2021

Csak egy képes visszatekintés az elmúlt évre. Remélem, 2022-ben is lesz legalább ennyi szépen sikerült kép, jól sikerült étel.

Sajtos roló, a retrók retrója

Legyen nagyon boldog új évetek, járjatok gyakran erre, továbbra is szeretettel - és reményeim szerint - jó receptekkel várok mindenkit!

Mióta két lábon járok, imádom a sajtos rolót! Ha most annyi ötezresem lenne, amennyit én már megettem életemben, nyugodtan befizethetnék egy csinos kis társasútra, gond nélkül. Ettem nagyon rosszakat is persze, volt néhány, ami az első harapás után a kukában landolt. Sajnos emlékezetesen jóval ritkán találkoztam, de tavaly nyáron utamba került a pomázi Maroni cukrászda rolója, ami egyszerűen zseniális! Arra is volt példa, hogy előre megrendeltem a hétvégi adagot, és ha nem is direkt ezért autóztunk Pomázra, mindenesetre fontos részét képezte ottani látogatásunknak. 

Tudom, hogy sajtos rolót készíteni nem a világ legbonyolultabb dolga, de eddig még nem vitt rá a lélek. Egészen mostanáig.

Nos, ez a roló nagyon finom, de azt el kell mondjam, hogy a cukrászdai leveles tésztát és sajtos vajkrémet nem lehet otthon reprodukálni, vagy talán mondjuk úgy, nekem nem sikerült. A végereménnyel teljesen elégedett vagyok, de ha Pomáz felé járok, a Maroniba mindenképp betérek...

Hozzávalók:

1 csomag Tante Fanny friss leveles tészta (lehet más fajtából, akár fagyasztottból is készíteni)

A krémhez:

3 dl habtejszín
3 tojássárgája
őrölt fehér bors, szerecsendió
20 dkg reszelt sajt (goudát és egy kevés parmezánt használtam)
2 evőkanál liszt
15 dkg puha vaj

eszköz igény: habroló sütő fém forma

Mondjuk ilyen.

Elkészítés:

A leveles tésztát kicsomagoljuk, kb. 2 cm-es csíkokra vágjuk.

A sütőformákat puha vajjal bekenjük, így majd könnyedén lecsúszhat róluk az elkészült roló

A sütőt 190 fokra előmelegítjük.

A tésztacsíkokat feltekerjük úgy a fém csövekre, hogy a csík szélei fedjék egymást. Lekenjük egy kis tejjel higított tojássárgájával, sütőpapírral bélelt tepsibe fektetjük, és néhány perc alatt a forró sütőben megsütjük őket. Amikor szép arany sárgák, készen is vannak. Lecsúsztatjuk őket a sütőpapírról, várunk néhány percet, hogy kissé hűljön a fém forma, és egy tányérra csúsztatjuk az elkészült rolókat.

Krém: 

A tejszínt és a tojássárgájákat elkeverjük egy (teflonos) lábasban, elkezdjük melegíteni. Óvatosan, a tejszínes rántotta - azt mondják - nem finom. Amikor már elég meleg, hozzáadjuk a lereszelt, és a liszttel elkevert sajtokat. Fűszerezzük ízlés szerint. Addig kevergetjük, míg homogén masszát nem kapunk.

Lefedjük a sajtkrémet egy folpackkal úgy, hogy a folpack közvetlenül a krémre kerüljön, így nem fog megbőrösödni. Hűlni hagyjuk.

Amikor már szobahőmérsékletű, a vajat robotgéppel kihabosítjuk, 4-5 részletben hozzákanalazzuk a sajtkrémet, egyneműsítjük a masszát, és készen is vagyunk.

A sajtkrémet habzsákba töltjük, a rolókat két oldalról megtöltjük úgy, hogy a végén egy kis krém kikandikáljon, azt reszelt sajtba mártjuk.

TIPP: Csak annyit töltsünk be, amennyit egyszerre elfogyasztunk. A többi rolót tartsuk légmentesen záródó dobozban, a sajtkrémet hűtőben.

Édesburgonya-cukkini latkesz

Tegnap azt mondta egy ismerősöm, hogy mostanában nem lát tőlem recepteket, se ékszereket, se képeket. Hát... mit mondhatnék erre? Sok a munka, kevés a szikra, kevéssé hajt a közlési vágy. Mondjuk a legnyomósabb indokom az tényleg a munka, mert az új receptek kipróbálásának vágya nem tűnt el belőlem, csak hát idő, kérem szépen, idő... Abból lenne jó sokkal több. Valószínűleg ez a fenti megjegyzés is motoszkált bennem, amikor ebédre nem a kétnapos rizses húst vettem elő a hűtőből, hanem összedobtam ezt a latkeszt, vagy tócsnit, hívd, ahogy akarod. Mondjuk tutira találj neki nevet, mert gyakran fogod emlegetni, ez annyira jó!

Hozzávalók 2 főre:

fél édesburgonya

egy közepes cukkini

zsemlemorzsa

egy csokot petrezselyem

2 tojás

só, bors

Elkészítés:

Az édesburgonyát meghámoztam, finomra reszeltem, a cukkinit héjastul használtam, azzal együtt reszeltem le. Alaposan kinyomkodtam belőlük a nedvességet, hozzáadtam a két tojást, az apróra vágott petrezselymet, a borsot, annyi prézlit, hogy összefogja a masszát, és elkevertem mindezt a masszában.

Olajat melegítettem, és ekkor megsóztam a latkesz masszát. Azért nem korábban, hogy ne kezdje el kioldani a zöldségekből a vizet. Rögtön formáltam is a lepényeket belőle, az olaj már meleg volt, és lehetett is sütni.

Fokhagymás tejföl és egy kis saláta került mellé.

Narancskenyér, a világ legjobbja

Nincs ezen mit szépíteni, én még ilyen intenzív narancs ízű süteményt nem ettem, amit ráadásul ennyire könnyű elkészíteni is. És hogy még könnyebb legyen az életem, a mélyhűtőben a tavaszi macaron felhorgadásom okán hever néhány 20 dekás mandulaliszt lefagyasztva. Igazából nagyon-nagyon finomra darált mandula ez, ami tökéletes ebbe a receptbe. Bio boltban ne vegyük meg a zsírtalanított, porcukor állagra hajazó mandulalisztet, ehhez nem lesz jó.

Hozzávalók:

2 db narancs, kezeletlen héjú (forrás: Buono Olívaolaj- és tésztaszaküzlet)
5 db tojás
15 dkg cukor
24 dkg mandulaliszt
1/2 csomag sütőpor
4 cl Grand Magnier likőr
reszelt szerecsendió és őrölt kardamom ízlés szerint
kandírozott narancshéj apróra vágva (elhagyható)

olaj a sütőforma kifújásához, én sütőpapírt használtam inkább, abban jobban bízom

Elkészítés:

A narancsokat egyben, héjastól feltesszük főni. 15 percig főzzük, majd leöntjük róla a vizet, tisztát öntünk rá (én közben a vízforralóval melegítettem, hogy a narancsok ne hűljenek le, és gyorsabban haladjak a folyamattal), újra főzzük 15 percig, majd ismét vizet cserélünk rajta, és adunk neki még 15 percet. Végül a puha narancsokat magas pohárba tesszük, leturmixoljuk. Sűrű narancspépet fogunk kapni. Ezt a pépet áttettem a robotgép táljába, hozzáadtam a tojásokat, elkevertem a masszában, majd belekerült az összes többi hozzávaló is. Nem kell extrán kidolgozni, cak annyira, hogy egynemű massza legyen.

Az alapot sütőpapírral bélelt formába öntöttem, és 170 fokon másfél óráig sütöttem. Csalóka, amikor a tűpróbát alkalmazod, mert elég krémes a belseje, de az nem feltétlenül baj. Másfél óra alatt át kell, hogy süljön.

Forrás: Borbás Marcsi szakácskönyve, Harrer-Abosi Bea receptje, köszönet érte, Bea!

Mézes-chilis karaj zöldségágyon (lonza al miele e zenzero)

Szeretem a karajt. Sokáig a kolbásszal töltött volt a kedvencem, nagyanyám pazarul készítette, omlott a hús, ízletes volt a kolbász, szerettem hidegen is, hajszál vékonyra szeletelve, meg frissen is krumplipürével, kovászos uborkával. Egy ideje (jó pár éve) azonban nem veszek karajt, mert mindig megmarad, kiszárad, bleh. De most Hódos Hajni megint behozta a kollektív tudatomba, így nem restelltem szombaton a piacon venni egy bő kilós darabot, és hát azt kell, hogy mondjam, az alábbi recept szerint elkészítve bármilyen ünnepi alkalomkor megállja a helyét ez az étel.

Kép: pixabay.com

Hozzávalók:

1,2-1,4 kg sertéskaraj csont nélkül
15 dkg kockázott bacon
1 bő evőkanál sertés/mangalica zsír
1 darab gyömbér 4-5 mm-es szeletekre vágva
4 gerezd fokhagyma kettőbe vágva
3 evőkanál méz
2 evőkanál szójaszósz (opcionális)
3 közepes, inkább karcsú sárgarépa hosszában felezve
2 sonkahagyma egészben
3 db paszternák hosszában felezve, ha termetes darabok, akkor negyedelve
fél liter tyúk- vagy csirke alaplé
chilipehely (opcionális)
só

Elkészítés:

A karajt megmostam, szárazra töröltem, majd alaposan sóztam, és félretettem úgy fél órára a konyhapultra. Ez idő alatt valamelyest a só is beleivódott, meg a hús hőmérséklete is nagyjából felvette a környezet hőmérsékletét, nem volt hűtőhideg.

Közben megtisztítottam, feldaraboltam a zöldségeket.

A zsírt egy megfelelő méretű vaslábasban megmelegítettem, a szalonnát átpirítottam, majd kiszedtem a pörcöt a zsírból. A húsról lesöpörtem a felesleges sót, majd minden oldalán szépen megpirongattam a forró zsíron, meglocsoltam a mézzel és a szójaszósszal, majd melléraktam a zöldségeket, a gyömbért is, fokhagymát is,  visszament rá a szalonnapörc, felöntöttem 2 dl alaplével, és kis lángon, fedő alatt főzni kezdtem. 30 perc után a zöldségeket nagyon óvatosan eltávolítottam, vaj puhák voltak, és olyan ízletesek, hogy nagy önuralom kellett ahhoz, fel ne faljam azon nyomban mindet. De ez nem lett volna okos dolog, mert egyrészt egy picit így is sósak lettek (de ezt kiegyensúlyoztam a krumplipürével, amit viszont inkább sótlanra készítettem), másrészt meg igencsak kellenek azok a zöldségek a tányérra köretnek. 

A húsnak megint adtam az alapléből, (ekkor adtam hozzá egy csipet chilipelyhet) és további 50 percig pároltam, sütöttem, forgattam, megint folyadékot pótoltam, majd mikor a hústűm akadálytalanul hussant át a rostok között, a mártás alatta pedig a legideáliabb állagú volt, késznek nyilvánítottam a művet.

Időközben elkészültem a krumplipürével is, onnantól kezdve már csak a férjem elégedett cuppogását és dícséreteit hallgattam. A zöldségeket végül nem tettem vissza a forró szószba, mert nem hűltek ki annyira, hogy ne lennének pont élvezhetőek. Szóval ez egy remek kaja, igazán nem bonyolult, úgyhogy ajánlom mindenkinek szeretettel, Hajninak pedig köszi, hogy felhívta a figyelmemet a receptre, mely eredetileg a két éhes olasztól, Gennarótól és Antoniótól származik.

KIEGÉSZÍTÉS, amit kevesen fognak elolvasni, de ezt igazán sajnálhatják.

Nyilván nem ettünk meg ketten a férjemmel egy nagy darab karajt, még akkor se, ha az egy kiló húsz dekás igencsak összement a végére. Szóval maradt hús, amit benne hagytam az öntött vas lábasban, az alatta képződött zsírral/szafttal. Másnap tálalás előtt szeleteltem le a húsból. Zöldség már nemigen maradt, vagy nem számottevő mennyiségben, úgyhogy kicsit ráncba kellett szednem a kaját. Így aztán a lábasban lévő mártásból kipecáztam a kemény gyömbér darabokat, a fokhagymák természetesen pépessé sültek előző nap, gazdagítva a mártást, és amikor már gyömbértelenítettem, a felmelegített fűszeres zsírt átszedtem egy magas falú műanyag pohárba, öntöttem hozzá jócskán tejszínt, és összeturmixoltam. Hát gyerekek, ez a cucc valami mennyei volt! A kiürült lábasban szépen átmelegítettem a szelet húsokat, ráöntöttem a szószt, és kezdődhetett egy hasonlóan finom, mégis más utazás a karajjal, mint előző nap.

Legközelebb megpróbálom úgy, hogy a sous vide-álómmal megszeretgetem a karajt, mielőtt megsütöm ebben a csodás mártásban. De akár a lassúfőzőmmel is elkészíthetem, akkor ugye a hús átpirításáig a tűzhelyen megy a dolog, aztán minden hozzávaló bekerül a slow cookerbe, és 6 óra múlva ott a csodálatosan puha pecsenye.

Íme, az eredeti videó a két éhes olasszal

Paszternákkrémleves

Egyszer, úgy emlékszem, a cukkinifasírt kapcsán leírtam azt a mondatot itt a blogban, hogy nagyjából bármiből képes vagyok fasírtot készíteni. Fogalmam sincs, miért ragadt meg bennem ez a kijelentő mondat ennyire, de most kénytelen vagyok megtoldani, és azt írni, hogy bármiből képes vagyok krémlevest készíteni. Oké, ez nem nagy tudomány, Nobel-díjat sosem fogok érte kapni, hisz egy turmixgép segítségével bármiből lehet krémet készíteni, ez világos. De hogy az a valami krém jóízű is legyen, és azt gondold, hogy ezt szívesen ennéd máskor is, ezért aztán gyorsan le is jegyzed a metódust, az szerintem már valami. Esetünkben éppen egy paszternákkrémleves.

A paszternákok már vagy két hete várakoztak a hűtőben, hogy legyen velük valami, és amikor reggel a férjem azzal távozott itthonról, hogy vacsorára csak valami levest főzzek, nem volt kétséges, hogy a paszternák beteljesíti sorsát.

Hozzávalók:

2 nagy paszternák
1 nagy sárgarépa
olívaolaj
2 dl kókusztej (vagy tejszín, ha utálod a kókusz ízét)

1 evőkanál liszt
1 teáskanál garam masala
1 teáskanál curry
1 teáskanál őrölt gyömbér
1 mokkáskanál hagymapor
1 mokkáskanál fokhagyma granulátum
pár csepp csípős szósz (elhagyható)
víz

Elkészítés:

A paszternákot és a sárgarépát hámozás után 4 mm-es karikákra vágtam, sütőpapírral bélelt tepsibe szórtam, olajjal megkínáltam, kissé megsóztam, és 35 perc alatt puhára sütőttem a sütőben. Igazából azért választottam ezt az utat, mert nálam a konyhában le van kapcsolva a radiátor, hiszen gyakran sütök-főzök, nincs szükség ezen felül a konyha fűtésére, de aznap valahogy hűvösnek éreztem a levegőt, így kézenfekvő volt, hogy nem fog ártani, ha bekapcsolom a sütőt. És szerintem a sütésből kifejezetten teltebb ízeket kaptam, mintha csak vízben főtt zöldségből készült volna a leves.

Egy fazékban egy kevés olajon egy percig pirítottam a fűszereket. Megszórtam a liszttel, egy percig pirítottam.

A zöldségeket leturmixoltam, hozzáöntöttem a kókusztejet is, és ment a turmix poharába a fűszeres rántás is. Annyi vizet adtam hozzá, hogy a gép jól vigye a matériát, és megfelelő sűrűségű krémleves legyen a végeredmény. Sóztam, borsoztam, hozzáadtam a csípős szószt, forraltam rajta egyet, és készen is voltunk.

Meg kell mondjam, irtó finom lett a leves, a mákszemnyi csípős szósztól melengető lett, jó krémes, kicsit édeskés, egyszóval pont olyan, mint amilyenre az ember egy novemberi estén vágyik.

A fűszerekkel lehet variálni nyilván, mehetett volna még bele római kömény, őrölt koriander is akár, egy icipici mustárt se vetett volna ki magából éppenséggel, szóval nyugodtan teret lehet engedni a kreativitásnak e téren is.

Panzanella, az olasz kenyérsaláta

Nem néztem utána, de gyanítom, ez a kenyérsaláta az olaszoknál a kevéssé jómódúak étele volt, hiszen paradicsom mindig akad arrafelé, szikkadt kenyér is, hogy az olívaolajról és balzsamecetről ne is beszéljek. Nos, az én salátám sok mindennek mondható, de olcsónak aztán egyáltalán nem. 

Múlt szombaton elzarándokoltam a Lehel téri csarnokba, gyerekkorom piacolásainak színhelyére,  amit akkor se szerettem, ma se szeretek igazán, bár az okok teljesen mások most, mint akkor. Akkortájt a nagymamámmal jártam oda Nagymező utcai lakásunkból, tehát jóval-sokkal közelebbről, mint mostanában, hiszen Zuglóban élek. Háromszor legalább körbejártuk a piacot, ami akkortájt, úgy 45 éve igencsak más képet mutatott. Ilyesmit.

Fotó: Urbán Tamás

Nos, miután sokszor körbejártuk a piacot - akkor nem értettem, miért van erre szükség, és a magyarázat, miszerint meg kell nézni az árakat, összehasonlítani, és eldönteni, melyik helyen veszünk meg valamit, egyáltalán nem volt releváns 10 éves koromban -, Mami eldöntötte, hol vásárolunk végül is. Jöhetett a sorban állás, a cipekedés, a gyalogolás haza, mert Mami nem volt nagy barátja az akkor már létező metrónak*. Emlékszem, már a Marx téren az összes létező kopogós lakkcipőm tele volt az egésszel. És ahogy ő idősödött, nekem egyre gyakrabban kellett vele tartanom, hogy segítsek. (Atyaég, mikor fogunk innen eljutni a panzanellához vajon?) Ma már, hogy lassacskán belelépek abba a korba (lassacskán, mi? haha...), amiben ő volt akkortájt, mindent értek. Én ugyan nem szorulok annyira rá, hogy a legolcsóbbat vegyem, természetesen nekem sem mindegy, miért mennyit fizetek. Igaz, ő sem a legolcsóbbat vette, hanem azt a legolcsóbbat, aminek a minősége már átment a rostáján. Viszont ezekben az években felbecsülhetetlen értékű tudásra tettem szert. Megtanultam, melyik újhagyma igazi újhagyma, és nem hajtatott vöröshagyma (utánozhatatlanul lesújtó pillantást volt képes vetni egyrészt az ilyen "újhagymára", másrészt azokra, akik bedőltek, és újhagymaként vették meg ezt a nem túl élvezetes cuccot), megtanultam, melyik retket szabad megvenni, és melyiket kell messziről kerülni,  melyik krumpliból lesz jó a gombóc, és melyik kell majd paprikásnak, hogy a salátának, amit megveszünk, legyen már szíve, ne csak zöld levelekből álljon, ja, és el ne felejtsem, hogy melyik kukorica lesz isteni megfőzve, és melyik elől ugorjunk el akkor is, ha netán ingyen utánunk dobnák. Legnagyobb bánatomra az a fajta, amit annyira szerettünk, az arany mazsola, teljesen eltűnt a piacokról, vagy csak én vagyok ilyen szerencsétlen, hogy nem találkozom vele? Pedig annak idején tizesével vettük, és sosem maradt belőle másnapra.

Most pedig azért nem szeretem a Lehelt, mert művi, mert szűkös, mert igazi őstermelő alig található az árusok között, és igen, azért sem, mert tele van kínai árusokkal, hát bocs, de nekem az annyira antipiacos jelenség, hogy uhh... (igen, tudom, a Bosnyákon is vannak). Ráadásul messze is van nekem, akár kocsival, akár tömegközlekedéssel indulok neki, a Bosnyákról már haza is értem talán, mire a Lehelre épp csak odaérek. Na de múlt szombaton rászántam magam, és nem bántam meg. 

Elsődleges célom az volt, hogy a Színek kertje névre keresztelt standon vásároljak, elsősorban paradicsomot. Nagyon-nagyon-nagyon szeretem a paradicsomot. Azt a feszes húsú, édesen savanykás fajtát, amire ha egyetlen pöttyintésnyi sót teszel, létrejön a csoda a szádban. Tudtam, hogy Csabáék nagyon sokféle paradicsomot termesztenek, nem először vásárolok náluk. Így aztán bőségesen jutott a bevásárlókosárba a piros, narancssárga, lila, zöld, csíkos darabokból. És nagy örömömre volt abból a gömb formájú uborkájukból is, ami annyira finom, hogy egész nap tudnám ropogtatni. Így néz ki.

Fotó: Facebook, Színek kertje

Aztán ott vannak a paradicsomjaik...

                                            Fotó: Facebook, Színek kertje

Szóval hagytam néhány napot a pariknak még egy kis utóérésre, az apraját jártamban-keltemben csak úgy magában fogyasztottam el hét közben, aztán nekiálltam a panzanellának...

Hozzávalók 2 főre:

fél kiló paradicsom (koktél, meg nagyjából bármilyen, amilyen van otthon)

1 kis fej lilahagyma

egy darab uborka hámozva, magtalanítva

olajbogyó, kapribogyó ízlés szerinti mennyiségben

olívaolaj

balzsamecet

dijoni mustár

1 gerezd fokhagyma pépesítve

só

bors

friss bazsalikom

3 szelet (lehetőleg kovászos) kenyér

Elkészítés:

A kenyeret nagyobb kockákra vágtam, tepsire tettem, meglocsoltam olívával, és 10-12 perc alatt ropogósra sütöttem. Félretettem hűlni.

A zöldségeket felaprítottam, tálba tettem, hozzáadtam a kenyeret.

Megkevertem a fokhagymás vinaigrette-et: 3 rész olaj, 1 rész balzsamecet, 1 mokkáskanál dijoni mustár, fokhagyma, só, bors, befőttes üvegbe önt, összeráz.

Ügyeljünk arra, hogy ne legyen kevés a mártás, mert ízesítésen kívül az is feladata neki, hogy a pirított kenyeret kissé megpuhítsa, és ha épp csak megmutatjuk a kenyereknek a mártást, akkor ebből semmi sem lesz.

Öntsük a vinaigrette-et a salátára, keverjük át alaposan, majd néhány órára tegyük a hűtőbe.

Tálaláskor elmaradhatatlan kellék a friss bazsalikom levél a salátára.

*nos, utánanéztem, abban az időben, amikor mi együtt jártunk oda vásárolni, még csak a troli járt arrafelé, metró nem, az már csak akkor indult el, mikor ifiasszony voltam.

15 év, az bizony 15 év

Nem is gondoltam, hogy nem is lesz olyan egyszerű megírni ezt a bejegyzést. Azt nem állítom, hogy régen készülök rá, de az igaz, hogy valamikor a nyár második felében már eszembe jutott, hogy azért mindenképpen meg kell emlékezni arról az elmúlt 15 évről, mióta írom a blogomat. Mert 2006. szeptember 1-jén írtam meg a beköszönő posztot, akkor még az azóta nem létező freeblog.hu felületén. A bloggerre 6 évvel később, 2012 telén költöztem át, mert muszáj volt. Azóta is itt írom a posztokat, több-kevesebb lelkesedéssel, több-kevesebb erre szánható szabadidővel. Az már mindenkinek a könyökén jön ki, mert ha a blogról esik szó, mindig elmondom, hogy első és legfontosabb célközönségem a lányom volt anno, akit olyan módon szerettem volna elindítani a főzés iránti lelkesedés útján (amiről akkor fogalmunk sem volt, elérkezik-e valaha), hogy egy helyre gyűjtöm neki a családi kipróbált recepteket. Hogy hogyan alakultak a továbbiak, azt ebben a posztban elolvashatja, akit érdekel.

Az egyik kedvenc fotóm

Az első tévéműsor, amelyben gasztrobloggerként szerepeltem

Nem akarnám bő lére ereszteni az írásomat, legyen elég annyi, hogy nagyon sokat köszönhetek a blognak, még mindig nagy örömmel írom a posztokat, jóval kevésbé érdekel már, hányan olvassák azokat, de persze természetesen fontos szempont, de már nem görcsölök a rossz Facebook eléréseken, látogatószámokon. 

Főzzetek jókat, egyetek finomakat, és legyetek velem a következő években is. Köszönöm mindenkinek, aki rövidebb-hosszabb ideje követ, akinek számít a véleményem, aki tanácsokat, segítséget kér időnként, és mindazoknak, akik használják a receptjeimet.

Annak mikéntjéről pedig, hogyan szeretném köszönetemet kifejezni, a Facebookon olvashattok.

Karfiolos, csicseriborsós curry

Gazdag, fűszeres, melengető, egyszerűen elkészíthető, nem is túl drága. Azt hiszem, nem is kell tovább sorolni ennek a currynak az előnyeit. Ha nem ez az első curry, amit megfőzöl életedben, akkor nagyjából rutinszerűen készíthető, hisz a legtöbb ilyen típusú étel elkészítése egy kaptafára megy. Hagymás, fokhagymás, gyömbéres alap, rá a fűszerek, amiket átpirítasz, utána következik az alap, amiből a curry készül, végül jöhetnek a szószos tartalmat szolgáltató hozzávalók, végül valamilyen tejszín. Maximum 30 perc alatt elkészül, és abban az időben már a köret megfőzése is benne van. Most rizst főztem mellé, de pitával is csodás lehet. Azt nem állítom, hogy mérhetetlenül fotogén, de kit érdekel, ha ezzel szemben nagyon finom?

Hozzávalók:

40 dkg (mirelit) karfiol
1 kis doboz csicseriborsó konzerv
40 dkg paradicsom konzerv (passata, vagy hámozott, darabolt, mindegy)
1 db vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
1 ujjnyi gyömbér
2 evőkanál garam masala
1 teáskanál római kömény
1 teáskanál kurkuma
0,5 teáskanál füstölt paprika
1 mokkáskanál cayenne-i bors
1 teáskanál só
3 evőkanál olíva olaj
víz szükség szerint
2 dl (kókusz)tejszín, vagy egyéb növényi tejszín

Elkészítés:

Az olívaolajon megdinszteljük az apróra vágott vöröshagymát, 2-3 perc kavargatás után hozzáadjuk a lereszelt gyömbért és fokhagymát. Ilyenkor mindig ajánlom nektek az Ázsia boltban (is) kapható fokhagyma-gyömbér pasztát, nagyon kényelmes megoldás. Ha azt is átkevertük az olajon, jöhet az összes fűszer egyszerre. Ezeknek adjunk legalább egy percet a forró olajon, hogy jól kiadhassák az ízüket, de persze ne álljunk le a keveréssel, hogy oda ne égjen a mix. Végül jöhet a karfiol és a lecsepegtetett, átöblített csicseriborsó. Keverjük el alaposan a fűszerekkel, és adjunk neki 5 percet, hogy a karfiol felengedhessen. Én ekkor öntöttem rá 3-4 evőkanál vizet, hogy megóvjam a fűszereket a megégéstől. Végül, de nem utolsó sorban rázuttyintjuk a zöldségekre a paradicsomot is. Kis lángra véve a tűzhelyet, kb. 20 percig főzzük az ételt. Ha a karfiol már puha, hozzáönthetjük a tejszínt, azzal rottyantsunk még egyet rajta. Kóstoljuk meg, hogy elégedettek vagyunk-e a fűszerezéssel, ha kell, adjunk még hozzá sót, vagy bármit, amit hiányolunk.

Mazsolás, kurkumás rizzsel tálaltam.

Sült paprika saláta

Először Dalmáciában kóstoltam, nagyon szeretem, nem lenne ellenemre, hogy minden nyáron telerakjam vele a hasamat ott helyben. Erre sajnos elég rég volt alkalom, de dombon ülő fűcsomó legyek, ha jövő nyáron nem áztatom meg a testem az adriai habokban.

A sült paprika készítésnek nincs túl sok titka, de lehet, hogy tán egy se. Megmosod, megszárítod, tepsire pakolod, 220 fokra berakod a sütőbe, ha van grill funkciód, tíz perc sütés után nyugodtan ráengedheted a paprikákra a grillt. (Nyilván ezerszer jobb faszénen sütni, de erre nincs módom, elhihetitek, hogy ezt én sajnálom legjobban.) Süsd őket fekete héjúra. Egyszer meg is fordíthatod a darabokat, hogy minden oldala rendesen odakapjon. Ha már fekete a héjuk, rakd őket nylon zacskóba, zárd le, és várd, hogy kezelhető hőmérsékletűre hűljön. Fél óra, egy óra múlva szépen szedd le a héjakat, nem lesz nehéz dolgod, mert a forró gőzben már elváltak a hústól, amennyire tudod, magtalanítsd, és kész. Menet közben a kifolyó paprikalevet érdemes felfogni és a salátaléhez adni.

Hozzávalók:

1,5 kg kápia paprika
olívaolaj
balzsamecet
só
bors
2-3 gerezd fokhagyma felszeletelve

Elkészítés:

A megsült paprikákat vágd csíkokra. Készítsd el a saláta levét. Két rész olajat keverj össze egy rész balzsamecettel, sózd, borsozd. Rakosgasd egy edénybe a paprika csíkokat, öntözd őket bőven salátalével, amihez hozzákeverted a levet is, amit a sült paprika engedett. Szórd rá egyenletesen a fokhagyma gerezdeket, majd légmentesen zárd le, érleld legalább egy napig.

A képen kissé sok levet kanalaztam a fotóalanyok alá, az mindenki ízlésére van bízva, mennyi salátalevet fogyaszt el a paprikákkal. Egyébként fogyasztás előtt érdemes kivenni a hűtőből, és hagyni akklimatizálódni, hogy a megdermedt olaj kissé felengedjen, sokkal élvezhetőbb lesz úgy.

Mandulakrémes barackos sütemény

Ő kérem szépen itt egy barackos tart, még inkább egy frangipane-os tart. Magyarul talán a címben jegyzett módon említeném. A frangipane egyfajta mandulakrém - ó istenem, nem is értem, hogy tudtam megállni, hogy még betöltés előtt meg ne egyem az egészet? -, a tart pedig hát... az tart. Vagy tarte, attól függ, milyen nyelvet használunk. Pitének nem mondhatom, mert nem az, ez egy tart, na. Pont annyi sárgabarack volt itthon, ami az elkészítéséhez kellett. Most épp a sütőben heverészik a kicsike, 40 perc múlva készül el. Addig is itt a receptje.

Hozzávalók a tésztához:

155 gramm liszt
fél teáskanál só
50 gramm cukor
125 gramm hideg vaj felkockázva
2 tojássárgája

A krémhez:

125 gramm szobahőmérsékletű vaj
100 gramm kristálycukor
1 csomag vaníliás cukor
2 egész tojás
120 gramm finomra őrölt mandula
45 gramm liszt
egy csipet só

10 szem barack negyedelve, 1evőkanál juharsziruppal/mézzel/baracklekvárral elkeverve

Elkészítés:

A tészta hozzávalóit a tojássárgája kivételével késes betétű aprítóba tesszük, megpörgetjük, míg morzsás nem lesz. Inkább csak pulzáltassuk a gépet, amíg vizes homokszerű állaga nem lesz a vajas lisztnek. Ekkor jöhet hozzá az első tojássárgája, azzal kevertjük a tésztát a géppel, majd jöhet a második is, ekkor már össze fog állni gombóccá a matéria. Szedjük ki egy kiterített darab folpackra, és a folpackon keresztül pikk-pakk nyomkodjuk az egészet korong formába, csomagoljuk be, irány a hűtő 30 percre.

Ez alatt az idő alatt elkészítjük a frangipane-t. A vajat kihabosítjuk a cukorral, ha kivilágosodott a massza, és szép levegős, mehetnek bele a tojások egyesével, a kettő között járjon a habverő szorgosan! Ha van otthon vaníliakivonatunk, ne habozzunk ezen a ponton egy evőkanálnyit a masszához önteni, ha nincs, megfelel az igazi vaníliás cukor is. Végül belekanalazzuk a gépbe az összekevert mandulalisztet és búzalisztet. Ezzel már épp csak annyit keverjünk, hogy egynemű legyen a massza.

Ha a tésztánk lehűlt, lisztezett felületen fél centiméter vastagra nyújtsuk ki, és ügyeskedjük bele egy kivehető aljú kerek tortaformába, abból is a kisebbe, az enyém kb. 22-23 centis lehet. Nyomkodjuk a tésztát a forma oldalához is, hogy pereme legyen majd a sütinek. Ekkor belekenjük a mandula masszát, kanál hátával elegyengetjük, majd a juharsziruptól (vagy méztől, vagy sárgabarack lekvártól) nedves negyed barackokkal csinosan kirakjuk a süti tetejét. Mehet a 180 fokos sütőbe 45-50 percre.