Flódni

Ha mélyen magamba nézek, sose gondoltam volna, hogy egyszer flódnit fogok sütni. Élt bennem egy kép egy rémesen macerás munkafolyamatról, aminek a végeredménye legalábbis véleményes (ettem én már olyan száraz flódnit, hogy a nagykés alig vitte...), a bejgli meg már amúgy is megy évek óta emlékezetből is, akkor meg minek álljak neki ennek a heroikus küzdelemnek, nem igaz? Ja, hogy a flódni nem hasonlítható össze a bejglivel? Ja, hogy imádom a jó flódnit? Ja, hogy szeretem a kihívásokat? Akkor hajrá, legyen flódni! Szeretném az elején leszögezni, ha netán a bejegyzésből másként nem derülne ki, hogy flódnit sütni nem egy agyműtét. Kicsit pepecselős, de milliószorosan megéri a ráfordított időt!

A recept természetesen Esztertől származik.

Először is elkészítettem a töltelékeket, és amint kihűltek, légmentesen záródó dobozban eltettem őket a hűtőbe, egészen másnapig. A diós és mákos töltelék úgy készül, hogy a hozzávalókat felfőzöm néhány perc alatt, az almásat pedig addig párolom, amíg már éppen puha nem lesz az alma, de szétfőzésről, pépesítésről szó se lehet!

Hozzávalók:

Diós:
25 dkg darált dió
5 dkg mazsola
18 dkg cukor
1 dl víz 

Mákos:
18 dkg darált mák
7 dkg cukor
1 dl víz
fél narancs reszelt héja

Almás:
1 kg alma meghámozva, durva reszelőn reszelve
1 ek. méz
1 ek. cukor
1 púpos teáskanál fahéj
fél mokkáskanál őrölt szegfűszeg
1,5 dl fehérbor
zsemlemorzsa vagy piskótamorzsa szükség szerint

Valamint sűrű szilvalekvár, az a legjobb, ha olyat kapunk, amit cukor hozzáadása nélkül főztek. Mennyiséget nem tudok mondani, nekem 7 dl-es üvegben van, úgy a harmadát használtam el.

Tészta:

60 dkg liszt
25 dkg vaj
85 g porcukor
2 tojássárgája
egy csipet só
1,5 dl fehérbor

1 tojássárgája a teteje megkenéséhez

Elkészítés:

A tészta hozzávalóit ugyanazzal az eljárással, ahogy az összes ilyen jellegű tésztát szoktam, a bor kivételével beleraktam a robotgépbe, amibe a kaszaboló késes betétet tettem, és elkezdtem az anyagot összedolgoztatni a géppel oly módon, hogy a bort elkezdtem hozzáadagolni, amikor a tészta már morzsás volt. Meglepően gyorsan összeáll a matéria, lehet is kiönteni a gépből a deszkára, ahol még kaphat egy-két szerető paskolgatást, de gyúrásra nincs szükség, és egyébként is, a vaj nem szereti, ha a kezünk hőjétől felmelegszik. 

A mérleg segítségével öt egyenlő súlyú adagra vágtam a tésztát, kigömbölygettem kissé, majd a tepsimnek megfelelő méretű (20x30 cm) vékony téglalapokká nyújtottam. A széleket egyenesre vágtam úgy, hogy a tésztára helyeztem a tepsit, és egyszerűen körbevágtam. Abból még egy-két millimétert le lehet csapni, hogy kényelmesen tudjuk a tésztát a tepsibe tenni a későbbiekben. Minden téglalapot sütőpapírra tettem, aztán egymásra raktam, természetesen a legfelső tésztát is befedtem papírral, alácsúsztattam egy vágódeszkát, és mehetett is a hűtőbe másnapig. Itt már barátságosan üdvözölték a hideg töltelékeket, és arról ábrándoztak, micsoda fantasztikus egyesülésben lesz részük másnap.

A sütés napján a tepsit kibéleljük sütőpapírral. Ezt lehetőleg ne felejtsétek el, nem úgy, mint én... Szóval sütőpapír, két oldalt jócskán lógjon túl a tepsin, hogy a kilógó darabokat megfogva egy mozdulattal deszkára emelhessétek majd a flódnit. Ennek hiányában marad a tepsiben szeletelés, és azt nem minden tepsi szereti.

Jöhet az első tésztalap a tepsibe, kenjük rá a diós tölteléket, rakjuk rá a második tésztalapot, és alaposan nyomkodjuk le. Nekem van ilyen tésztarollerem, vagy hogy hívják, azzal remekül át lehet rajta menni, az eredmény, mint a fotón látható, szuper. 

A diós töltelék után folytassuk a töltést a mákkal, az almával, végül utolsó rétegként jöhet a szilvalekvár. Minden réteget alaposan nyomjunk le, ne maradjon a töltelék és a tészta között levegő.

Végül kenjük le a tetejét egy kis tejjel higított tojássárgájával. A kenőtollal kenjük úgy a tojást, hogy függőlegesen is kenünk rajta, vízszintesen is, így kialakul egy csinos minta a flódni tetején. Mondhatjuk azt is, hogy tök mindegy, de hát miért ne legyen szép a süti, ha lehet, nem?

A sütést 200 fokra előmelegített sütőben kezdjük, adjunk a sütinek ezen a hőmérsékleten negyed órát, majd vegyük vissza a sütőt 175 fokra, és 50 percig süssük még.

A flódnit érdemes hűvös helyen pihentetni legalább egy napon át. Nekem szerencsére a spájzom pont jó erre a feladatra, itt hűsölt a kicsike a megvágásig. Természetesen kiveheted a tepsiből, ha több eszed volt, mint nekem, és nem felejtetted el a sütőpapírt, de csakis akkor próbálkozz ezzel, ha a flódni már kihűlt.

Fontosnak tartom elmondani, hogy a flódnit legalább 3 nappal az ünnep, vagy a tálalás időpontja előtt érdemes megsütni, mert a flódninak bizony szüksége van puhulási, érési időre. Én mikor az enyémet megkóstoltam a sütés másnapján, egy éjszakai pihentetés után, azt hittem, sírva fakadok, olyan kemény volt a cucc, bár száraznak nem volt száraz, de élvezetesnek se mondanám. Aztán az idő múlásával lett egyre-egyre csodásabb és ellenállhatatlanabb. Fentebb írtam, hogy a tepsi, amiben sült a flódni, 20x30 cm-es, ezt talán kicsinek találjátok, de megmértem a kész cuccot, 3,5 kg volt...

Házi pizza

Tegnap meséltem, hogy pizzakövet kaptam karácsonyra, amit fel is avattunk este. Minden várakozásomat felülmúlta a kísérlet. Úgyhogy nincs más hátra, mint szorgosan gyakorolni a különböző feltéteket, akár különböző típusú liszteket is. Mindennel együtt 6 perc alatt elkészül egy 30 cm átmérőjű, vékony tésztás pizza. Igaz, a követ előtte 50 percig kell melegíteni, de hát ez már csak ilyen játék.

Jamie Oliver pizzatészta receptjét használom időtlen idők óta, bár vannak kétségeim, mennyiben mondható ez a recept Jamie-ének egyáltalán, de most ne hasogassuk a szőrszálakat.

Hozzávalók: 

50 dkg liszt
fél teáskanál só
7 gr szárított élesztő
fél evőkanál cukor
2 evőkanál olívaolaj
325 ml langyos víz

Elkészítés:

A langyos vízben elkevertem a cukrot és az élesztőt, valamint az olajat, elkevertem, hagytam állni

Közben átszitáltam a lisztet a sóval, majd fokozatosan hozzáadtam a vizet. Előfordulhat, hogy nincs szükség az összes vízre, ezért én azt javaslom, hogy ne mind a 325 ml vízbe keverjük az élesztőt és az olajat, hanem csak mondjuk 100 ml-be, azt egészen biztosan felszívja a liszt, a többit meg addig adjuk hozzá, amíg szükséges. Én tegnap csodás olasz pizza lisztet használtam, amit a Buono Olívaolaj és Tésztaszaküzletben szereztem be. Nem volt olcsó, de azt számoltam, hogy kettőnknek a férjemmel egy kiló lisztből simán sütök háromszor pizzát, úgy meg bőven belefér a költségvetésbe a liszt ára.

Szóval szépen elkezdjük összeállítani a tésztát. Ezt csinálhatjuk deszkán kézzel is, én lelkes híve vagyok a konyhagépeknek, ezért robotgéppel végeztettem el a feladatot. Persze amikor már szép sima volt a tészta, kiszedtem a deszkára, és adtam neki kézzel is pár fordulót, az sosem árt, már csak a törődés miatt se. Majd visszaköltöztettem a tésztát a kiolajozott tálba, amiben dagasztódott a tészta, és ott hagytam letakarva a konyhapulton, hadd keljen. Nem tudom pontosan, mennyi ideig kelt, de egy óránál biztosan többet.

A pizzakövet betettem a sütőbe, és elkezdtem maximális hőfokon melegíteni grill fokozaton. A továbbiakban legyünk nagyon óvatosak, mindig legyen kéznél konyha kesztyű, nehogy súlyos égési sérüléseket szerezzünk magunknak, annyit egy pizza sem ér.

Amikor a tészta megkelt, kettéosztottam, kinyújtottam, majd átemeltem a kukoricadarával megszórt péklapátra, amit a kőhöz kaptam. Itt kellett volna még hagyni 10-15 percet kelni, de ez most elmaradt, egyszerűen elfelejtettem. 

A lapáton raktam meg a pizzát, megkentem egy kevés saját készítésű pizzaszósszal, prosciutto cottót daraboltam a tetejére (legjobban szeretem vékony csíkokra vágva), kapott egy kevés oregánót, valamint mozzarella szeleteket. A másik felére jó minőségű paprikás szalámi és sajt került.

6 perc alatt sült meg a pizza, csodás vékony, ropogós lett, pont olyan, amilyennek szeretjük.

Házi pizzaszósz

Úgy áll a helyzet, hogy kaptam karácsonyra egy pizzakövet. Azóta vágytam rá, hogy Limara első könyve 2014-ben megjelent, és a könyvbemutatón a résztvevők nyerhettek egyet. Mármint nem könyvet, hanem követ :D De hát lássuk be, pizzakő nélkül azért elég teljes életet lehet élni, és amint látjuk, hét teljes évig ellen is álltam a kísértésnek, aztán mikor levelet írtam tavaly a Jézuskának, hirtelen beugrott, hogy hú, milyen jó is lenne már egy ilyen kő, hiszen az egyszerű sütőben még a legmagasabb hőfokon sem lehet igazán jó pizzát sütni, ez az igazság, na, hát valljuk be. Úgyhogy a pizzakő ott figyelt a fa alatt, van hozzá klafa pizzalapát is, és ma este éles bevetésen fog részt venni mindkettő. Nagyon várom a végeredményt.

De hogy teljes legyen az élmény, összepattintottam a pizzára egy home made szószt is, ami annál is könnyebb volt, mert volt itthon pont annyi szottyadásnak indult paradicsom, amire szükségem volt.

Hozzávalók:

40-50 dkg paradicsom (vagy egy darabolt konzerv)

1-2 szál szárzeller

1 kis vöröshagyma, vagy 2 szál újhagyma, zöldjével együtt

3 evőkanál olívaolaj

2 gerezd fokhagyma összezúzva

só, bors

őrölt rozmaring, bár nekem most volt friss, abból két ágacskát használtam

egy kevés szárított oregánó

Elkészítés:

A hagymát megtisztítottam, apróra vágtam, a zellerszárat, fokhagymát is, és az olívaolajon kis/közepes lángon elkezdtem párolni. Hozzáadtam a friss rozmaring ágat is. Kicsit megsóztam, hogy a hagyma hamarabb puhuljon.

Közben megmostam, összevágtam a paradicsomokat. Volt most itthon három termetesebb málnaparadicsom (isteni, ha látjátok a Lidlben, kóstoljátok meg! Vagyis előbb azért fizessétek ki, az a tuti...), és egy bő marék ráncosodásnak indult koktélparadicsom, ezeket abriktoltam fel. Zutty, ment a zöldségekre, sóztam, borsoztam, megszórtam az oregánóval, és fedő alatt kis lángon elkezdtem párolni. 20 perc elteltével fogtam egy sűrű szűrőt, és azon egy bögre talpával szépen átpasszíroztam a zöldségeket, vissza a serpenyőbe. Még egyet rottyintottam rajta, de nem volt szükség hosszasabb eljárásra, pont megfelelő állagú lett a mártás. Kapott egy pici cukrot, és készen is voltunk.

A pizza hadműveletről holnap számolok be.

Téli saláta

Igyekszem, rendületlenül igyekszem megszeretni a céklát. Pillanatnyilag két évtized próbálkozása után úgy látom, el kell könyvelni, hogy súlyosan vesztésre állok a kapcsolatunkat tekintve. 

Nagyon-nagyon ritkán megkívánom a céklát savanyúságként, akkor eszem belőle egy keveset, de sem levesnek, sem salátának, sem köretnek, sütve, párolva, reszelve egyszerűen nem állhatom. Ez a mostani saláta is ennek a próbálkozásnak az eredménye, történt ugyanis, hogy a Pinteresten szembe jött egy nagyon csábítóan étvágygerjesztő saláta. Céklával. Hát jól van, körbefutottam a Bosnyákot kétszer, mire olyan minőségűt találtam, amiért pénzt is voltam hajlandó kiadni, de szigorú határt szabtam a költekezésnek: 150 forintot adtam a két fej cékláért, csak semmi pazarlás, csak semmi herdálás!

Na, megsütöttem a két céklát fóliában, sütőben, majd két napig tartott, míg rászántam magam a saláta összeállítására. Hát kár volt vesződnöm a céklával, be kell látni, hogy ami nem megy, azt nem kell erőltetni. Ja, és egy üveg bio céklalé is figyel a hűtőben, hátha úgy jobban megy a dolog. Botorság. Nem megy jobban. Meg sehogy se megy.

Mindazonáltal a saláta zseniális lett, köszönhetően az összes többi hozzávalónak.

Az benne a legjobb, hogy tulajdonképpen bármit beletehetsz, ami van otthon. Én most kizárólag fetát vettem pluszban hozzá, bár azt mindenképpen vettem volna, mert a karácsonyi ajándékként készült pácolt fetám nagy sikert aratott, ismételni akartam. Persze abból nem lesz most semmi, mert az Alpetina márkájú feta erre alkalmatlan, nagyon morzsálódik. Sebaj, elfogy más formában. Én nagyon szeretem például tejfölbe keverni, akár sült krumplihoz, sült zöldséghez kiváló, de rántott gombához, karfiolhoz is király.

Hozzávalók itt és most:

sült cékla (mégiscsak elképzelhető, hogy van, akinek bejön)
1 sárgarépa vastag karikákra vágva, öt percig blansírozva, majd egy icipici vajban átfényezve
1 narancs
1 körte (jaj, az nagyon jó bele!)
salátakeverék
néhány szál petrezselyem
feta
pirított mandula, ezt ugyan ideírom, de mégsem ajánlom a salátába, vagy ha igen, akkor apróra vágva, ugyanis túl nagy kontrasztot ad a mandula a zöldségekhez, gyümölcsökhöz képest, nem kellemes így ráharapni

egy gondolatnyi vaj

Elkészítés:

A körtét meghámozzuk, felkockázzuk, a narancsot kifilézzük (vagy nem, egyéni ízlés kérdése), a céklát szintén felkockázzuk, a répát már írtam, hogy blansírozzuk, a petrezselyemről leszedjük a levélkéket, majd megágyzunk a tálban a salátával, csinosan rárakosgatjuk a zöldségeket, gyümölcsöket, egy pici olajjal és a felfogott narancslével megöntözhetjük, tekerhetünk rá egy gondolatnyi borsot, majd mehet rá a feta, amennyit csak nem szégyellünk. A visszamaradt mákszemnyi vajban pirítottam mellé két szeletke bagettet, és cuppogtam.

El tudom képzelni répa helyett, vagy mellett sült édesburgonya kockákkal, sült zellerkockával, de egész nyugodtan sütőtökkel is, ugyanis a sós fetával minden isteni kombinációt fog alkotni. A céklát meg hagyjuk a piacon! :)

Migliaccio napoletano, vagyis tejbegríz torta

Receptet kerestem a Pinteresten a még meglévő néhány kezeletlen héjú narancsomnak és citromomnak. Ez a migliaccio recept ugyan nem kínált erre megoldást (bár a héjukat használtam), de csodás süteményre bukkantam, és végül is ez a fontos. Isteni citrusos, üde íze van, és amikor megkóstoltuk, a bosszúság is tovatűnt, amiért négy boltba elzarándokolva sem kaptunk első nekifutásra ricottát. (Aldiban SEM!) Tutira bevonul az alap repertoárba, mert csodás egy darab, és nagyjából semennyire sem macerás. A recept forrása: https://www.tavolartegusto.it/

Hozzávalók egy 22 centis tortaformához:

18 dkg búzadara
50 DKG tej
30 DKG víz
20 dkg cukor (eredetileg 25 dekát ír a recept, szerintem az túl sok)
25 dkg ricotta
3 db egész tojás
5 dkg vaj
2 narancs és 2 citrom héja
vanília (kivonat, mag, őrlemény, ami van)

opcionálisan kandírozott narancs darabok. Nekem volt itthon egy 10 dekás citromhéjam, azt meglocsoltam egy picike rummal, és az összes ment bele a tortába. Igen jó döntés volt.

Elkészítés:

A lényeg: főzöl egy aromatizált tejbegrízt, keversz egy tojásos-cukros masszát, majd a kettőt összeöntöd, megsütöd, ennyi az egész. Bővebben:

A tejet, vizet, 5 dkg cukrot és a vajat, meg egy csipet sót egy nagyobb, vastag aljú lábasba öntjük, beletesszük egy citrom, egy narancs vékonyan lehámozott héját. A folyadékot felmelegítjük, majd a darát belekeverve néhány perc alatt megfőzzük. Mivel nekem nem sikerült egy szép, hosszú csíkban lehámoznom a héjakat, sok apró darab ízesítette a tejet, én még a dara előtt kihalásztam a héjakat, de amikor elkészült, a hűtés teljes tartamára még visszapakoltam őket a grízre, hadd adják csak le bátran az ízüket. A megfőtt búzadarát átöntöttem egy széles tálba, kihűtöttem.

A tojásokat a maradék cukorral, vaníliával, a második citrom-narancs duó lereszelt héjával habosra, fehérre kevertem, majd a ricottát is belekanalaztam. Végül kanalanként hozzáadtam a kihűlt darát. Én végül belekevertem a kandírozott citromhéjat is.

Sütőpapírral bélelt tortaformába öntjük a masszát, és a 180 fokra előmelegített sütőben 50-60 percig sütjük a tortát.

Legalább egy órát hűtsük a tortát a formában, mielőtt kiemeljük belőle.

Én ugyan azt gondoltam, mivel este lettem vele kész, hogy megvárom a felvágással a másnapot, amikor vélhetően napsütésben lefotózhatom, ebbéli törekvésem nem járt sikerrel, én magam voltam, aki sutba vágtam saját elképzelésemet, és rávetettem magam a tortára. Ami persze tök jó, hiszen így bátran, és őszinte szívvel ajánlhatom nektek elkészítésre ezt a csodásan egyszerű olasz finomságot.

2021

Csak egy képes visszatekintés az elmúlt évre. Remélem, 2022-ben is lesz legalább ennyi szépen sikerült kép, jól sikerült étel.

Sajtos roló, a retrók retrója

Legyen nagyon boldog új évetek, járjatok gyakran erre, továbbra is szeretettel - és reményeim szerint - jó receptekkel várok mindenkit!

Mióta két lábon járok, imádom a sajtos rolót! Ha most annyi ötezresem lenne, amennyit én már megettem életemben, nyugodtan befizethetnék egy csinos kis társasútra, gond nélkül. Ettem nagyon rosszakat is persze, volt néhány, ami az első harapás után a kukában landolt. Sajnos emlékezetesen jóval ritkán találkoztam, de tavaly nyáron utamba került a pomázi Maroni cukrászda rolója, ami egyszerűen zseniális! Arra is volt példa, hogy előre megrendeltem a hétvégi adagot, és ha nem is direkt ezért autóztunk Pomázra, mindenesetre fontos részét képezte ottani látogatásunknak. 

Tudom, hogy sajtos rolót készíteni nem a világ legbonyolultabb dolga, de eddig még nem vitt rá a lélek. Egészen mostanáig.

Nos, ez a roló nagyon finom, de azt el kell mondjam, hogy a cukrászdai leveles tésztát és sajtos vajkrémet nem lehet otthon reprodukálni, vagy talán mondjuk úgy, nekem nem sikerült. A végereménnyel teljesen elégedett vagyok, de ha Pomáz felé járok, a Maroniba mindenképp betérek...

Hozzávalók:

1 csomag Tante Fanny friss leveles tészta (lehet más fajtából, akár fagyasztottból is készíteni)

A krémhez:

3 dl habtejszín
3 tojássárgája
őrölt fehér bors, szerecsendió
20 dkg reszelt sajt (goudát és egy kevés parmezánt használtam)
2 evőkanál liszt
15 dkg puha vaj

eszköz igény: habroló sütő fém forma

Mondjuk ilyen.

Elkészítés:

A leveles tésztát kicsomagoljuk, kb. 2 cm-es csíkokra vágjuk.

A sütőformákat puha vajjal bekenjük, így majd könnyedén lecsúszhat róluk az elkészült roló

A sütőt 190 fokra előmelegítjük.

A tésztacsíkokat feltekerjük úgy a fém csövekre, hogy a csík szélei fedjék egymást. Lekenjük egy kis tejjel higított tojássárgájával, sütőpapírral bélelt tepsibe fektetjük, és néhány perc alatt a forró sütőben megsütjük őket. Amikor szép arany sárgák, készen is vannak. Lecsúsztatjuk őket a sütőpapírról, várunk néhány percet, hogy kissé hűljön a fém forma, és egy tányérra csúsztatjuk az elkészült rolókat.

Krém: 

A tejszínt és a tojássárgájákat elkeverjük egy (teflonos) lábasban, elkezdjük melegíteni. Óvatosan, a tejszínes rántotta - azt mondják - nem finom. Amikor már elég meleg, hozzáadjuk a lereszelt, és a liszttel elkevert sajtokat. Fűszerezzük ízlés szerint. Addig kevergetjük, míg homogén masszát nem kapunk.

Lefedjük a sajtkrémet egy folpackkal úgy, hogy a folpack közvetlenül a krémre kerüljön, így nem fog megbőrösödni. Hűlni hagyjuk.

Amikor már szobahőmérsékletű, a vajat robotgéppel kihabosítjuk, 4-5 részletben hozzákanalazzuk a sajtkrémet, egyneműsítjük a masszát, és készen is vagyunk.

A sajtkrémet habzsákba töltjük, a rolókat két oldalról megtöltjük úgy, hogy a végén egy kis krém kikandikáljon, azt reszelt sajtba mártjuk.

TIPP: Csak annyit töltsünk be, amennyit egyszerre elfogyasztunk. A többi rolót tartsuk légmentesen záródó dobozban, a sajtkrémet hűtőben.

Édesburgonya-cukkini latkesz

Tegnap azt mondta egy ismerősöm, hogy mostanában nem lát tőlem recepteket, se ékszereket, se képeket. Hát... mit mondhatnék erre? Sok a munka, kevés a szikra, kevéssé hajt a közlési vágy. Mondjuk a legnyomósabb indokom az tényleg a munka, mert az új receptek kipróbálásának vágya nem tűnt el belőlem, csak hát idő, kérem szépen, idő... Abból lenne jó sokkal több. Valószínűleg ez a fenti megjegyzés is motoszkált bennem, amikor ebédre nem a kétnapos rizses húst vettem elő a hűtőből, hanem összedobtam ezt a latkeszt, vagy tócsnit, hívd, ahogy akarod. Mondjuk tutira találj neki nevet, mert gyakran fogod emlegetni, ez annyira jó!

Hozzávalók 2 főre:

fél édesburgonya

egy közepes cukkini

zsemlemorzsa

egy csokot petrezselyem

2 tojás

só, bors

Elkészítés:

Az édesburgonyát meghámoztam, finomra reszeltem, a cukkinit héjastul használtam, azzal együtt reszeltem le. Alaposan kinyomkodtam belőlük a nedvességet, hozzáadtam a két tojást, az apróra vágott petrezselymet, a borsot, annyi prézlit, hogy összefogja a masszát, és elkevertem mindezt a masszában.

Olajat melegítettem, és ekkor megsóztam a latkesz masszát. Azért nem korábban, hogy ne kezdje el kioldani a zöldségekből a vizet. Rögtön formáltam is a lepényeket belőle, az olaj már meleg volt, és lehetett is sütni.

Fokhagymás tejföl és egy kis saláta került mellé.

Narancskenyér, a világ legjobbja

Nincs ezen mit szépíteni, én még ilyen intenzív narancs ízű süteményt nem ettem, amit ráadásul ennyire könnyű elkészíteni is. És hogy még könnyebb legyen az életem, a mélyhűtőben a tavaszi macaron felhorgadásom okán hever néhány 20 dekás mandulaliszt lefagyasztva. Igazából nagyon-nagyon finomra darált mandula ez, ami tökéletes ebbe a receptbe. Bio boltban ne vegyük meg a zsírtalanított, porcukor állagra hajazó mandulalisztet, ehhez nem lesz jó.

Hozzávalók:

2 db narancs, kezeletlen héjú (forrás: Buono Olívaolaj- és tésztaszaküzlet)
5 db tojás
15 dkg cukor
24 dkg mandulaliszt
1/2 csomag sütőpor
4 cl Grand Magnier likőr
reszelt szerecsendió és őrölt kardamom ízlés szerint
kandírozott narancshéj apróra vágva (elhagyható)

olaj a sütőforma kifújásához, én sütőpapírt használtam inkább, abban jobban bízom

Elkészítés:

A narancsokat egyben, héjastól feltesszük főni. 15 percig főzzük, majd leöntjük róla a vizet, tisztát öntünk rá (én közben a vízforralóval melegítettem, hogy a narancsok ne hűljenek le, és gyorsabban haladjak a folyamattal), újra főzzük 15 percig, majd ismét vizet cserélünk rajta, és adunk neki még 15 percet. Végül a puha narancsokat magas pohárba tesszük, leturmixoljuk. Sűrű narancspépet fogunk kapni. Ezt a pépet áttettem a robotgép táljába, hozzáadtam a tojásokat, elkevertem a masszában, majd belekerült az összes többi hozzávaló is. Nem kell extrán kidolgozni, cak annyira, hogy egynemű massza legyen.

Az alapot sütőpapírral bélelt formába öntöttem, és 170 fokon másfél óráig sütöttem. Csalóka, amikor a tűpróbát alkalmazod, mert elég krémes a belseje, de az nem feltétlenül baj. Másfél óra alatt át kell, hogy süljön.

Forrás: Borbás Marcsi szakácskönyve, Harrer-Abosi Bea receptje, köszönet érte, Bea!

Mézes-chilis karaj zöldségágyon (lonza al miele e zenzero)

Szeretem a karajt. Sokáig a kolbásszal töltött volt a kedvencem, nagyanyám pazarul készítette, omlott a hús, ízletes volt a kolbász, szerettem hidegen is, hajszál vékonyra szeletelve, meg frissen is krumplipürével, kovászos uborkával. Egy ideje (jó pár éve) azonban nem veszek karajt, mert mindig megmarad, kiszárad, bleh. De most Hódos Hajni megint behozta a kollektív tudatomba, így nem restelltem szombaton a piacon venni egy bő kilós darabot, és hát azt kell, hogy mondjam, az alábbi recept szerint elkészítve bármilyen ünnepi alkalomkor megállja a helyét ez az étel.

Kép: pixabay.com

Hozzávalók:

1,2-1,4 kg sertéskaraj csont nélkül
15 dkg kockázott bacon
1 bő evőkanál sertés/mangalica zsír
1 darab gyömbér 4-5 mm-es szeletekre vágva
4 gerezd fokhagyma kettőbe vágva
3 evőkanál méz
2 evőkanál szójaszósz (opcionális)
3 közepes, inkább karcsú sárgarépa hosszában felezve
2 sonkahagyma egészben
3 db paszternák hosszában felezve, ha termetes darabok, akkor negyedelve
fél liter tyúk- vagy csirke alaplé
chilipehely (opcionális)
só

Elkészítés:

A karajt megmostam, szárazra töröltem, majd alaposan sóztam, és félretettem úgy fél órára a konyhapultra. Ez idő alatt valamelyest a só is beleivódott, meg a hús hőmérséklete is nagyjából felvette a környezet hőmérsékletét, nem volt hűtőhideg.

Közben megtisztítottam, feldaraboltam a zöldségeket.

A zsírt egy megfelelő méretű vaslábasban megmelegítettem, a szalonnát átpirítottam, majd kiszedtem a pörcöt a zsírból. A húsról lesöpörtem a felesleges sót, majd minden oldalán szépen megpirongattam a forró zsíron, meglocsoltam a mézzel és a szójaszósszal, majd melléraktam a zöldségeket, a gyömbért is, fokhagymát is,  visszament rá a szalonnapörc, felöntöttem 2 dl alaplével, és kis lángon, fedő alatt főzni kezdtem. 30 perc után a zöldségeket nagyon óvatosan eltávolítottam, vaj puhák voltak, és olyan ízletesek, hogy nagy önuralom kellett ahhoz, fel ne faljam azon nyomban mindet. De ez nem lett volna okos dolog, mert egyrészt egy picit így is sósak lettek (de ezt kiegyensúlyoztam a krumplipürével, amit viszont inkább sótlanra készítettem), másrészt meg igencsak kellenek azok a zöldségek a tányérra köretnek. 

A húsnak megint adtam az alapléből, (ekkor adtam hozzá egy csipet chilipelyhet) és további 50 percig pároltam, sütöttem, forgattam, megint folyadékot pótoltam, majd mikor a hústűm akadálytalanul hussant át a rostok között, a mártás alatta pedig a legideáliabb állagú volt, késznek nyilvánítottam a művet.

Időközben elkészültem a krumplipürével is, onnantól kezdve már csak a férjem elégedett cuppogását és dícséreteit hallgattam. A zöldségeket végül nem tettem vissza a forró szószba, mert nem hűltek ki annyira, hogy ne lennének pont élvezhetőek. Szóval ez egy remek kaja, igazán nem bonyolult, úgyhogy ajánlom mindenkinek szeretettel, Hajninak pedig köszi, hogy felhívta a figyelmemet a receptre, mely eredetileg a két éhes olasztól, Gennarótól és Antoniótól származik.

KIEGÉSZÍTÉS, amit kevesen fognak elolvasni, de ezt igazán sajnálhatják.

Nyilván nem ettünk meg ketten a férjemmel egy nagy darab karajt, még akkor se, ha az egy kiló húsz dekás igencsak összement a végére. Szóval maradt hús, amit benne hagytam az öntött vas lábasban, az alatta képződött zsírral/szafttal. Másnap tálalás előtt szeleteltem le a húsból. Zöldség már nemigen maradt, vagy nem számottevő mennyiségben, úgyhogy kicsit ráncba kellett szednem a kaját. Így aztán a lábasban lévő mártásból kipecáztam a kemény gyömbér darabokat, a fokhagymák természetesen pépessé sültek előző nap, gazdagítva a mártást, és amikor már gyömbértelenítettem, a felmelegített fűszeres zsírt átszedtem egy magas falú műanyag pohárba, öntöttem hozzá jócskán tejszínt, és összeturmixoltam. Hát gyerekek, ez a cucc valami mennyei volt! A kiürült lábasban szépen átmelegítettem a szelet húsokat, ráöntöttem a szószt, és kezdődhetett egy hasonlóan finom, mégis más utazás a karajjal, mint előző nap.

Legközelebb megpróbálom úgy, hogy a sous vide-álómmal megszeretgetem a karajt, mielőtt megsütöm ebben a csodás mártásban. De akár a lassúfőzőmmel is elkészíthetem, akkor ugye a hús átpirításáig a tűzhelyen megy a dolog, aztán minden hozzávaló bekerül a slow cookerbe, és 6 óra múlva ott a csodálatosan puha pecsenye.

Íme, az eredeti videó a két éhes olasszal

Paszternákkrémleves

Egyszer, úgy emlékszem, a cukkinifasírt kapcsán leírtam azt a mondatot itt a blogban, hogy nagyjából bármiből képes vagyok fasírtot készíteni. Fogalmam sincs, miért ragadt meg bennem ez a kijelentő mondat ennyire, de most kénytelen vagyok megtoldani, és azt írni, hogy bármiből képes vagyok krémlevest készíteni. Oké, ez nem nagy tudomány, Nobel-díjat sosem fogok érte kapni, hisz egy turmixgép segítségével bármiből lehet krémet készíteni, ez világos. De hogy az a valami krém jóízű is legyen, és azt gondold, hogy ezt szívesen ennéd máskor is, ezért aztán gyorsan le is jegyzed a metódust, az szerintem már valami. Esetünkben éppen egy paszternákkrémleves.

A paszternákok már vagy két hete várakoztak a hűtőben, hogy legyen velük valami, és amikor reggel a férjem azzal távozott itthonról, hogy vacsorára csak valami levest főzzek, nem volt kétséges, hogy a paszternák beteljesíti sorsát.

Hozzávalók:

2 nagy paszternák
1 nagy sárgarépa
olívaolaj
2 dl kókusztej (vagy tejszín, ha utálod a kókusz ízét)

1 evőkanál liszt
1 teáskanál garam masala
1 teáskanál curry
1 teáskanál őrölt gyömbér
1 mokkáskanál hagymapor
1 mokkáskanál fokhagyma granulátum
pár csepp csípős szósz (elhagyható)
víz

Elkészítés:

A paszternákot és a sárgarépát hámozás után 4 mm-es karikákra vágtam, sütőpapírral bélelt tepsibe szórtam, olajjal megkínáltam, kissé megsóztam, és 35 perc alatt puhára sütőttem a sütőben. Igazából azért választottam ezt az utat, mert nálam a konyhában le van kapcsolva a radiátor, hiszen gyakran sütök-főzök, nincs szükség ezen felül a konyha fűtésére, de aznap valahogy hűvösnek éreztem a levegőt, így kézenfekvő volt, hogy nem fog ártani, ha bekapcsolom a sütőt. És szerintem a sütésből kifejezetten teltebb ízeket kaptam, mintha csak vízben főtt zöldségből készült volna a leves.

Egy fazékban egy kevés olajon egy percig pirítottam a fűszereket. Megszórtam a liszttel, egy percig pirítottam.

A zöldségeket leturmixoltam, hozzáöntöttem a kókusztejet is, és ment a turmix poharába a fűszeres rántás is. Annyi vizet adtam hozzá, hogy a gép jól vigye a matériát, és megfelelő sűrűségű krémleves legyen a végeredmény. Sóztam, borsoztam, hozzáadtam a csípős szószt, forraltam rajta egyet, és készen is voltunk.

Meg kell mondjam, irtó finom lett a leves, a mákszemnyi csípős szósztól melengető lett, jó krémes, kicsit édeskés, egyszóval pont olyan, mint amilyenre az ember egy novemberi estén vágyik.

A fűszerekkel lehet variálni nyilván, mehetett volna még bele római kömény, őrölt koriander is akár, egy icipici mustárt se vetett volna ki magából éppenséggel, szóval nyugodtan teret lehet engedni a kreativitásnak e téren is.