2014. január 21., kedd

Angol muffin

Nem vagyok egy gyorsétterembe járó fan, de a McDonalds reggelijeit nagyon szeretem. Igen, épp tegnap mondta a férjem, mikor megpróbáltam elcsábítani egy reggelire, hogy az műkaja, és teljesen igaza van, de hát az ember preferenciáit nem mindig az IQ-ja és az ismeretei határozzák meg ugyebár... Tegnap nem csábultunk el, de a hiányérzet éppen elégnek bizonyult ahhoz, hogy egy szintén évek óta dédelgetett receptet végre megvalósítsak. Teszem hozzá: a fiam nagy örömére, mert ma ezzel ébresztettem.
Ez az első recept, amit kipróbálok, mert ennek az elkészítése igényli a legkevesebb időt, nagyjából egy óra alatt elkészültem vele. De ki fogok próbálni más recepteket is. Ez a muffin fele részben tönköly búzalisztből készült, ezért sötét a színe. Meg fogom sütni fehér lisztből is, hogy lássam majd a különbséget.


Hozzávalók 4 darabhoz:

10 dkg tönköly liszt
10 dkg fehér liszt
(vagy 20 dkg sima liszt)
1 mokkáskanál porélesztő
1 mokkáskanál szódabikarbóna
1 mokkáskanál méz
2 evőkanál natúr joghurt
1 nagy csipet só
80 ml víz
1 mokkáskanál olaj
egy marék kukoricaliszt, amibe a muffinokat sütés előtt belehempergetjük

Elkészítés:

A száraz hozzávalókat egy tálban elkevertem, a folyékonyakat egy másik edényben kevertem össze, és néhány másodpercre betettem a mikróba, hogy meglangyosodjanak. Utána hozzáöntöttem a liszthez, és rugalmas tésztává gyúrtam. Letakartam egy konyharuhával, és kb. 30 percig kelesztettem. Ezután kukoricaliszttel megszórt deszkán kinyújtottam a tésztát kb. kétujjnyi vastagra, és fánkszaggatóval négy muffint szúrtam ki a tésztából. Megint félretettem úgy 15 percre kelni, aztán egy teflon bevonatú serpenyőben 2 evőkanál olajat melegítettem, és 5-5 perc alatt lassú tűzön készre sütöttem a muffinokat.

És ez lett belőle tojással, sajttal, sült baconnel.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése