2020. március 21., szombat

Gyors kifli, amit nem kell keleszteni

A legjobb recept, ami előkerülhetett a sifonérból, ugyanis reggel 7-kor álltam neki, és 8-kor már az asztalon illatozott. Egy picit élesztő ízű, de hát valamit valamiért ugyebár. Legközelebb kipróbálom porélesztővel (abból majd fél tasak fog kelleni), annak azt hiszem, nem enyire intenzív az íze. De vajjal, lekvárral, tejjel, langyosan percek alatt fogyott el. Ó, tényleg, lehet, ha kihűl, már az élesztőt se lehet rajta érezni? Hm...


Hozzávalók 8 db kiflihez:

35 dkg liszt
1 kávéskanál só
1 kávéskanál cukor
2,5 dkg friss élesztő (vagy egy 7 grammos porélesztő kétharmada. A 7 grammos élesztők 50 dkg liszthez elegendőek, így arányosítsuk azt 35 dkg liszre vetítve.)
2,5 dl langyos tej
2,5 dkg olvasztott vaj
1 kicsi tojás (az enyémek a tanyáról vannak, és akad köztük olyan pici, amit mintha pont azért tojtak volna a tyúkok, hogy lekenjek vele kiflit, kalácsot, ilyesmit)

Elkészítés:

A meglangyosított tejbe beleszórjuk a cukrot, belemorzsoljuk az élesztőt, hagyjuk pihenni 10 percig. Én most ezt a robotgép táljában követtem el, minek annyi edényt piszkolni, nem igaz? Amikor szépen felfutott az élesztő, hozzáadtam a lisztet, sót, vajat, aztán csapjunk a lovak közé, dagasszon az a gép!
Természetesen azért kézzel is dagasztottam, hogy szép sima felületű legyen a tészta, meg aztán kell az is, hogy a sikérszálak elkezdjenek dolgozni a tésztában, de a dagasztásnak azt a részét, mikor a tészta mindenhova ragad, főleg a kezedre, azt a gépre hagytam.
Két részre osztottam a tésztát, egyenként kb. 30 cm átmérőjű körré nyújtottam, négybe vágtam, és a négy körcikket egyenként szépen kiflivé sodortam, sütőpapírra tettem.
Amikor az összes kiflicske a tepsin volt, lekentem őket tojással, és az előmelegített 200 fokos sütőben 20 perc alatt el is készültek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése