Mindenről az időjárás tehet. Nehéz kibírni ezt a napok óta tartó szürkeséget, zuhogó esőt édesség nélkül. Mivel a csokitorta elfogyott, itt volt az ideje másról gondoskodni. Ez került ki a sütőből.
Hozzávalók:
25 dkg liszt
10 dkg porcukor
15 dkg hideg vaj
2 tojás sárgája
fél rúd vanília kikapart magja
3-4 evőkanál jéghideg víz
15 dkg szobahőmérsékletű vaj
15 dkg porcukor
a vanília rúd másik felének magjai
2 tojás + 1 sárgája
15 dkg darált mandula
5 dkg liszt
szilva
Elkészítés:
A lisztet, porcukrot és a vajat késes betétű robotgépbe tesszük, pulzálva összedolgozzuk a benne lévő anyagokat. Majd hozzáadjuk a tojást, a vaníliát, azzal is keverjük egy keveset, majd beledolgozzuk a jeges vizet is. Lehet, hogy kevesebb, lehet, hogy több kell bele ahhoz, a tészta összeálljon.
Vegyük ki a robotgépből, néhány mozdulattal gyúrjuk gombóccá, és fóliába csomagolva 30 percre tegyük hűtőbe.
A puha vajat keverjük ki alaposan a porcukorral, a vaníliával, majd adjuk hozzá a tojásokat is, azzal is keverjük el jól. Végül adjuk hozzá a lisztet és a mandulát. Egy krémet fogunk kapni, aminél egy dologra kell vigyáznunk, hogy amíg a tészta hűl, ne nyalakodjuk el.
A tésztát lisztezett felületen nyújtsunk ki, ha ez nem megy, kézzel lapogassuk bele egy kivehető aljú sütőformába. Mindenhol legyen egyenletes a tészta vastagsága. Simítsuk rá a mandulakrémet, tetejét rakjuk ki szilvával, és 180 fokos sütőben süssük a tésztát 25-30 percig.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése