Amerikai almás pite

Imádjuk az almás pitét, bármikor állok neki, biztos lehetek benne, hogy a család minden tagjának tökéletes egyetértésével fog találkozni az ötlet. Szeretjük frissen, langyosan, ropogósan, és szeretjük másnap, mikor a töltelék átpuhítja a tésztát, és szinte rágás nélkül lehet pusztítani az egészet. Nagymamám receptjét sütöm, mióta világ a világ, de kedvelem az amerikai verziót is, csak az nagyságrendekkel kevesebbszer készül, pedig jóval kevesebb vele a macera, ahogy elnézem.

Tegnap az összes gyerekünk meglátogatott minket, ennek örömére akartam egy kicsit reprezentatívabb változatot, mint a megszokott, így ennek a receptnek az alapján készült a pite, vanília fagyival tálalva. Sajnos az örömteli esemény este történt, és a pite noha gyönyörű lett a csodás Isabelle Rose piros pöttyös pitetálamban, mégsem éreztem késztetést lefotózni sötétben, mesterséges fénynél, úgyhogy pixabay-es képet csatolok nektek.

fotó: pixabay.com
@SnapwireSnaps

Szeretném elmondani, hogy ez a legegyszerűbb pite tészta recept, amivel valaha találkoztam, úgyhogy mindenképpen itt van a helye a blogban, hogy megmaradjon az örökkévalóságnak.

Hozzávalók:

260 gramm liszt

1 csapott teáskanál só

2 teáskanál cukor

225 gramm vaj

115 ml tejföl

a tészta tetejére 1 db kis tojás

töltelék:

1,5-2 kg alma, ha lehet vegyesen. legyen benne édesebb, savanykásabb, akkor lesz igazán finom a töltelék

3 evőkanál liszt

cukor ízlés szerint, én most 3 evőkanálnyi kristálycukrot szórtam az amára

fél teáskanál őrölt fahéj

1 mokkáskanál őrölt szerecsendió

1 mokkáskanál őrölt szegfűszeg

1 evőkanál brandy

vanília bármilyen formában, pasztaként, őrleményként, kivonatként

Elkészítés:

A robotgépem késes betétjét tettem a gépbe, beleszórtam a tartályba a lisztet, cukrot, sót, beledaraboltam a hideg vajat, és morzsásra dolgoztattam a géppel. Végül hozzáadtam a tejfölt, őszintén szólva nem mértem ki, lehetett vagy 4-5 evőkanálnyi. Azzal is pörgettem a gépet, és egy csodásan sima, könnyen kezelhető, nem szakadó álomtésztát vettem ki belőle, nagyjából 3 percnyi keverés után úgy, hogy még csak lisztes se lett a kezem. Mosogatással együtt is sokkal kevesebb a ráfordított idő, mint a megszokott pitével.

Kettéosztottam a tésztát, korongot formáltam mindkét darabból, és folpackba csomagolva betettem a fridzsiderbe. Ekkor vette kezdetét a nem annyira szeretem meló, az alma hámozása, darabolása. Nincs mit tenni, ezen túl kell esni, mondaná a költő, ha elment volna az esze, de hát így van ez, mióta tilos a gyerekmunka (és nincs a háznál gyerek...), magam csinálom ezt is, pedig isten látja lelkem, nem annyira vagyok érte oda. Főleg, hogy most olyan almákat is felhasználtam, amik régóta pihentek a gyümölcsös tálban, nem volt akkora élvezet hámozni őket... Citromos vízbe dobáltam a meghámozott almákat, majd kicsumáztam (hol a bánatban van az almacsumázóm????) és nem túl vékony szeletekre vágtam a darabokat. Félretettem, és bár akkor már nem volt vízben, a citromos áztatásnak hála egyáltalán nem barnult be a gyümölcs, pedig elég sokat várakozott a pulton.

A tésztakorongokat enyhén lisztezett felületen kerekre nyújtottam, borzasztóan élveztem, hogy nem törik, nem szakad, élmény vele a munka. Az alsó résznek szánt darabot beigazgattam a pitetálba, lett neki nyilvánvalóan pereme, így aztán jöhetett az alma.

Amire rászórtam a lisztet, a fűszereket és a cukrot, vaníliát, meglocsoltam a konyakkal, összeforgattam, és a tálba halmoztam. Volt benne jócskán töltelék, nem kellett attól tartani, hogy szegényes lesz a sütemény.

A második korongot is kinyújtottam, vágtam bele csinos nyílásokat, hogy a gőz távozhasson rajtuk, ráigazgattam az almára, benyomkodtam a széleket, majd lekentem egy pici tejjel higított tojássárgájával, és betettem a 190 fokra előmelegített sütőbe. Itt eltöltött úgy húsz percet, ekkor rémülten konstatáltam, hogy az alma egyáltalán nem ereszt levet, csak aszalódik, na mondom, amikor a legjobbat akarnám csinálni, akkor biztos elbaltázok valamit, de a józan ész mégis azt mondatta velem, hogy az kizárt, hogy egy alma sütés közben ne eresszen levet, pláne cukor társaságában nem fordulhat ez elő, úgyhogy adtam még neki egy kevés időt, bár a sütőt lejjebb tekertem kb. 170 fokra. Összességében 45-50 percig sült, természetesen megérkezett a várva várt lédússág is, úgyhogy amikor szép aranybarna színe volt a sütinek, kivettem a sütőből, és hűlni hagytam.

Szóval az a helyzet, hogy ilyen típusú piténél ennél jobbat még nem ettem. A tészta alig észrevehető a sütiben, épp csak annyira, amennyire kell, az alja is megsült, de szinte észrevehetetlenné vált a gazdag, fűszeres töltelék alatt. Úgyhogy próbáljátok ki, nem fogtok csalódni, ebben biztos vagyok.

Tippként lejegyzem, hogy talán apróra vágott diódarabokkal még lehet gazdagítani a tölteléket, sőt, mazsolaimádóként én azt sem tartom szentségtörésnek, hogy az amúgy is használt konyakba legközelebb áztatok egy maréknyi mazsolát, és azt is a töltelékbe teszem. Lehet variálni akár aszalt sárgabarack hozzáadásával is, vagy két marék aszalt áfonyával, adhatsz a fűszerekhez őrölt gyömbért vagy kardamomot, egyszóval pitére fel!