Világ lecsói, egyesüljetek! Peperonata

Csodálatos fajta ez a lecsó, minden népnek megvan a saját verziója rá, így aztán hála az égnek, elég sokféle formában tehetjük magunkévá ilyenkor, nyár közepén. Idén volt már magyar lecsó, kolbásszal, virslivel, rizzsel (szigorúan vele főtt rizzsel), volt shakshuka, és bár itt figyel egy bő kiló tv paprika a hűtőben, mégis a peperonátát kívántam most meg. Ha jól vagyok informálva, Pugliában eszik így a lecsót, de nem lepődnék meg, ha Olaszország más tájegységein is felbukkanna.

Amiben különbözik a magyar változattól, az a kaliforniai paprika, a capribogyó, az olajbogyó és a petrezselyem. A többi ugyanaz :D 

Hozzávalók:

3 db kaliforniai paprika (nyilván csinálhatod csak pirosból, csak sárgából, csak zöldből, de szerintem akkor a legdekoratívabb, ha mindhárom színből veszel egyet-egyet)
400 gramm darabolt paradicsom
3 friss paradicsom
1 termetes fej vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
szárított oregánó, őrölt rozmaring
só, bors
1 evőkanál fehér balzsamecet
ízlés szerint fekete vagy zöld olajbogyó (a fekete jobban mutatott volna benne)
1 evőkanál capribogyó leöblítve
petrezselyem
friss bazsalikom
4 evőkanál olívaolaj

Elkészítés:

A hagymát szeletekre, a paprikákat kisujjnyi széles csíkokra vágjuk. Az olívaolajat egy nagy serpenyőben felmelegítjük, rádobjuk a vöröshagymát és az egészben hagyott fokhagyma gerezdeket, néhány perc alatt puhára pároljuk. Ekkor érkezik a serpenyőbe a paprika, amit átforrósítunk, megsózunk, megborsozunk. Én őszintén megvallom, tettem alá egy teáskanál pirospaprikát is, elsősorban azért, hogy a későbbiekben sürítsen az étel szaftján. Amikor a paprika már félig puha, hozzáadjuk a paradicsomot. Itt is lehet használni csak konzervet, vagy csak frisset, én most csak konzervet terveztem beletenni, de láttam, hogy nincs elég szaftja az ételnek, ezért adtam hozzá még friss paradicsomot is. Amikor a paprika puha - de inkább legyen al dente -, megszórtam az ételt oregánóval, rozmaringgal, utánasóztam, hozzáadtam a balzsamecetet, a leöblített capribogyót, olívabogyót, rottyantottam az ételen egyet, és elzártam alatta a tüzet. A petrezselyem és a bazsalikom tálaláskor kerül rá.

Friss, puha fehér kenyérrel ettük, tunkoltuk a szaftját, és cuppogtunk. Legközelebb csinálok mellé polentát is, amit majd megfőzök, kiöntök egy tálcára, megvárom, hogy kihűljön, csinos darabokra vagdosom, és vajon átpirítom, az lesz mellé. Alig várom...

Áfonyás kuglóf

Ma kávézni hívott a fiam, végre volt egy óránk, hogy leüljünk nyugodtan beszélgetni, nyilvánvaló volt, hogy viszek magammal valami nasit a kávé mellé. De persze olyan kellett, ami ripsz-ropsz készen van, viszont nagyon finom, így esett a választás erre az 5 perc alatt összerakható sütire. És amikor azt mondom, hogy 5 perc alatt összerakható, nem túlzok. Egy edényben készül az egész, tehát mosogatni való is minimális van, nem úszik a konyha a rendetlenségtől, egyszóval az ideálisnál is ideálisabb recept.

Hozzávalók:

18 dkg puha vaj

18 dkg porcukor

3 db tojás

18 dkg liszt

2 teáskanál sütőpor

8 dkg darált mandula

2 evőkanál tej

opcionálisan 2 marék áfonya (esetleg málna), ez elhagyható éppenséggel

Elkészítés:

A robotgép táljába tesszük a puha vajat és a porcukrot, néhány perc alatt kihabosítjuk. Egyenként hozzáadjuk a tojásokat, mindegyikkel alaposan elkeverjük, majd hozzákeverjük a krémhez a lisztet, sütőport és darált mandulát. Ha szükségesnek találjuk, jöhet a két evőkanál tej is lazításképp.

Egy kuglófformát alaposan kivajazunk, kanalazunk bele a tésztából, potyogtatunk bele áfonyát, egyenletesre igazítjuk a tészta felszínét. Jöhet újabb adag a tésztából, ismét áfonya, megint kis egyengetés, végül a maradék áfonya, maradék tészta, és végső elsimítása a krémes tésztának.

180 Celsius fokon 40 perc alatt tökéletesre sült.

Habkönnyű, nem csak az áfonyától szaftos, illatos csodaság.

Kuglóf a blogon még ITT.

Hideg meggyleves

Hát én ezt nem is értem, hogy lehet az, hogy nincs fent a blogon a meggyleves receptje? Nonszensz. Na de most pótolom ezt a csúf hiányt, ne aggódjatok egy szemet se.

Sokáig nem sikerült jó meggylevest főznöm, nem volt igazán jó íze, hóka volt a színe, és úgy egyáltalán: nem volt az igazi. Aztán ez hála az égnek elmúlt. Hiába no, az évek, és a rutin... Mondjuk nálunk gyerekkoromban egyáltalán nem volt divat a meggyleves, nemigen tudok rá visszaemlékezni, hogy nagyanyám főzött volna, anyám pedig egészen biztosan nem. Mi szeretjük, mert nagyon kellemes tud lenni, mikor az ember egy hőségriadós nyári napon hazaér a munkából, és csak elő kell kapni a hűtőből a csodásan hideg, selymesen sűrű, csodabordó színű meggylevest. Nálam így készül:

Hozzávalók 4 személynek:

1 kg meggy (én nem magozom, mindenkinek van szája, köpje ki a magot)
3 dl tejföl
1 dl tejszín
darabos fahéj, 2-3 db
8-10 egész szegfűszeg
fél citrom héja vékony csíkban lehántva
cukor ízlés szerint
liszt ízlés szerint (mi szeretjük, ha van sűrűsége a levesnek, úgyhogy én nem spórolom ki belőle, akár 2 púpos evőkanálnyit is belerakok a habarásba)

Elkészítés:

A meggyet leszárazzuk (haha, én a piacon rég rátaláltam azokra az árusokra, akik szár nélkül szedik a meggyet, ezzel sincs munka), alaposan megmossuk, majd hideg vízben feltesszük főni. Fűszerezzük a fahéjjal, szegfűszeggel, csipet sóval, majd ha felmelegedett a víz, hozzáadjuk a cukrot is. (2-3-4 evőkanálnyi, ki hogy szereti) A meggyet nem kell sokáig főzni, általában mire a víz felforr, ki is repedeznek a meggyek, ami azért jó, mert így még több ízanyagot bocsátanak a lébe. A tejfölt és a tejszínt simára keverjük, beletesszük a lisztet, azzal is nagyon alaposan elkeverjük, és hozzákezdjük a forró levet adagolni. Egy merőkanál, keverés. Még egy merőkanál, még egy keverés. Én elég sok levet szoktam hozzáadni a habaráshoz, mert azt tapasztaltam, hogy ebben az esetben nem lesz csomós a habarás, amikor beleöntöm a levesbe. Tehát a habarás megy a levesbe, legtöbbször szűrőt használok a művelethez, hogy az esélyét se adjam meg annak, hogy csomós legyen, majd kavargatom habverővel a biztonság kedvéért, végül alacsony hőn újra felforralom a levest, de akkor már csak egy percet hagyom forrni.

Jöhetnek az utolsó simítások. Citromhéj eltávolít, fahéj darabok kihalász, a szegfűszeggel nemigen szoktam bajlódni, csak ha direkt beúszik a kanálba, akkor persze kiszedem.

Természetesen alaposan be kell hűteni a meggylevest, legalább 12-16 óra kell neki, hogy jó hideg legyen.

Ha valaki nem idegenkedik a természetes alapú ételfestéktől, nyugodtan adhat fél mokkáskanálnyi pirosat a leveshez, én szinte sose hagyom ki, mióta felfedeztem ezt a módszert. Csodás színt varázsol az esetleg sápatag levesnek, ugyanis van olyan meggyfajta, aminek nincs olyan intenzív színű leve.

Kánikulai napok fogása: majonézes tonhal saláta

Sokáig a tonhal volt az egyetlen hal, amit megettem. Nagyon sokáig. Ma már megengedőbb vagyok a lábatlanokkal, szeretem a fogast, a harcsát, kedvencem a - soha nem kapható - tőkehal, a foltos tőkehal, időnként megkívánom a lazacot, de nem vagyok nagy halfogyasztó. Amit bármikor boldogan megeszem, az a Rio Mare márkájú tonhalkonzerv, de most már olyan szemérmetlenül drágán adják, hogy ritkán veszek belőle. Ehhez a salátához nincs is szükség ilyen prémium minőségű halra, tökéletesen megfelel neki a sós vízben eltett aprított halhús is. Mindenesetre nagyon-nagyon alaposan csöpögtessük le a levétől, különben eláztatja az egész hóbelevancot.

Hozzávalók:

2 kis doboz tonhal konzerv, levétől alaposan lecsöpögtetve
1 szál szárzeller apróra vágva
fél fej lilahagyma apróra vágva
petrezselyem ízlés szerinti mennyiségben, apróra vágva
majonéz
1 teáskanál dijoni mustár
2 keménytojás
só, bors

Elkészítés:

A majonézbe belekeverjük a mustárt, egy kevés sót, borsot. Lehet lazítani egy kevés tejföllel, én most nem tettem. Belekeverjük a többi hozzávalót, ha van kedvünk, saláta ágyra halmozzuk a tonhalat, megdíszítjük a felnegyedelt tojással. Én most pirított pita kenyérrel ettem, de akár Korpovitot is lehet mellé enni, vagy bármilyen sós keksszel, sima pirítóssal, bagettel is szuper lesz. A maradék pedig jól összeérve holnap reggelre lesz kiváló.

A világ legegyszerűbb, legfinomabb paradicsom szósza

Nemigen bírom az ilyen nagyot ütni akaró címeket, mint amit ennek a posztnak adtam, de hát ez az igazság: ez a sugo mérhetetlenül egyszerű, viszont iszonyatosan finom, bármikor képes Olaszországba repíteni képzeletben, amikor feltálalod és eszed.

Nekem amúgy is nagyon szoros a viszonyom a paradicsom szósszal, ugyanis 25 éve főzök minden nyáron ízesített, fűszeres spagetti szószt, és talán nem vagyok szerénytelen, ha elmondom, hogy sok-sok rajongót szereztem ennek a "terméknek", hiszen nagyon jóízű, felhasználása igazán családbaráttá teszi, ráadásul egy 8 éves gyerek is simán megmelegíti, és ráönti a kifőtt tésztára, sajtot reszel rá, majd jóízűen betermeli akkor is, ha a szülei épp dolgoznak. Ezt pedig személyes tapasztalatból mondom, hiszen így kezdődött nálunk a spagetti szósz karrierje, hogy szerettem volna, ha a gyerekeim azokon a napokon is valami (majdnem) értelmeset esznek, amikor mi az apjukkal sokáig dolgozunk, vagy egyszerűen csak nem tudjuk őket hazavárni az iskolából friss, meleg étellel. Szóval a spagetti szósz ezerszer vizsgázott csodásan.

De amiről most írok, nem ez a fajta mártás, hanem egy sokkal-sokkal sűrűbb, frissen felhasználandó csoda. Nem kell hozzá más, mint egy-két zöldség, némi fűszer és 20 perc az életünkből, amit arra áldozunk, hogy egy könnyű, laktató, baromi finom ételt tegyünk a család asztalára.

Hozzávalók:

1-2 zellerszár (nekem most csak egy szép, nagy zellerem volt itthon, rajta a zöldjével, így annak vastagabb száraiból vágtam pár ágat, a zöldet pedig megmosva, leszárítva lefagyasztottam)
1 vöröshagyma
1 sárgarépa
olívaolaj
2 kg friss paradicsom
40 dkg hámozott, darabolt paradicsom konzerv
só, bors
rozmaring, oregánó, bazsalikom (jó a szárított is, de természetesen finomabb, ha friss is van, ez nyáron simán megvalósítható)

Elkészítés:

A zellerszárat, hagymát és sárgarépát késes betétű aprítóba tettem, és finomra daraboltattam a géppel. Egy ilyennel, ni:

30-40 ml olívaolajon elkezdtem a zöldségkeveréket dinsztelni, ennek kell úgy 6-8 perc, légy óvatos, nem csinálhatod nagy lángon, mert odaég, az meg nem cél, sőt. A puhulási folyamat végén megsóztam a zöldségeket. Közben összevagdostam a paradicsomot, a fűszereket, és hozzáadtam a soffrittóhoz, más néven mirepoix-hoz. Ez a zöldséges alap sok olasz étel bázisa, elkészítése pofonegyszerű, érdemes megtanulni.

Amikor a paradicsom elkezdett összeszottyadni, hozzáöntöttem a paradicsom konzervet is. Kérdezhetnéd, hogy meg vagyok-e húzatva, hogy a friss paradicsomhoz ilyesmit adok, én meg erre azt válaszolnám, hogy nem, egyáltalán nem! Azért használok hozzá konzervet is, mert 1. az olaszok valahogy nagyon tudják a tutit, milyen paradicsomot kell termeszteni, miből kell készíteni ezeket a konzerveket, tehát biztos lehetek benne, hogy tökéletesen érett, édes paradicsomok figyelnek a konzervdobozban, tehát az esetleg nem eléggé érett friss darabjaimat jelentősen fel tudom velük javítani 2. a konzervdobozban tökéletes sűrűségű a paradicsomlé is, már nem kell fölös nedvességet párologtatni róla, tehát az állagát is javítja a szószomnak.

Innentől kezdve a világon semmi dolgunk nincs, csak kavargatni a mártásunkat egészen addig, amíg el nem éri a megfelelő sűrűséget, vagyis nincs az edényben vizes, híg rész. Ez függ a paradicsom fajtájából, hogy mennyire leveses. Ha megvan a megfelelő állag, akkor utánsózzuk, borsozzuk, ha szükséges, egy csöpp cukrot is adhatunk hozzá. Végül fogtam az egész miskulanciát, és a szuper botmixeremmel leturmixoltam az egész szószt, héjastól, fűszerestül, mindenestül. Egy ilyennel, ni:

Magunk között szólva ez volt az utóbbi évtized legjobb konyhai befektetése (a családtól kaptam ajándékba mindkét gépet, csókoltatom őket érte), rengeteget használom, tényleg napi szinten veszem kézbe, ott vár a konyhapulton bevetésre készen. Legyen szó krémlevesekről, szószokról, habokról, a Bamix mindig jól teljesít. Nem, ez sajnos nem fizetett együttműködés a partnerrel...

A szósz bármilyen tésztának remek feltéte, dúsíthatod sült gombával, grillezett zöldségekkel, sonkával, bármivel. Szerintem pizzára is isteni lehet.

Úgy határoztam, hogy a nyár folyamán 2-3 kilónként fogom hazahozni a piacról az érett, édes paradicsomokat, és ezekben a viszonylag kis, kezelhető adagokban fogom megfőzni ezt a sűrű, édes szószt, kidunsztolom, és szerintem simán eltartható egész télen.

Töltött paprika hús nélkül

                                     

Most már évek óta gyakorlat, hogy nyáron súlyosan rákívánok a töltött paprikára. Nem volt ez mindig így. Ha nagyanyám főzött, ettem belőle, de nagy szerelem sosem volt köztünk a töltött paprikával. Az illatát mindig is imádtam, na de van ilyen jó illata a lecsónak is, nem igaz? Aztán vagy három éve jön ez az eszeveszett rákívánás, aminek nemigen lehet ellenállni. A legutóbbi emlékezetes paprikát Kiki barátnőm főzte, mint mondta, az volt élete első töltött paprikája, hát öregem, soha rosszabbat! Két éve nyáron pedig feltúrtam az egész Balaton-partot egy vega változatért, Csopakon a Vígmolnár étteremben ettem fenomenálisat. És most megalkottam a saját változatomat, azt, ami ízlik is. 

Hozzávalók:

6 db tölteni való paprika
2 dl köles
50 dkg csiperke gomba
1 kis fej hagyma
1 tojás
só, bors
2 liter paradicsomlé
1 szál zellerzöld
2 evőkanál olaj
1 evőkanál liszt

Elkészítés:

A kölest alaposan átmossuk, lecsepegtetjük. A gombákat felvágjuk, és egy kevés olajon 2-3 részletben megsütjük őket. Ne sózzuk, mert akkor levet ereszt és csak fő, a mi célunk pedig az, hogy a magas hőn való sütéssel előcsalogassuk a gombából az összes ízt. Egy kis serpenyőben egy kanál olajon futtassuk meg a nagyon apróra vágott vöröshagymát, hűtsük ki.

A paprikákat készítsük elő a töltésre, azaz vágjuk le a csumájuknál lévő részt, szedjük ki a magházat, és a paprika hegyén ejtsünk egy kis lyukat, hogy a levegő távozhasson belőle, és a töltelék végig el tudjon helyezkedni a paprikában.

Keverjük össze a főtt kölest, a sült gombát, a hagymát, tojást, sózzuk, borsozzuk (lehet erőteljesebben, mint gondolnánk), majd a tölteléket töltsük bele a paprikákba. Magyarul úgy járunk el, mint a húsos töltött paprikánál, csak a darált húst itt a köles és a gomba helyettesíti.

A paradicsomlevet öntsük fazékba, dobjuk bele a zellerzöldet, majd forraljuk fel, és a megtöltött paprikákat eresszük a forrásban lévő lébe. 30 percnél biztosan nem kell több idő annak, hogy megfőjön. A paradicsomlevet szükség szerint ízesítsük sóval, cukorral. Utolsó lépésként, melyet akár el is hagyhatunk, ha szeretjük a hígabb típusú szószt, szóval utolsó lépésként berántjuk a töltött paprikát. Egy kevés olajon megpirítjuk a lisztet, rászedünk egy kevés forró mártást, simára keverjük, és visszaengedjük az egészet a szószba. Felforraljuk, és készen is vagyunk.

A köles ki fog főni a mártásba is, próbáltam leszűrni, de teljesen reménytelen feladat volt, úgyhogy hagytam a csudába.

Grízes tészta

Az a helyzet, hogy annak ellenére, hogy a grízes tésztánál talán nincs is egyszerűbb étele a magyar konyhának, jól elkészíteni mégsem annyira könnyű, mint azt bárki gondolná. Két dolgon áll vagy bukik az ügy. Az egyik a tészta minősége, ez persze mindegyik tésztaételre vonatkozik. A másik pedig a gríz pirítása és puhítása. Hosszú konyhai pályafutásomból nemigen emlékszem vissza emlékezetes és csúfos kudarcokra a grízes tésztával kapcsolatban, de biztosan voltak eleinte kevésbé élvezetes próbálkozásaim. Jó ideje már - hagyjuk az unalmas számokat, kérem! - csukott szemmel és fél kézzel is megcsinálom kifogástalanra.

Hozzávalók 4 személyre:

40 dkg szélesmetélt
2,5 dl gríz
forrásban lévő víz
egy nagy csipet só
4 evőkanál olaj

a tálaláshoz lekvár és porcukor

Elkészítés:

Az olajat egy nagy serpenyőben elkezdjük melegíteni. Fontos, hogy legyen a serpenyőre/lábasra jól illeszkedő tetőnk, kelleni fog.

Amikor az olaj meleg, kezdjük el pirítani rajta a grízt. Legyen szép aranybarna, nem kell túl sötétre pirítani, megégetni pláne nem. Folyamatos kevergetést és jelenlétet igényel a művelet. Legyen a kezünk ügyében a forró víz, valamint a fedő. Az se gond, ha fogókesztyű van rajtunk, így nagy eséllyel elkerülhetjük, hogy a felcsapó gőz a kezünket megégesse. Ugyanis amikor elégedettek vagyunk a gríz színével, fogjuk a vizet, és azon forrón elkezdjük ráönteni a grízre, ami azonnal heves gőzfejlesztéssel fog reagálni. Úgy bánjunk a vízzel, hogy mindenhol érje a grízt, de sehol ne tocsogjon tőle. Nem kell kevergetni, csak rögvest rátenni a fedőt, és békén hagyni. A fejlődött gőzben fog a megpirított grízünk megpuhulni. Egyszer érdemes ránézni, és ha úgy érezzük, még egy pici vizet önteni rá, ezt próbáljuk minél gyorsabban megejteni, hogy a fedő alatt tanyázó gőz ne szökjön mind el.

Főzzük ki a tésztát, szűrjük le, majd szedjük a megpuhult grízre. Kaphat egy csipet sót, átforgatjuk, picit talán le is piríthatjuk, ha szeretjük, és máris készen áll a tálalásra.

Én a magam részéről semmilyen más lekvárral nem eszem meg, csakis barackkal, de ezt mindenki maga dönti el. Sőt, én szeretem sósan is.

Mióta viszonylag gyakran gyúrok itthon tésztát, nagyon jó dolgunk van, most is friss házi tésztából készült a grízes tészta, ahogy felvagdostattam a géppel, már ment is a főzővízbe 3, azaz 3 percre. Mondtam már, hogy nincs csodásabb a friss házi tésztánál?

Kínai szezámmagos csirke

Nem vagyok nagy barátja a kínai gyorsétkezdéknek. Nem tudom, milyen húsból főznek, nem tudom, milyen ízfokozót használnak, ráadásul mindent bevonnak azzal az agaragaros, ragacsos szuttyal, az különösképpen nem vonz. De azért volt szerencsém normális kínai éttermekben is enni, így aztán tudom, hogy vannak jó ételeik, csak azokat otthon kell elkészíteni. Az első kínai szakácskönyvem igazi kuriózum volt Magyarországon, legalább 30 éves, egy-két évente előveszem, átlapozom, és gung bao csirkét csak abból főzök. Bár nem ebben a könyvben, de ma ráleltem egy rémesen egyszerű szezámos csirkemellre, amit el is készítettem rögtön, mutatom, hogyan kell.

Hozzávalók 3 főre:

40 dkg csirkemell filé nem túl nagy kockákra vágva

2 gerezd zúzott fokhagyma

2 evőkanál olaj

4 dl olaj a sütéshez

2-3 evőkanál szezámmag száraz serpenyőben világos barnára pirítva

A bundához:

1 tojásfehérje

fél csésze liszt átszitálva

negyed csésze keményítő

fél teáskanál sütőpor

1 evőkanál olaj

fél teáskanál só

fél csésze jéghideg víz

mártás:

1/3 csésze méz

1 teáskanál almaecet

fél teáskanál ketchup

1 teáskanál szezámolaj

1 evőkanál keményítő

fél csésze víz

1 teáskanál só

A mártás hozzávalóit összekeverjük, félretesszük.

A tészta hozzávalóit összekeverjük, és a csirkemell kockákat beletesszük a tésztába.

Egy serpenyőben felmelegítjük a 4 dl olajat, legyen jó meleg, de ne tűzforró. A tésztába forgatott húsdarabokat egy ételcsipesz vagy villa segítségével egyesével belerakosgatjuk az olajba (ez akkor már gyöngyözzön, amikor beleérnek a húsdarabok), lehetőség szerint úgy, hogy a húsok ne süljenek össze bundájuknál fogva. Lehet, hogy akár a két részletben való sütés is célszerű ilyenkor.

A húst süssük készre, ez olyan 6-7 percet igényel. Mindenképpen érdemes egy darabot kettévágni és lecsekkolni, átsült-e.

Közben egy másik serpenyőben melegítsük meg a két evőkanál olajat, reszeljük bele a fokhagymát, egy percig kevergessük, majd öntsük hozzá az összekevert mártást, és főzzük 2-3 percig, amíg besűrűsödik. Én tettem a mártásba chilipelyhet is, mert szeretem, ha kicsit csípős ez az étel, de természetesen ez elhagyható.

Ebbe a mártásba szedjük bele a megsült, lecsöpögtetett, konyhai törlőn leitatott  húsdarabokat. Átkevertem, hogy mindenhol bevonja a húsokat a szósz, megszórtam az előzőleg megpirított szezámmaggal, rizzsel tálaltam.

Almás pite - a blog első bejegyzése 2006-ból

Álljon most itt az a süteményrecept, amivel 2006 szeptemberében a blogot indítottam. A fotó friss, az a ma készült pitéről készült. Csak úgy csendben jegyzem meg: rohan az idő...

A tölteléket, jelen esetben az almát nem érdemes kispórolni belőle, mert akkor csak száraz tésztán nyammoghatunk, ahelyett, hogy ízes-leves-fahéjas csodát kóstolnánk. Saját recept, úgy értem, százszorosan kipróbált.

Hozzávalók:

40 dkg liszt

20 dkg margarin

10 dkg kristálycukor

(nagyanyám azt mondta, almáspitébe felesleges a porcukrot "pazallni", jó abba a kristály is, én pedig világéletemben hittem nagyanyámnak)

1 egész tojás és 1 tojás sárgája

(a második tojás fehérje éppen jól jön majd a pite tetejének lekenéséhez)

1 csomag sütőpor

reszelt citromhéj*

Töltelék:

1,5-2 kg alma, legjobb, ha savanykás

cukor ízlés - és alma típus - szerint

őrölt fahéj, őrölt szegfűszeg, reszelt citromhéj

opcionálisan dió, mazsola

Hogyan készül?

A lisztbe belevegyítjük a sütőport, elmorzsoljuk a margarinnal, a tojással, cukorral, citromhéjjal, ha eszünkbe jut, egy csipet sót is beledobhatunk, nem fog ártani neki. Ha ellenáll a tészta, akarom mondani, nem áll össze könnyedén, adjunk hozzá egy kis tejfölt, de óvatosan, mert a tejföltől kissé törékenyebb-morzsásabb lesz majd a tészta, azt pedig nem nagyon akarjuk. Nagy melegben jót tesz a tésztának, ha fél órára betesszük a hűtőbe, hogy a zsiradék visszahűljön kissé, így könnyebben dolgozhatunk majd vele.

Két részre osztjuk a tésztát, egy közepes tepsit (az enyém 23x38 cm-es) kibélelünk az egyik felével. Érdemes kinyújtani, úgy beletenni a tepsibe ahelyett, hogy kézzel csak belenyomkodnánk, esztétikusabb lesz a végeredmény. Erre kerül az almatöltelék. Én nem szoktam előre megpárolni az almát, de ez - mint oly sok minden - ízlés kérdése. Meghámozom, lereszelem, ízesítem (fahéj, szegfűszeg, mazsola, és innen sem sajnálom a citromhéjat). Darált dióval (córesz fennforgásakor zsemlemorzsával, ó borzalom!) meghintem a tésztát, ráterítem az almát (ha kell, kicsit kicsavarom és szétválasztom a két kölköt, akik összeverekszenek a fennmaradó lén - 2006-ot írunk, akkor ez még így volt), kis dió a tetejére sem árt, majd jöhet a második lap.

Lekenem tojásfehérjével, megszurkálom sűrűn villával, és 180 fokos sütőben legalább 30 percig sütöm.

Ennél a süteménynél ugyebár nem működik a tűpróba, úgyhogy kénytelenek vagyunk a jószerencsénkre és/vagy tapasztalatunkra hagyatkozni annak eldöntésére, hogy jó-e már a pite. Azért a széle szokott segíteni a dilemma eldöntésében: ha barnább, mint a többi tészta, nagy valószínűséggel kivehetjük a sütőből a tepsit.

Én szeretem négyzetekre vágni, talán azért, mert anyósom konzekvensen rombuszokra vágja az övét 😀

 

*nyáron, amikor sok citrom fogy, mielőtt kicsavarnám, a jól megmosott citrom héját lereszelem, gyorsan beteszem a mélyhűtőbe, vagy ha olyanom van, akkor cukorral rétegezve egy befőttesüvegbe, aztán a hűtőbe)

A legfinomabb palacsinta

Nagyjából öt éve tervezem, hogy elkészítem a bécsi túrós palacsintát, de amikor ránk tört a palacsintaehetnék, sosincs idő ilyen plusz prémium flick-flackokhoz, mint pudingkészítés, sütőben sütés, így rendre elmaradt. Viszont ma a Bosnyákon egy új sajtárustól isteni vaníliás krémtúrót vettem, mikor megkóstoltam, azonnal tudtam, hogy ez palacsintában fogja végezni. Aztán mikor kinéztem délután az ablakon, a kinti látvány okán eldöntöttem, hogy ez bizony bécsi lesz, meg túrós. És amíg kevertem, drága barátnőm férjére gondoltam, aki nagyon szerette ezt az ételt, nagyon gusztusosat is csináltak anno, és hogy mennyire fájdalmas, hogy már nincs velünk. Úgyhogy Horváth Ati, ez a recept érted "szól".

Hozzávalók:

15 db palacsinta
40-50 dkg túró
2 tojássárgája
citromhéj
porcukor ízlés szerint

1 teáskanál vanília kivonat, vagy vanília őrlemény

Öntet:
3 dl tej
3 egész tojás
porcukor ízlés szerint
vaníliás cukor, az ízhatás elősegítésére

sütéshez 2-3 dekányi vaj, kis darabokban a palacsinta tetejére dobálva

Elkészítés:

Az ügymenet a következő. Megsütjük a palacsintákat. Ez eddig nem egy agyműtét. Amíg a palacsinták sülnek, keverjük ki a túrót. Adjuk hozzá a tojások sárgáját, ízesítsük porcukorral, citromhéjjal ízlésünk szerint, végül keverjük a túróhoz a kemény habbá vert fehérjét. Kenjük meg a palacsintákat a túrókrémmel, tekerjük fel, vágjuk félbe, és tetőcserépszerűen tegyük egy kivajazott tálba úgy, hogy pici fedésben legyenek egymással a "cserepek".

A tejbe keverjük bele a tojásokat, cukrot - ezt is érdemes megkóstolni, fontos, hogy azért édes legyen a folyadék, ugyanis ez pudinggá fog sülni a palacsintán, legyen jóízű. Én ennek érdekében bourbon vaníliás cukrot használtam. Amikor összekevertem, szépen egyenletesen ráöntöttem a palacsintára, a cucc tetejére még dobtam 4-5 pici vajdarabkát, és betoltam a 200 fokos sütőbe 25 percre.

Kevertem a túrókrémbe aszalt vörös áfonyát - mert a mazsola annyi idő alatt nem puhult volna át, amennyi ideje lett volna erre -, nagyon jót tett az a pici fanyarság a nagy édesség közepében.

A bakonyi, ami nem borda

Gyerekkoromban hús gyanánt csak a karajt ettem meg, azt is csak akkor, ha a széléről le volt vágva még az a fél milliméteres zsírréteg is. Szegény anyám két tűz közé szorult vasárnaponként, mert míg én lehántottam a panírt a rántott karajról, és undorodva levágtam a hússzéli zsírt, addig apám azon dohogott, hogy ebbe a karajba bele kell fulladni, olyan száraz. Ma sem szeretem a zsíros húsokat, engem egy csülökkel, körömpörkölttel a világból tudnál kikergetni. Ha megmutatnám azt a tarját, amit a holnapi ebédhez vettem, sírva fakadnál, mert egy gramm zsír nincs benne/rajta, hát milyen tarja az ilyen? Kiváló! Pont az a fajta, amire én párás szemmel csapok le öt évente egyszer a hentesnél, ha ilyennel találkozom. A bakonyi sertésszelet valamiért mégse megy nekem karajból. Valahogy sose lesz olyan omlósan puha, amilyennek én szeretném. Így aztán - vessetek meg érte, bánom is én - csirkemellből csinálom. Emígy.

Hozzávalók:

1-1,5 csirkemell filé, attól függően, mekkora a család kapacitása
1 fej vöröshagyma nagyon apróra vágva
2 db paradicsom apróra vágva
fél tv paprika, felcsíkozva, apróra kockázva
kb. 3 evőkanál olaj
pirospaprika
só
bors
25-30 dkg gomba megtisztítva, vastag szeletekre vágva
2 dl tejföl
1 evőkanál liszt

Elkészítés:

Egy serpenyőben egy teáskanál olajon a felaprított gombát nagy lángon, mindenféle sózás és fűszerezés nélkül megsütjük. Az a lényege az eljárásnak, hogy a gomba ne engedjen levet, hanem mély barnára süljön, így adja ki legjobban az ízét. Ha kész, félretesszük.

A csirkemelleket tetszés szerinti nagyságú, formájú darabokra vágjuk. Én nem szeretem, ha túl nagyok a darabok, ezért maximum női tenyérnyiekre vágom a húst. Ha szükséges, kicsit megklopfolom, majd sózom, borsozom mindegyiket. Egy kevés olajon átsütöm mindegyiket, legyenek gusztusosan barnák, de nem az a cél, hogy teljesen át is süljenek. Kiszedjük őket egy tányérra. Ugyanabban a serpenyőben egy kevés olaj hozzáadása után az apróra vágott vöröshagymát dinszteljük, amikor elkezd puhulni, jöhet mellé a paradicsom és a paprika. Megszórjuk pirospaprikával. Vagyis készítettünk egy jól ízesített pörkölt alapot. Ha ezek mind puhák, visszatesszük a serpenyőbe a hússzeleteket, felöntjük annyi vízzel, hogy éppencsak ellepje a húsokat. Jöhet rá egy kevés só. Én dobtam a lébe egy fél tyúkhúsleves kockát, tutira nem ártott neki, de ez el is hagyható. Néhányszor párolás közben megfordítjuk a húsokat, hogy mindkét felük megpuhuljon, ha szükséges, pótoljuk a vizet. Ahogy a pörköltnél szokás, elfőzzük a serpenyőből a párolólét, majd egy kevéssel pótoljuk, megint elfőzzük, megint pótoljuk. Ha a szeletek puhák, ismét kivesszük a serpenyőből őket, én a szaftot beleöntöttem egy magas falú műanyag edénybe, és merülő mixerrel simára turmixoltam. Nem szeretem, ha a hagyma- és paprika darabok önálló életre kelnek a tányérban, legyen csak szép krémes a mártás. Közben a tejfölbe belekevertem a lisztet, kanalanként a szafthoz adtam, azzal is simára turmixoltam, majd az egészet visszaöntöttem a serpenyőbe, visszaköltöztettem a húsokat is, végül a gombát is elvegyítettem a mártásban. Egyet forraltam az egészen, hogy a habarásból a liszt nyers ízét eltüntessem, és készen voltam. Egy kevés só, pici bors még kellett bele.