Paszternákkrémleves

Egyszer, úgy emlékszem, a cukkinifasírt kapcsán leírtam azt a mondatot itt a blogban, hogy nagyjából bármiből képes vagyok fasírtot készíteni. Fogalmam sincs, miért ragadt meg bennem ez a kijelentő mondat ennyire, de most kénytelen vagyok megtoldani, és azt írni, hogy bármiből képes vagyok krémlevest készíteni. Oké, ez nem nagy tudomány, Nobel-díjat sosem fogok érte kapni, hisz egy turmixgép segítségével bármiből lehet krémet készíteni, ez világos. De hogy az a valami krém jóízű is legyen, és azt gondold, hogy ezt szívesen ennéd máskor is, ezért aztán gyorsan le is jegyzed a metódust, az szerintem már valami. Esetünkben éppen egy paszternákkrémleves.

A paszternákok már vagy két hete várakoztak a hűtőben, hogy legyen velük valami, és amikor reggel a férjem azzal távozott itthonról, hogy vacsorára csak valami levest főzzek, nem volt kétséges, hogy a paszternák beteljesíti sorsát.

Hozzávalók:

2 nagy paszternák
1 nagy sárgarépa
olívaolaj
2 dl kókusztej (vagy tejszín, ha utálod a kókusz ízét)
1 teáskanál garam masala
1 teáskanál curry
1 teáskanál őrölt gyömbér
1 mokkáskanál hagymapor
1 mokkáskanál fokhagyma granulátum
pár csepp csípős szósz (elhagyható)
víz
1 evőkanál liszt

Elkészítés:

A paszternákot és a sárgarépát hámozás után 4 mm-es karikákra vágtam, sütőpapírral bélelt tepsibe szórtam, olajjal megkínáltam, kissé megsóztam, és 35 perc alatt puhára sütőttem a sütőben. Igazából azért választottam ezt az utat, mert nálam a konyhában le van kapcsolva a radiátor, hiszen gyakran sütök-főzök, nincs szükség ezen felül a konyha fűtésére, de aznap valahogy hűvösnek éreztem a levegőt, így kézenfekvő volt, hogy nem fog ártani, ha bekapcsolom a sütőt. És szerintem a sütésből kifejezetten teltebb ízeket kaptam, mintha csak vízben főtt zöldségből készült volna a leves.

Egy fazékban egy kevés olajon egy percig pirítottam a fűszereket. Megszórtam a liszttel, egy percig pirítottam.

A zöldségeket leturmixoltam, hozzáöntöttem a kókusztejet is, és ment a turmix poharába a fűszeres rántás is. Annyi vizet adtam hozzá, hogy a gép jól vigye a matériát, és megfelelő sűrűségű krémleves legyen a végeredmény. Sóztam, borsoztam, hozzáadtam a csípős szószt, forraltam rajta egyet, és készen is voltunk.

Meg kell mondjam, irtó finom lett a leves, a mákszemnyi csípős szósztól melengető lett, jó krémes, kicsit édeskés, egyszóval pont olyan, mint amilyenre az ember egy novemberi estén vágyik.

A fűszerekkel lehet variálni nyilván, mehetett volna még bele római kömény, őrölt koriander is akár, egy icipici mustárt se vetett volna ki magából éppenséggel, szóval nyugodtan teret lehet engedni a kreativitásnak e téren is.