró vajas tejet ráönteni a kiflikarikákra. Minden egyes kanál tejjel kicsit átmozgattam/rázogattam a tálban a kiflit. Ezt mindaddig ismételtem, amíg a kiflikarikák át nem áztak, természetesen ronggyá áztatni nem szabad őket. Ez az egyetlen truváj ennél a műfajnál, amit tudni kell, ismeritek a klasszikust: még nem jó, még nem jó... már nem jó. Ha használsz mazsolát, még az elején szórd a kiflikre, hogy valamelyest azokat is megpuhítsa a tej. Amikor a kiflik megáztak, mehet rá az indokolatlanul sok mák 😀, végül pedig fogtam a fém tálalógyűrűimet, és jó szorosan beletömködtem a mákos matériát, kicsit le is nyomkodtam a formában, hogy jó tömör legyen. Kicsit megvajaztam egy sütőpapírt, arra ültettem a megtelt formákat, és 220 fokos sütőbe dugtam őket néhány percre. Tényleg csak néhány perc volt, nem akartam kiszárítani a gubát, csak annyi volt a cél, hogy szép formára süljenek.

Amikor késznek nyilvánítottam, egy vékony pengéjű késsel körbevágtam a formát, elválasztván így a gubát a formától, és beleültettem a sodóval kibélelt mélytányérba.



2020. december 21., hétfő

Narancs lekvár

Pontosan emlékszem, hogy nem ez az első narancs lekvárom. De arra is emlékszem, hogy az az alkalom, amire emlékszem, jó régen volt már, és úgy rémlik, nem is voltam túlságosan elégedett az akció végeredményével. 


Egy dolog biztos: ha megérkezik a Buono Olívaolaj- és Tészta szaküzletbe a kezeletlen héjú szicíliai narancs, én azonnal megbolondulok, és borsos ára ellenére rendelek belőle. Ez pedig azért van, mert vagy 8-9 éve, hogy először kóstoltam a szicíliai narancsot, akkor Dolce Vita, azaz Vrábel Kriszta árulta, és egyszerűen pazar volt. Meg kellett állapítanom, hogy bár már akkor sem voltam az ifjú korosztályba sorolható, egészen odáig nekem fogalmam sem volt, milyen is a narancs. Nyilván azt gondoljuk, hogy olyan, mint amilyet a Sparban árulnak vödörben, esetleg a piacon spanyol, görög narancsot, de hát nem. A narancs, az igazi, jó narancs, az vastag héjú, rengeteg leve van, és mézédes, aromás, ahogy pucolja az ember, fröcsög szanaszét a héjából az illóolaj. És hát nem 300 forint kilója, na.



Sok beszédnek sok az alja, én idén nem estem túlzásba, nem rendeltem egy rekesszel, csak 4 kilónyit, és abból se mindből főztem lekvárt, hiszen csak úgy megenni a Navel fajtájú narancsot is maga a kéjutazás a mennyországba. Úgyhogy most úgy ügyködtem, hogy egy kiló narancsfiléből főztem a narancsot, őszintén szólva az is elvett vagy bő másfél órát, mire megszabadítottam a gerezdeket a hártyájuktól. Én ugyanis rühellem a keserű narancs lekvárt, ez van. Sokfélét ettem már, mert szeretem, de a legnagyobb csalódás a sevillai volt, aminek bár csodás színe volt az üvegben, mégis olyan keserű volt, hogy számomra büntetés volt enni. 

A ma elkészített adag nagy része ajándék lesz, de őszintén szólva lesem a Buono honlapját, hátha jön még idén Navel, és akkor nekirugaszkodnék még egy adagnak.

Az elkészítés előtt körülbelül két tucatnyi receptet böngésztem át, de amikor elértem bennük odáig, hogy áztasd be a héjat egy éjszakára, öntsd fel vízzel, forrald fel, önts rá tiszta vizet, áztasd még egy éjszakát, másnap kezdd elölről a procedúrát, akkor azonnal másik receptúra után néztem. Aztán eldöntöttem, nem fogok én itt xarakodni, elő a jól bevált dzsemfixszel, aztán adj neki, hadd szóljon! Így lett a lekvárfőzés egy tíz perces művelet. Jó, a filézést most hagyjuk is...

Hozzávalók:

Kb. másfél-két kiló narancs, melyből nagyjából 1 kg narancsfilé lesz

50 dkg cukor

1 csomag 3:1 dzsemfix

Elkészítés:

Mossuk meg a narancsokat, majd nagyon éles késsel vágjuk le a héját, lehetőleg úgy, hogy semmi ne maradjon a fehér bundából a gyümölcsön. A filézéshez tényleg éles kés kell, különben a pillanatot is megátkozzuk, amikor a lekvárfőzés gondolata megfogant az agyunkban, de legyünk óvatosak!

Amikor pucérok a narancsok, vegyük a tenyerünkbe, és a fehér hártyák mentén metsszük be a húsát, egészen a közepéig. Nézzük meg, hol van a gerezdet határoló másik hártya, és ejtsünk egy vágást ott is. Ha jól csináltuk, a filé belepottyan a magunk elé helyezett tálba. Minden narancsot filézzünk ki, a vázakat nyomkodjuk ki alaposan (én még beletettem az Amerikából hozott jó kis citromfacsarómba, rengeteg levet kisajtoltam még a rostok közül)


Mérjük le a narancshúst és -levet, az én adagom pont egy kiló lett. Járjunk el a dzsemfix zacskóján lévő leírás szerint: keverjük össze a narancsot (amint a lábasba került, a botmixerrel megdolgoztam úgy, hogy ne legyen azért teljesen pépes), a cukrot és a dzsemfixet, erős lángon forraljuk fel, majd a forrástól számítva főzzük 3 percig. A habot én mindig leszedem a tetejéről, most is így tettem. Csinos üvegekbe szedtem, lezártam a tetejüket, majd 5 percre fejre állítottam mindet. Ennyi volt az egész. Csodálatos színe lett a lekvárnak, egy próba adagot megkóstoltam, az íze fenséges, az állaga tökéletes. A viszonylag sok lének köszönhetően kicsit zselés, egyszerűen ellenállhatatlan. Úristen, micsoda élmény lesz a karácsony reggeli frissen sült, langyos kalácsra kenve, alatta egy jóféle vaj...

2020. december 16., szerda

Rillette, rilett, bárhogy írjuk, csodás találmány

Hogy mi is a rilett? A rilett, kérlek szépen, húskrém. Zsírral kevert húskrém, ami készülhet kacsából, libából, sertésből, de még vadhúsból és halból is, még akkor is, ha ez utóbbit elképzelni sem tudom.

Szerintem elég egyszerű az elkészítése, annak, aki szokott konfitálni, még inkább. Ez a konfitálás is olyan bűvös kifejezés, sokan megriadnak tőle, pedig semmi mást nem jelent, mint zsírban abálni, párolni valamit úgy, hogy azt a valamit - legyen az bármilyen húsféle - a zsír teljes egészében ellepje. A konfitálás alacsony hőfokon, sok órán át zajlik. Mióta megvan a slow cookerem, ez a legkényelmesebb konyhai feladat nekem, hiszen csak beteszem az előkészített húst és zsírt az edénybe, felkapcsolom low fokozatra a gépet, és ott hagyom 6-8 órára is akár az egészet. Mire visszanézek rá, elkészült a vajpuha hús. Arra kell leginkább vigyáznom, ha kacsacombot készítek például, és leggyakrabban azt készítek, hogy ne legyen túl puha a comb, hogy még úgy ki lehessen emelni a zsírból, hogy az atomjaira esés veszélye nélkül átérjek vele a serpenyőhöz, ahol általában a bőrét szoktam ropogósra sütni. Már feltéve, hogy az nem olvad el konfitálás közben teljesen.

Na de kezdjünk hozzá a rilett gyártáshoz, amiről még annyit kell tudnotok feltétlenül, hogy hónapokig eltárolható a hűtőben, hiszen a konfitálás egy ősi tartósítási módszer, nyilván nem a 20. századi ember találta fel a lyukat a makaróniban, szóval őseink is így tartósították a húst, ha volt egy csepp eszük. Éppen ezért kiváló ajándék így karácsony táján hasukat szerető barátainknak, hiszen nem kell a gyertyagyújtás előtt közvetlenül a konyhában szteppelnünk, ajándékunk mégis óriási örömet fog szerezni.

Hozzávalók 2 üveghez:

3 db kacsacomb

annyi kacsazsír, amennyi a három combot ellepi (nyilván ez attól függ elsősorban, milyen edényben sütöd a húst. Ha nagyban, akkor az isten zsírja se lesz elég, ha kicsiben, akkor kevesebb zsírral kell számolnod. De zsír el nem vész, csak átalakul, úgyhogy ne sajnáld tőle, biztosan jó lesz valamire a maradék is.

1 nagy fej vöröshagyma

3-5 gerezd fokhagyma

só, bors

ha szereted, kakukkfű, egy babérlevél, de ezek opcionálisak

Elkészítés:

Megmostam, megtisztítottam a combokat (meglepően sok sumák módon elhelyezkedő tok díszíti a kacsacombokat, eltávolításuk eléggé macerás mutatvány, de hát ez van, ezt kell szeretni). Szárazra töröltem, alaposan besóztam, nem csak úgy mutatóba, hanem rendesen megtapicskoltam sóval, bele is dörzsöltem, a bőrös és bőr nélküli felén egyaránt. Őrölt borsot is kapott, majd behajítottam őket egy zippes zakócsba (amibe megy még a babérlevél és a kakukkfű, ha használsz), és egész éjszaka a hűtőben várakoztak sorsukra a derék combok. Másnap a zacskóból kivéve szárazra töröltem, majd betettem mindhármat a lassúfőzőmbe (ha neked nincs, akkor egy alkalmas nagyságú sütőedénybe, amiben ha összetömörítve is, de elfér a hús), ráöntöttem a kacsazsírt, ez most elég sokat kívánt, összesen fél kiló van rajta. Beledobtam a hagymákat a zsírba, és high fokozaton hagytam 5 órát párolódni a cuccot. Te pedig, akinek nincs ilyen készüléked, szépen lefeded az edényt dupla alufóliával, vagy az edény saját fedőjével. Azt ajánlanám, hogy 150 fokon hagyd a sütőben párolódni a cuccot, úgy 3-4 órán át, persze ez attól függ elsősorban, hány combot sütsz. Az enyémek a procedúra végén szemmel láthatóan vajpuhák lettek, így elzártam a gépet, és másnapig ott hagytam a zsírban a húst. 

Az üvegbe kerülés reggelén egy nagy vágódeszkán kicsontoztam a combokat, a bőrét eltávolítottam, mert én nem szeretem benne, majd éles késsel nagyon-nagyon apróra megdolgoztam a húst, gyakorlatilag egy krémet csináltam belőle. Egy serpenyőbe tettem, bőven kanalaztam rá zsírt, a zsírból kihalászott hagymákat, és kissé összemelegítettem a rilettet, kavargattam, hadd legyen minél krémesebb. Majd az előkészített üvegekbe mertem a húspépet, és rászűrtem a maradék zsírt a lassúfőzőből. 

Nyilván lehet más arányokkal is dolgozni, hogy egy üvegben sokkal több legyen a hús, kevesebb a zsír, de mi így szeretjük. Aki épp nem vágyik húsra, csak egy jó zsíros kenyérre, az a tetejéből ken magának, aki meg húst is enne, az késsel lenyúl az üveg aljáig, és onnan szed.

Friss kenyérrel vagy pirítóssal, zöldségekkel, apró savanyú uborkákkal, gyöngyhagymákkal fejedelmi étel. Azt már csak halkan merem mondani, hogy egy kanálka hagymalekvár a tetejére, és nem lehet tovább fokozni az élvezeteket.

2020. december 15., kedd

Lekváros linzer, gyerekkorom legjobb sütije

Igen, tudom, javíthatatlan vagyok, már megint egy süti... Méghozzá a legkedvesebb gyerekkori sütim, a lekváros linzer. Tartok tőle, hogy nagyanyám se vajat nem használt hozzá, se mandulalisztet, viszont a saját készítésű baracklekvárja verhetetlen volt. Mit nem adnék érte, ha még egyszer ehetnék a sütijéből! De mivel erre semmi sansz nincs, most már én sütöm a gyerekeimnek ilyenkor ünnep táján.


Nigella Lawson tökéletes receptje, bár ő pörkölt mogyoróval pimpeli, de nekem semmi ilyesmim nem volt itthon, csak egy kis maradék mandulalisztem, úgyhogy...

Hozzávalók:

10 dkg őrölt mandula

125 gr porcukor

300 gr liszt

200 gr vaj

nagy csipet só

1 nagy tojás

1 tojássárgája



Elkészítés:

Én minden ilyen jellegű vajas tésztát a késes robotgépemben csinálok. Belerakom a lisztet és a vajat, morzsásra pörgetem, majd mehet hozzá minden egyéb, legutoljára a tojások. Ekkor már csak pulzálva járatom a gépet, néhány másodperc alatt egy szépséges labda válik a tésztából, ami már mehet is folpackba csomagolva, ellapítva koronggá a hűtőbe. Nem kell neki sok, fél óra bőven elég.

Ekkor levágok egy darabot a tésztából, igyekszem nagyon egyenletesre nyújtani - nem igazán sikerül, de törekszem rá -, majd formákat szúrok ki belőle, amiket azonnal sütőpapíros tepsire emelek. A megtelt tepsit beteszem a 180 fokra előmelegített sütőbe (ez nálam nem több 160 foknál sajnos, mióta vettem egy sütőhőmérőt, nem áltatom magam azzal, hogy a 200 fok 200 fok, mert legfeljebb 180...), 9 perc alatt sült meg szép világos színűre. Ne barnítsuk meg a tésztát, az élvezeti értékéből ugyan semennyit, de a vizuális élményből levon valamennyit. Figyeljünk, hogy a különböző formákból száros számút szúrjunk ki, és minden másodiknak csináljuk lyukat a közepére.

Amikor minden süti kisült, ki is hűlt, akkor kezdődhet a töltés, szórás folyamata. A lyukas közepűeket rendezzük mondjuk az asztal jobb oldalára, a telitalpúakat pedig a balra. A lyukasakat egy teaszűrőn át hintsük meg gazdagon porcukorral, a teliekre pedig kenjünk lekvárt.

Nos, a lekvár, az egy sarkalatos pont. Ha túl híg, csak a csúnya szó készletünket fogjuk aktívan használni, ha pedig túl sűrű, akkor a kínok kínja vár ránk, hogy a linzereket megtöltsük, és bizonyára lesz - a család örömére - jó néhány törött darab, ami akkor fog megsérülni, amikor a kemény lekvárral töltött korongra rátesszük a lyukasat. Szóval érdemes megkeresni az ideális állagú lekvárt, és azzal sem túltölteni a karikákat, mert az oldalán ki fog folyni a felesleg. Egy éjszaka, vagy egy nap kelleni fog, amíg a lekvár átpuhítja a lizer rétegeket.

Állítólag légmentesen záródó fémdobozban sokáig eltartható. Biztosan így van, én szívesen hiszek mindenkinek, aki ezt állítja.

2020. december 13., vasárnap

Retró aprósütemény karácsonyra

Ugye nem csodálkoztok nagyon, ha így karácsony előtt - is - süti recepteket hozok nektek? Ráadásul ez, amit most mutatok, olyan elképesztően egyszerű, hogy akár a gyerekekkel közös programnak is csodásan be fog válni. Én vasárnap reggel álltam neki, 3 tepsinyi aprósütemény lett, egy órával ezelőtt kezdtem a munkát, és a kész sütik már a fém dobozban várják jobb sorsukat, én meg azt, hogy találjak nekik a férjem elől egy tuti biztos rejtekhelyet...



Hozzávalók:

30 dkg liszt

25 dkg vaj

10 dkg porcukor

fél teáskanál sütőpor

1 tojás (kettéválasztva)

1 csomag vaníliás cukor (én ilyenkor karácsony előtt mindig beruházok a jóval drágább, de legalább bourbon vaníliát tartalmazó típusba)

1 citrom reszelt héja

1 nagy csipet só

a tetejére

7-8 dkg darált dió

ízlés szerinti mennyiségű kristálycukorral elkeverve

a tojás fehérje


Elkészítés:

A lisztbe belevagdostam a vajat kicsi kockákban, és a késes betétű robotgépemmel morzsásra kaszaboltattam a keveréket. Hozzáadtam a porcukrot, vaníliás cukrot, csipet sót (nagyon fontos!, imádok ráharapni a sütiben a sókristályokra), a citrom héját, és a tojás sárgáját. Nagyjából összedolgoztattam a géppel, majd a pultra terítettem egy méretes folpack fóliát, arra kiöntöttem a még kissé morzsás állagú tésztát, és a fólián keresztül összetömörítettem, egy téglalapot formáztam belőle, majd becsomagolva 30 percre a hűtőbe tettem. Addig előkerestem a kiszúró formákat, illetve ledaráltam a diót, összekevertem egy maroknyi cukorral.

A tésztát három adagban nyújtottam, amelyik adag épp nem játszott, az a hűtőben pihent továbbra is. Kb. 2-3 milliméter vastagra nyújtottam, kiszúrogattam, a darabokat megkentem tojásfehérjével, és arccal lefelé beleborítottam a cukros dióba. Szépen egymás mellé rakosgattam őket a sütőpapíros tepsin (kis távolság nem árt, mert a sütőportól picit, de csak picit megnőnek a kekszek), és 170 fokon 7-8 perc alatt arany színűre sütöttem. Nem szabad megbarnítani, mert a dió ezt nem fogja megköszönni a tetején.

Három tepsinyi lett ebből az adagból.

2020. december 8., kedd

Mézes krémes

Ifjúságom telén sütöttem én is mézes krémest, meg hatlapost is, de az már jó ideje elmúlt. Emlékeimben úgy élt mindegyik alkalom, mint sziszifuszi küzdelem a lapokkal a tepsi hátán, amely lapok sem méretükben, sem formájukban még csak nem is hasonlítottak egymáshoz, egynémelyiknek a levágandó "hulladék" része majdnem hogy nagyobb volt, mint a hasznosítható, szóval nem sikertörténetekként élnek ezek az alkalmak bennem. Persze a mézes krémest mindenki szereti, esküszöm, hogy még az életben nemhogy nem találkoztam olyannal, de nem is hallottam olyanról, aki a mézes krémest nem szereti. Mézallergiások nyilván kivételek, hiszen ők is szeretik bizonyára, csak tilos nekik megenni, rettenetes lehet.




Aztán egyszer csak a hétvégén arcon csapott Mariann receptje, vagy nem is, először a fotója a mézes krémeséről, és elhatároztam, hogy én ezt újra kipróbálom. És mennyire jól tettem, atyaég, de mennyire! Mariann, köszönöm, hogy újra az életünk részévé teszed a mézes krémest, halleluja!

A tészta csodálatos, nem ragad, nem szakad, nem reped, mindent üzemszerűen csinál, a krém maga a mámor, a csokoládét a tetejére varázsolni pedig egyszerűbb, mint kiszínezni egy óvodás színezőt.

Hozzávalók a tésztához:

50 dkg liszt

15 dkg porcukor

15 gr szódabikarbóna

1 evőkanál mézesfűszer

1,5 dl méz

15 dkg vaj

2 db tojás

egy csipet só

Krém:

7 dl tej

2 csomag vaníliás pudingpor, főzős

15 dkg porcukor

25 dkg vaj

2 teáskanál vanília kivonat

sárgabarack lekvár

a tetejére

20 dkg jó minőségű csokoládé

3 teáskanál olaj

Elkészítés:

A mézet és a vajat összemelegítettem, félretettem kicsit hűlni.

Összekevertem a száraz anyagokat a robotgépem táljában, hozzáadtam a mézes vajat, illetve a két tojást, és 5 perc alatt gyönyörű tésztává dolgozta a gép. Semmi faxni, semmi macera, kész. A tésztát 20 percre betettem a hűtőbe, hogy a zsiradék visszaszilárduljon valamelyest, addig megfőztem a pudingot előírásszerűen, ámde cukor nélkül. Mivel tudtam, hogy a betöltésre csak másnap kerül sor, a puding tetejére közvetlenül folpack fóliát tettem, hogy a bőrösödést elkerüljem.

A tészta rövid pihentetése után előmelegítettem a sütőt 180 fokra, kerestem egy hosszúkás tepsit, vágtam a tepsi méretének megfelelő három ív sütőpapírt, és mindenféle alálisztezés nélkül a tészta - mérlegen kimért - harmadát hosszúkás téglalappá nyújtottam, lisztezett nyújtófára tekertem a lapot, átemeltem a sütőpapírral borított tepsire, pontosan annak hátára, mert az ilyen törékeny mézes lapokat a tepsi hátán szokás sütni, hogy onnan egy mozdulattal az eltörés veszélye nélkül csúsztathassuk le, ha elkészült. Minden lap 7 percig sült, legalábbis az én sütőmben ennyit kívánt magának. Figyeljük, hogy éppen csak világos aranysárgára süljön a lap, ne barnítsuk, égessük meg!

Amíg az első lap sült, kinyújtottam a másodikat, amikor az kisült, a harmadikat is. Rácsra csúsztatva hűtöttem ki a lapokat.

A krémhez ugye előzőleg megfőztem a pudingot. Másnap a puha vajat a porcukorral habosra kevertem, több részletben hozzákevertem a hideg pudingot. Mivel pont nem volt 15 deka porcukrom, a kávédarálóért pedig nem volt hangulatom felmászni a lakás legmagasabb pontjáig, így a hiányzó 2 dekát 2 csomag bourbon vaníliás cukorral egészítettem ki, hát egészen remek ötletnek bizonyult. Szóval rendelkezésünkre áll a három megsült lap, illetve a krém. Az első lapot megkentem sárgabarack lekvárral, és Mariann tanácsának megfelelően hagytam kb. egy órát száradni, aminek következményeként nem kellett közelharcot vívni az első adag krémmel, mert nem csúszott szanaszét a lekváron. A krém felével tehát megkentem az első lapot, beborítottam a másodikkal, gyengéden lenyomogattam, majd a krém második fele rákerült a második lap tetejére. Beborítottam a harmadik lappal úgy, hogy annak simább felülete legyen felül. A megolvasztott csokoládéba belekevertem 2 teáskanál olajat, a keveréket ráöntöttem a süti tetejére, lapáttal elegyengettem, és onnantól kezdve már csak a várakozás maradt, hogy a mézes lapok kellően átpuhuljanak a krémtől. Kell neki 12 óra legalább, de tökéletes állagot 24 órával a betöltés után kap.

Nem tudok mást mondani, ez a recept a maga nemében zseniális, az egész procedúra könnyű és problémamentes, úgyhogy Mariann, beköltöztél a konyhánkba örökre!

2020. december 1., kedd

Thai fűszeres sütőtökleves

Szerencsétlen sütőtök már vagy két hete hányódik a konyhapulton, de még az is lehet, hogy megvan az három is. Nekem magamnak megsütve túl sok, más nem eszi nálunk, most sütőtökös sütihez nem volt kedvem, úgyhogy várt szegény türelmesen a sorsára. Egészen ma délelőttig, amikor is átlényegült egy forró, fűszeres, sűrű levessé.

Imádom a színét, hogy se nem túl sűrű, se nem híg, felpezsdíti a vérkeringésemet a kellemes csípőssége, minden kanálnyi lenyelése egy örömködés. Nekem legalábbis. Van ám másképpen készülő sütőtöklevesem is, nézzétek meg azt is!

Hozzávalók:

2 evőkanál olaj

2 teáskanál piros curry paszta

1 kisebb vöröshagyma

2 gerezd fokhagyma

1 púpos teáskanál curry por

1 csapott teáskanál római kömény

2 teáskanál szójaszósz

ízlés szerint só, illetve bors

1 liter zöldségleves

1 kanadai sütőtök megsütve


Elkészítés:

A tököt negyedekre vágtam, 40 perc alatt megsütöttem.

A felmelegített olajon 3-4 percig pároltam a vöröshagymát, az utolsó percben hozzáadtam a fokhagyma szeletkéket is. Hozzáadtam a curry pasztát, a fűszereket, a héjából kikapart tökhúst, ment rá a szójaszósz is, végül némi együtt pirítás után felöntöttem a tököt a zöldséglevessel.

10 percig forraltam a leveskét, majd merülő mixerrel szépen simára turmixoltam, kellett még bele egy pici só, és kész is voltunk. Sajnos korianderem nincs itthon, a petrezselymet egyáltalán nem érzem idevalónak, úgyhogy zöld korona nélkül fogom bekanalazni a levesemet, alig várom, hogy kicsit kihűljön.


2020. november 23., hétfő

Csokis, narancsos muffin

Hát igen, így megy ez errefelé. Ha nyár van, és tele a piac gyümölccsel, gyümölcsös süti recepteket találtok errefelé. Ha ősz van, és tele a piac gyümölcsökkel, gyümölcsös süti recepteket mutatok nektek. És ha tél van, és már nem gyümölcsös sütikben utazunk, akkor jönnek a csokis sütik :D Ezt a receptet a Facebookon láttam meg, Ízbolygó tette közzé, aki nem túl aktív a blogján sajnos, viszont legalább a Face-en mutat néha ezt-azt.


Pont ilyen egyszerű cuccra volt szükségem, úgyhogy másnap neki is ugrottam a feladatnak. Csökkentettem a cukor mennyiségén, toldottam a muffinba kerülő finomságokon, és egy nagyon-nagyon kellemes sütit sütöttem.

Azt az apróságot most hagyjuk, hogy amikor a szilikon muffinformát be akartam tenni sülni, az egész miskulancia beborult a sütőbe, én ordítottam, mint a vadszamár, káromkodtam, mint a kocsisok, és átkoztam a percet, amikor megszülettem. Majd mikor ez elmúlt (nem tartott sokáig, mert nagyjából egyszerre műveltem e három dolgot, rapid lefolyású, hirtelen fellépő elmeállapotba kerültem), akkor fogtam, a megmenthető tésztát egy tálba kanalaztam, addig az áldott jó férjem feliből-harmadából letakarította a sütő ajtajának belső részét, én új papírokat tettem a hirtelen elmosogatott szilikon formába, és a negyedével csökkent mennyiséget megsütöttem. Frissen is finom volt, bár akkor még a külseje ropogós volt a megsült cukortól, reggelre pihe-puha lett, tele csokival és narancshéjjal.

Hozzávalók:
30 dkg liszt
10 dkg kristálycukor
2 teáskanál sütőpor
3 evőkanál baracklekvár
12 dkg vaj
2 db tojás
egy csipet só
2,5 dl tej
1 teáskanál vaníliakivonat
15 dkg csoki (apróra vágva, vagy csokicsepp formában)
5 dkg apróra vágott kandírozott narancshéj
5 dkg apróra vágott dió

Elkészítés:

A puha vajat habosra kevertem a cukorral, beleütöttem a két tojást, beleöntöttem a tejet, jöhetett a liszt, a sütőpor, a vanília, végül hozzáadtam a keverékhez a baracklekvárt is. Utolsó lépésként a masszához adtam a csokicseppeket, a narancshéjat és a diót.
Megtöltöttem a muffinpapírral bélelt formákat, és 190 fokon tűpróbáig sütöttem a süteményt. 25 perc kellett neki, hogy pont jó legyen.


2020. november 18., szerda

Szilvalekváros rugelach

 A rugelach, na, az valami isteni dolog! Tutira valami jól főző istenasszony találta ki, másképp nem lehet ez. Van már a blogon recept hozzá, de most megtaláltam a tökéletes tésztát, úgyhogy mostantól nincs ragacsos szerencsétlenkedés, ismerem a titkot. Meg kell mondani, hogy rugelachot készíteni egyáltalán nem nagy pöffenet, ha van az embernek egy robotgépe, akkor még annyira se, mint egyébként. Kell egy jó recept, jó töltelék, és kész. Én most úgy csináltam, hogy elfeleztem a tésztát, az egyik feléből megsütöttem nyolc darab kiflit, ez el fog fogyni ma este, meg a reggeli kávéhoz, és a maradék nyolcat megsütöm holnap valamikor. Így jut majd frissen a fiamnak is belőle.


Hozzávalók:

20 dkg vaj

10 dkg porcukor

25 dkg Philadelphia natúr krémsajt

1/2 tk só

35 dkg liszt

a töltéshez sűrű lekvár, darabolt dió, barna kristálycukor, fahéj

a tetejére egy tojássárgája, pici tejjel kikeverve


Elkészítés:

A robotgépben kihabosítjuk a vajat a porcukorral, hozzáadjuk a krémsajtot, összekeverjük, mehet bele a só és a liszt, aztán csókolom. Ennyi. De tényleg ennyi. Lisztezett deszkára szedjük a tésztát, lisztes kézzel megformáljuk, két lapos korongot formálunk belőle, folpackba csavarjuk, és mehet a hűtőbe legalább egy órára, de maradhat a hidegen tovább is.

Szintén lisztezett deszkán 3-4 mm vastagra nyújtjuk a tésztát, praktikus, ha kör alakot nyújtunk, mert akkor azt csodásan fel lehet derelyavágózni nyolc körcikkre.

Én most nagyon sűrű szilvalekvárt használtam a töltéshez, egy evőkanállal raktam minden körcikkre. Nem kellett attól félnem, hogy a lekvár szétfolyik (nem úgy, mint egyéb, hígabb lekvároknál, személyes tapasztalat, nem akarod tudni...), mert ismerem ezt a szinte cukor nélküli, már-már vágható állagú lekváromat. Nos, amikor minden cikkre került lekvár, a háromszög talpától indítva feltekertem a kiflicskéket, és sütőpapírral bélelt tepsire ültettem mindet. Megkentem tojással a darabokat, majd pedig megszórtam durvára vágott/klopfolt dió, kristálycukor és fahéj keverékével. 190 fokos sütőben 25 percig sült.


2020. november 16., hétfő

Vörös lencsés zöldségleves

Na kérem, ha egy üzlet egyszer beindul... akkor lesz itt még két egymást követő napon blogposzt!

Az a helyzet, hogy elkezdtem felkészülni a karácsonyra, legalábbis ami a konyhát illeti. Na jó, vannak már beszerzett ajándékok is. Szóval elkezdem kifőzni a mélyhűtőt, már amelyik fiókot ki tudom nyitni, mert momentán a 60 literes mélyhűtő szekrényem felső fiókját úgy megfogta a jég, hogy képtelenek vagyunk kiszabadítani... Aztán ma rendeltem egy szemmel jól látható mennyiségű tartós élelmiszert, fűszereket, mosó- és tisztítószereket, nem óhajtanék belefutni egy lock downba, ahol harcolni kell a házhoz szállítós cégek kegyeiért, nem szeretnék még egyszer expedíciókat szervezni, melyeknek célja némi élesztő felkutatása, és így tovább. Egyébként is előre tervezős típus vagyok. Épp elég lesz majd olyan krumplit találni, ami nincs megfagyva, vagy olyan vöröshagymát, ami nem rohad belül. Na mindegy, kicsit messziről indultam neki ennek a receptnek, ott tartottam, hogy próbálok helyet teremteni a friss élelmiszereknek, így ma kézbe kaptam egy üveg vörös lencsét, ami már legalább 2 éve várakozik a polcon, és összedobtam ezt a levest, hát mit mondhatnék, brutál jó lett, olyan adagot sikerült magamévá tennem ebéd gyanánt, hogy magam is elcsodálkoztam.

Hozzávalók:

4 maréknyi vörös lencse alaposan megmosva, lecsorgatva
1 vöröshagyma apróra vágva (plusz találtam három csoffadt újhagymát a hűtőben, az is ment bele)
1 gerezd fokhagyma szeletekre vágva
2 db közepes sárgarépa kockákra vágva
1 zellerszár apróra vágva
1 közepes krumpli kockákra vágva
2 evőkanál olaj
2 evőkanál sürített paradicsom
1 mokkáskanál római kömény
1 mokkáskanál őrölt koriander
1 mokkáskanál curry por
1 mokkáskanál sriracha, vagy bármilyen csípős megteszi, amit találsz otthon, lehet chilipehely, cayenne-i bors, cseresznyepaprika
1 zöldségleves kocka (én biót használok)
másfél liter víz

petrezselyem

Elkészítés:

Az olajon elkezdtem dinsztelni az apróra vágott hagymákat, egy-két perc után hozzá hozzáadtam a zellerszárat és a sárgarépát, végül a krumplit. Ekkor szórtam rá a zöldségekre a fűszereket és a sürített paradicsomot, azok is kaptak egy percet, hogy kiadják az ízüket, illatukat. Mikor minden átforrósodott, beletettem a fazékba az alaposan átmosott lencsét, a következő a leveskocka volt, végül felöntöttem vízzel a zöldségeket. Egy kis sózás, és 25 perc főzés után konstatáltam, hogy minden megpuhult. Ezen a ponton jutott eszembe, hogy van a hűtőben egy üveg sózott citrom eltéve, kihalásztam a legkisebbet, apróra vágtam, a levesbe tettem. Egy kis só korrekció, pici sriracha, és készen is voltunk.

Botmixerrel úgy mixeltem meg a levest, hogy azért maradjon benne rágható tartalom is, de be is sűrűsödjön némiképpen. Adhatsz még hozzá egy kevés vizet, ha túl sűrűnek érzed, és számíts rá, hogy a későbbiek során is sűrűsödni fog.

A tányérba mert adagot megszórtam friss petrezselyemmel.

Tökéletes leves szürke, undi napokra.


2020. november 15., vasárnap

Amerikai almás pite

Imádjuk az almás pitét, bármikor állok neki, biztos lehetek benne, hogy a család minden tagjának tökéletes egyetértésével fog találkozni az ötlet. Szeretjük frissen, langyosan, ropogósan, és szeretjük másnap, mikor a töltelék átpuhítja a tésztát, és szinte rágás nélkül lehet pusztítani az egészet. Nagymamám receptjét sütöm, mióta világ a világ, de kedvelem az amerikai verziót is, csak az nagyságrendekkel kevesebbszer készül, pedig jóval kevesebb vele a macera, ahogy elnézem.

Tegnap az összes gyerekünk meglátogatott minket, ennek örömére akartam egy kicsit reprezentatívabb változatot, mint a megszokott, így ennek a receptnek az alapján készült a pite, vanília fagyival tálalva. Sajnos az örömteli esemény este történt, és a pite noha gyönyörű lett a csodás Isabelle Rose piros pöttyös pitetálamban, mégsem éreztem késztetést lefotózni sötétben, mesterséges fénynél, úgyhogy pixabay-es képet csatolok nektek.

fotó: pixabay.com
@SnapwireSnaps

Szeretném elmondani, hogy ez a legegyszerűbb pite tészta recept, amivel valaha találkoztam, úgyhogy mindenképpen itt van a helye a blogban, hogy megmaradjon az örökkévalóságnak.

Hozzávalók:

260 gramm liszt

1 csapott teáskanál só

2 teáskanál cukor

225 gramm vaj

115 ml tejföl

a tészta tetejére 1 db kis tojás

töltelék:

1,5-2 kg alma, ha lehet vegyesen. legyen benne édesebb, savanykásabb, akkor lesz igazán finom a töltelék

3 evőkanál liszt

cukor ízlés szerint, én most 3 evőkanálnyi kristálycukrot szórtam az amára

fél teáskanál őrölt fahéj

1 mokkáskanál őrölt szerecsendió

1 mokkáskanál őrölt szegfűszeg

1 evőkanál brandy

vanília bármilyen formában, pasztaként, őrleményként, kivonatként


Elkészítés:

A robotgépem késes betétjét tettem a gépbe, beleszórtam a tartályba a lisztet, cukrot, sót, beledaraboltam a hideg vajat, és morzsásra dolgoztattam a géppel. Végül hozzáadtam a tejfölt, őszintén szólva nem mértem ki, lehetett vagy 4-5 evőkanálnyi. Azzal is pörgettem a gépet, és egy csodásan sima, könnyen kezelhető, nem szakadó álomtésztát vettem ki belőle, nagyjából 3 percnyi keverés után úgy, hogy még csak lisztes se lett a kezem. Mosogatással együtt is sokkal kevesebb a ráfordított idő, mint a megszokott pitével.

Kettéosztottam a tésztát, korongot formáltam mindkét darabból, és folpackba csomagolva betettem a fridzsiderbe. Ekkor vette kezdetét a nem annyira szeretem meló, az alma hámozása, darabolása. Nincs mit tenni, ezen túl kell esni, mondaná a költő, ha elment volna az esze, de hát így van ez, mióta tilos a gyerekmunka (és nincs a háznál gyerek...), magam csinálom ezt is, pedig isten látja lelkem, nem annyira vagyok érte oda. Főleg, hogy most olyan almákat is felhasználtam, amik régóta pihentek a gyümölcsös tálban, nem volt akkora élvezet hámozni őket... Citromos vízbe dobáltam a meghámozott almákat, majd kicsumáztam (hol a bánatban van az almacsumázóm????) és nem túl vékony szeletekre vágtam a darabokat. Félretettem, és bár akkor már nem volt vízben, a citromos áztatásnak hála egyáltalán nem barnult be a gyümölcs, pedig elég sokat várakozott a pulton.

A tésztakorongokat enyhén lisztezett felületen kerekre nyújtottam, borzasztóan élveztem, hogy nem törik, nem szakad, élmény vele a munka. Az alsó résznek szánt darabot beigazgattam a pitetálba, lett neki nyilvánvalóan pereme, így aztán jöhetett az alma.

Amire rászórtam a lisztet, a fűszereket és a cukrot, vaníliát, meglocsoltam a konyakkal, összeforgattam, és a tálba halmoztam. Volt benne jócskán töltelék, nem kellett attól tartani, hogy szegényes lesz a sütemény.

A második korongot is kinyújtottam, vágtam bele csinos nyílásokat, hogy a gőz távozhasson rajtuk, ráigazgattam az almára, benyomkodtam a széleket, majd lekentem egy pici tejjel higított tojássárgájával, és betettem a 190 fokra előmelegített sütőbe. Itt eltöltött úgy húsz percet, ekkor rémülten konstatáltam, hogy az alma egyáltalán nem ereszt levet, csak aszalódik, na mondom, amikor a legjobbat akarnám csinálni, akkor biztos elbaltázok valamit, de a józan ész mégis azt mondatta velem, hogy az kizárt, hogy egy alma sütés közben ne eresszen levet, pláne cukor társaságában nem fordulhat ez elő, úgyhogy adtam még neki egy kevés időt, bár a sütőt lejjebb tekertem kb. 170 fokra. Összességében 45-50 percig sült, természetesen megérkezett a várva várt lédússág is, úgyhogy amikor szép aranybarna színe volt a sütinek, kivettem a sütőből, és hűlni hagytam.

Szóval az a helyzet, hogy ilyen típusú piténél ennél jobbat még nem ettem. A tészta alig észrevehető a sütiben, épp csak annyira, amennyire kell, az alja is megsült, de szinte észrevehetetlenné vált a gazdag, fűszeres töltelék alatt. Úgyhogy próbáljátok ki, nem fogtok csalódni, ebben biztos vagyok.

Tippként lejegyzem, hogy talán apróra vágott diódarabokkal még lehet gazdagítani a tölteléket, sőt, mazsolaimádóként én azt sem tartom szentségtörésnek, hogy az amúgy is használt konyakba legközelebb áztatok egy maréknyi mazsolát, és azt is a töltelékbe teszem. Lehet variálni akár aszalt sárgabarack hozzáadásával is, vagy két marék aszalt áfonyával, adhatsz a fűszerekhez őrölt gyömbért vagy kardamomot, egyszóval pitére fel!


2020. október 28., szerda

Zöldség curry (vegán, gluténmentes)

Igen, ez is vegán, nincs benne semmilyen állati eredetű cucc. Ráadásul még gluténmentes is, bizony! Az októberi nagy családi ebédre készítettem az első változatot, Steiner Kristóf könyvéből, a Kristóf lakomáiból választottam ki a receptet. Már azon az elsőn is változtattam egy keveset, a mai pedig, ami a maradék zöldségekből készült, egész más lett. Az a helyzet, hogy rendre túlvásárolom magam zöldségből, még most is rengeteg van a hűtő fiókjában, amit múlt kedden vettem, úgyhogy számíthattok még zöldséges receptekre :) Van még itthon karfiol, póréhagyma, padlizsán, kaliforniai paprikák, egy sütőtök, és persze a szokásos répák, meg zeller.

Egy szó, mint száz, ezt az ételt annyiféle módon készíthetitek el, ahányféleképpen csak akarjátok, annak függvényében, hogy mit használtok a tofu pácolásához, hogy milyen zöldségeket tesztek bele, hogy mogyoróvajat vagy Hoi-sin szószt öntötök-e a serpenyőbe, s nem utolsó sorban, hogy milyen fűszereket használtok. Az alábbi recept igazából egy ajánlás, vagy pillanatkép arról, én hogyan főztem.

Hozzávalók:

1 nagyobbacska édesburgonya

4-5 fej gomba

1 vöröshagyma

2 gerezd fokhagyma

1 darabka gyömbér

1 konzerv csicseriborsó (én most egy normál, tán 40 dekásat használtam)

250 ml kókusztej

1 evőkanál kókuszzsír

1 doboz tofu

100 ml narancslé (vagy almalé)

1 evőkanál mogyoróvaj vagy ugyanennyi Hoi-sin szósz (én mindkét változatot elkövettem, egyik finomabb, mint a másik, komolyan)

1 evőkanál juharszirup

1 evőkanál szójaszósz

1 teáskanál kurkuma

1 teáskanál őrölt római kömény

1 csapott teáskanál őrölt koriander

1 teáskanál curry por (vagy garam masala)

1 kevés cayenne-i bors, vagy némi chilipehely

ebbe a változatba tettem 1 teáskanál tamarind pasztát, hogy kicsit ellensúlyozza az étel édességét, ha nincs otthon ilyened, megteszi a citromlé is, feltéve, hogy édesnek érzed az ízeket, és kerekítenél rajta

só, bors

Elkészítés:

Az édesburgonyát meghámoztam, kockákra vágtam, kicsit megzsírozott sütőpapíron, sóval, borssal megszórva a sütőben puhára sütöttem, félretettem.

A tofut felkockáztam, tálba tettem, ment hozzá a reszelt gyömbér, a szójaszósz, a narancs- vagy almalé, a mogyoróvaj, vagy Hoi-sin szósz, a juharszirup és egy kevés só. Pihen egy keveset a páclében.

Egy kanál kókuszzsíron kissé lepirítottam a kurkumát, köményt, koriandert (egy-két perc), beleszórtam a serpenyőbe a csíkokra vágott hagymákat, kavargattam azt is egy-két percig. Óvatosnak kell lenni, hogy ne égjenek meg a fűszerek. Rádobtam a fűszeres hagymára a gombaszeleteket, azok is kaptak egy-két perc sütést. Ekkor jött a képbe a leöblített csicseri, ezzel vittem egy kis nedvességet a serpenyőbe, jól átkevertem, megszórtam a curryvel, adtam hozzá egy csipet cayenne-i borsot, végül felöntöttem a kókusztejjel. A dobozt kissé kiöblítettem vízzel, hogy semmi ne menjen kárba a kókuszból, az is a serpenyőben landolt. Ekkor beleöntöttem még a bepácolt tofut a páclével együtt. Felforraltam az ételt, igazából csak a gombának kell egy kis idő, hogy ne legyen már nyers, de én például kifejezetten szeretem, ha a gomba textúráját is érezni, és nem fő péppé. Kóstoláskor kissé édesnek találtam az ételt, ezért kapott egy teáskanál tamarind pasztát, ami savanyú, így remekül egyensúlyba kerültek tőle az ízek. Ha elkészült az étel, hozzáadhatjuk a megsütött édesburgonyát.

Bulgurral, rizzsel, kuszkusszal, lepénykenyérrel tálalható.

2020. október 24., szombat

Vegán, gluténmentes crumble

Szeretem az angolok crumble-ját, egyszerű, gyorsan megvan, ezerféle módon variálható. Ez a konstrukció húzott ki most is a bajból. A feladat ugyanis az volt, hogy a családi születésnapi ebédre egy gluténmentes, vegán édességet kellett prezentálnom. Nem állítom, hogy minden háztartásban van otthon minden hozzávaló a kamrában, ami szükséges hozzá, de aki érintett bármelyik vonalon - mármint vegán vagy gluténmentes módon étkezik -, annak bizonyára vannak készletei a hozzávalókból.




Hozzávalók:

30 gramm kókuszolaj (vagy margarin)

10 evőkanál agavé-, rizs- vagy juharszirup

szükség szerint mandulatej, tapasztalatom szerint olyan 4-6 evőkanálnyi

15 dkg mandulaliszt

15 dkg barna rizsliszt

45 dkg áfonya/szeder/málna (több lehet, kevesebb ne legyen)

5 evőkanál juharszirup

5 teáskanál kukorica- vagy burgonyakeményítő

ízlés szerint fahéj, szegfűszeg


Elkészítés:

A megolvasztott kókuszolajat elkeverjük az édesítésre használt sziruppal, majd belekeverjük a liszteket, és a növényi tejjel olyan állagúra hozzuk, hogy kezelhető tésztát kapjunk. A tésztát kettévesszük, a felét egy 25x25 cm-es, sütőpapírral bélelt formába nyomkodjuk, és 10 percig sütjük 180 fokon.

Közben a gyümölcsöt a sziruppal és a fűszerekkel felforraljuk. Ha fagyasztottat használsz, mint én, akkor néhány percig érdemes forralni, de ha friss van kéznél, akkor is hasznos, ha kissé megfőzöd a gyümölcsöket. Néhány percnyi hűtés után belekeverjük a kevés vízzel (esetleg a gyümölcs alatt képződő lével) elegyített keményítőt, átforgatjuk vele a gyümölcsöt.

Az elősütött tésztára kenjük az áfonyás krémet, majd a maradék tésztát rámorzsoljuk a süti tetejére, visszatesszük a sütőbe, ahol 20 perc alatt szép aranybarnára sül.

2020. július 15., szerda

Fűszeres gomba-csicseriborsó curry

Gyönyörű portobello gombát kaptam a minap, be is ütemeztem egy jó kis gombapörköltet, aztán rájöttem, hogy bár nagyon szeretem, mégis kicsit unom már, hogy gombából mindig pörkölt készül nálunk. Először arra gondoltam, készítek belőle gombás töltött, rántott palacsintát, végül elvetettem az ötletet, nem volt kedvem ennyit maceráskodni.. gombaszósz, palacsintasütés, töltés, panírozás, sütés... a fene, aki megeszi! Így aztán úgy döntöttem, lesz egy jó kis fűszeres, csípős, sűrű gomba curry belőle. S lőn!

 
Hozzávalók:
50 dkg gomba (akár portobello és csiperke vegyesen, de használhatunk csiperke-laska párosítást is)
1 db vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
5 cm gyömbér 
1 kis piros chili (elhagyható, vagy helyettesíthető chili pehellyel, de akár szárítottal is, mint ahogy én tettem)
1 evőkanál olívaolaj
400 ml kókusztej
400 gr paradicsom konzerv, ajánlanám a hámozott, daraboltat
400 gr csicseriborsó konzerv leszűrve, leöblítve, lecsepegtetve
10 dkg bébispenót (elhagyható végül is)
a tálaláshoz friss koriander, ha van

fűszerek:
1 teáskanál őrölt görögszéna/lepkeszeg mag
1 teáskanál kurkuma
1 teáskanál curry por
1 teáskanál őrölt római kömény
1 teáskanál mustármag
1 teáskanál só
őrölt bors ízlés szerint

opcionálisan étkezési keményítő, illetve egy marék mazsola

Elkészítés:
Érdemes mindent előkészíteni, a gombát megmosni, szeletekre vágni, a hagymát felaprítani, gyömbért, fokhagymát lereszelni. Legyenek kéznél a fűszeres zacskók, üvegek, nyitva a konzervek.

A lepkeszeg magot a mustármaggal és a szárított chilivel, amit használtam, egy aprócska serpenyőbe szórtam, és átforrósítottam. Amikor a mustármag elkezdett pattogni, késes betétű aprítóba öntöttem, porrá zúztam. Kis időre félretettem, de nem várakozott sokáig, mert rögtön a főzés elején sor kerül rá.

A vöröshagymát az olajon üvegesre pároljuk, majd hozzáadjuk a lereszelt fokhagymát és gyömbért. 2 percig együtt pirítjuk az egészet. Bekerül az olajos, hagymás serpenyőbe a saját magunk őrölte fűszerkeverék, hozzáadjuk még a kurkumát, curryt és római köményt. Adunk nekik egy percet, hogy az olajban kiadják az ízüket. Ráöntünk 50 ml vizet, elkeverjük, majd hozzáadjuk a darabokra vágott gombát. Jól átforgatjuk, hogy a fűszeres paszta mindenhol bevonja a gombákat. Jöhet a só és a bors, majd pedig a darabolt paradicsom. Ezzel felforraljuk az ételt, hozzáadjuk a csicseriborsót, és 2-3 percig együtt forraljuk a keveréket. Utolsóként adjuk a serpenyőbe a kókuszkrémet, elkeverjük, és 5 percig forraljuk a curryt. Megkóstoljuk, korrigáljuk az ízét, nekem még sót kívánt. Végül beletesszük a serpenyőbe a spenótot, átforgatjuk a forró ételben, és készen is vagyunk.

Legközelebb nem fogok ragaszkodni a spenóthoz (direkt ezért mentem le a Sparba), mert különösebb ízt vagy textúrát nem ad az ételhez pluszba.

Nekem túl sok leve volt a currynek, tudom, hogy az egy ilyen étel, ennek ellenére én mégsem szeretem, ha valaminek inkább leves formája van, ezért egy evőkanál ételkeményítőt elkevertem a curry levével, és kissé besűrítettem vele a gombát. Jót tett neki, ajánlom figyelmetekbe a módszert, ha ti is inkább a sűrűbb curryt szeretitek.

Talán meglepő lesz, és borzadva olvassátok, de a spenót előtt dobtam a serpenyőbe egy marék mazsolát. Van még egy kevés az óriási szemű, Isztambulban vásároltból, és azt kell mondjam, isteni volt ráharapni egy-egy szőlőszemre, remekül passzolt a savanykás-édes íze a curryba.

2020. június 5., péntek

Joghurtos kenyér

Amikor Hannibál átkelt az Alpokon, na, akkor vettem az első kenyérsütő gépemet. 10 ezer forint volt, semmi pucc, semmi parádé, egylapátos Hauser márkájú volt, egészen addig szolgált, mígnem egyszer csak azt mondta a motor, hogy helló, nekem ennyi volt, nézzetek más megoldás után. Azt tudtam, hogy bár már régen csak dagasztásra használtam a gépet, nem akarok kenyérsütő nélkül maradni, így 5000 pénzért lőttem egy hasonlóan egyszerűt a Vaterán, ráadásul itt a közelünkben, pikkpakk elhoztuk, azóta is előírásszerűen működik.
Szóval van olyan, hogy se öregtészta, se kovász, se bekevert DNK nem várakozik itthon, de kenyér meg kell. És isten látja lelkem, a bolti kenyerek olyan pusztulatosan rosszak, és annyira ég tőle mindőnk gyomra, hogy ha egyetlen mód is van rá, hogy elkerüljük ezeket, akkor megragadom azt az egy módot, és sütök saját kenyeret.
Ez történt ma is. Már a reggel is szarul kezdődött, szürkeség, esőfelhők, később eső, aztán mindenféle adminisztratív bonyodalom nehezítette az életemet, majd eljött a pillanat, amikor azt kívántam, bárcsak, bárcsak így maradt volna, hogy csak ennyi bajom volt. De nem, az élet nem egy vicceskedő valami, úgyhogy odavágott rendesen, úgy, hogy nagyjából levegőt venni nem volt már kedvem. Így aztán elég későn dobtam be a gépbe a hozzávalókat, de a szuper kis Hauser teszi a dolgát rendületlenül, nekem kb. csak annyi dolgom volt, hogy a megkelt tésztát megformázzam, és betegyem a sütőbe.
Mostanában nemigen fordul elő, hogy kireped a kenyér olyan helyen, ahol nem akarom, de most ez is megtörtént, de teljesen biztos vagyok benne, hogy így is el fog fogyni ez a joghurtos, egyszerű kenyérke.


Hozzávalók:

50 dkg BL-55-ös liszt
15 dkg natúr joghurt
2 teáskanál cukor
1 evőkanál só
7 gr porélesztő
150 ml langyos víz

Elkészítés:

A folyékonyak mennek az üst aljába, aztán jön a liszt, só, cukor, élesztő. A gépet beállítom a megfelelő programra, majd másfél óra múlva a csodásan megdagasztott, megkelt, langyos tésztát kiveszem belőle. Kissé átgyúrom a lisztezett deszkán, megformálom, hagyom még 15 percet kelni a formában. Most fém doboz formát választottam a kenyérnek, ezt megelőzően fedeles kerámia tálban sütöttem.
A kenyérke tetejét három helyen bevágtam, majd 180 fokra előmelegített sütőbe tettem, a sütő aljába pedig egy lábasban forró vizet, hogy jó gőzös környezetben süljön a kenyér. Kb. 45 perc alatt készült el.



2020. június 2., kedd

Nawabi Murgh - Csirke kesudió szószban

Szeretném leszögezni az elején: ez az étel nem szép. Egy kesudió színű mártásban tartózkodnak a húsdarabok, és bár próbálkozhatunk megdíszíteni ezzel-azzal, az összhatáson nemigen fog változtatni. Na de mi a fontosabb? Az étel külleme, vagy az, hogy szuper egyszerű, ÉS finom? Na ugye. Úgyhogy most nincs fotó, mert vagy elhiszitek nekem, amit állítok a nawabi murghról, és úgyis elkészítitek, vagy nem hisztek nekem, akkor meg száz fotó is kevés lenne.


Hozzávalók: 

60 dkg csirkemell filé nagyobb kockákra vágva
10 dkg sózatlan kesudió
1 teáskanál római kömény
3 evőkanál mogyoróolaj (hiányában olíva vagy napraforgó)
1 nagy hagyma finomra vágva
2 teáskanál gyömbér-fokhagyma paszta (az Ázsia boltban vettem, természetesen elkészíthető friss gyömbér és fokhagyma lereszelésével is)
1 teáskanál garam masala
150 ml natúr joghurt

 
Elkészítés: 

A kesut 10 percre beáztattam 150 ml forró vízbe, majd az idő letelte után a késes betétű robotgéppel megdolgoztam, úgy, hogy az áztatóvizet is felhasználtam. Felmelegítettem az olajat a wokban, és megsütöttem rajta a hagymát. Amikor barnult, hozzáadtam a gyömbért és fokhagymát, majd a csirkedarabokat is. A hús minden oldalát átpirítottam. Megszórtam garam masalával, római köménnyel, sóval. Ekkor adtam az edénybe a kesupasztát és a joghurtot. Felforraltam az ételt, majd csökkentve a hőfokot puhára pároltam a csirkét. Ezalatt a szósz is besűrűsödött. Olyannyira, hogyha túl sűrűnek éreznénk, egy kevés vízzel (vagy ha van bontva éppen kókusztej, azzal) higíthatunk rajta.
Forrón tálaltam kurkumával sárgára színezett rizzsel, a hús tetejét megszórtam durvára vágott kesuval. 

A receptet Monisha Bharadwaj Indian in 6 című könyvéből kölcsönöztem.
 

2020. május 28., csütörtök

Eper fagyi, ahogy David Lebovitz készíti

Íme, itt egy másik recept, a híres David Lebovitz, az amerikai születésű, Párizsban élő séf, blogger, szakácskönyv író konyhájából. David - teljes joggal - nem fagylaltnak nevezi ezt az édességet, hanem fagyasztott joghurtnak, ami ugyebár teljességgel helytálló, csak nálunk ez a kifejezés, hogy frozen yogurt, nemigen honosodott meg. De mindegy is a név, a lényeg, hogy a cucc isteni.


Hozzávalók:

45 dkg eper
15 dkg cukor
1 teáskanál citromlé
25 dkg joghurt
2 teáskanál vodka

Elkészítés:

Minden hozzávalót összeturmixolunk, alaposan lehűtjük a keveréket, majd amikor a fagyigép is készen áll, a massza is a lehető leghidegebb, elkészítjük a fagylaltot a géppel. Ha nincs fagyigépünk, akkor egy minél laposabb edénybe öntsük a leturmixolt masszát, tegyük a mélyhűtőbe, és fél óránként keverjük át habverővel, vagy merülőmixerrel.

2020. május 26., kedd

Dagasztás nélküli kenyér, vagyis DNK

Hosszú történet a dagasztás nélküli kenyér, és az én történetem. Utánanéztem a freeblogos blogomban, 2007-ben ismerkedtünk össze, egészen pontosan a 2. Gasztroblogger találkozón, még Krisztus előtt valamikor ugye. 



Az akkor még Doctor Pepper névre hallgató Csak a puffin  hozta a találkozóra, emlékszem, a korabeli feljegyzések szerint én a helyszínen nem ettem belőle, de mivel rengeteg kaját hordtunk össze - nomen est omen -, bőven jutott mindenkinek doggy bag, így én többek között ebből a kenyérből - és Gabojsza feledhetetlen padlizsánkréméből!!! - vittem haza kóstolót. Aztán elterjedt a gasztroblogokon a recept, megtaláltuk az eredeti receptet a New York Timesban, én elneveztem őnagyságát DNK-nak, amit azóta is használnak a bloggerek, egyszóval jó régóta ismerjük egymást. Sokáig szerepelt nálunk a menüben, egy idő után már nem kellett azzal se foglalkozni, hogy felírjam a naptárba, mikor kell bekeverni a tésztát, mikor kell sütni, ment csuklóból, aztán valahogy a feledés homályába merült, mert hűtlen kutyák vagyunk, na. Aztán most a kenyérsütési mizéria közepén ismét előtérbe került a recept, de most főleg annak köszönhetően, hogy időről időre vettünk mindenféle kenyereket a legkönnyebben elérhető beszerzési forrásokból, amik aztán folyton a kukában landoltak, és hát ennyire azért csak nem megy jól, hogy kilószámra dobáljuk ki a kenyeret. Meg aztán az az igazság, hogy a fiúk eléggé hozzászoktak a karantén alatt a szuper kis kiflikhez, acmákhoz, öregtésztás kenyerekhez, babkákhoz, az ócska már nem kell nekik. És ez így van jól. 
Na kérem, sok beszédnek sok az alja, itt a pofonegyszerű recept, a végére meg odaírom majd kiegészítésnek, amiről úgy gondolom, hogy a kezdőknek jól jövő tippek.

Hozzávalók:

70 dkg BL-80-as liszt (vagy BL-55-ös)
1 púpos teáskanál só
1/3 teáskanál porélesztő, vagy 1/8 kocka friss (4 dkg-os kocka esetén)
500 ml langyos víz (a BL-80-as liszt majdnem 600 ml-t vesz fel)

Elkészítés:

Egy tálba összeöntjük a száraz hozzávalókat, majd elkezdjük adagolni hozzá a vizet, és összekeverjük a tésztát. Ha a liszt még nagyon száraz, mehet bele még víz, de csak apránként. Elég addig kavarni a hozzávalókat, míg a liszt mindenhol nedves lesz. Egy kemény galuska tészta állagot fogunk kapni.
A tálat letakarjuk egy konyharuhával, vagy belehúzzuk egy nylon zacskóba, bekötve annak a száját, és félretesszük a leendő kenyérkénket pihenni.
A pihenési idő 12-18 óra. Nyilvánvalóan minél többet pihen a tészta, annál levegősebb lesz a kenyér bélzete.
Egy órával azelőtt, hogy sütni akarjuk a kenyeret, fogunk egy műanyag lapátot, és a tálban meghajtogatjuk a tésztát. Ahogy mondtam, csinálhatjuk ezt a tálban, de megtehetjük bőven meglisztezett deszkán is. Ez nem jelent mást, mint hogy alányúlunk a tésztának, egy részét felhúzzuk, ráborítjuk a többi tésztára. Fordítunk egyet az edényen, megint alányúlunk a tésztának, megint felhúzunk egy adagot, ráborítjuk a többire. Amikor körbeértünk, akkor jó.
A New York Timesos recept azt javasolja, hogy tegyük a tésztát deszkára, lapogassuk téglalapra, és a szokásos módon hajtsuk a tésztát: képzeletben három részre osztva a téglalapot, balról jobbra középig, a maradék egyharmadot jobbról balra szépen rá a kétharmadra, alulról fölfelé félig. Bármelyik módszert választhatod. Nem vagyok róla meggyőződve, hogy ez szükséges lépés, de egyszer majd kipróbálom úgy is, hogy elhagyom a hajtogatást.

A sütés: történhet vaslábasban, fedeles jénai edényben, kerámia tálban, mindegy, csak legyen fedele az edénynek, mert a sütés alatt majdnem végig rajta tartjuk a fedőt a kenyéren. Az is fontos, hogy eltaláljuk az edény méretét, mert ha a tészta mennyiségéhez képest túl nagy a sütőforma, akkor egy finom, de lapos kis diszkoszunk lesz, és annak nem biztos, hogy örülni fogunk.
Én már sütöttem jénaiban is, kerámia tálban is, de a kedvencem a vaslábas.

Sütési hőfok: kétféle megoldás létezik, eredetileg 230 fokra előmelegített sütőben történik úgy, hogy a hideg sütőbe betesszük a sütőedényt, és együtt felmelegítjük azt a sütővel. Én ezt a módszert nem preferálom, bár sokszor alkalmaztam, ugyanis elmondani nem tudom, milyen kellemetlen égési sérüléseket lehet szerezni, amikor az ember megpróbálja a lágy tésztát beleügyeskedni a tűzforró edénybe.
Ráadásul Dragomán György receptjének megismerése óta én hideg sütőbe tolom a cuccot, és az pont jó is úgy. Szerintem ez a hideg sütős megoldás hozzájárul, hogy a kenyerünk magasabb legyen, de lehet, hogy nincs igazam. Én mindenesetre hideg sütő párti, és égési sérülés mentes vagyok.

Sütési idő: 45 perc fedő alatt, 15 perc fedő nélkül. Ennyi idő alatt ez a tészta mennyiség tökéletesen megsül 230 fokon.

Szóval a meghajtogatott tésztát sütőpapírral kibélelt edénybe tesszük. Ez nagyon fontos, nekem ugyanis ragadt már bele jénaiba is, vaslábasba is az egész cucc, és nem segített az sem, hogy a kenyér kihűlt, marhára nem engedte el egymást a kenyér és az edény, szóval ezt sose feledjétek! Rárakjuk az edény tetejét,  betesszük a sütőbe, és szépen megsütjük egy óra alatt a kenyerünket.

2020. május 24., vasárnap

Tejszínes eper fagylalt

Jó néhány éve már annak, hogy megvettem a fagyigépemet. Kis jelentéktelen jószág, talán 5 ezer forint volt az ára, de akkor úgy éreztem - némi gasztroblogger társadalmi nyomásra -, hogy képtelenség nélküle élni. Nos, lehet fagyigép nélkül élni, de a nyári hónapokban nem nagyon érdemes. 


Volt már élethelyzet, amikor szó szerint életet mentett az épp elkészülő citrom fagyi, de készítettem már menta fagyit, sós karamellát, vaníliát, csokit. Nagyon szeretjük nyári estéken elkanalazgatni a fagyit, és őszintén szólva engem megnyugtat, hogy tudom, semmi, de semmi mesterséges anyag nincs abban, amit eszünk.
Az elmúlt két nyáron valahogy nem került elő a gép, de idén már többedszerre használom. Ezúttal egy tejszínes eper fagyi készült, tekintve, hogy bár csodásan kinéző, de nem túl édes epreket sikerült vennem, amik legjobban ebben a fagyiban fognak teljesíteni.

Hozzávalók 1 literhez:

60 dkg megmosott, leszárazott eper
15 dkg porcukor
1 citrom leve
2,5 dl habtejszín
2 evőkanál Bols Grenadine szirup ( ez elhagyható, de valami alkoholt azért öntsünk a turmixba, vodka, gin megteszi. ettől krémesebb lesz a fagylalt)
1883 Szirup 1l Grenadine
Elkészítés:

Mint a legtöbb fagyinál, a lehető legegyszerűbb. A hozzávalókat turmixgépbe tesszük, leturmixoljuk. Át szoktam a keveréket önteni egy csőrös műanyag kancsóba, az megkönnyíti majd a fagyi alap gépbe öntését.
A turmix mehet a hűtőbe, jó hideg legyen, mielőtt beleöntjük a fagyigépbe. 20-30 perc alatt csodás, krémes fagylalt lesz a jutalmunk.


2020. május 21., csütörtök

Burek túróval és sajttal

Nem emlékszem, pontosan mikor történt, hogy megismerkedtem a burekkel Horvátországban. Sokszor (de nem elégszer) nyaraltam ott, és ezen nyaralások alkalmával nem fordulhat elő, hogy kimaradjon a burekezés. 


Én a hússal töltött változatot nem érzem a magaménak, úgyhogy csak a sós túrósat eszem. Imádom, ahogy a pékségben levágják a megfelelő darabot, zsírpapírba teszik, amitől aztán még a sarka hegye is zsíros az embernek, és nincs az a szalvéta mennyiség, ami elég lenne ahhoz, hogy hazaérve ne kelljen zuhanyozni burekezés után. Mert persze a burekkel nem lehet várni, míg a szállására nem ér az ember, azt azon melegében be kell tolni, még a kocsiban. Aztán a maradékon el lehet nyammogni egész estig, hiszen ki bír megenni egyszerre egy bureket?
A magam változata kipróbált, bátran ajánlom. Ha nagy adagot készítek, akkor fél kiló túróból csinálom, most csak egy kétszemélyes mennyiségre volt szükség. És ezzel fel is avattam a szépséges Isabelle Rose Home piteformámat, amivel a születésnapomra leptem meg magam. Oké, van még addig néhány nap, de ki számolja? :)

Hozzávalók: 
1 csomag réteslap, súlyra közel 50 dkg 
50 dkg tehéntúró 
2-3 dl zsíros tejföl 
3 tojás 
6-8 dkg reszelt trappista 
só, bors 

Elkészítés: 

Egy tálba tettem a túrót, villával összetörtem. Hozzákevertem a tojásokat, a tejfölt, sajtot, megsóztam, pici borsot is tettem bele, de csak elenyészőt. A tepsit kiolajoztam, és két réteslapot belefektettem, jutott a tepsi oldalára is. (A bureket hagyományosan alacsony, kerek fémedényekben sütik, nekem ilyenem sajnos nincs, úgyhogy tepsit használtam.) Innentől vette kezdetét a móka.Sorra vettem ki a csomagból a réteslapokat, összegyűrtem őket egyenként, alaposan megmártottam a masszában, jól beletunkoltam a lapokat, és így gombóccá gyűrve, tojásos túróval átitatva a labdákat beletettem a kibélelt ágyba.
Így el is fogy a réteslap is, a massza is. A cucc tetejére olajjal megspriccelt két réteslap kerül, aztán megy a sütőbe, úgy 190 fokra, kb. 30 percre. Ha szükséges, papírlappal takarjuk le a tepsit, hogy ne égjen szénné a felső két réteslap.

2020. május 18., hétfő

Csokoládés babka

Írtam már többször, hogy van nekem tulajdonképpen gasztronómiai bakancslistám, sok étel van, ami akár évekig is fenn ragad ezen a listán. Ilyen a babka is. A babka, más néven jeruzsálemi kalács egy kelt tészta, gazdagon megtöltve mindenfélével, a csokoládé csak az egyik lehetséges választás a sok verzió közül. 



És ha nem lenne elég, hogy van benne egy rakat csoki (na jó, ebben a receptben összesen 8-10 deka, plusz kakaó, de vannak más receptúrák 15-20-25 deka csokival is), a kisült kalácsot még a sütőből kivéve meglocsoljuk cukorsziruppal is. No, ennek a babkának az elkészítése érkezett el tegnap, amikor is zuhogó esőre és hidegre ébredtünk. Engem minden májusi nap kiborít, amikor rossz idő van, mert nekem valami olyasmi az elképzelésem az életről, hogy május minden egyes napján ragyogó napsütésnek kellene lennie, minimum 25 fokos hőmérsékletnek, virágözönnek és madárdalnak. Nos, ezt tegnap nem sikerült összehoznia a természetnek. Így aztán nekiláttam, és a milliárd recept közül, amit elolvastam, David Lebovitzét választottam.

Hozzávalók:

Tészta:

30 dkg liszt
2 dkg friss élesztő
10 dkg (!!!) tej
1 teáskanál cukor
9 dkg vaj
1 nagy tojás
1/4 teáskanál só

Csokoládés töltelék:

10 dkg vaj
10 dkg cukor
8 dkg jó minőségű csokoládé
4 dkg cukrozatlan kakaópor
ízlés szerint őrölt fahéj
6 dkg apróra vágott csonthéjas, mandula, dió, kesudió, mogyoró

Cukorszirup:

125 ml víz
10 dkg kristálycukor
1 evőkanál méz (őszintén szólva én ezt elhagytam)
ízlés szerint 1 teáskanál narancs kivonat

Elkészítés:

Az élesztőt belemorzsoljuk a langyos, teáskanálnyi cukorral édesített tejbe, majd beleszórunk 2-3 evőkanál lisztet (a 30 dekából vesszük el, nem pluszban adjuk hozzá), elkeverjük, állni hagyjuk. Én ezt a Kitchen Aid táljában abszolváltam, minek annyi edényt koszolni, nem?
10-15 percnyi várakozás után, amikor az élesztő beindult, hozzáadjuk a keverékhez a tojást, elkeverjük, mehet a gépbe a puha vaj és a só, alaposan eldolgoztatjuk a masszát a géppel, majd hozzáadjuk a maradék lisztet, és 7-9 percnyi dagasztás után valószínűleg késznek nyilváníthatjuk a tésztánkat.
Egy vékonyan kiolajozott tálba tesszük, folpackkal letakarjuk és minimum 6 órára a hűtőbe tesszük. Én úgy terveztem, hogy kb. este 8kor kerülhet be a tészta a sütőbe, aztán mikor eljött az este, rájöttem, hogy a kisült kalácsot nem fogom tudni lefényképezni a rossz fényviszonyok miatt, így reggelre hagytam a műveletet. Ez egyáltalán nem tilos, David ajánlja a 12-24 órás hűtőben érlelést.

Elkészítjük a csokoládé tölteléket, a vajat és a csokit összeolvasztjuk, beleszórjuk a cukrot, megvárjuk, hogy felolvadjon (legközelebb porcukrot használok), mehet bele a kakaópor és a fahéj. Félretesszük. Én reggel kicsit rámelegítettem, de ez csak néhány másodperc legyen, különben folyik majd világba a csoki, és nem leszünk tőle boldogok.

Cukorszirup: a vizet a cukorral összeforraljuk, és addig melegítjük, míg viszonylag nagy buborékokat nem vet a szirup, és be nem sűrűsödik. Nem cukros vizet akarunk a kalácsra locsolni, hanem szirupot. Amikor lezárjuk alatta a hőt, akkor önthetjük bele a narancs kivonatot, ha használunk ilyet.

És akkor eljött az igazság pillanata, a tészta a hűtőből kikerül a gyúródeszkára, és nagy téglalappá nyújtódik, legalább 35x45-50 centisre. A tésztát megkenjük a csokoládékrémmel, megszórjuk a feldarabolt csonthéjassal, én még rászórtam az aszalt vörös áfonyát is, hadd szóljon, majd a hosszanti oldala mentén szorosan feltekertem a tésztát. Menet közben még kicsit le is nyomkodtam, hadd tömörödjenek a rétegek. A két végét csak a külcsín kedvéért lenyisszantottam, az amúgy is szabálytalan, töltelékmentes volt, nem volt kár érte. Ekkor egy éles késsel hosszában kettévágtam a tekercset, és egy negyed fordulattal vágott felükkel felfelé fordítottam a csíkokat a deszkán. Kissé összelapogattam az elterülni készülő rétegeket, majd egy gyors mozdulattal az egyik csíkot átfektettem a másikon, hogy középen keresztezzék egymást. A szárakat 2-2 tekeréssel összefontam, a végeket picit összenyomkodtam, hosszában is tömörítettem rajta egy úrinőset, és beemeltem a sütőpapírral bélelt formába. Természetesen a sütőpapírt már a beapplikáláskor sikerült kilyukasztanom - minek hord az ilyen hosszú körmöt, nem igaz? -, úgyhogy nyilván sikálhatom majd bőszen a belesült csokit és cukorszirupot... A tésztát szűk két órára magára hagytam, kicsit rámelegítettem a konyhára a gázzal, és türelmesen vártam, hogy a tészta keljen egy kicsit.
Végül 190 fokra előmelegített sütőbe toltam 30 percre.
Amikor letelt az idő, a felmelegített, épp csak folyékonnyá vált cukorsziruppal bőségesen meglocsoltam a kalácsot.

2020. május 12., kedd

Rokfortos, újhagymás kukoricasaláta

Én nem is értem, hogy nem tettem még fel ide ennek a salátának a receptjét, mikor évtizedek óta - de legalábbis a konzervként árult kukorica elterjedése óta - állandó műsorszám ez nálunk. Jellemzően akkor készítem, amikor csak valami gyors ebéd vagy vacsora készül, amíg a gyerekek kicsik voltak, addig például menő volt a sült virsli, sült krumpli, kukoricasaláta kombó. A lányom is rendszeresen készíti családi összejövetelekre, úgyhogy sikerült átötökíteni a kukisali imádatát. Ma csak egy gyors grill sajt, petrezselymes krumpli ebédre futotta az időből - hiába, a mi családunk járvány idején is elfoglalt, hárman háromfelé kellett, hogy szaladjunk ugyanabban az időben, ugyanazzal a kocsival, el tudod képzelni... -, ami mellé tökéletesen illett a kukoricasaláta, ráadásul mindkét elmaradhatatlan eleme, a rokfort és az újhagyma is a hűtőben állomásozott.


Hozzávalók:

1 doboz kukorica konzerv
2 dl tejföl
1 dl majonéz (használhatunk több, vagy kevesebb majonézt, ahogy szeretjük)
egy teáskanál mustár
2-3 szál újhagyma zöldjével együtt
egy darab rokfort, ezt igazán az ízlésünk dönti el, mennyire akarjuk sajtosra a salátát

Elkészítés:

A tejfölbe belekeverjük a majonézt, mustárt, belereszeljük a rokfortot, mehet bele az apróra vágott újhagyma, valamint a lecsöpögtetett kukorica.
Megkóstoljuk, ízesítjük sóval, borssal, ha szükséges még, majd behűtjük.

Nyilván jót tesz az ízének, ha áll néhány órát, erre ma sajnos nem volt érkezése.