Olasz fehérbableves

Nagyon jó kis húsvéti fogás lehet ebből a receptből, remekül felhasználható hozzá a füstölt hús főzőleve. Persze nem kell túlzásba esni, mert ez nem a  magyar konyhából jól ismert bableves, hanem egy paradicsomos, pestós csodaság, de egy kis füstölt lé nem fog ártani neki. Nekem ma még nem állt rendelkezésemre, ezért füstölt piros paprikával adtam neki egy kis pikantériát.

Végtelenül egyszerűen elkészíthető fogás, kellemesen savanykás, könnyű leves, szívből ajánlom.

Hozzávalók:

1 nagy doboz fehérbab konzerv

1 szál sárgarépa

2 szál szárzeller vagy egy darab zellergumó (nekem most ez utóbbi volt itthon)

1 közepes fej vöröshagyma

néhány levél fodros kel, ennek hiányában pár levél kelkáposzta vagy egy marék bébispenót

2 gerezd fokhagyma

1 púpos evőkanál sűrített paradicsom

5 dkg reszelt parmezán vagy grana padano

1 púpos teáskanál füstölt pirospaprika

só

bors

1 mokkáskanál rozmaring

1 mokkáskanál kakukkfű

1 mokkáskanál bazsalikom

1 csipet oregánó

2 csipet majoranna

2 evőkanál olaj

tálaláshoz opcionálisan egy-egy teáskanál pesto a tányérokba

Elkészítés:

A répát és a zellert apró kockákra vágjuk, a vöröshagymát pedig finomra.

Az olajon a répát és a zellert elkezdjük párolni, majd öt perc párolás után hozzáadjuk a vörös- és fokhagymát, kevergetve összemelegítjük őket. A vízforralóból ráöntöttem annyi forró vizet, hogy fedő alatt néhány percig tudjam párolni a zöldségeket. Nem lesznek teljesen puhák, de a ropogósságukat el kell, hogy veszítsék ekkorra.

Ezen a ponton érkeznek az edénybe a só, bors és a szárított fűszerek, valamint a paradicsompüré is, amit lepirítunk a zöldségekkel.

Beleteszem az edénybe a lecsöpögtetett, leöblített babot, a keskeny csíkokra aprított fodros kelt/kelkáposztát (ha spenótot használsz, azt csak a főzés utolsó pillanatában dobd a fazékba), felöntöm forró vízzel/füstölt lével és puhára főzöm a zöldségeket.

Utolsó mozzanatként adom az ételhez a füstölt paprikát, a reszelt sajtot és a bébispenótot, ha az van kéznél.

Én főztem ki hozzá orzo tésztát (ismert nevén tésztarizst), nagyon jól passzol ehhez a leveshez.

Tálaláskor minden tányérba csempésztem egy kiskanál pestót (ami a vasárnapi vendégségből maradt, ezért nem kellett új üveggel bontanom).

Tippek:

Az olaszok szokták kolbásszal is főzni, nálunk sajnos nemigen lehet hozzájutni az úgynevezett olasz kolbászhoz, ami nem pirospaprikás és nem füstölt.

Másféle tésztával is adhatod, a lényeg szerintem az, hogy ne legyen böhöm nagy tészta, inkább valami apró kagyló, ilyesmi.

Igazából semmi nem gátol abban, hogy tálaláskor tejfölt adj hozzá, ha úgy szeretitek.

Beszéljünk a rakott krumpliról!

Szerintem a rakott krumpli az igazi, tőről metszett magyar étel, minden háztartásban ismerik, a legtöbben biztosan szeretik is. A mi családunk sem kivétel, egy emberként rajongunk a rakott krumpliért, és szerénytelenség nélkül állíthatom, hogy nagyon jó rakott krumplikat szoktam készíteni.

Nem dekoratív étel, tányérra kitéve az életben nem voltam képes róla egy étvágygerjesztő képet lőni, de nem is azért szeretjük, mert fotogén lenne ugyebár

Nem is annyira a receptet szeretném közkinccsé tenni, hiszen ki az, aki megfordult már párszor a konyhában, és nem tud összedobni egy rakott krumplit? Sokkal inkább azokat a dolgokat szeretném kiemelni, és persze veletek megbeszélni, amitől egy rakott krumpli - szerintem - finom lesz.

Mert milyen a jó rakott krumpli? Vagy inkább milyen NEM?

1. Nem száraz

2. Nem szegényes

3. Nem sótlan

Az első ponthoz: a rakott krumpli semmiképp ne legyen száraz, nyögvenyelős. Ezt úgy kerülhetjük el, ha elegendő mennyiségű és minőségű tejfölt használunk. Nálam a 6 adagos jénaiba egy nagy pohár, azaz 450 grammos tejföl biztosan elfogy. És hát az az igazság, hogy ha tehetem, akkor nem is 20, hanem mindjárt 25 százalékos tejfölt veszek, a Sparnak például isteni 25 százalékos tejföle van.

A másik, amivel ezt a hibát biztosan kikerülöm, az a tejszín, amivel fel szoktam ütni a tejfölt. Szeretem, ha a tejfölnek a tejszíntől olyan lesz az állaga, hogy a rétegek közé ha nem is önteni lehet, de nem kell kínlódni, hogy kanállal szétkenjük a krumplin, mert elég folyékony. Tehát felbontok egy tejfölt, jól összekeverem, megsózom, megy bele a tejszín, és aztán hadd szóljön!

A szárazság problémáját okozhatja a felhasznált kolbász is, ha nem elég magas zsírtartalmú, nem sülhet ki belőle ugyebár zsír, és akkor a jó rakott krumplinak bizony reszeltek.

Kettes pont. Nem árt eldönteni, mennyi alapanyag áll rendelkezésünkre, ha rakott krumplit készítünk. Ha kevés otthon a tojás, nem elég szép szál a kolbász, vagy nem elég a tejföl, hagyjuk inkább más napra a főzést, amikor be tudunk vásárolni. Mert ugyan miért készítenénk szánt szándékkal olyan ételt, ami nem hozza a tőle elvárt minőséget? Az persze egészen más, ha nem szeretjük sok kolbásszal a rakott krumplit (én például a zsírját abszolút fontosnak tartom ebben az ételben, de magát a sült kolbászkarikákat inkább átadom a férjemnek, nyilván nem kezdek hisztérikusan sikoltozni, ha ott marad egy-kettő a tányéromban, de én inkább az ízét és a zsírosságát kedvelem). Az is akceptálható, ha kicsit visszavennénk a kalóriákból, de én akkor azt javaslom, inkább készítsünk mást, ne rakott krumplit. Az ugyanis távolról sem egy diétás koszt, hát ez az igazság, mit van mit tenni?

Hármas pont. A halálom a sótlan rakott krumpli. Ezért aztán én minden krumpli réteget enyhén megsózok, ahogy fennebb írtam, a tejfölt is alapban sózom. A krumpli rengeteg sót képes felzabálni, ezt sose felejtsük el.

És akkor jöjjön az én receptem (meg százezer másik magyar háziasszonyé is persze), vagy inkább mondjam azt, hogy ahogyan én készítem a rakott krumplit.

Hozzávalók 6 személyre:

1-1,3 kg krumpli (nem árt, ha a krumplik egyforma méretűek. mindegy, hogy kisebbek vagy nagyobbak, de legyenek egyformák. ez azért fontos, hogy egyszerre főjenek meg.)
2 nagy arasznyi lángolt kolbász, vagy valami kicsit szárazabb, de semmiképp ne kopogós száraz kolbász
7-8 keménytojás
45 dkg tejföl (vagy amennyit nem szégyellünk)
2 dl tejszín
a tetejére szeletelt bacon, vagy a hagyományos füstölt szalonna, legalább fejenként egy kakastaréj jusson
só

Elkészítés:

A krumplikat feltesszük sós vízben főni, ha megpuhultak, leöntjük róluk a vizet, és 10-15 percre félretesszük, amíg kihűl annyira, hogy égési sérülések nélkül meg tudjuk hámozni. Ha lehet, hámozáskor ne szúrjunk a krumpliba villát, mert garantáltan a szúrás helyén szét fog esni a krumplikarika, ami persze nem giga probléma, de mégiscsak jobb, ha egyben maradnak.

A tojásokat szintén keményre főzzük, felkarikázzuk, a kolbászt úgyszintén karikákra vágjuk.

A burgonyákat hámozás után elkezdjük belekarikázni a kiolajozott/kizsírozott tálba. Én egyszerre egyet szoktam felkarikázni, amint levágtam a karikát, teszem is a tálba. Amikor megtelt az első sor, kap egy kis sót, jöhet rá a kolbász és a tojás,  bőven megpötyögtetem a tejszínes tejföllel, majd folytatom a rétegezést. A legfelső réteg természetesen burgonya, ezt a sort is megsózom, megöntözöm a maradék tejföllel, egy kanállal úgy ügyeskedek, hogy a krumplit mindenhol borítsa tejföl.

Ekkor kerül rá vagy a szeletelt bacon, vagy az ujjnyi vastag szalonna szelet, amit beirdalunk, hogy gusztusos kakastaréj legyen belőle, majd az edényt bedugjuk a 180-200 fokra előmelegített sütőbe, ahol egy ekkora mennyiség 40-50 percet biztosan el kell, hogy töltsön ahhoz, hogy szép pirosra süljön a teteje.

Hát ennyi a varázslat, legalábbis én így varázsolok. Soha meg nem unjuk a rakott krumplit, amíg el nem uralkodik az újburgonya szezon, elég gyakran kerül nálunk asztalra. Szeretjük másnaposan, melegítve is.

Egyserpenyős csirketál

A létező legegyszerűbb étel tulajdonképpen, nincs benne semmi faxni, meg varázslat. Csirke és zöldségek. De éppen ettől nyerő, bármikor, bármely évszakban, bármely napszakban.

Hozzávalók 2 főre:

1 db bőrös csirkemell, lehet filé is, de jó, ha a bőre rajta van

2 db csirke alsócomb (vagy felső, ha azt jobban szeretitek, esetleg egész is lehet)

zöldségek készlet szerint, itt és most:

kelbimbó

kaliforniai paprika

sárgarépa

cukkini

brokkoli

apró szemű burgonya (Lidl)

pác:

1 evőkanál méz

1 evőkanál balzsamecet

1 teáskanál mustár

6 evőkanál olívaolaj

2 gerezd fokhagyma pépesítve

szárított fűszerek: oregánó, bazsalikom, rozmaring

só

bors

Elkészítés:

A csirke darabokat megmostam, fazonra igazítottam. A zöldségeket megtisztítottam, falatnyi darabokra vágtam, de nem aprókra.

Összeállíttottam a pácot. 

A húsokat egy kevés olajon serpenyőben átpirítottam, épp csak annyira, hogy valamelyest színt kapjon - és persze mindenhol olajjal borítsa a tűzhelyet, hurrá!.

Egy tepsit kibéleltem sütőpapírral, közepére tettem a lepirított húsokat, köré az összevágott zöldségeket. A zöldségeket pluszban meglocsoltam egy kis olajjal, majd mindent bevontam a páccal. A zöldségeket is. Összeforgattam, hogy mindenütt érje a pác az összes darabot, és betoltam a 200 fokos sütőbe, ahol 35-40 perc alatt szép pirosra sült benne minden.

Tippek:

- bármilyen csirke alkatrészből készítheted, akár szárnyat is tehetsz bele, ha szeretitek.

- fontosnak tartom, hogy bőrös legyen a hús, amit persze nem kötelező majd elfogyasztani, de ahhoz nagyon kell, hogy a hús, főleg a mell ne száradjon ki.

- a pác nem elég ahhoz, hogy bőségesen jusson mindenhová, ezért locsoltam meg a zöldségeket egy kevés olajjal pluszban

- szerintem nagyon kell bele a krumpli, a legtöbb családban a sült zöldség klassz, meg szeretjük, de azért jól lakni vele nem tudunk státuszban van. Így, hogy krumplit is tettem bele, komplett körete volt a húsnak

- tényleg bármilyen zöldséggel csinálhatod, én legközelebb a cukkinit ki fogom hagyni, mert az nem sül, hanem megfő, azt meg nem szeretem. Mehet bele karfiol, padlizsán, a kelbimbó nagyon jó bele, a zsenge karalábé se lehet rossz, akár egy fürt koktélparadicsom is, szóval minél színesebb, annál jobb.

- simán el tudom képzelni ezt az ételt mondjuk pulykaszárnnyal, de azt lehet, hogy elő kell sütni/párolni valamennyire.

Az én paradicsomlevesem

Ma egy olyan titkomat fogom elárulni, amire lehet, hogy nem kéne büszkének lennem. Megmondom őszintén, vannak dolgok, amikkel nem szeretek megalkudni. Ilyen többek között a paradicsomleves. Évekig - na jó, mondjuk ki az igazat: évtizedekig - nem tudtam finom paradicsomlevest főzni. A férjem mindig azt mondta, jó ez, jó ez, csak nem paradicsomleves. És sajnos igaza volt, bántott is ez engem eléggé. Főztem egy kellemes, paradicsomos levest, de az nem a klasszikus, nagyanyámtól megszokott, ízes, savanykás, édeskés darab volt.

Hiába használtam jó minőségű sűrített paradicsomot, sőt, ahogy előttem is egyre jobban kitárult a világ, már befigyelt igazi olasz is, aztán jöttek a jobbnál jobb márkájú paradicsomlevek, passaták, de csak nem akart az a leves olyan lenni, amilyet én szerettem volna.

Aztán hogy olvastam valahol, vagy magamtól jutott eszembe, már nem tudom, de valahogy átvágódott a gordiuszi csomó, és megszületett A Paradicsomleves. Végre. A titok végtelenül egyszerű, mutatom.

Hozzávalók 4 adaghoz:

1 liter dobozos paradicsom ivólé (Happy Day, Topjoy, Sió)

3 evőkanál olaj

1 evőkanál liszt

1 evőkanál sűrített paradicsom

1 teáskanál vöröshagymakrém

só

bors

cukor ízlés szerint

Elkészítés:

Az olajat megmelegítjük, átforrósítjuk rajta a vöröshagymakrémet és a sűrített paradicsomot, majd rászórjuk a lisztet, és azt is megpirítjuk. Ügyeljünk, hogy ne égjen oda, ha kell, adjunk még hozzá egy kis olajat.

Ha a rántásnak már kicsit barnásabb színe van, öntsük fel az ivólével. (Szoktam a dobozba egy kis vizet önteni, azzal minden csepp paradicsomlevet kicsalogatok, az is megy a fazékba.)

Nagyon valószínű, hogy a rántás nem fog benne kisimulni, ezt megelőzhetjük úgy, hogy egy kevés vízzel öntjük fel először a rántást, utána jön csak az ivólé, vagy botmixerrel megdolgozhatjuk a levest az utolsó fázisban. Én az utóbbi metódust szoktam alkalmazni.

Szóval a fazékban van az ivólé, ekkor fűszerezhetjük sóval, borssal, de a sóval óvatosan bánjunk, hiszen attól függően, milyen márkájú paradicsomlevet használtunk, némelyik márka sósabb, némelyik kevésbé. Érdemes kikísérleteznünk azt, ami az ízlésünknek legjobban megfelel.

Felforraljuk a levest, és a legvégén annyi cukrot adunk hozzá, amilyen édesen a paradicsomlevest szeretjük. Kész, ennyi a varázslat.

Tippek, tanácsok:

- Érdemes tényleg megkeresnünk azt a márkát, amivel a legelégedettebbek vagyunk, én például szeretem a sósabb, savanykásabb ivólevet használni.

- Ha van otthon zeller zöldje, dobhatunk bele egy ágacskát a melegedő levesbe, a zeller és a paradicsom igen jó haverok ugyanis.

- Nagyon jó levesbetét hozzá az apró mini mozzarella golyó, amit félbe lehet vágni, és ha elég forrón tálaljuk a levest, felmelegíti a sajtot és kicsit meg is olvasztja.

- Használhatunk fűszereket is a leveshez, ajánlom az oregánót, rozmaringot, bazsalikomot, ez utóbbit friss formában, az előbbieket inkább szárítottan, a rántásba belekeverve.

Gyors zöldséges lepény

Próbáltam valami épkézláb nevet kitalálni ennek az ételnek, hát ennyire futotta 😁

Nagyszerű maradék zöldség felhasználó étel, szerintem akárhányszor készítjük, mindig más lesz, hiszen valószínűleg meglehetősen ritka, hogy ugyanazok a zöldségek várakozzanak feldolgozásra a hűtőben minden alkalommal. Gyakorlatilag szerintem néhány kivétellel bármelyik zöldség felhasználható bele, amit le lehet reszelni. Az uborkát például bár nyugodtan lehet reszelni, azt nem ajánlom, mert nagyon nedvessé tenné a matériát, az pedig ennek az ételnek nem kedvez. Na de lássuk, miről is beszélek!

Hozzávalók:

különféle zöldségek, esetünkben:
2 db sárgarépa
1 db közepes burgonya
fél fej brokkoli
fél fej karfiol
2 szál újhagyma
6-8 szem kelbimbó
3 db tojás
1 csomag feta sajt
só, bors, szárított oregánó

Elkészítés:

A zöldségeket meghámoztam, majd a robotgép reszelő fejével lereszeltem. Ha többféle adapterrel rendelkezünk, eldönthetjük, hogy finomabb, vagy durvább legyen a reszelék, én a finomabbat ajánlanám.

A reszeléket tálba öntöttem, hozzáadtam a tojásokat, az elmorzsolt fetát, és bár a feta elég sós volt, egy kevés sót mégis adtam hozzá, borsot bőven, majd az egészet elkevertem.

Sütőpapírral bélelt tepsibe öntöttem a masszát, spatulával elterítettem. Most kivételesen fontos volt, hogy ne töltsön sok időt a sütőben a lepény, mert időre kellett elkészülnie, ezért vékonyan terítettem el, de legközelebb biztosan fele ekkora edényben sütöm majd.

200 fokos sütőben sült 20 percet. Fokhagymás tejföllel tálaltam.

Répatorta tekercs

Több répatorta recept is van a blogon, őszintén szólva egyik jobb, mint a másik, de szembejött velem Bebepiskóta receptje, ami olyan csinos, étvágygerjesztő volt, hogy kedvet kaptam hozzá. 

                                                  Karácsonyi változat

Mindazonáltal egy kevés változtatást eszközöltem a recepten, és bár az első próbálkozás hamvába holt (így jár az, aki nem figyel eléggé, és hirtelen felindulásból nem jó oldalról tekeri fel a piskótatekercset, az meg szanaszét törik), a második sikeresnek bizonyult. Persze nem kell aggódni, az első variációt is elpusztítottuk, mert téglalapokra vágtam az elrepedt piskótát, és egymás tetejére rakosgatva töltöttem meg a krémmel. A leeső, nem használható darabokat pedig elcsipegettük kávé mellé.

Hozzávalók:

15 dkg barna cukor
3 db egész tojás
17 dkg liszt
2 evőkanál olaj
2 közepes répa, súlyra kb. 15 dkg
ízlés szerinti mennyiségben apróra vágott dió/mandula
1 teáskanál sütőpor
1 teáskanál fahéj
1 mokkáskanál őrölt gyömbér
1 késhegynyi őrölt szegfűszeg
1 citrom reszelt héja

opcionálisan némi mazsola
25 dkg mascarpone
5 dkg porcukor
200 ml tejszín
1 teáskanál vaníliakivonat

Elkészítés:

A tojásokat a cukorral habosra, fehéredésig keverjük. Ez a legfontosabb lépés az ügymenetben, ettől függ, mennyire lesz levegős a süteményünk. Nyilván a reszelt répától nehezebb lesz, mint egy igazi piskóta, de fontos, hogy minél több levegőt vigyünk a tojás-cukor keverékbe.

Amikor a hab szép világos, a térfogata legalább háromszorosa az eredetinek, akkor rászitálom a sütőporral, fűszerekkel elkevert lisztet, mehet bele a citromhéj, az olaj, a dió, és egy spatulával a piskótánál ismert módon óvatosan elkeverünk a cukros tojásban minden egyebet. Ne maradjanak a krémben lisztes csomók. Utoljára keverem bele a reszelt sárgarépát.

Egy sütőpapírral kibélelem a tepsit, és szintén spatulával egyenletes vastagságban elterítem a tésztát rajta.

180 fokon 17-20 percig sütöm, fogpiszkálóval ellenőrzöm, és amikor az már szárazon jön ki a tésztából, kiveszem a sütőből a tepsit. Fontos, hogy ne szárítsuk ki, ne süssük túl a tésztát.

A piskótát egy porcukorral meghintett tiszta konyharuhára/sütőpapírra fordítom, arccal lefelé landol a porcukorra, a talpáról azon melegében eltávolítom a papírt, amin sült. A porcukor azért kell, hogy ne ragadjon a ruhára a piskóta.

A piskótát a rövidebbik oldalánál fogva óvatosan, lassan feltekerem, segítségül híva a konyharuhát, majd a beburkolt tekercset kihűlésig félreteszem.

Közben elkészítem a krémet: a szobahőmérsékletű mascarponét a jó hideg tejszínnel és cukorral habos krémmé keverem, én szeretek hozzáadni vanília kivonatot is, ez erősíti az ízét.

Óvatosan kitekerem a kihűlt tekercset, megkenem a krém felével-kétharmadával, majd vigyázva, hogy ne roncsolódjon, visszagöngyölöm a piskótát. Alulra kerüljön értelemszerűen a dupla rész, ha szükségesnek találod, töltés előtt akár körbe is szélezheted kissé a tésztát, a kissé jobban megsült széleknek örülni fog a következő csésze kávéd 😀

Nem érdemes nagyon sok krémet tölteni a tekercsbe, mert feltekerésnél orrán-száján fog kitüremkedni a cucc, nem leszel boldog.

Érdemes a tekercset szorosan folpackba tekerni, szaloncukor módjára szorosan megcsavarni a folpack végeit, és a megtöltött süteményt néhány órára a hűtőben parkoltatni, így szép formája lesz.

A maradék krémet habzsákba töltöm, aminek a végébe valami szép, mintás csövet teszek, és megdíszítem a tekercset a krémmel.

Alkalomnak megfelelően díszíthető húsvéti izékkel, marcipán répákkal, virágokkal, vagy ami eszedbe jut, de az is elég, ha néhány szép fél diót nyomkodsz a krémbe. Egyet kérek: színes cukordarát ne használj, mert az annyira fujj! 😂

Répatorta receptek a blogon:

A legjobb... Mary Berrytől

Cupcake formában

Fehércsokival

Ez egy másik Mary Berry receptúra

Magyaros gombaleves galuskával, tejfölösen

A mi családunkban nagyon népszerűek a zöldséglevesek, azt hiszem, nincs is olyan típus, amit ne ennénk meg, vagy ne készítenék szívesen. Gombaleves viszonylag ritkán kerül asztalra, ennek csak az az oka, hogy más formában szoktuk a gombát inkább fogyasztani, tésztára, rántva inkább.

Most viszont úgy alakult, hogy tésztát eleget ettünk az elmúlt hetekben, rántott gombára se vágytunk, de ezt mind nem gondoltam végig, amikor a piacon megvettem azt a fél kiló gombát, amit fel kellett dolgozni. Legyen akkor leves, sok zöldséggel, tejföllel, galuskával!

Csak azt tudnám, hogy az az óriási csokor petrezselyem, amit a levesbe tettem, merre jár? 😮

Hozzávalók:

30-50 dkg gomba

1 kis fej vöröshagyma

1 darab sárgarépa

1 darab fehérrépa

só, bors

1 teáskanál pirospaprika

2 evőkanál tejföl

1 csapott evőkanál liszt

friss petrezselyem

olaj

A galuskához:

1 db tojás

kb. 3 evőkanál liszt

kb. 1 teáskanál búzadara

csipet só

Elkészítés:

Azzal kezdeném, hogy nem tudom, itthon lehet-e kapni a Knorr gombaleves levesízesítőjét, én úgy emlékszem, Olaszországból hoztam, kimondottan gombaleveshez való, zselés állagú ételízesítő. Nagyon szeretem a tyúkhúsleves és zöldségleves változatát is. Én most egy gombásat használtam a leveshez, de ha nincs ilyen otthon, akkor megfelel a zöldségleves ízesítő is, nagyon jót tesz az ételnek.

Egy kevés olajon puhára pároljuk az apróra vágott vöröshagymát, hozzáadjuk a felaprított répákat, és egy kevés víz és só hozzáadásával majdnem puhára főzzük őket.

Amikor ez megvan, a vizet elfőztük a répákról, meghintjük a zöldségeket a liszttel, pár percig pirítjuk, jöhet a pirospaprika, a levesízesítő, a gomba, majd annyi forrásban lévő víz, amennyi levest szeretnénk. A só és a bors is ilyenkor érkezik a fazékba. Közepesen erős lángon készre főzzük a levest, beleszaggatjuk az apró gauskákat, utolsó mozzanatként adjuk a leveshez a felaprított petrezselymet, illetve a levest lehúzva a tűzről, a két kanál tejfölt is, amivel simára keverjük az ételt.

Bonbonkészítő tanfolyamon jártam

Mozgalmas hét van mögöttem, szerdán ugye Hollywood volt a tányéromon, szombaton pedig elmentem arra a workshopra, amit a lányomtól kaptam karácsonyra, igaz ugyan, hogy kicsit súgtam neki, de az összhang, ami működik közöttünk, neki is megpendítette a fantáziáját, és rásegítés nélkül is ezt kaptam volna tőle.

A regisztrálással megvártam, hogy egy kicsit jobb idő legyen, van a csudának kedve szürke, hideg januárban vagy februárban workshopra indulni a város másik felébe? Most szinte nyári melegben került sor a tanulásra.

A Lady Lavender csokiműhelyben jártam. A tanfolyam három órán át tartott, ez az idő arra volt elég, hogy kényelmesen elkészíthessük és megdíszíthessük a magunk 28-28 darab bonbonját.

Az elkészült bonbonjaim fele

A héjak várakoznak a megszilárdulásra

Megtöltve

Kééééész!

Temperálás

Nagyon tudom ajánlani egy ilyen csokikészítő workshop meglátogatását, nem tudom, máshol hogyan zajlik egy ilyen, de itt, a Lady Lavendernél minden eszköz és információ a rendelkezésünkre állt, minden segítséget megkaptunk a workshop egész tartama alatt, nagyon sokféle tölteléket próbálhattunk ki a bonbonjainkhoz, és annyi csokit kóstolhattunk, amennyi csak belénk fért.

A higiénia fontos szempont, kaptunk egy halom kóstoló kanalat, hogy véletlenül se nyúljunk bele a csokiba már használttal, minden használt és már nem játszó edényt félretettünk, hogy ne legyen útban, ne használjuk olyasmire, amire nem kéne, ha véletlenül megnyaltuk az ujjunkat (az vesse ránk az első követ.... 😀), azonnal figyelmeztettek, mentünk kezet mosni, szóval a magam részéről nagyon meg voltam elégedve mindennel.

És hát megvan annak a maga bája, ha saját magad készíted el a szeretteidnek, vagy akár magadnak a bonbonjaidat, amiknek az ízesítését is te találod ki, szóval ez egy remek hobbi. Nem a legolcsóbb, az biztos, de érdemes vele kísérletezni.

Köszönöm, Lady Lavender!

Hollywood a tányérodon

Csodás eseményen vettem részt tegnap. Amikor megláttam a hirdetést, azt súgták az ösztöneim, mit súgták, ordították, hogy ott a helyed, ott a helyed! És persze azt is megmondták, kivel menjek, akivel a legjobban fogom magam érezni ott és akkor. Amúgy is nagyon-nagyon időszerű volt a találkozás Bea barátnőmmel, és mivel jó pár dologban egy húron pendülünk, kart karba öltve megcéloztuk az este a Király utcai Table Private Restaurant & Event Space-t, ahol Kiss Mariann privát séf várt ránk egy elképesztő menüsorral, amit különböző alkoholmentes italok is kísértek.

Kiss Mariannról jó pár éve olvastam először - és ezidáig utoljára is, tegnap este óta viszont mindent elolvastam róla, ami a neten fellelhető -, amikor Angelina Jolie és Brad Pitt Pesten forgatták az isten tudja, melyik filmjüket, és hónapokra beköltöztek egy érzésem szerint Rózsák tere környéki lakásba, ahol Mariann főzött rájuk, mint a privát séfjük. Valamiért megragadt a fejemben a neve, és ezelőtt vagy három héttelig ott is pihent valamelyik agytekervényem alján. Furcsállottam is, hiszen nem igazán vagyok célcsoportja a sztárokról szóló bulvárhíreknek, talán mert több évtizedig magam is közöttük éltem a munkámból adódóan.   De mostantól megszállott követője leszek Mariannak, az biztos, és ha bármilyen eseményt tart itthon, ami nyilvános lesz, én ott leszek.

A helyszín egy kellemes belvárosi lakásétterem, ízlésesen berendezve, és noha azt hittem, hogy mire felkúszom a gyerekkoromból jól ismerten rohadt magas* belvárosi 3. emeletre, elpusztulok, hála istennek ez nem így történt.

És milyen jó, hogy túléltem a lépcsőket, hiszen az este fő elemei, Mariann és a főztje, az mindennél érdekesebb és értékesebb volt.

Előétel: vegán sajtok kesudióból, mandulából, különböző ízesítésekkel. Sajnos a fényviszonyok nem voltak kedvezőek a fotózáshoz.

Mariann mesélt az életéről, a családi hátteréről, ami nélkül nem tartana ott, ahol tart, elképesztő szakmai útjáról Bugacpusztától New Yorkig, Peruig, Japánig. Mesélt az alapanyagokról, amiket használ, a filmsztárok étkezési szokásairól, és közben hozta, hordta elénk a csodásabbnál csodásabb étkeket és italokat. Ez utóbbiak mind-mind saját készítésű, fermentálással készült darabok voltak, számomra a legemlékezetesebb a tepache volt, ez a mexikói illetőségű, ananászhéjból készült, fermentált ital. Életem végéig tudnám inni víz helyett.

Edamame bab, a poke bowl egyik eleme

Tonhal tataki

Nopales, fermentált kaktusz salsa

Avokádós és jackfruitos taco

Az ételek is egészen elképesztőek voltak, vegán sajtválogatással kezdtünk, poke bowllal folytattuk, volt tonhal és görögdinnye !!! tataki, fermentált kaktusz salsa, kétféle taco, és az est fénypontja a rák, amit sosem fogok elfelejteni. A történethez hozzátartozik, hogy nem vagyok tengeri herkentyű rajongó, és akkor nagyon enyhén fogalmaztam. Fehér húsú halat szívesen eszem, de az se áll a kívánságlistám élén. Ha olyan országban járok, aminek van tengere, nem mulasztom el a halevést, hiszen igazán frisset ilyen helyeken lehet enni, és  néhány évente a lazacot is megkívánom, de polip, kagyló, rák és társai nem kerülnek a tányéromra. Ettem már finom rákot kétszer életemben, egyszer Szú barátnőm készítette jó fokhagymásan, egyszer pedig csodák csodájára egy pesti tapas bárban sikerült élvezeteset kóstolnom.  

Természetesen egy ilyen vacsoraesten az ember nem hagyja ki azt sem, amit esetleg annyira nem preferál, és én lettem volna a világ bolondja, ha mégis kihagytam volna. Nem tudom elmondani sem az ízét, sem az állagát annak a ráknak, amit Mariann kreált, és aminek a folyamatát volt szerencsém végignézni, ahogyan hihetetlen lazasággal dobálja a wokba a hozzávalókat, hogy aztán néhány perc múlva már tálalja is a tányérokra a rákocskákat. (Nyilván pont arról nem készült fotó...) A rákok puhák voltak, ízletesek, nem voltak kiszárítva, ugyanakkor tökéletesen átsültek, az a vékony kis mártás, ami bevonta őket, az pedig leírhatatlanul ízgazdag volt. Az ételsor végén felszolgált italt már nem is voltam hajlandó meginni, mondván, én ugyan el nem rontom azt az ízorgiát, amit a rákok hagytak maguk után.

Három órán át ettünk, ittunk, beszélgettünk, nevettünk, és talán-talán a végén sikerült rávennünk Mariannt, hogy vezessen még ilyen vacsoraestet, hiszen biztos lehet benne, hogy a tegnapin részt vett vendégek mind egy szálig ott fognak tolongani az ajtóban, hogy bejuthassanak, ha lesz következő alkalom. Arra, hogy én ott leszek, mérget lehet venni.

Igazából csak olyan végkövetkeztetéseket tudok levonni az este után, amelyeket régóta tudok, de nem árt időnként a megerősítés. Ezért aztán azt mondhatom, hogy az eltökéltség és a szorgalom legtöbbször meghozza a gyümölcsét, alighanem Mariann esetében is ez történt. Nem volt elég, hogy van tehetsége az ízekhez, kellett az elszántság, hogy haladjon előre az úton bármilyen akadályon át, kellett a tudásvágy, az újdonságok iránti kíváncsiság, bizonyára a kitartás is, hiszen azért azt elmondhatjuk, hogy nem könnyű szakma az övé. Sőt, valószínűleg százszor nehezebb, mint amit a kívülállók el tudnak képzelni. 

Alapvetésnek számít az is, amit a magyar nyelv nem túl kultúráltan, de annál kifejezőbben mond el: xarból nem lehet várat építeni. Ha közepes, vagy ócska minőségű alapanyagból főzöl, abból sose lesz minőségi étel, lehetsz te bármilyen briliáns tehetség. Ha nem szánsz időt, energiát és persze sok pénzt a hozzávalók kiválasztására, nem várhatod, hogy a főztöd első osztályú legyen, és kész. Ez van, srácok, ezt jobb, ha mindenki elfogadja, ez ugyanis nem igazán vita tárgya.

Végül, de nem utolsó sorban nem árt, ha a személyiséged legalább olyan érdekes és karizmatikus, mint Marianné, ugyanis nehéz eldönteni, melyik az élvezetesebb dolog: őt hallgatni, vagy a főztjét enni. Nyilvánvalóan ez a körülmény is hozzájárult ahhoz, hogy eljusson oda, ahol most tart. És akkor ha mindez megvan, jöhet egy kevés szerencse is, mert se a szenvedély, se az elkötelezettség nem biztosíték egy ragyogó karrier létrejöttére, kell hozzá egy jó adag szerencse is, hogy jókor legyél jó helyen. Azt hiszem, neki ez sikerült.

Kiss Mariann, hálás köszönet az élményért!

A hivatalos menü:

Zsírszegény vegán sajtok
Poke bowl, tahini dresszing
Cézár wrap rákkal
Tonhal tataki, edamame herbs saláta
Jackfruit
Nopales – fermentált kaktusz salsa

Italok:

Tepache

Ginger Bug

Taro Milk Tea Boba-val
Vízi Kefír – Kristálygomba

*Nagymező utcában felnőtt gyerek voltam, ahol csak ilyen tüdőgyilkosan magas emeletek vannak, lift meg sehol

Ranch szósz, a legnépszerűbb salátaöntet

Amennyire tudom, ez a legnépszerűbb salátaöntet széles e világon, hacsak a tahinis mártások meg nem előzik, de hogy Amerikában mindenki tudja, mi az a ranch sauce, az egészen biztos. Története elég érdekes, most nem írom le, ha rákeresel, megtalálod. Mindenesetre egy Steven  Henson nevű vízvezeték-szerelő találta ki, és 1992 óta Amerika legkelendőbb saláta öntete.

Salátákra, sült krumplihoz, zöldséghasábokhoz, tortillába, csirkeszárny mellé mártogatósnak mindig jó választás, és nem túl bonyolult az elkészítése sem.

A legtöbb recept (megszámlálhatatlanul sok van amúgy) íróval készíti a szószt, nekem most nem volt itthon, de egyébként az Aldiban, a Lidlben is lehet kapni dobozosat. Szerintem meg a tej éppen megfelelő higításnak, és mivel egy kevés citromlevet is szoktam beletenni, így az ízhatás hasonló az íróéhoz.

Hozzávalók:

2 púpos evőkanál majonéz

2 evőkanál görög joghurt

2 evőkanál tejföl

pár csepp citromlé

só

őrölt bors, ízlés szerint nyilván, de nagyon jól áll neki a sok bors

1 mokkáskanál vöröshagyma por (nem vöröshagyma só, csak őrölt hagyma, Ázsia boltban mindig kapható, és persze a Culinarisban is)

1 mokkáskanál fokhagyma por (ez se sós granulátum, hanem sima fokhagyma őrlemény)

néhány csepp Tabasco (elhagyható)

apróra vágott snidling, petrezselyem, kapor (ez utóbbit én ugyan szeretem, a családom nem annyira, úgyhogy kihagytam, és inkább több snidlinget aprítottam bele)

egy kevés író vagy tej szükség szerint

Elkészítés:

Csak keverd össze a hozzávalókat, korrigáld az ízeket úgy, ahogy neked a legjobban bejön, az íróval/tejjel pedig érd el a kívánt állagot. Én ma tortilla tekercsbe készítettem, nem akartam, hogy nagyon folyékony legyen, de egy saláta tetejére már inkább a hígabb változatot készíteném.

Hűtőszekrényben 3-5 napig nyugodtan eltarthatod.

Gabó banánkenyere

Gabó a barátnőm, úgy kb. húsz éve, hogy olvassuk egymás blogját, amiből aztán személyes találkozó lett, végül barátság. Voltam nála Brüsszelben többször is (vizslát vigyáztam, amíg ő elutazott), felfedeztük együtt Tel Avivot, Jeruzsálemet, Názáretet, a sivatagot, Haifát (de még visszamegyünk), és most Spanyolországba vezetett az utunk, az utóbbi 5 napot Valenciában töltöttük. Jókat ettünk, jókat sétáltunk, jókat beszélgettünk, sütött a nap, élveztük az életet, ahogy kell. Csúszott az Aqua de Valencia, a Sangria, a kávé, egyedül az horchatát nem kóstoltuk meg, ami egy édes mandulatej, mert úgy döntöttünk, hogy azért egyikünknek sem hiányzik a vércukrának egy ilyen merénylet... 

A banánkenyér úgy kerül a képbe, hogy megtérve Valenciából Brüsszelbe, Gabó a konyhapultján heverő három igencsak érett banánból összepattintott egy jóféle banánkenyeret, ami nekem eléggé ízlett, és bár több ilyen recept is van a blogon, azt tartom, a jóból nem árt a sok.

Picit változtattam az összetevőkön (liszt, cukor, ezt majd jelzem), de ez tipikusan az az 5 perc alatt összekeverős, egy edényt piszkoló süti, ami isteni tea, kávé mellé, a gyereknek az uzsonnás dobozba, kis kényeztetésnek a munkahelyi ebéd mellé, szóval univerzális.

Hozzávalók:

-3 db érett, puha, barnuló banán

-8 dkg olvasztott, de nem forró vaj (én úgy csinálom, hogy vannak ilyen tükörtojás méretű teflon serpenyőim, abba beleteszem a vajat, háromba, négybe vágom, alágyújtom a gázt, és amikor már van olvadt vaj a serpenyőben, le is zárom a hőt, így a maradék vajdarabok szépen megolvadnak, de forró nem lesz a cucc, így például nem főzi meg a tojást, amire ráöntöm)

-10 dkg barna cukor (én 5 dkg-ot tettem bele, használhatsz bármilyen mesterséges édesítőt, ha szereted)

-1 nagy tojás

-1 csomag sütőpor

-20 dkg liszt (12 dkg fehér, 8 dkg teljes kiőrlésű, de lehet szerintem még növelni a tk arányt benne nyugodtan)

-1 nagy csipet só

-ízlés szerint őrölt fahéj

-1 evőkanál vanília kivonat

-2 marék apróra vágott dió (mandula, kesu, mogyoró)

-2-3 kocka apróra vágott csoki (elhagyható)

-néhány evőkanál tej, ha szükséges

Elkészítés:

A banánokat villával pépesre töröm, hozzáadom a vajat, tojást, vanília kivonatot, elkeverem őket, végül jöhet a cukor, liszt, fahéj, dió, csoki. Ha úgy érzed, hogy nagyon masszív a massza, adhatsz hozzá néhány evőkanál tejet, én is ezt tettem most, mert úgy éreztem, jobb lenne, ha kissé folyékonyabb lenne a tészta.

Egy szilikon formába, gyümölcskenyér formába, vagy egyéb, alkalmas edénybe kanalazom a masszát, 180 fokra előmelegített sütőben 20-25 percig sütöm.

Sütheted egyszemélyes kis kuglóf formákban is, vagy muffin formában, úgy is tökéletes lesz.

És még egy jó tanács. Én most egy tálban, fakanállal csak összekevertem minden hozzávalót, de legközelebb egészen biztosan robotgéppel fogom összedolgoztatni a hozzávalókat, ugyanis azt tapasztaltam, hogy Gabó prototípusa sokkal levegősebb, piskótaszerűbb volt, mint az enyém, és ennek semmi más nem lehet a magyarázata, mint a fakanál és a robotgép különbözősége. Így is, úgy is egy edényt kell csak mosogatni.