2021. augusztus 29., vasárnap

Karfiolos, csicseriborsós curry

Gazdag, fűszeres, melengető, egyszerűen elkészíthető, nem is túl drága. Azt hiszem, nem is kell tovább sorolni ennek a currynak az előnyeit. Ha nem ez az első curry, amit megfőzöl életedben, akkor nagyjából rutinszerűen készíthető, hisz a legtöbb ilyen típusú étel elkészítése egy kaptafára megy. Hagymás, fokhagymás, gyömbéres alap, rá a fűszerek, amiket átpirítasz, utána következik az alap, amiből a curry készül, végül jöhetnek a szószos tartalmat szolgáltató hozzávalók, végül valamilyen tejszín. Maximum 30 perc alatt elkészül, és abban az időben már a köret megfőzése is benne van. Most rizst főztem mellé, de pitával is csodás lehet. Azt nem állítom, hogy mérhetetlenül fotogén, de kit érdekel, ha ezzel szemben nagyon finom?


Hozzávalók:

40 dkg (mirelit) karfiol
1 kis doboz csicseriborsó konzerv
40 dkg paradicsom konzerv (passata, vagy hámozott, darabolt, mindegy)
1 db vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
1 ujjnyi gyömbér
2 evőkanál garam masala
1 teáskanál római kömény
1 teáskanál kurkuma
0,5 teáskanál füstölt paprika
1 mokkáskanál cayenne-i bors
1 teáskanál só
3 evőkanál olíva olaj
víz szükség szerint
2 dl (kókusz)tejszín, vagy egyéb növényi tejszín

Elkészítés:

Az olívaolajon megdinszteljük az apróra vágott vöröshagymát, 2-3 perc kavargatás után hozzáadjuk a lereszelt gyömbért és fokhagymát. Ilyenkor mindig ajánlom nektek az Ázsia boltban (is) kapható fokhagyma-gyömbér pasztát, nagyon kényelmes megoldás. Ha azt is átkevertük az olajon, jöhet az összes fűszer egyszerre. Ezeknek adjunk legalább egy percet a forró olajon, hogy jól kiadhassák az ízüket, de persze ne álljunk le a keveréssel, hogy oda ne égjen a mix. Végül jöhet a karfiol és a lecsepegtetett, átöblített csicseriborsó. Keverjük el alaposan a fűszerekkel, és adjunk neki 5 percet, hogy a karfiol felengedhessen. Én ekkor öntöttem rá 3-4 evőkanál vizet, hogy megóvjam a fűszereket a megégéstől. Végül, de nem utolsó sorban rázuttyintjuk a zöldségekre a paradicsomot is. Kis lángra véve a tűzhelyet, kb. 20 percig főzzük az ételt. Ha a karfiol már puha, hozzáönthetjük a tejszínt, azzal rottyantsunk még egyet rajta. Kóstoljuk meg, hogy elégedettek vagyunk-e a fűszerezéssel, ha kell, adjunk még hozzá sót, vagy bármit, amit hiányolunk.

Mazsolás, kurkumás rizzsel tálaltam.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése