Lekváros linzer, gyerekkorom legjobb sütije

Igen, tudom, javíthatatlan vagyok, már megint egy süti... Méghozzá a legkedvesebb gyerekkori sütim, a lekváros linzer. Tartok tőle, hogy nagyanyám se vajat nem használt hozzá, se mandulalisztet, viszont a saját készítésű baracklekvárja verhetetlen volt. Mit nem adnék érte, ha még egyszer ehetnék a sütijéből! De mivel erre semmi sansz nincs, most már én sütöm a gyerekeimnek ilyenkor ünnep táján.

Nigella Lawson tökéletes receptje, bár ő pörkölt mogyoróval pimpeli, de nekem semmi ilyesmim nem volt itthon, csak egy kis maradék mandulalisztem, úgyhogy...

Hozzávalók:

10 dkg őrölt mandula

125 gr porcukor

300 gr liszt

200 gr vaj

nagy csipet só

1 nagy tojás

1 tojássárgája

Elkészítés:

Én minden ilyen jellegű vajas tésztát a késes robotgépemben csinálok. Belerakom a lisztet és a vajat, morzsásra pörgetem, majd mehet hozzá minden egyéb, legutoljára a tojások. Ekkor már csak pulzálva járatom a gépet, néhány másodperc alatt egy szépséges labda válik a tésztából, ami már mehet is folpackba csomagolva, ellapítva koronggá a hűtőbe. Nem kell neki sok, fél óra bőven elég.

Ekkor levágok egy darabot a tésztából, igyekszem nagyon egyenletesre nyújtani - nem igazán sikerül, de törekszem rá -, majd formákat szúrok ki belőle, amiket azonnal sütőpapíros tepsire emelek. A megtelt tepsit beteszem a 180 fokra előmelegített sütőbe (ez nálam nem több 160 foknál sajnos, mióta vettem egy sütőhőmérőt, nem áltatom magam azzal, hogy a 200 fok 200 fok, mert legfeljebb 180...), 9 perc alatt sült meg szép világos színűre. Ne barnítsuk meg a tésztát, az élvezeti értékéből ugyan semennyit, de a vizuális élményből levon valamennyit. Figyeljünk, hogy a különböző formákból száros számút szúrjunk ki, és minden másodiknak csináljuk lyukat a közepére.

Amikor minden süti kisült, ki is hűlt, akkor kezdődhet a töltés, szórás folyamata. A lyukas közepűeket rendezzük mondjuk az asztal jobb oldalára, a telitalpúakat pedig a balra. A lyukasakat egy teaszűrőn át hintsük meg gazdagon porcukorral, a teliekre pedig kenjünk lekvárt.

Nos, a lekvár, az egy sarkalatos pont. Ha túl híg, csak a csúnya szó készletünket fogjuk aktívan használni, ha pedig túl sűrű, akkor a kínok kínja vár ránk, hogy a linzereket megtöltsük, és bizonyára lesz - a család örömére - jó néhány törött darab, ami akkor fog megsérülni, amikor a kemény lekvárral töltött korongra rátesszük a lyukasat. Szóval érdemes megkeresni az ideális állagú lekvárt, és azzal sem túltölteni a karikákat, mert az oldalán ki fog folyni a felesleg. Egy éjszaka, vagy egy nap kelleni fog, amíg a lekvár átpuhítja a lizer rétegeket.

Állítólag légmentesen záródó fémdobozban sokáig eltartható. Biztosan így van, én szívesen hiszek mindenkinek, aki ezt állítja.

Retró aprósütemény karácsonyra

Ugye nem csodálkoztok nagyon, ha így karácsony előtt - is - süti recepteket hozok nektek? Ráadásul ez, amit most mutatok, olyan elképesztően egyszerű, hogy akár a gyerekekkel közös programnak is csodásan be fog válni. Én vasárnap reggel álltam neki, 3 tepsinyi aprósütemény lett, egy órával ezelőtt kezdtem a munkát, és a kész sütik már a fém dobozban várják jobb sorsukat, én meg azt, hogy találjak nekik a férjem elől egy tuti biztos rejtekhelyet...

Hozzávalók:

30 dkg liszt

25 dkg vaj

10 dkg porcukor

fél teáskanál sütőpor

1 tojás (kettéválasztva)

1 csomag vaníliás cukor (én ilyenkor karácsony előtt mindig beruházok a jóval drágább, de legalább bourbon vaníliát tartalmazó típusba)

1 citrom reszelt héja

1 nagy csipet só

a tetejére

7-8 dkg darált dió

ízlés szerinti mennyiségű kristálycukorral elkeverve

a tojás fehérje

Elkészítés:

A lisztbe belevagdostam a vajat kicsi kockákban, és a késes betétű robotgépemmel morzsásra kaszaboltattam a keveréket. Hozzáadtam a porcukrot, vaníliás cukrot, csipet sót (nagyon fontos!, imádok ráharapni a sütiben a sókristályokra), a citrom héját, és a tojás sárgáját. Nagyjából összedolgoztattam a géppel, majd a pultra terítettem egy méretes folpack fóliát, arra kiöntöttem a még kissé morzsás állagú tésztát, és a fólián keresztül összetömörítettem, egy téglalapot formáztam belőle, majd becsomagolva 30 percre a hűtőbe tettem. Addig előkerestem a kiszúró formákat, illetve ledaráltam a diót, összekevertem egy maroknyi cukorral.

A tésztát három adagban nyújtottam, amelyik adag épp nem játszott, az a hűtőben pihent továbbra is. Kb. 2-3 milliméter vastagra nyújtottam, kiszúrogattam, a darabokat megkentem tojásfehérjével, és arccal lefelé beleborítottam a cukros dióba. Szépen egymás mellé rakosgattam őket a sütőpapíros tepsin (kis távolság nem árt, mert a sütőportól picit, de csak picit megnőnek a kekszek), és 170 fokon 7-8 perc alatt arany színűre sütöttem. Nem szabad megbarnítani, mert a dió ezt nem fogja megköszönni a tetején.

Három tepsinyi lett ebből az adagból.

Mézes krémes

Ifjúságom telén sütöttem én is mézes krémest, meg hatlapost is, de az már jó ideje elmúlt. Emlékeimben úgy élt mindegyik alkalom, mint sziszifuszi küzdelem a lapokkal a tepsi hátán, amely lapok sem méretükben, sem formájukban még csak nem is hasonlítottak egymáshoz, egynémelyiknek a levágandó "hulladék" része majdnem hogy nagyobb volt, mint a hasznosítható, szóval nem sikertörténetekként élnek ezek az alkalmak bennem. Persze a mézes krémest mindenki szereti, esküszöm, hogy még az életben nemhogy nem találkoztam olyannal, de nem is hallottam olyanról, aki a mézes krémest nem szereti. Mézallergiások nyilván kivételek, hiszen ők is szeretik bizonyára, csak tilos nekik megenni, rettenetes lehet.

Aztán egyszer csak a hétvégén arcon csapott Mariann receptje, vagy nem is, először a fotója a mézes krémeséről, és elhatároztam, hogy én ezt újra kipróbálom. És mennyire jól tettem, atyaég, de mennyire! Mariann, köszönöm, hogy újra az életünk részévé teszed a mézes krémest, halleluja!

A tészta csodálatos, nem ragad, nem szakad, nem reped, mindent üzemszerűen csinál, a krém maga a mámor, a csokoládét a tetejére varázsolni pedig egyszerűbb, mint kiszínezni egy óvodás színezőt.

Hozzávalók a tésztához:

50 dkg liszt
15 dkg porcukor
15 gr szódabikarbóna
1 evőkanál mézesfűszer
1,5 dl méz
15 dkg vaj
2 db tojás
egy csipet só

Krém:

7 dl tej
2 csomag vaníliás pudingpor, főzős
15 dkg porcukor
25 dkg vaj
2 teáskanál vanília kivonat
sárgabarack lekvár

a tetejére

20 dkg jó minőségű csokoládé
3 teáskanál olaj

Elkészítés:

A mézet és a vajat összemelegítettem, félretettem kicsit hűlni.

Összekevertem a száraz anyagokat a robotgépem táljában, hozzáadtam a mézes vajat, illetve a két tojást, és 5 perc alatt gyönyörű tésztává dolgozta a gép. Semmi faxni, semmi macera, kész. A tésztát 20 percre betettem a hűtőbe, hogy a zsiradék visszaszilárduljon valamelyest, addig megfőztem a pudingot előírásszerűen, ámde cukor nélkül. Mivel tudtam, hogy a betöltésre csak másnap kerül sor, a puding tetejére közvetlenül folpack fóliát tettem, hogy a bőrösödést elkerüljem.

A tészta rövid pihentetése után előmelegítettem a sütőt 180 fokra, kerestem egy hosszúkás tepsit, vágtam a tepsi méretének megfelelő három ív sütőpapírt, és mindenféle alálisztezés nélkül a tészta - mérlegen kimért - harmadát hosszúkás téglalappá nyújtottam, lisztezett nyújtófára tekertem a lapot, átemeltem a sütőpapírral borított tepsire, pontosan annak hátára, mert az ilyen törékeny mézes lapokat a tepsi hátán szokás sütni, hogy onnan egy mozdulattal az eltörés veszélye nélkül csúsztathassuk le, ha elkészült. Minden lap 7 percig sült, legalábbis az én sütőmben ennyit kívánt magának. Figyeljük, hogy éppen csak világos aranysárgára süljön a lap, ne barnítsuk, égessük meg!

Amíg az első lap sült, kinyújtottam a másodikat, amikor az kisült, a harmadikat is. Rácsra csúsztatva hűtöttem ki a lapokat.

A krémhez ugye előzőleg megfőztem a pudingot. Másnap a puha vajat a porcukorral habosra kevertem, több részletben hozzákevertem a hideg pudingot. Mivel pont nem volt 15 deka porcukrom, a kávédarálóért pedig nem volt hangulatom felmászni a lakás legmagasabb pontjáig, így a hiányzó 2 dekát 2 csomag bourbon vaníliás cukorral egészítettem ki, hát egészen remek ötletnek bizonyult. Szóval rendelkezésünkre áll a három megsült lap, illetve a krém. Az első lapot megkentem sárgabarack lekvárral, és Mariann tanácsának megfelelően hagytam kb. egy órát száradni, aminek következményeként nem kellett közelharcot vívni az első adag krémmel, mert nem csúszott szanaszét a lekváron. A krém felével tehát megkentem az első lapot, beborítottam a másodikkal, gyengéden lenyomogattam, majd a krém második fele rákerült a második lap tetejére. Beborítottam a harmadik lappal úgy, hogy annak simább felülete legyen felül. A megolvasztott csokoládéba belekevertem 2 teáskanál olajat, a keveréket ráöntöttem a süti tetejére, lapáttal elegyengettem, és onnantól kezdve már csak a várakozás maradt, hogy a mézes lapok kellően átpuhuljanak a krémtől. Kell neki 12 óra legalább, de tökéletes állagot 24 órával a betöltés után kap.

Nem tudok mást mondani, ez a recept a maga nemében zseniális, az egész procedúra könnyű és problémamentes, úgyhogy Mariann, beköltöztél a konyhánkba örökre!

Thai fűszeres sütőtökleves

Szerencsétlen sütőtök már vagy két hete hányódik a konyhapulton, de még az is lehet, hogy megvan az három is. Nekem magamnak megsütve túl sok, más nem eszi nálunk, most sütőtökös sütihez nem volt kedvem, úgyhogy várt szegény türelmesen a sorsára. Egészen ma délelőttig, amikor is átlényegült egy forró, fűszeres, sűrű levessé.

Imádom a színét, hogy se nem túl sűrű, se nem híg, felpezsdíti a vérkeringésemet a kellemes csípőssége, minden kanálnyi lenyelése egy örömködés. Nekem legalábbis. Van ám másképpen készülő sütőtöklevesem is, nézzétek meg azt is!

Hozzávalók:

2 evőkanál olaj

2 teáskanál piros curry paszta

1 kisebb vöröshagyma

2 gerezd fokhagyma

1 púpos teáskanál curry por

1 csapott teáskanál római kömény

2 teáskanál szójaszósz

ízlés szerint só, illetve bors

1 liter zöldségleves

1 kanadai sütőtök megsütve

Elkészítés:

A tököt negyedekre vágtam, 40 perc alatt megsütöttem.

A felmelegített olajon 3-4 percig pároltam a vöröshagymát, az utolsó percben hozzáadtam a fokhagyma szeletkéket is. Hozzáadtam a curry pasztát, a fűszereket, a héjából kikapart tökhúst, ment rá a szójaszósz is, végül némi együtt pirítás után felöntöttem a tököt a zöldséglevessel.

10 percig forraltam a leveskét, majd merülő mixerrel szépen simára turmixoltam, kellett még bele egy pici só, és kész is voltunk. Sajnos korianderem nincs itthon, a petrezselymet egyáltalán nem érzem idevalónak, úgyhogy zöld korona nélkül fogom bekanalazni a levesemet, alig várom, hogy kicsit kihűljön.

Csokis, narancsos muffin

Hát igen, így megy ez errefelé. Ha nyár van, és tele a piac gyümölccsel, gyümölcsös süti recepteket találtok errefelé. Ha ősz van, és tele a piac gyümölcsökkel, gyümölcsös süti recepteket mutatok nektek. És ha tél van, és már nem gyümölcsös sütikben utazunk, akkor jönnek a csokis sütik :D Ezt a receptet a Facebookon láttam meg, Ízbolygó tette közzé, aki nem túl aktív a blogján sajnos, viszont legalább a Face-en mutat néha ezt-azt.

Pont ilyen egyszerű cuccra volt szükségem, úgyhogy másnap neki is ugrottam a feladatnak. Csökkentettem a cukor mennyiségén, toldottam a muffinba kerülő finomságokon, és egy nagyon-nagyon kellemes sütit sütöttem.

Azt az apróságot most hagyjuk, hogy amikor a szilikon muffinformát be akartam tenni sülni, az egész miskulancia beborult a sütőbe, én ordítottam, mint a vadszamár, káromkodtam, mint a kocsisok, és átkoztam a percet, amikor megszülettem. Majd mikor ez elmúlt (nem tartott sokáig, mert nagyjából egyszerre műveltem e három dolgot, rapid lefolyású, hirtelen fellépő elmeállapotba kerültem), akkor fogtam, a megmenthető tésztát egy tálba kanalaztam, addig az áldott jó férjem feliből-harmadából letakarította a sütő ajtajának belső részét, én új papírokat tettem a hirtelen elmosogatott szilikon formába, és a negyedével csökkent mennyiséget megsütöttem. Frissen is finom volt, bár akkor még a külseje ropogós volt a megsült cukortól, reggelre pihe-puha lett, tele csokival és narancshéjjal.

Hozzávalók:

30 dkg liszt

10 dkg kristálycukor

2 teáskanál sütőpor

3 evőkanál baracklekvár

12 dkg vaj

2 db tojás

egy csipet só

2,5 dl tej

1 teáskanál vaníliakivonat

15 dkg csoki (apróra vágva, vagy csokicsepp formában)

5 dkg apróra vágott kandírozott narancshéj

5 dkg apróra vágott dió

Elkészítés:

A puha vajat habosra kevertem a cukorral, beleütöttem a két tojást, beleöntöttem a tejet, jöhetett a liszt, a sütőpor, a vanília, végül hozzáadtam a keverékhez a baracklekvárt is. Utolsó lépésként a masszához adtam a csokicseppeket, a narancshéjat és a diót.

Megtöltöttem a muffinpapírral bélelt formákat, és 190 fokon tűpróbáig sütöttem a süteményt. 25 perc kellett neki, hogy pont jó legyen.

Szilvalekváros rugelach

A rugelach, na, az valami isteni dolog! Tutira valami jól főző istenasszony találta ki, másképp nem lehet ez. Van már a blogon recept hozzá, de most megtaláltam a tökéletes tésztát, úgyhogy mostantól nincs ragacsos szerencsétlenkedés, ismerem a titkot. Meg kell mondani, hogy rugelachot készíteni egyáltalán nem nagy pöffenet, ha van az embernek egy robotgépe, akkor még annyira se, mint egyébként. Kell egy jó recept, jó töltelék, és kész. Én most úgy csináltam, hogy elfeleztem a tésztát, az egyik feléből megsütöttem nyolc darab kiflit, ez el fog fogyni ma este, meg a reggeli kávéhoz, és a maradék nyolcat megsütöm holnap valamikor. Így jut majd frissen a fiamnak is belőle.

Hozzávalók:

20 dkg vaj
10 dkg porcukor
25 dkg Philadelphia natúr krémsajt
1/2 tk só
35 dkg liszt

a töltéshez sűrű lekvár, darabolt dió, barna kristálycukor, fahéj

a tetejére egy tojássárgája, pici tejjel kikeverve

Elkészítés:

A robotgépben összedolgozzuk a vajat a porcukorral, nem kell kihabosítani, csak elvegyíteni. Hozzáadjuk a krémsajtot, összekeverjük, mehet bele a só és a liszt, aztán csókolom. Ennyi. De tényleg ennyi. 

Lisztezett deszkára szedjük a tésztát, lisztes kézzel megformáljuk, két lapos korongot formálunk belőle, folpackba csavarjuk, és mehet a hűtőbe legalább egy órára, de maradhat a hidegen tovább is.

Szintén lisztezett deszkán 3-4 mm vastagra nyújtjuk a tésztát, praktikus, ha kör alakot nyújtunk, mert akkor azt csodásan fel lehet derelyavágózni nyolc körcikkre.

Én most nagyon sűrű szilvalekvárt használtam a töltéshez, egy evőkanállal raktam minden körcikkre. Nem kellett attól félnem, hogy a lekvár szétfolyik (nem úgy, mint egyéb, hígabb lekvároknál, személyes tapasztalat, nem akarod tudni...), mert ismerem ezt a szinte cukor nélküli, már-már vágható állagú lekváromat. Nos, amikor minden cikkre került lekvár, a háromszög talpától indítva feltekertem a kiflicskéket, és sütőpapírral bélelt tepsire ültettem mindet. Megkentem tojással a darabokat, majd pedig megszórtam durvára vágott/klopfolt dió, kristálycukor és fahéj keverékével. 190 fokos sütőben 25 percig sült.

TIPP:

Ha nagyon meleg van, érdemes a kiflicskéket sütés előtt is kis időre visszapakolni a hűtőbe, hogy a vaj és a krémsajt ne olvadozzon világba.

Töltheted bármilyen lekvárral, dióval, nutellával, pisztáciakrémmel, mákkal is akár, de hallottam már sós töltelékű rugelachról is.

Szokás téglalap formára nyújtani, úgy megtölteni, feltekerni és egyenlő darabokra felvágni, szerintem az is klassz.

Vörös lencsés zöldségleves

Na kérem, ha egy üzlet egyszer beindul... akkor lesz itt még két egymást követő napon blogposzt!

Az a helyzet, hogy elkezdtem felkészülni a karácsonyra, legalábbis ami a konyhát illeti. Na jó, vannak már beszerzett ajándékok is. Szóval elkezdem kifőzni a mélyhűtőt, már amelyik fiókot ki tudom nyitni, mert momentán a 60 literes mélyhűtő szekrényem felső fiókját úgy megfogta a jég, hogy képtelenek vagyunk kiszabadítani... Aztán ma rendeltem egy szemmel jól látható mennyiségű tartós élelmiszert, fűszereket, mosó- és tisztítószereket, nem óhajtanék belefutni egy lock downba, ahol harcolni kell a házhoz szállítós cégek kegyeiért, nem szeretnék még egyszer expedíciókat szervezni, melyeknek célja némi élesztő felkutatása, és így tovább. Egyébként is előre tervezős típus vagyok. Épp elég lesz majd olyan krumplit találni, ami nincs megfagyva, vagy olyan vöröshagymát, ami nem rohad belül. Na mindegy, kicsit messziről indultam neki ennek a receptnek, ott tartottam, hogy próbálok helyet teremteni a friss élelmiszereknek, így ma kézbe kaptam egy üveg vörös lencsét, ami már legalább 2 éve várakozik a polcon, és összedobtam ezt a levest, hát mit mondhatnék, brutál jó lett, olyan adagot sikerült magamévá tennem ebéd gyanánt, hogy magam is elcsodálkoztam.

Hozzávalók:

4 maréknyi vörös lencse alaposan megmosva, lecsorgatva
1 vöröshagyma apróra vágva (plusz találtam három csoffadt újhagymát a hűtőben, az is ment bele)
1 gerezd fokhagyma szeletekre vágva
2 db közepes sárgarépa kockákra vágva
1 zellerszár apróra vágva
1 közepes krumpli kockákra vágva
2 evőkanál olaj
2 evőkanál sürített paradicsom
1 mokkáskanál római kömény
1 mokkáskanál őrölt koriander
1 mokkáskanál curry por
1 mokkáskanál sriracha, vagy bármilyen csípős megteszi, amit találsz otthon, lehet chilipehely, cayenne-i bors, cseresznyepaprika
1 zöldségleves kocka (én biót használok)
másfél liter víz
só
petrezselyem

Elkészítés:

Az olajon elkezdtem dinsztelni az apróra vágott hagymákat, egy-két perc után hozzá hozzáadtam a zellerszárat és a sárgarépát, végül a krumplit. Ekkor szórtam rá a zöldségekre a fűszereket és a sürített paradicsomot, azok is kaptak egy percet, hogy kiadják az ízüket, illatukat. Mikor minden átforrósodott, beletettem a fazékba az alaposan átmosott lencsét, a következő a leveskocka volt, végül felöntöttem vízzel a zöldségeket. Egy kis sózás, és 25 perc főzés után konstatáltam, hogy minden megpuhult. Ezen a ponton jutott eszembe, hogy van a hűtőben egy üveg sózott citrom eltéve, kihalásztam a legkisebbet, apróra vágtam, a levesbe tettem. Egy kis só korrekció, pici sriracha, és készen is voltunk.

Botmixerrel úgy mixeltem meg a levest, hogy azért maradjon benne rágható tartalom is, de be is sűrűsödjön némiképpen. Adhatsz még hozzá egy kevés vizet, ha túl sűrűnek érzed, és számíts rá, hogy a későbbiek során is sűrűsödni fog.

A tányérba mert adagot megszórtam friss petrezselyemmel.

Tökéletes leves szürke, undi napokra.

Amerikai almás pite

Imádjuk az almás pitét, bármikor állok neki, biztos lehetek benne, hogy a család minden tagjának tökéletes egyetértésével fog találkozni az ötlet. Szeretjük frissen, langyosan, ropogósan, és szeretjük másnap, mikor a töltelék átpuhítja a tésztát, és szinte rágás nélkül lehet pusztítani az egészet. Nagymamám receptjét sütöm, mióta világ a világ, de kedvelem az amerikai verziót is, csak az nagyságrendekkel kevesebbszer készül, pedig jóval kevesebb vele a macera, ahogy elnézem.

Tegnap az összes gyerekünk meglátogatott minket, ennek örömére akartam egy kicsit reprezentatívabb változatot, mint a megszokott, így ennek a receptnek az alapján készült a pite, vanília fagyival tálalva. Sajnos az örömteli esemény este történt, és a pite noha gyönyörű lett a csodás Isabelle Rose piros pöttyös pitetálamban, mégsem éreztem késztetést lefotózni sötétben, mesterséges fénynél, úgyhogy pixabay-es képet csatolok nektek.

fotó: pixabay.com
@SnapwireSnaps

Szeretném elmondani, hogy ez a legegyszerűbb pite tészta recept, amivel valaha találkoztam, úgyhogy mindenképpen itt van a helye a blogban, hogy megmaradjon az örökkévalóságnak.

Hozzávalók:

260 gramm liszt

1 csapott teáskanál só

2 teáskanál cukor

225 gramm vaj

115 ml tejföl

a tészta tetejére 1 db kis tojás

töltelék:

1,5-2 kg alma, ha lehet vegyesen. legyen benne édesebb, savanykásabb, akkor lesz igazán finom a töltelék

3 evőkanál liszt

cukor ízlés szerint, én most 3 evőkanálnyi kristálycukrot szórtam az amára

fél teáskanál őrölt fahéj

1 mokkáskanál őrölt szerecsendió

1 mokkáskanál őrölt szegfűszeg

1 evőkanál brandy

vanília bármilyen formában, pasztaként, őrleményként, kivonatként

Elkészítés:

A robotgépem késes betétjét tettem a gépbe, beleszórtam a tartályba a lisztet, cukrot, sót, beledaraboltam a hideg vajat, és morzsásra dolgoztattam a géppel. Végül hozzáadtam a tejfölt, őszintén szólva nem mértem ki, lehetett vagy 4-5 evőkanálnyi. Azzal is pörgettem a gépet, és egy csodásan sima, könnyen kezelhető, nem szakadó álomtésztát vettem ki belőle, nagyjából 3 percnyi keverés után úgy, hogy még csak lisztes se lett a kezem. Mosogatással együtt is sokkal kevesebb a ráfordított idő, mint a megszokott pitével.

Kettéosztottam a tésztát, korongot formáltam mindkét darabból, és folpackba csomagolva betettem a fridzsiderbe. Ekkor vette kezdetét a nem annyira szeretem meló, az alma hámozása, darabolása. Nincs mit tenni, ezen túl kell esni, mondaná a költő, ha elment volna az esze, de hát így van ez, mióta tilos a gyerekmunka (és nincs a háznál gyerek...), magam csinálom ezt is, pedig isten látja lelkem, nem annyira vagyok érte oda. Főleg, hogy most olyan almákat is felhasználtam, amik régóta pihentek a gyümölcsös tálban, nem volt akkora élvezet hámozni őket... Citromos vízbe dobáltam a meghámozott almákat, majd kicsumáztam (hol a bánatban van az almacsumázóm????) és nem túl vékony szeletekre vágtam a darabokat. Félretettem, és bár akkor már nem volt vízben, a citromos áztatásnak hála egyáltalán nem barnult be a gyümölcs, pedig elég sokat várakozott a pulton.

A tésztakorongokat enyhén lisztezett felületen kerekre nyújtottam, borzasztóan élveztem, hogy nem törik, nem szakad, élmény vele a munka. Az alsó résznek szánt darabot beigazgattam a pitetálba, lett neki nyilvánvalóan pereme, így aztán jöhetett az alma.

Amire rászórtam a lisztet, a fűszereket és a cukrot, vaníliát, meglocsoltam a konyakkal, összeforgattam, és a tálba halmoztam. Volt benne jócskán töltelék, nem kellett attól tartani, hogy szegényes lesz a sütemény.

A második korongot is kinyújtottam, vágtam bele csinos nyílásokat, hogy a gőz távozhasson rajtuk, ráigazgattam az almára, benyomkodtam a széleket, majd lekentem egy pici tejjel higított tojássárgájával, és betettem a 190 fokra előmelegített sütőbe. Itt eltöltött úgy húsz percet, ekkor rémülten konstatáltam, hogy az alma egyáltalán nem ereszt levet, csak aszalódik, na mondom, amikor a legjobbat akarnám csinálni, akkor biztos elbaltázok valamit, de a józan ész mégis azt mondatta velem, hogy az kizárt, hogy egy alma sütés közben ne eresszen levet, pláne cukor társaságában nem fordulhat ez elő, úgyhogy adtam még neki egy kevés időt, bár a sütőt lejjebb tekertem kb. 170 fokra. Összességében 45-50 percig sült, természetesen megérkezett a várva várt lédússág is, úgyhogy amikor szép aranybarna színe volt a sütinek, kivettem a sütőből, és hűlni hagytam.

Szóval az a helyzet, hogy ilyen típusú piténél ennél jobbat még nem ettem. A tészta alig észrevehető a sütiben, épp csak annyira, amennyire kell, az alja is megsült, de szinte észrevehetetlenné vált a gazdag, fűszeres töltelék alatt. Úgyhogy próbáljátok ki, nem fogtok csalódni, ebben biztos vagyok.

Tippként lejegyzem, hogy talán apróra vágott diódarabokkal még lehet gazdagítani a tölteléket, sőt, mazsolaimádóként én azt sem tartom szentségtörésnek, hogy az amúgy is használt konyakba legközelebb áztatok egy maréknyi mazsolát, és azt is a töltelékbe teszem. Lehet variálni akár aszalt sárgabarack hozzáadásával is, vagy két marék aszalt áfonyával, adhatsz a fűszerekhez őrölt gyömbért vagy kardamomot, egyszóval pitére fel!

Zöldség curry (vegán, gluténmentes)

Igen, ez is vegán, nincs benne semmilyen állati eredetű cucc. Ráadásul még gluténmentes is, bizony! Az októberi nagy családi ebédre készítettem az első változatot, Steiner Kristóf könyvéből, a Kristóf lakomáiból választottam ki a receptet. Már azon az elsőn is változtattam egy keveset, a mai pedig, ami a maradék zöldségekből készült, egész más lett. Az a helyzet, hogy rendre túlvásárolom magam zöldségből, még most is rengeteg van a hűtő fiókjában, amit múlt kedden vettem, úgyhogy számíthattok még zöldséges receptekre :) Van még itthon karfiol, póréhagyma, padlizsán, kaliforniai paprikák, egy sütőtök, és persze a szokásos répák, meg zeller.

Egy szó, mint száz, ezt az ételt annyiféle módon készíthetitek el, ahányféleképpen csak akarjátok, annak függvényében, hogy mit használtok a tofu pácolásához, hogy milyen zöldségeket tesztek bele, hogy mogyoróvajat vagy Hoi-sin szószt öntötök-e a serpenyőbe, s nem utolsó sorban, hogy milyen fűszereket használtok. Az alábbi recept igazából egy ajánlás, vagy pillanatkép arról, én hogyan főztem.

Hozzávalók:

1 nagyobbacska édesburgonya
4-5 fej gomba
1 vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
1 darabka gyömbér
1 konzerv csicseriborsó (én most egy normál, tán 40 dekásat használtam)
250 ml kókusztej
1 evőkanál kókuszzsír
1 doboz tofu
100 ml narancslé (vagy almalé)
1 evőkanál mogyoróvaj vagy ugyanennyi Hoi-sin szósz (én mindkét változatot elkövettem, egyik finomabb, mint a másik, komolyan)
1 evőkanál juharszirup
1 evőkanál szójaszósz
1 teáskanál kurkuma
1 teáskanál őrölt római kömény
1 csapott teáskanál őrölt koriander
1 teáskanál curry por (vagy garam masala)
egy kevés cayenne-i bors, vagy némi chilipehely

ebbe a változatba tettem 1 teáskanál tamarind pasztát, hogy kicsit ellensúlyozza az étel édességét, ha nincs otthon ilyened, megteszi a citromlé is, feltéve, hogy édesnek érzed az ízeket, és kerekítenél rajta

só, bors

Elkészítés:

Az édesburgonyát meghámoztam, kockákra vágtam, kicsit megzsírozott sütőpapíron, sóval, borssal megszórva a sütőben puhára sütöttem, félretettem.

A tofut felkockáztam, tálba tettem, ment hozzá a reszelt gyömbér, a szójaszósz, a narancs- vagy almalé, a mogyoróvaj, vagy Hoi-sin szósz, a juharszirup és egy kevés só. Pihen egy keveset a páclében.

Egy kanál kókuszzsíron kissé lepirítottam a kurkumát, köményt, koriandert (egy-két perc), beleszórtam a serpenyőbe a csíkokra vágott hagymákat, kavargattam azt is egy-két percig. Óvatosnak kell lenni, hogy ne égjenek meg a fűszerek. Rádobtam a fűszeres hagymára a gombaszeleteket, azok is kaptak egy-két perc sütést. Ekkor jött a képbe a leöblített csicseri, ezzel vittem egy kis nedvességet a serpenyőbe, jól átkevertem, megszórtam a curryvel, adtam hozzá egy csipet cayenne-i borsot, végül felöntöttem a kókusztejjel. A dobozt kissé kiöblítettem vízzel, hogy semmi ne menjen kárba a kókuszból, az is a serpenyőben landolt. Ekkor beleöntöttem még a bepácolt tofut a páclével együtt. Felforraltam az ételt, igazából csak a gombának kell egy kis idő, hogy ne legyen már nyers, de én például kifejezetten szeretem, ha a gomba textúráját is érezni, és nem fő péppé. Kóstoláskor kissé édesnek találtam az ételt, ezért kapott egy teáskanál tamarind pasztát, ami savanyú, így remekül egyensúlyba kerültek tőle az ízek. Ha elkészült az étel, hozzáadhatjuk a megsütött édesburgonyát.

Bulgurral, rizzsel, kuszkusszal, lepénykenyérrel tálalható.

Vegán, gluténmentes crumble

Szeretem az angolok crumble-ját, egyszerű, gyorsan megvan, ezerféle módon variálható. Ez a konstrukció húzott ki most is a bajból. A feladat ugyanis az volt, hogy a családi születésnapi ebédre egy gluténmentes, vegán édességet kellett prezentálnom. Nem állítom, hogy minden háztartásban van otthon minden hozzávaló a kamrában, ami szükséges hozzá, de aki érintett bármelyik vonalon - mármint vegán vagy gluténmentes módon étkezik -, annak bizonyára vannak készletei a hozzávalókból.

Hozzávalók:

30 gramm kókuszolaj (vagy margarin)
10 evőkanál agavé-, rizs- vagy juharszirup
szükség szerint mandulatej, tapasztalatom szerint olyan 4-6 evőkanálnyi
15 dkg mandulaliszt
15 dkg barna rizsliszt
45 dkg áfonya/szeder/málna (több lehet, kevesebb ne legyen)
5 evőkanál juharszirup
5 teáskanál kukorica- vagy burgonyakeményítő
ízlés szerint fahéj, szegfűszeg

Elkészítés:

A megolvasztott kókuszolajat elkeverjük az édesítésre használt sziruppal, majd belekeverjük a liszteket, és a növényi tejjel olyan állagúra hozzuk, hogy kezelhető tésztát kapjunk. A tésztát kettévesszük, a felét egy 25x25 cm-es, sütőpapírral bélelt formába nyomkodjuk, és 10 percig sütjük 180 fokon.

Közben a gyümölcsöt a sziruppal és a fűszerekkel felforraljuk. Ha fagyasztottat használsz, mint én, akkor néhány percig érdemes forralni, de ha friss van kéznél, akkor is hasznos, ha kissé megfőzöd a gyümölcsöket. Néhány percnyi hűtés után belekeverjük a kevés vízzel (esetleg a gyümölcs alatt képződő lével) elegyített keményítőt, átforgatjuk vele a gyümölcsöt.

Az elősütött tésztára kenjük az áfonyás krémet, majd a maradék tésztát rámorzsoljuk a süti tetejére, visszatesszük a sütőbe, ahol 20 perc alatt szép aranybarnára sül.

Fűszeres gomba-csicseriborsó curry

Gyönyörű portobello gombát kaptam a minap, be is ütemeztem egy jó kis gombapörköltet, aztán rájöttem, hogy bár nagyon szeretem, mégis kicsit unom már, hogy gombából mindig pörkölt készül nálunk. Először arra gondoltam, készítek belőle gombás töltött, rántott palacsintát, végül elvetettem az ötletet, nem volt kedvem ennyit maceráskodni.. gombaszósz, palacsintasütés, töltés, panírozás, sütés... a fene, aki megeszi! Így aztán úgy döntöttem, lesz egy jó kis fűszeres, csípős, sűrű gomba curry belőle. S lőn!

 

Hozzávalók:

50 dkg gomba (akár portobello és csiperke vegyesen, de használhatunk csiperke-laska párosítást is)

1 db vöröshagyma

2 gerezd fokhagyma

5 cm gyömbér 

1 kis piros chili (elhagyható, vagy helyettesíthető chili pehellyel, de akár szárítottal is, mint ahogy én tettem)

1 evőkanál olívaolaj

400 ml kókusztej

400 gr paradicsom konzerv, ajánlanám a hámozott, daraboltat

400 gr csicseriborsó konzerv leszűrve, leöblítve, lecsepegtetve

10 dkg bébispenót (elhagyható végül is)

a tálaláshoz friss koriander, ha van

fűszerek:

1 teáskanál őrölt görögszéna/lepkeszeg mag

1 teáskanál kurkuma

1 teáskanál curry por

1 teáskanál őrölt római kömény

1 teáskanál mustármag

1 teáskanál só

őrölt bors ízlés szerint

opcionálisan étkezési keményítő, illetve egy marék mazsola

Elkészítés:

Érdemes mindent előkészíteni, a gombát megmosni, szeletekre vágni, a hagymát felaprítani, gyömbért, fokhagymát lereszelni. Legyenek kéznél a fűszeres zacskók, üvegek, nyitva a konzervek.

A lepkeszeg magot a mustármaggal és a szárított chilivel, amit használtam, egy aprócska serpenyőbe szórtam, és átforrósítottam. Amikor a mustármag elkezdett pattogni, késes betétű aprítóba öntöttem, porrá zúztam. Kis időre félretettem, de nem várakozott sokáig, mert rögtön a főzés elején sor kerül rá.

A vöröshagymát az olajon üvegesre pároljuk, majd hozzáadjuk a lereszelt fokhagymát és gyömbért. 2 percig együtt pirítjuk az egészet. Bekerül az olajos, hagymás serpenyőbe a saját magunk őrölte fűszerkeverék, hozzáadjuk még a kurkumát, curryt és római köményt. Adunk nekik egy percet, hogy az olajban kiadják az ízüket. Ráöntünk 50 ml vizet, elkeverjük, majd hozzáadjuk a darabokra vágott gombát. Jól átforgatjuk, hogy a fűszeres paszta mindenhol bevonja a gombákat. Jöhet a só és a bors, majd pedig a darabolt paradicsom. Ezzel felforraljuk az ételt, hozzáadjuk a csicseriborsót, és 2-3 percig együtt forraljuk a keveréket. Utolsóként adjuk a serpenyőbe a kókuszkrémet, elkeverjük, és 5 percig forraljuk a curryt. Megkóstoljuk, korrigáljuk az ízét, nekem még sót kívánt. Végül beletesszük a serpenyőbe a spenótot, átforgatjuk a forró ételben, és készen is vagyunk.

Legközelebb nem fogok ragaszkodni a spenóthoz (direkt ezért mentem le a Sparba), mert különösebb ízt vagy textúrát nem ad az ételhez pluszba.

Nekem túl sok leve volt a currynek, tudom, hogy az egy ilyen étel, ennek ellenére én mégsem szeretem, ha valaminek inkább leves formája van, ezért egy evőkanál ételkeményítőt elkevertem a curry levével, és kissé besűrítettem vele a gombát. Jót tett neki, ajánlom figyelmetekbe a módszert, ha ti is inkább a sűrűbb curryt szeretitek.

Talán meglepő lesz, és borzadva olvassátok, de a spenót előtt dobtam a serpenyőbe egy marék mazsolát. Van még egy kevés az óriási szemű, Isztambulban vásároltból, és azt kell mondjam, isteni volt ráharapni egy-egy szőlőszemre, remekül passzolt a savanykás-édes íze a curryba.