Mézes krémes

Ifjúságom telén sütöttem én is mézes krémest, meg hatlapost is, de az már jó ideje elmúlt. Emlékeimben úgy élt mindegyik alkalom, mint sziszifuszi küzdelem a lapokkal a tepsi hátán, amely lapok sem méretükben, sem formájukban még csak nem is hasonlítottak egymáshoz, egynémelyiknek a levágandó "hulladék" része majdnem hogy nagyobb volt, mint a hasznosítható, szóval nem sikertörténetekként élnek ezek az alkalmak bennem. Persze a mézes krémest mindenki szereti, esküszöm, hogy még az életben nemhogy nem találkoztam olyannal, de nem is hallottam olyanról, aki a mézes krémest nem szereti. Mézallergiások nyilván kivételek, hiszen ők is szeretik bizonyára, csak tilos nekik megenni, rettenetes lehet.

Aztán egyszer csak a hétvégén arcon csapott Mariann receptje, vagy nem is, először a fotója a mézes krémeséről, és elhatároztam, hogy én ezt újra kipróbálom. És mennyire jól tettem, atyaég, de mennyire! Mariann, köszönöm, hogy újra az életünk részévé teszed a mézes krémest, halleluja!

A tészta csodálatos, nem ragad, nem szakad, nem reped, mindent üzemszerűen csinál, a krém maga a mámor, a csokoládét a tetejére varázsolni pedig egyszerűbb, mint kiszínezni egy óvodás színezőt.

Hozzávalók a tésztához:

50 dkg liszt

15 dkg porcukor

15 gr szódabikarbóna

1 evőkanál mézesfűszer

1,5 dl méz

15 dkg vaj

2 db tojás

egy csipet só

Krém:

7 dl tej

2 csomag vaníliás pudingpor, főzős

15 dkg porcukor

25 dkg vaj

2 teáskanál vanília kivonat

sárgabarack lekvár

a tetejére

20 dkg jó minőségű csokoládé

3 teáskanál olaj

Elkészítés:

A mézet és a vajat összemelegítettem, félretettem kicsit hűlni.

Összekevertem a száraz anyagokat a robotgépem táljában, hozzáadtam a mézes vajat, illetve a két tojást, és 5 perc alatt gyönyörű tésztává dolgozta a gép. Semmi faxni, semmi macera, kész. A tésztát 20 percre betettem a hűtőbe, hogy a zsiradék visszaszilárduljon valamelyest, addig megfőztem a pudingot előírásszerűen, ámde cukor nélkül. Mivel tudtam, hogy a betöltésre csak másnap kerül sor, a puding tetejére közvetlenül folpack fóliát tettem, hogy a bőrösödést elkerüljem.

A tészta rövid pihentetése után előmelegítettem a sütőt 180 fokra, kerestem egy hosszúkás tepsit, vágtam a tepsi méretének megfelelő három ív sütőpapírt, és mindenféle alálisztezés nélkül a tészta - mérlegen kimért - harmadát hosszúkás téglalappá nyújtottam, lisztezett nyújtófára tekertem a lapot, átemeltem a sütőpapírral borított tepsire, pontosan annak hátára, mert az ilyen törékeny mézes lapokat a tepsi hátán szokás sütni, hogy onnan egy mozdulattal az eltörés veszélye nélkül csúsztathassuk le, ha elkészült. Minden lap 7 percig sült, legalábbis az én sütőmben ennyit kívánt magának. Figyeljük, hogy éppen csak világos aranysárgára süljön a lap, ne barnítsuk, égessük meg!

Amíg az első lap sült, kinyújtottam a másodikat, amikor az kisült, a harmadikat is. Rácsra csúsztatva hűtöttem ki a lapokat.

A krémhez ugye előzőleg megfőztem a pudingot. Másnap a puha vajat a porcukorral habosra kevertem, több részletben hozzákevertem a hideg pudingot. Mivel pont nem volt 15 deka porcukrom, a kávédarálóért pedig nem volt hangulatom felmászni a lakás legmagasabb pontjáig, így a hiányzó 2 dekát 2 csomag bourbon vaníliás cukorral egészítettem ki, hát egészen remek ötletnek bizonyult. Szóval rendelkezésünkre áll a három megsült lap, illetve a krém. Az első lapot megkentem sárgabarack lekvárral, és Mariann tanácsának megfelelően hagytam kb. egy órát száradni, aminek következményeként nem kellett közelharcot vívni az első adag krémmel, mert nem csúszott szanaszét a lekváron. A krém felével tehát megkentem az első lapot, beborítottam a másodikkal, gyengéden lenyomogattam, majd a krém második fele rákerült a második lap tetejére. Beborítottam a harmadik lappal úgy, hogy annak simább felülete legyen felül. A megolvasztott csokoládéba belekevertem 2 teáskanál olajat, a keveréket ráöntöttem a süti tetejére, lapáttal elegyengettem, és onnantól kezdve már csak a várakozás maradt, hogy a mézes lapok kellően átpuhuljanak a krémtől. Kell neki 12 óra legalább, de tökéletes állagot 24 órával a betöltés után kap.

Nem tudok mást mondani, ez a recept a maga nemében zseniális, az egész procedúra könnyű és problémamentes, úgyhogy Mariann, beköltöztél a konyhánkba örökre!