Baconbe tekert, sajttal, sonkával töltött csirkemell

Nagy kedvenc nálunk ez a típusú étel, az ünnepekkor nálunk elmaradhatatlan pulykakoszorú kistestvére. Ebben is megtalálhatóak azok a hozzávalók, mint abban, de esszenciálisabb formában. Érdemes jó minőségű sonkát (ha ajánlhatok: Lidl Dulano prosciutto cotto) és sajtot használni, ez az étel megérdemli a törődést, amit meg is fog hálálni, ugyanis nemcsak meleg főételnek, de hidegen, vékonyan szeletelve hidegtálra is jó, de szendvicsben is jól teljesít.

Hozzávalók 4 főre:

1 db csirkemell filé, inkább nagyobbacska, mint kicsi
20-25 dkg szeletelt bacon
sonkaszeletek
sajtszeletek

opcionálisan aszalt szilva, nyugodtan elhagyható, ha nem kedveled a hús-gyümölcs párosítást, de ha igen, akkor használhatsz akár aszalt sárgabarackot is

Elkészítés:

A húst lapjában vékony szeletekre vágjuk, kiklopfoljuk, sózzuk, borsozzuk. Egy duplán hajtott alufóliát megkenünk egy kis olajjal, nekem most volt kiolvasztott szalonnazsírom, azt használtam. A fóliára fektetjük a bacon szeleteket, ügyeljünk rá, hogy egy kicsit fedjék egymást, mert sülés közben összemennek némileg. A bacont fedjük be a kiklopfolt csirkemell szeletekkel, fektessük rá a sonka, illetve sajt szeleteket. Ha használunk aszalt gyümölcsöt, sorakoztassuk őket a hozzánk közelebb lévő hosszanti oldalra, szépen libasorban, akarom mondani: szilvasorban.

A fólia segítségével minél szorosabban próbáljuk feltekerni a roládot. Helyezzük azt úgy a fóliára, hogy alulra kerüljön a nyitott oldala a tekercsnek. Bugyoláljuk szorosan a fóliába, a végeket tekerjük meg szaloncukorszerűen és fektessük tepsire. Én mindig teszek alá sütőpapírt, mert bármilyen szorosan is tekercseltünk, valamennyi lé ki fog folyni a tepsire, azt meg vakargassa róla, akinek hét anyja lakik egy utcában.

190 fokon sütjük a csirkeroládot úgy 50 percig, majd leoperáljuk róla a fóliát (óvatosan, mikor megbontod, kicsaphat a gőz és megégetheti a kezedet), és pirosra sütjük a szalonnát rajta.

Tálalás előtt hagyjuk egy keveset állni, hogy a nedvek a húsban szépen eloszolhassanak, és szeletelni is könnyebb, ha már nem tűzforró. Élezzük meg a kést, mielőtt nekikezdünk a tálalásnak, sok bosszúságtól kímélhetjük meg magunkat.

Én most krumplipürével és párolt zöldségekkel tálaltam, de rizzsel is tökéletes, vagy szénhidrát nélkül, salátával is pazar.

Úgy gondolom, ha nem túl nagy a roládod, vagy méretesebb az airfryered, abban is elkészíthető nyugodtan.

Quinoás, sütőtökös téli saláta

Vallomás következik: nem vagyok nagy barátja a salátáknak. Mármint az egészséges salátáknak 😂 De ez az összeállítás, amit Sara Tercero oldalán találtam, megmozgatta a fantáziámat, és nem telt el 12 óra sem a rátalálás és a megvalósítás között.

Van a receptben olyan hozzávaló, ami nálunk nem olyan könnyen hozzáférhető, ez a fodros kel, ezt nyugodtan kicserélheted másféle zöld levélre, nekem az icipici lakótelepi kertecskémben a lányom jóvoltából van két tő, arról szedtem most szép sötétzöld leveleket. De ha már a cserén gondolkodtam azok kedvéért, akik nem jutnak hozzá a fodros kelhez, eszembe jutott a bébispenót, ami azért már minden szupermarketben megtalálható, és nemcsak eszembe jutott, hanem volt is itthon, úgyhogy tettem a salátába azt is.

Na nézzük, hogyan is áll össze a saláta? Első olvasásra kicsit talán babrásnak tűnhet, de nem igazán az. És ha szép nagy adagot készítesz belőle, jut két napra is, már megérte a ráfordított idő.

Hozzávalók:

fél csésze (1,25 dl) quinoa alaposan megmosva, lecsöpögtetve
1 darab sütőtök, nem kell sok, egy kanadainak talán a harmada
2 db mandarin gerezdekre szedve
fodros kel vagy bébispenót ízlésünknek megfelelő mennyiségben
1/3 kaliforniai paprika, főleg a színe és a ropogóssága miatt
1 üveg csicseriborsó konzerv leöblítve, lecsöpögtetve
olívaolaj

narancslé
1 teáskanál mustár
1 teáskanál juharszirup vagy egy kevés méz (de ha méz, akkor nem vegán a salid)

fűszerek: füstölt vagy sima pirospaprika, só, bors, egy pici római kömény, ha szereted

Elkészítés:

Kezdjük a quinoával. Az alapos öblítés után tegyük oda a magokat térfogatához képest kétszeres mennyiségű vízbe egy nagy csipet sóval főni, majd forrás után ugyanúgy, ahogy rizst is főzünk, kis lángon, fedő alatt főzzük puhára. Kanállal ne keverjük, mert összeáll, inkább villával lazítsuk fel. Én egy nagy lapostányérra terítettem hűlni, szép pergős lett.

A sütőtököt hámozzuk meg, kockázzuk fel falatnyi darabokra, öntözzük meg olívaolajjal, szórjuk meg egy teáskanál paprikával, pici sóval, ha használunk, akkor római köménnyel, és sütőben vagy airfryerben süssük meg a tököt. A paprikától gyönyörű színe lesz. Én airfryerben sütöttem, 15 perc alatt elkészült. Tegyük félre hűlni ezt is.

Mossuk meg a fodros kelt, középső, vastag erét vágjuk ki, öntsünk rá egy pici olajat, sózzuk meg, és kézzel masszírozzuk bele a levelekbe a sót. Ha bébispenótot vagy salátát használunk, ez a lépés elmarad.

Készítsük el a saláta öntetét, ami narancsléből, olívaolajból, egy teáskanál mustárból áll, és ha szükségét érzed, egy kevés juharszirupot vagy mézet is adhatsz hozzá. Csavard ki egy narancs levét, adhatsz hozzá pár csepp citromlevet is, ha van kéznél, ízesítsd az öntetet olajjal, mustárral, sóval, illetve sziruppal.

A saláta összeállítása nem meglepő módon úgy történik, hogy minden hozzávalót egy salátástálban összekeverünk. Jöhet először a quinoa, a csicseri, aztán a kellevelek vagy a bébispenót, érkezhetnek a sült tök kockák, az apró kockára vágott kaliforniai paprika. Végül a gerezdekre szedett mandarint tegyük a salátába.

Kóstoljuk meg, ha kíván még sót, ne sajnáljuk tőle. Végül az öntettel ízlés szerint locsoljuk meg a salátát, és fogyasszuk el akár főételként, akár köretnek mondjuk falafelhez, mint ahogy azt a fotón is láthatjátok.

Néhány tipp:

- A csicserit helyettesítheted fehér bab konzervvel, de akár lencsével is, ha úgy tetszik.

- Használhatsz narancsos öntet helyett sima vinegrett öntetet (1/3 rész balzsamecet, 2/3 rész olaj, só, bors, mustár).

- Ha akadna otthon friss menta levél, az nagyon jót tesz a salátának. Nem kell sok belőle, elég néhány levelet csíkokra vágnod, hogy megkoronázza az élményt.

- Ha szeretnéd fehérjével dúsítani a salátádat, használhatsz darabokra vágott, kis olajon ropogósra sütött tofu kockákat, de ha jófajta fetát találsz, azt is rámorzsolhatod a salátádra.

- Én most narancslében megáztattam egy kevés aszalt vörös áfonyát és aranymazsolát, azzal luxiztam egy kicsit.

- Nyugodtan adhatsz a salátához olajos magot, akár kesudiót, akár diót vagy mandulát is a ropogósság fokozása érdekében.

- A sütőtököt helyettesítheted édesburgonyával is, ugyanúgy járj el vele, mintha tök lenne.

- Végül pedig ha nem szereted a quinoát, vagy egyszerűen csak nincs otthon készleten, használj kuszkuszt, hajdinát vagy kölest, de nem szentségtörés árpagyöngyöt főzni, és azzal dúsítani a salátát.

Ennél jobban nem tudok kedvet csinálni egy színpompás, isteni téli salátához 😂

Bomboloni, az olaszok fánkja

Bevallom, én egészen könnyen tudok ételekért lelkesedni, bár ugyanilyen könnyen tudom utálni is azt, ami nem jön be. A bomboloni az első kategóriába tartozik.

Már nem emlékszem, mikor zarándokoltam el a Pozsonyi útra, hogy megkóstoljam Szabadfi Szabi, a pék fánkjait, de van annak vagy három éve is talán. Na, azóta jön-megy az agyam szűk kis tekervényein a terv, hogy én ezt egyszer kipróbálom.  Fánkot minden évben szoktam sütni, szeretjük nagyon, én még másnaposan, hidegen is megeszem, amikor már rég nem emlékeztet önmagára a fánkocska.

Mostanra jött el az idő, hogy megvalósítsam a tervet. Amint látjuk, jó munkához idő kell 😁, és most kell azt is eldöntenem, hogy a receptet a családi hagyományok részévé teszem-e, vagy örökre elégetem, hogy írmagja se maradjon a kísértésnek... Nehéz dilemma. Ugyanis ez a bomboloni, ami vaníliakrémmel van töltve, életveszélyesen jó.

A tészta az egyik legjobb, amivel valaha dolgoztam, álomszerű vele minden munkafázis.

Hozzávalók kb. 15 darabhoz:

26 dkg pizzaliszt
26 dkg sima liszt
7 gr porélesztő
7 dkg kristálycukor
fél teáskanál só
2 tojás felverve
vanília kivonat
65 gr olvasztott vaj
235 ml langyos tej

vaníliakrém:

3 tojássárgája
50 gr cukor
30 gr liszt
1 evőkanál keményítő
475 ml zsíros meleg tej
vaníliakivonat

Elkészítés:

Egy robotgép táljába belemérjük, beleszitáljuk a lisztet, hozzáadjuk a sót, cukrot, élesztőt, kicsit összekeverjük a száraz hozzávalókat. Ezután jöhet bele a vaj és a tojás, ezzel is érdemes kevertetni egy percig a tésztát. Végül a langyos tejet adagoljuk a tálba, és hagyjuk a gépet dolgozni. Először a krémkeverővel dolgoztam, aztán mikor összeállt a tészta az összes hozzávalóval, dagasztó karra váltottam. Legalább 8-10 percig dolgozott a gép.

Ekkor lisztezett deszkára borítottam a gyönyörű, sima tésztát, átgyúrtam még kissé, aztán kiliszteztem a robotgép tálját és visszaköltöztettem bele a tésztát. Letakartam, meleg helyen duplájára kelesztettem, ez kb. egy óra volt.

Elkészítettem a vaníliakrémet. A tojássárgájákat kikevertem a cukorral, hozzáadtam a lisztet, a keményítőt, aztán elkezdtem a tejjel apránként simára keverni. Amikor minden tej az edényben volt, odatettem főni a krémet, amikor felforrt, egyet-kettőt bugyogtattam rajta, hozzáadtam a vanília kivonatot, majd egy folpack fóliát közvetlenül a forró krémre borítva félretettem hűlni.

A megkelt tésztát deszkán téglalap alakúra nyújtottam, a hosszabbik oldala mentén háromba hajtottam (balról középre, jobbról balra), elfordítottam 90 fokkal a téglalapot, ismét kinyújtottam, ismét meghajtogattam, végül letakartam, és ismét hagytam kelni. Ez az etap nem volt hosszabb 40 percnél.

A második kelesztés után ujjnyi vastagra nyújtottam a tésztát, és fánkszaggatóval kiszaggattam a korongokat, majd tepsire ültettem, ahol letakarva még keltek 15 percet.

A fehér-piros konyharuha még a nagymamámé volt, aki 31 éve nincs velünk, én viszont nagyon vigyázok mindenre, ami tőle maradt rám.

Végül elérkezett az igazság pillanata is, a sütés. Egy 28 centi átmérőjű teflon serpenyőt választottam a művelethez, amibe nagyjából 2 ujjnyi olajat öntöttem, felmelegítettem hivatalosan 160 fokra, gyakorlatilag pedig az egyik fánkból lecsíptem egy mikronnyi darabkát, beledobtam az olajba, és mivel azonnal buborékozni kezdett a tészta körül az olaj, mehettek is a fánkok a serpenyőbe.

Legyünk óvatosak, ha túl forró az olaj, a fánk külseje pillanatok alatt sötétbarna lesz, de ez nem jelenti azt, hogy át is sült a tészta. Inkább kisebb hőfokon süssünk, mintsem magasabbon. Mivel ehhez a serpenyőhöz nincs méretben megfelelő fedőm, nem tudtam lefedni, pedig a szalagos fánkot úgy szokás sütni, hogy az első oldalát fedő alatt sütjük. Ez most elmaradt, és bizton állíthatom, semmiféle kárt nem okozott.

Két fapálcikával forgattam a fánkokat, majd amikor szép színük - és szalagjuk! - volt, rácsra tettem őket. Mondanám, hogy lecsöpögni, de valójában semmilyen olaj nem távozott a fánkokról. Ha jól eltalálod a sütési hőfokot, a fánk nem fog tocsogni sem az olajban, sem az olajtól.

Amikor mindegyik darab kisült, megvártam, míg langyosra hűlnek, ezután egy vastagabb fakanál nyelével óvatosan lyukat applikáltam a fánkokba, majd habzsákból adagolva a krémet, megtöltöttem a fánkokat.

Néhány jó tanács:

- ha fánkot sütünk - vagy bármilyen más kelt tésztát -, legyen minden alapanyag langyos. Én a lisztet zacskóstul rátettem a radiátorra, a tej is melegebb volt, mint langyos, a vajat is megolvasztottam, de már nem volt forró, amikor a tálba került. Ne nyissunk ablakot, ne generáljunk huzatot, azt a kelt tészta nagyon nem szereti.

- mindig nézzük meg az élesztő lejárati dátumát, tudnak kellemetlen meglepetést okozni.

- ügyeljünk az olaj hőfokára, 160 foknál semmiképp ne legyen forróbb, amikor a fánkokat beletesszük.

- érdemes a lisztet átszitálni kezdéskor, könnyebb lesz a tésztánk.

- ha van vaníliakivonatunk, használjunk azt, mivel az alkohol alapú, helyettesíti a hagyományosan a fánk tésztába kerülő rumot, aminek az a szerepe, hogy ne engedje sütéskor, hogy a fánk megszívja magát olajjal.

Isteni kis semmiség, ami bármikor kiránt a bajból

Igen, vannak ilyen ételek, amelyeket bármikor bevethetsz, sosem nyúlsz velük mellé. Ilyen ez a mérhetetlenül egyszerű sült krumpli salátával is.

Történt pedig, hogy tegnapra éttermi ebédet terveztünk, de én a reggelivel valahogy úgy elrontottam a gyomrom komfortérzetét, hogy gondolni se bírtam ételre. Megbeszéltük a férjemmel, hogy akkor ezt most kihagyjuk, majd egy másik, nyugisabb napon elviszem őt a Fridába, mert ezt ő is megérdemli, és a Frida is.

Az ebédet megoldotta okosba, én koplaltam, viszont vacsorára azért csak kellett valami normálishoz közelítő étel az asztalra. Így lett ez a pofon egyszerű, ámde igen finom sült krumpli salátával a vacsoránk.

Hozzávalók 2 személyre:

4-5 szem közepes vagy kisebb burgonya

fűszerek ízlés szerint, nálam most só, bors, kakukkfű, rozmaring, oregánó

olívaolaj

reszelt parmezán szintén ízlés szerinti mennyiségben, nyilván minél több, annál jobb.

A salátához pedig azok a zöldségek, amelyeket kedvelsz, amelyeket megtalálsz otthon: répa, salátalevél, uborka, paradicsom, cékla, retek, póréhagyma, kaliforniai paprika, stb. stb. stb.

az öntethez olívaolaj, só, bors, balzsamecet, de ha nem vagy rest, összekeverhetsz egy klasszikus vinegrettet is.

Elkészítés:

A krumplikat alaposan megsikáltam, majd héjastól másfél centi vastag karikákra vágtam, beledobtam egy tálba. Egy kis tálkában összekevertem a fűszereket a sajt kivételével. Kibéleltem egy tepsit sütőpapírral. A fűszerkeveréket rászórtam a krumpli karikákra, meglocsoltam az egészet olívaolajjal, hogy mindenhol érje a krumplikat, illetve egyenletesen bevonja a fűszer a karikákat. Szépen kirakosgattam a tepsire úgy, hogy ne érjenek a karikák egymáshoz, majd bőkezűen megszórtam a tetejüket sajttal, és 190 fokos sütőbe toltam a tepsit 20 percre.

Az idő lejártával megfordítottam a krumplikat, a másik felüket is megszórtam egy kevés sajttal, és pont annyi időre toltam vissza a sütőbe, amíg a salátát pillanatok alatt összevágtam. Került most bele kígyóuborka, paradicsom, szívsaláta, kaliforniai paprika, egy-két újhagyma és egy sárgarépa. Megöntöztem olajjal, kapott sót, borsot, pár csepp balzsamecetet, és kész.

Komolyan mondom, olyan jót ettünk belőle, hogy egy kacsacombos vacsora nem vetekedhetett volna vele.

Flammkuchen, Flammekueche, Tarte Flambée, azaz a német pizza

Szeretjük a pizzát, még az itthon készültet is, főleg mióta rendelkezem pizzakővel, amin nagyon gyorsan megsül a pizza. Szeretjük a töki pompost is, és most már nagyon szeretjük a flammkuchent is.

A flammkuchen egy elzász-lotharingiai (hol német, hol francia) specialitás, a megtévesztésig hasonlít a mi töki pomposunkra vagy langallónkra, már ami a feltétet illeti, azonban a tésztája merőben más. A langalló élesztős kelt tészta, viszonylag vastagra nyújtva, úgy kerül rá a feltét, a flammkuchen viszont élesztő nélküli, vékonyra nyújtott, ropogósra sülő tésztájú étel. A neve is jelzi (lángoló pite), hogy igen magas hőfokon (rövid) ideig sül. Ne kövessük el azt a hibát, hogy sokáig bent hagyjuk a sütőben és kiszárítjuk.

Mivel kelesztésre nincs szükség, csak egy kb. 15 perces pihentetésre - ami alatt elkészíthetjük a rávalót -, sokkal gyorsabban elkészül, mint akár a pizza, akár a langalló, ez óriási előnye. Tegnap kb. 30 perc alatt varázsoltam vacsorát az asztalra, úgyhogy minden körülmény adott, hogy gyakori vendég legyen a téli vacsoraasztalunkon.

Hozzávalók 2 db flammkuchenhez:

50 dkg liszt
75 ml olívaolaj
300 ml langyos víz
1 teáskanál só

topping:

25 %-os tejföl (ha akad otthon mascarpone, egy evőkanállal adhatunk a tejfölhöz)

sonka vagy bacon kockákra vágva

1 nagy fej vöröshagyma

1 közepes fej lilahagyma

bors

szerecsendió

Elkészítés:

A tészta hozzávalóiból néhány perc alatt tésztát gyúrunk. Kellemes állagú, könnyen kezelhető alapot kapunk. Ha szép sima már a teteje a tésztagombócnak, csomagoljuk folpackba, és pihentessük, amíg a feltétet elkészítjük. Maximum 15-20 perc bőven elég neki.

A hagymát félfőre vágjuk, egy kevés olívaolajon némi só társaságában pároljuk pár percig. Nem kell, hogy puha legyen, de öt perc hőkezelés kell neki. Ha kész, szedjük ki egy tányérra.

Vágjuk kockára a sonkát vagy bacont, és néhány percig azt is süssük a serpenyőben. Nem kell, hogy színt kapjon, azt majd a sütőben kapja meg.

Ha a tésztánk megpihent, enyhén lisztezett felületen nyújtsuk vékonyra. A vékony itt tényleg vékonyat jelent, 2 mm-nél ne legyen vastagabb a tészta.

Sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük a tésztát, tetejét megkenjük egy csipet sóval ízesített tejföllel (na persze ha van crème fraîche-ünk, az lesz a nyerő), megszórjuk a hagymával, szalonnával, tekerünk rá borsot, reszelünk rá szerecsendiót, és irány a 250 fokra előmelegített sütő!

Az én flammkuchenem 9 perc alatt sült meg. Legyünk óvatosak, nem hogy nem szükséges annyira megsütni, mint a pizzát, hogy a széleken akár fekete foltok is legyenek, hanem egyenesen tilos, ugyanis akkor annyira kiszáradna a tészta, hogy élvezhetetlen lenne. Amint a fotón is látszik, a 9 perc elég volt neki, a tészta tökéletesen átsült, a széle sem teljesen sápadt, pont jó.

Én most 25 dkg lisztből sütöttem a flammkuchent, de ráment 2 fej hagyma és 5 szelet bacon, ha teljes adagból sütöd, a feltétből több fog kelleni. Nekem a 25 %-os tejföl teljesen megfelelt, 12 %-ossal egyáltalán ne próbálkozz, a 20 %-os megfelel, de jobb a 25-ös.

És még valami. Sok receptben láttam, hogy a hagymát és a sonkát/szalonnát nyersen tették a tészta tetejére. Én nem szívesen reszkíroznék, hogy a hagyma átpuhul-e 9 perc alatt, vagy sem, úgyhogy én mindenképpen ajánlok néhány perces hőkezelést mindkettőnek.

Lehet a feltétet variálni is, használhatsz kenéshez krémsajtot, gazdagíthatod ráütött tojással, használhatsz póréhagymát és mondjuk bébispenótot, szóval tulajdonképpen a variációk száma nagyjából ugyanannyi, mint a pizzánál. Egy a lényeg, hogy gyorsan átsülő dolgokat tegyél rá.

Bang bang karfiol

Azt nem tudom, a neve honnan származik, de azt tudom, hogy a kedvenc oldalam, a Pinterest telistele van a receptjével, így aztán nem volt nagy csoda, hogy összefutottunk, miközben az idei vega/vegán/laktózmentes/gluténmentes családi szekció részére kerestem karácsonyi menüt.

Nem hogy nem csalódtunk a receptben, de egyenesen odáig voltunk érte, úgyhogy bizony bekerül az állandó kínálatba. Ha nagyon le akarnám egyszerűsíteni, akkor ez egy sütőben sült rántott karfiol, de persze annál jóval több.

Zárójelben a vegán változatot olvashatjátok a hozzávalók között.

Hozzávalók a szószhoz:

-fél csésze (egy csésze=2,5 dl) majonéz (veganéz)
-negyed csésze csípős szósz, én most srirachát használtam, de szerintem jó a koreai változat, a gochujang is, de végső soron Erős Pistával is működhet, vagy csípős Piros Arannyal
-2 evőkanál juhar- vagy agavé szirup

hozzávalók a karfiolhoz:

1 fej karfiol kisebb rózsákra szedve
3/4 csésze (gluténmentes) liszt, esetünkben barna rizsliszt
1 evőkanál csípős szósz, mint amilyet a fenti mártáshoz használsz
fél csésze kukoricakeményítő
3/4 csésze tej (zabtej, rizstej, vagy amit szeretsz) + 2 teáskanál citromlé/almaecet bele
fél teáskanál só
ízlés szerint bors
fél teáskanál vöröshagyma por
1-2 csésze panko morzsa (gluténmentes kenyérmorzsa)

Elkészítés:

A szószhoz való három összetevőt összekavarjuk, félretesszük.

A karfiolt rózsáira szedjük. Az összes hozzávalót a panko/gm morzsa kivételével összekeverjük, ebből egy folyósabb tésztát kapunk. Ebbe keverjük bele a karfiolrózsákat, és alaposan összeforgatjuk, hogy mindenhol befedje a tészta a karfiolt. Ekkor megszórjuk a panko morzsával, az is fedje be szépen a karfiolrózsákat.

Sütőpapírral bélelt tepsire tesszük a karfiolt úgy, hogy ha lehet, ne érjenek össze, majd 230 fokos sütőben addig sütjük, míg a tészta meg nem sült rajta, nekem ez 15 perc volt.

Kivesszük a tepsit a sütőből, majd a megsült karfiolt átcsúsztatjuk egy olyan edénybe, amelyben kényelmesen össze tudjuk forgatni a szósszal. Menet közben nekem úgy tűnt, hogy elkelne még egy kis plusz szósz, úgyhogy gyorsan kevertem még egy keveset. Fontos, hogy mindenhol érje a mártásunk a karfiolokat.

Újra visszaegyengetjük a tepsire az összeset, és néhány percre visszatoljuk a meleg sütőbe. Elég 4-5 perc is, mert sülnie már nem kell semminek, hiszen a tészta ropogós, a karfiol puha, csak a mártásunk forrósodjon még át a felületén.

A sütőből kivéve tálra rendezzük a karfiolt, megszórhatjuk szezámmaggal, ha van hozzá kedvünk, akár egy kis koriander levéllel is, és már tálalhatjuk.

Én most petrezselymes rizzsel tálaltam, de adhatod kínai zöldséges tésztával is akár.

Vendégváró fűszeres magvak

Az egyik legjobb parti snack, amit valaha kóstoltam. Sajnos én "epés" vagyok, azaz voltam, úgyhogy nagyon csínján kell bánnom a fogyasztásával, éppen ezért önvédelemből ritkán is készítek, de ez nem ok arra, hogy másokkal ne osszam meg a receptet. Pontosabban nem is tudom, nevezhetjük-e receptnek, ha nem adok meg konkrét mennyiségeket, de szerintem mindenki érezni fogja, miből mennyi kell.

Hozzávalók:

40-50 dkg natúr mogyoró, pisztácia, mandula, kesudió és dió (mennyiségük nyilván attól függ, hány vendégre számítunk)
1 db enyhén felvert tojásfehérje
kb. 10 dkg barna nádcukor
chili pehely ízlés szerint, de el is hagyható
apróra vágott friss rozmaring, ennek hiányában őrölt, szárított*
só

Elkészítés:

A tojásfehérjét villával enyhén habosra felverjük, beleszórjuk a magokat, a cukrot, a fűszereket és a sót. Alaposan elkeverjük, majd szilikonos sütőlapra öntjük a magokat, villával elterítjük, hogy ne nagyon ragadjanak egymáshoz, és 180 fokra előmelegített sütőben 15-20 percig sütjük, míg ropogósak nem lesznek.

Fogyasztásával csínján bánjunk, mert az olajos magok az arra érzékenyeknél panaszokat okozhatnak.

* ebben a snackben az a legjobb, hogy bárhogyan fűszerezhetjük. Ez a rozmaringos változat szinte a legalapabb, én a most készült adagra szórtam egy mokkáskanálnyi füstölt pirospaprikát, egy kevés curryt és chiliport. Amikor pedig kivettem a sütőből, kapott még egy kevés nagy szemű tengeri só szórást.

De ahogy mondtam, bármilyen ízkombinációban elkészíthetjük, ahogyan csak szeretnénk.

Air fryerben is megsüthető.

Fahéjas, cukros magvak

Ugye mindenkinek (de legalábbis a nagyvárosban élőknek) megvan az élmény: sétálsz a téli utcán, és egyszer csak megérzed az intenzív fahéjas, semmivel össze nem téveszthető illatot, ami a cukros, fahéjas mandula árus bódéjából áramlik? Olyankor nehéz - ha nem egyenesen lehetetlen - megállni, hogy az ember ne vásároljon belőle. Sajnos én imádom ezt a nyalánkságot, és nagyon régen ki akartam már a házi verziót próbálni. Erre is most került sor, köszönet érte az ötletgazda fiamnak.

Hozzávalók 1 adaghoz:

30 dkg mag vegyesen (mandula, dió, törökmogyoró, paradió, kesudió)
1 csésze (2,5 dl) víz
2 csésze cukor (kipróbálható kevesebbel is)
1-2 teáskanál őrölt fahéj, vagy több, ízlés szerint

Elkészítés:

Egy serpenyőben összeöntöttem a cukrot, a vizet és a fahéjat, majd addig főztem, amíg teljesen fel nem olvadt a cukor. Egy-két perc forrás után elkezd szépen besűrűsödni.

Beleöntöttem a magokat a serpenyőbe, és addig kevergettem, amíg a nedvesség el nem párolgott, és a magokat egy már száraz cukor- és fahéj réteg nem vonta be.

Végül a serpenyő tartalmát kiborítottam egy nagy sütőpapírra, elrendezgettem rajta a magokat, hogy lehetőség szerint ne érjenek össze, és hagytam kihűlni.

Csinos zacskóban, üvegben "szervírozva" remek gasztroajándék édes szájú szeretteinknek. No meg magunknak is.

Dobpergés és gubakifli

A címben említett gubakifli valószínűleg nem szorul magyarázatra, ám a dobpergés annak szól, hogy évek hosszú sora óta készülök arra, hogy saját sütésű gubakifliből készüljön a karácsonyi mákos guba, és most végre, végre összejött. Ugyanis eddig a rengeteg ilyentájt aktuális teendő, feladat közül mindig a gubakifli volt az, ami a legfájdalommentesebben volt lehúzható a to do listről. De nem az idén! Gyönyörű és nagyon finom lett, mert hát természetesen még azon melegében le kellett tesztelnem. Hasonló az állaga, mint a kalácsnak, csak ez jóval kevésbé édes. Szerintem klasszisokkal jobb mákos guba fog belőle készülni, mint a bolti kifliből.

Hozzávalók:

50 dkg liszt
3 dkg cukor
7 gr porélesztő
1 teáskanál só
6 dkg vaj
3 dl langyos tej

1 tojás a teteje lekenéséhez (ilyentájt szokott azért maradék tojás várakozni a hűtőben)

Elkészítés:

Egyszerű kelt tészta metódus. A lisztet tálba mérem, hozzáadom a sót, a közepébe szórom az élesztőt, cukrot, ráöntöm a meglangyosított tejet. A robotgéppel vagy kézzel összedolgoztatom, és a végén kis kockákkban hozzáadom a vajat is, azzal dagasztom készre. Amikor kiveszem a robotgépből a tésztát, én még azért jócskán át szoktam gyúrni az egészet, kell az a kis igazi törődés egy kelt tésztának.

A tésztát visszapakolom a tálba, letakarom, és 50-60 percet hagyom kelni.

Ezek után deszkára teszem, három részre osztom. Precízek használhatnak mérleget is ehhez a művelethez, én nem bajlódtam vele.

A részeket golyóvá formáltam, ebben a formában is pihent úgy 10-15 percet.

Végül mind a három adagot vékonyra nyújtottam, igyekeztem tartani a téglalap

formát több-kevesebb sikerrel. A téglalapokat hosszanti oldaluk mentén feltekertem, elég szorosan, és még a fordulatoknál meg is nyomkodtam kissé a rudat. Tepsire tettem, lekentem egy kis tejjel higított tojással.

A sütőt 210 fokra melegítettem, az aljába tettem egy kis lábasban vizet, hogy viszonylag gőzös legyen a sütő, és nagyjából 20 perc alatt megsütöttem a guba rudakat.

Limoncello házilag

Mi tagadás, rajongok a limoncellóért. Nem hiszem, hogy jöttem volna valaha úgy haza Olaszországból, hogy a bőröndömben ne lapult volna egy-két üvegecske. Idén tavaszi, csodás emlékű utazásomról is hoztam, de most rafinált voltam, olyat vettem a reptéren, amiben négy kis üveg van, úgyhogy egyszemélyes adagokban tudtam magamba infundálni az isteni nedűt, ami azért lényeges szempont, mert a férjem például egyáltalán nem él a limoncellóval. Teljességgel érthetetlen számomra ez a hozzáállás, de ahogy drága nagyanyám mondta annak idején, ha valamiből nem kértünk, nem ettünk, nem ittunk: fiam, olyan, mintha hozzátennél 😂

Miután a Szőrös és Kisjuhász Kertészetben idén is megszedtem a magam Meyer citrom adagját, első gondolatom az volt, hogy a lemon curd mellett mindenképpen adok egy esélyt a házi limoncellónak is. Igaz, karácsonyra már nem lesz kész, hiszen 3 hetet érnie kell, de jó lesz az januárban is, ebben biztos vagyok.

Hozzávalók:

7 dl vodka
15 db kezeletlen héjú citrom
2,5 dl víz
25 dkg kristálycukor

Elkészítés:

A citromokat alaposan megmostam, megtöröltem. Egy nagyon éles zöldséghámozóval a lehető legvékonyabban igyekeztem meghámozni a gyümölcsöket. A pucéran didergő citromok levét kinyomtam, és a narancslekvárban végezte.

Ha épp nem főzünk narancslekvárt és nem tudjuk nagy hirtelen felhasználni a citromlevet, öntsük jégkocka tartóba, fagyasszuk le, nagyon jól fog jönni később akár süteménybe, akár másmilyen ételbe, de simán kitart a fagyasztóban nyárig, a limonádé szezonig.

A lehántott citromhéjat egy literes csatos üvegbe tettem, felöntöttem a vodkával. Most pihen a kamrában, a hűvösben és sötétben. Minden nap megrázogatom egy kicsit. Ez azért fontos, mert az olaszok 90 valahány százalékos alkohollal készítik, az a brutál erős cucc sokkal hatékonyabban áztatja ki a citromhéjból azt, amit ki kell, a jóval gyengébb vodkának egy kicsit be kell segíteni. Szerintem én még majd egy-két nap múlva kanállal is meg fogom nyomkodni az alkoholban a héjakat.

Két hét múlva eljön az ideje annak, hogy a vízből és a cukorból szirupot főzzek, amikor kihűlt, azt a leszűrt vodkával összekeverjem*, és büszkén kortyolgassam a saját limoncellómat. Egészen biztosan nem lesz olyan, mint amit Olaszországból hozok, de az a jó érzés, hogy a citromot magam szüreteltem, én dolgoztam meg a likőrrel, ezt az apró differenciát kiegyenlíti majd.

* FONTOS! az alkohol és a szirup összekeverése úgy történik, hogy a cukorszirupot öntjük a vodkába, és sosem fordítva. Így tökéletesen lehet szabályozni a limoncello erősségét, mert annyi cukorszirupot tudsz adni az alkoholhoz, amennyit szeretnél, míg ha fordítva csinálod, akkor bármennyi szirupot is főztél, kénytelen leszel beleönteni az összes alkoholt, aztán ha kiderül, hogy nem vagy elégedett a végeredménnyel, késő bánat.

Narancslekvár

Van egy-két szokásom, ami a luxus kategóriába tartozik (nekem), az egyik ilyen, hogy minden decemberben veszek néhány kiló kezeletlen szicíliai narancsot Giuseppétől. Soha nem fogom elfelejteni az első alkalmat, amikor rendeltem tőle narancsot, és megkóstoltam. Azt gondoltam, hogy megértem már néhány évtizedet és tudom, amit tudok, de akkor derült ki, fogalmam sem volt az évtizedek alatt, milyen a narancs valójában. Hát olyan, mint amilyet Giuseppe hozott Szicíliából. Azóta minden évben megengedem magamnak ezt a luxus vásárlást.

Idén az a szállítmány, amiből én vásároltam, kissé mintha túléretten lépte volna át az országhatárt, ezért nem volt bátorságom tartogatni a gyümölcsöt, féltem, hogy előbb tönkremegy, mint ahogy megennénk, ezért nekiálltam egy háromnapos lekvárfőző projektnek. Egy pillanatra sem bántam meg, csodás áttetsző, intenzív narancsízű lekvárt kaptam. Így készült:

Hozzávalók:

4 kg bio narancs
2,5 kg kristálycukor
másfél deciliter citromlé (Meyer citromot szedtünk múlt héten a Szőrös és Kisjuhász Kertészetben, Lajosmizsén)
Grand Marnier likőr, természetesen elhagyható, mennyisége pedig, ha használsz: amennyit nem szégyellsz
2-3 evőkanál pektin

Elkészítés:

A narancsokat megmostam, zöldséghámozóval a lehető legvékonyabban meghámoztam, majd újra nekiestem a gyümölcsöknek, ezúttal a fehér bundájuktól szabadítottam meg őket. Itt aztán feketén-fehéren kiderült, hogy a lekvár projekt messze nem tartozik a rentábilis tevékenységek körébe, ugyanis csak a lehántott és kikukázott fehér bunda bő egy kilót nyomott. Na most ugye ha ezt megeszed a gyümölccsel, az még hagyján, de amikor kidobod, az fájdalmas. A pénztárcádnak. Ezzel természetesen senkit nem akarok lebeszélni a lekvárfőzésről, mert különösen azután, hogy megkóstoltam az elkészült végterméket, szikla szilárdan állíthatom, hogy minden pénzt megért.

A narancssárga, hajszálvékony héjakat és a felkarikázott narancsot megmértem, majd annyi súlyú vízzel öntöttem le, amennyi a gyümölcs volt. (2,5 kiló, de ez itt most nem releváns, csak tájékoztatásul írom le.) Az edényt letakartam alufóliával, kiraktam a hűvös spájzba egy napra.

Másnap feltettem az edényt a gázra, felforraltam a narancsot, főztem 25 percig, majd hagytam kihűlni. Ismét letakartam, ismét ment a spájzba.

Harmadnapra aztán fogtam a gyümölcsöt és lemértem, ekkor 3,34 kg volt. Fogtam két kiló kristálycukrot, a harmadik kilót készenlétbe helyeztem, hátha szükség lesz rá, a cukrot ráöntöttem a gyümölcsre és felforraltam az egész miskulanciát. Adtam neki 40 percet arra, hogy elnyerje a megfelelő állagot, de mivel ezt a szívességet nem tette meg, fogtam 3 evőkanál pektint, elkevertem egy maréknyi cukorral és belezuttyantottam a bugyogó lekvárba. Amikor 5 perce főtt, beleöntöttem a citromlevet és a narancslikőrt is. Adtam még egy-két percnyi forralást, hogy az alkohol többé-kevésbé elpárologjon, majd a lekvárból tettem egy kanálnyit egy hűtőből kivett kistányérra. Mivel azt láttam, hogy a tányéron elkezdett zselésedni, úgy döntöttem, hogy elkészült a narancslekvárom.

Üvegekbe porcióztam, majd száraz dunsztba tettem pihenni.

Egyáltalán nem keserű a lekvár, nem is túl édes, mivel jóval kevesebb cukrot tettem bele, mint amennyit előírásszerűen tennem kellett volna. Alig várom, hogy lássam a barátok arcát felderülni, amikor megkapják a maguk adagját, illetve erősen várom a december 25-e reggelét, amikor a frissen sült kalácsra egy réteg igen jó minőségű vajra felkenhetem és megehetem az én adagomat.

A lekvár Limara receptje alapján készült.