2011. november 11., péntek

München, piac...

Említettem augusztusban, hogy egy hetet Münchenben töltöttem. Többször adódott alkalmam végigsétálni és kényelmesen nézelődni a város piacán, a Viktualienmarkton, ami egy gasztrománnak meglehetősen nagy élmény. Még az eső sem tudott megakadályozni abban, hogy végig ne bogarásszam a sok standot, ne gyönyörködjek a virágokban, zöldségekben. Képes voltam még nézeteltérésbe is keveredni egy virágárussal, amiért lefotóztam néhány virágot a standján. Mondjuk elég nagy bűnt követtem el, elkészítettem egy fotót, amivel nyilvánvalóan súlyosan megsértettem az illető mindenféle virághoz fűződő jogait.

 

De ez a poszt nem azért születik, hogy morózus virágárusokról beszéljek, hanem azért, hogy krumplikról beszéljek. 

 A standon 15 különböző fajtájú krumplit számoltam meg, és keserű szájízzel gondoltam a magyar piacok gyér kínálatára, már ami a fajtagazdagságot illeti krumpli téren. A felső pulton lévő kis kosarakban is burgonya van, mind más fajta. Amikor a múlt héten a Fehérvári úti piacon jártam, alig akartam hinni a szememnek, mikor az emeleten egy hosszú standon szinte ugyanez a látvány fogadott. A kosarakban 12 fajta krumpli, a pult mögött egy mosolygós fiatalember, aki kedvesen fogad, és büszkén húzza ki magát, amikor elmondom neki, hogy hasonló élményben ezidáig csak külföldön volt részem. Sajnos nem volt nálam éppen fényképezőgép, de belinkelem a honlapot, ahol megnézhetitek a csodásnál csodásabb burgonyákat.

Ezen az oldalon mindent megtudhattok a kínálatról, a piacon pedig mindezt meg is vásárolhatjátok. Lehet vitatkozni arról, hogy manapság ki engedhet meg magának egy kiló krumplit 790 forintért, de egyrészt tudjuk, hogy vannak ilyenek, másrészt azt gondolom, hogy egy-egy ünnepi alkalom okán talán érdemes beruházni a lila, kék és piros burgonyák közül valamelyikre.

2011. november 6., vasárnap

Krumpli

Említettem augusztusban, hogy egy hetet Münchenben töltöttem. Többször adódott alkalmam végigsétálni és kényelmesen nézelődni a város piacán, a Viktualienmarkton, ami egy gasztrománnak meglehetősen nagy élmény. Még az eső sem tudott megakadályozni abban, hogy végig ne bogarásszam a sok standot, ne gyönyörködjek a virágokban, zöldségekben. Képes voltam még nézeteltérésbe is keveredni egy virágárussal, amiért lefotóztam néhány virágot a standján. Mondjuk elég nagy bűnt követtem el, elkészítettem ezt a fotót, amivel nyilvánvalóan súlyosan megsértettem az illető mindenféle virághoz fűződő jogait.

 

De ez a poszt nem azért születik, hogy morózus virágárusokról beszéljek, hanem azért, hogy krumplikról beszéljek. Ezt a képet is a müncheni piacon lőttem. A standon 15 különböző fajtájú krumplit számoltam meg, és keserű szájízzel gondoltam a magyar piacok gyér kínálatára, már ami a fajtagazdagságot illeti krumpli téren.

A felső pulton lévő kis kosarakban is burgonya van, mind más fajta.

Amikor a múlt héten a Fehérvári úti piacon jártam, alig akartam hinni a szememnek, mikor az emeleten egy hosszú standon szinte ugyanez a látvány fogadott. A kosarakban 12 fajta krumpli, a pult mögött egy mosolygós fiatalember, aki kedvesen fogad, és büszkén húzza ki magát, amikor elmondom neki, hogy hasonló élményben ezidáig csak külföldön volt részem. Sajnos nem volt nálam éppen fényképezőgép, de belinkelem a honlapot, ahol megnézhetitek a csodásnál csodásabb burgonyákat.

Ezen az oldalon mindent megtudhattok a kínálatról, a piacon pedig mindezt meg is vásárolhatjátok. Lehet vitatkozni arról, hogy manapság ki engedhet meg magának egy kiló krumplit 790 forintért, de egyrészt tudjuk, hogy vannak ilyenek, másrészt azt gondolom, hogy egy-egy ünnepi alkalom okán talán érdemes beruházni a lila, kék és piros burgonyák közül valamelyikre.

 

 

2011. szeptember 28., szerda

Pestoval és mozzarellával töltött gomba

A játék jó, a játék fontos, de azért a legfontosabbak a receptek. Már ha van kedv és idő főzni. E kettőből azonban errefelé most elég kevés akad, de szerintem ezt pontosan látja a blogon az, aki rendszeresen figyelemmel kíséri itt a történéseket. Szerencsére legyen szó azonban időhiányról, ihletszegénységről, fogyókúráról vagy bármi másról, a GoodFood mindig inspirálóan hat rám. Olyankor is, amikor a férjem hazaállít egy tálca portobello gombával, és kijelenti: ma pedig együnk gombát!

Az étel elkészítése azzal együtt is csak 20 perc, hogy bementem a közértbe sajtért.

 

Hozzávalók:

fejenként 2-3 nagy portobello gomba
1 kis üveg pesto
1 csomag mini mozzarella
2 dkg fenyőmag
só, bors
fejenként egy pita

 Elkészítés:

A gombákat megpucoltam és vékonyan kiolajozott tűzálló tálba ültettem. Üregeikbe pestot kanalaztam, beledaraboltam a sajtokat, megszórtam fenyőmaggal, és 200 fokos sütőben, grill funkcióval 10 perc alatt megsütöttem. Enyhén megpirított pitával tálaltam.

 

2011. szeptember 19., hétfő

Veracruzi hal - egy gasztrokulturális sorozat margójára

Még a végén megszeretem a halat. Hm. Így múlik el a világ dicsősége:) A történet úgy kezdődött, hogy a barátnőm büszkén mutatta az új szakácskönyvét, amit nemrég vett. Mexikói konyha. Az jó. Azt szeretjük. De hogy lesz még belőle sok, és azt ő megveszi. Nem olcsó, de jónak néz ki. És tényleg, én még csak a sorozat első darabját forgattam át, de ha a további 12 is legalább olyan jó lesz, mint a mexikói, akkor nem lesz kidobott pénz. Használható receptek, sok fázisfotó - talán kicsit túl sok is, nem szerencsés szerintem, hogy egy recept három oldalán át terjengjen.

Az első recept, amit elkészítettem a könyvből, a veracruzi halfilé volt.

Hozzávalók 2 személyre:

személyenként 20 dkg fehér húsú halfilé
5 dkg magozott olajbogyó karikára vágva
2 evőkanál kapribogyó kiáztatva
2 dl sűrű paradicsomszósz, ún. passata
1 fej vöröshagyma
olívaolaj
2 piros chili karikára vágva

 Elkészítés:

Az olívaolajon a félfőre vágott hagymát megpuhítottam, majd rádobtam a magozott olajbogyó karikákat, a kapribogyót és a chiliket. Felöntöttem a paradicsom passatával megsóztam és felforraltam. Ekkor beletettem a tenyérnyire vágott, besózott halszeleteket, betakargattam mindet a szósszal, és 15 percig lassú tűzön főztem. A szósz ezalatt optimálisan besűrűsödött, a hal megpuhult. A végén még adtam hozzá egy leheletnyi cukrot, hogy ellensúlyozzam a paradicsom savasságát. Friss, még langyos bagettel ettük.

Egyébiránt ezt a mártást simán el tudom képzelni csirkemell filével is.


 

2011. szeptember 13., kedd

Szezonja van: szilvás lepény

Tele van a piac szilvával, de nincs ezen mit csodálkozni, hisz itt az ősz, még ha a hőmérő állása nem is ezt mutatja. Én a magam részéről imádom a 30 fokot, vasárnap olyat strandoltunk a Rukkel-tónál, hogy öröm volt nézni. Méghozzá főleg azért, mert a népek inkább a naptárnak hittek, mint a szemüknek, ezért gyakorlatilag azt mondhatom, hogy egyedül voltunk a tónál, és ez fenséges élmény volt. Nemkülönben jó élmény ez a szilvás lepény, amivel munka alig van.

 Hozzávalók:

30 dkg sima liszt
15 dkg rétesliszt
3 teáskanál sütőpor
25 dkg vaj
20 dkg kristálycukor
3 tojás
1 teáskanál fahéj
1 tasak vaníliás cukor
ha szükséges, néhány kanál tej
60 dkg magozott, negyedelt szilva

Elkészítés:

A vajat a cukorral habosra keverem, majd hozzáadom a tojásokat. Hozzákeverem a liszthez a sütőport, majd a vajas-tojásos keverékhez adom. Ha szükséges, egy-két kanál tejjel lazítom a tésztát, de általában nem szokott rá sor kerülni. 30x40-es tepsibe öntöm, és kirakom az elnegyedelt, vaníliás cukorral, fahéjjal meghintett szilvával. Mindegyiket kicsit bele is nyomom a masszába, hogy ne maradjon a sütemény tetején. 180 fokos sütőben tűpróbáig sütöm. A tetejét megszórom porcukorral, kockákra vágva tálalom.

 

2011. augusztus 2., kedd

Sós-sajtos rudacska

Azt kérdezte a fiam, miközben gyúrtam a tésztát, hogy mi a különbség a különböző sós-sajtos sütemények között, és én csak annyit tudtam neki mondani, hogy bár igen sok nagyon hasonlít egymáshoz, azért az összetevők arányában mégis eltérnek. Arra nemigen tudtam választ adni, hogy akkor miért használunk mindig más receptet, ha már egy bevált és működik:) Ezt a sós pálcikát Moha és Sáfrány blogján találtam, tulajdonképpen a szép fotó keltette fel a figyelmemet. De a recept is megér egy misét: rém egyszerű az összeállítása, én a Moulinex robotgépem késes aprítóját használtam az összeállításhoz, még csak a kezem se nagyon lett vajas, mire elkészült. És ez bizony fontos szempont akkor, amikor K. esküvőjére választom ki a majd elkészítésre kerülő darabokat.

 

Hozzávalók egy nagy gáztepsinyi adaghoz:

25 dkg liszt
13 dkg hideg vaj
1 dl joghurt
2 teáskanál só
10 dkg reszelt ementáli (érdemes ezt használni karakteres íze miatt)
a tetejére a megkenéshez 1 tojássárgája

Elkészítés:

Én mindent beleöntöttem a robotgépbe, megforgattam az alapanyagokat. Láttam, hogy nem elég nedves a tészta, ezért öntöttem még hozzá talán 2-3 evőkanál vizet (a joghurtos pohárba öntöttem, gyakorlatilag kimostam vele azt, és a gép szépségesen tésztalabdát gyártott belőle. Egy éjszakát pihent a hűtőben a tészta, másnap pedig 3 milliméteres, kisarasznyi rudakra vágtam, tetejét tojással kentem le, és 180 fokos sütőben 20 percig sütöttem.

 

2011. július 17., vasárnap

Egy kis görög hangulat

Aki olvas egy ideje, tudja, hogy nem vagyok egy nagy hal fan. De a friss, fehér húsú, semleges ízű halakat azért megeszem, ráadásul szeretem azt enni egy-egy helyen, ami a helyi specialitás. És mi más lehetne jellemzőbb egy tengerrel rendelkező országra, mint a hal? Mi így ettük a seabass-t (tengeri sügér):

 

A fantasztikus halat itt ettük, nyugodt szívvel ajánlom bárkinek a helyet: http://noname-santorini.gr/

Kóstoltunk még naphalat is, isteni volt. Olyannyira, hogy kétszer is ezt választottuk vacsorának. Amikor megkérdeztem a pincért, hogy a hal friss-e, vagy fagyasztott, vérig sértettem. Pedig csak az idegenvezetőnk információját akartam lecsekkolni, aki azt állította, mondhatnak bármit a parti pincérek, itt a legtöbb hal fagyasztott. Innen üzenem: kedves László, tévedett!

 

 

A kedvenc éttermi képem.

 

2011. július 13., szerda

Cheeseballs

Nem javíthatatlan anglomániámból adódóan ez a bejegyzés címe, még akkor sem, ha Kamari tengerparti sétányán minden angolul van kiírva az éttermek előtti menü-táblákon. Az első hét végén ettem sajtgolyókat egy étteremben, de a következő héten nem volt kedvem olyan messzire legyalogolni (egy kilométer az egész plázs...), ezért a szálláshoz közelebb kerestem volna sajtgolyókat, hogy a nemrég érkezett barátnőmmel is megkóstoltassam ezt a finomságot.

 

Az éttermek előtt mindig áll egy-egy becsalogató ember, és az arabokhoz képest nagyon kedvesen és visszafogottan próbálnak rábeszélni, hogy náluk egyél. Egy-egy no thanks, de legalább egy mosoly mindegyiknek kijár erőfeszítései jutalmául. Egyetlen ellenszer van ellenük: ha fürdőruhában, törölközővel sétálsz a sétányon, mert akkor éles logikával rájönnek, hogy előbb úgyis a vizes fürdőruhától akarnál megszabadulni, és nem vágysz még ebédelni, vacsorázni. Ilyenkor szemkontaktust se vesznek fel, nyugodtan korzózhatsz.

De mondom, mivel nem erőszakosak, nem jelent problémát a jelenlétük. Nos, megálltunk egy szimpatikus étterem előtt, ahol a (minden nap) világoskék inges csaliember széles mosollyal fogadott. Sorolni kezdi a menüt, én megakasztom: aztán cheeseballs van-e? CHESSEBALLS???? Az meg mi? Próbálkozom magyarázni, mondja, hogy cheese pie van, és bár fogalma sincs, mi az a cheeseballs, azt azonban biztosan tudja, hogy az száraz, ámde a cheese pie! Na, az valami csoda! És hát van ugye tomato balls, nem azt keressük? Mondom a barátnőmnek: te, ez teljesen hülyének néz, mit gondolsz? Ekkor a pincér, hezitálásunkat látva, felajánlja, hogy csinálnak ők nekünk cheeseballst, ha arra vágyunk (arckifejezése híven tükrözi, mit is gondol pontosan azokról, akik ilyen rettenetet akarnának enni, bár az még mindig kérdéses, honnan tudja, mi is az a rettenet, az előbb még nem ismerte...), mert náluk nincs lehetetlen. Mit mondjak: nem szélesre tátott szájjal ugyan, de bekaptuk a csalit.

A rendelést felvenni persze már nem ő jön, a pincér megint értetlenkedik, de ő sokkal jobb hatásfokkal teszi ezt, mint a kollégája, ezért belefáradunk a vitába, és berendeljük a tomato ballst. Rossz a szájízünk, hiszen a parton tucatjával vannak éttermek, ahol azt ehettük volna, amit szeretnénk... no mindegy, mindig tanul az ember... Amit kapunk, az igazán finom, végül nem is bánom, hogy még egy fajta ételt megkóstoltunk. Tzatzikivel és frissen sütött krumplival ez is verhetetlen. Az én cheese pie-om is finom.

Bosszúnk nem túl nemes, de hatékony:  attól a naptól kezdve sportot űzünk belőle, hogy az étterem előtt elmenve úgy tegyünk, mint akik komolyan megfontolják a betérés lehetőségét, és amikor már nyeregben érzi magát az úr, csúfondárosan csak ennyit kérdezzünk: CHEESEBALLS? A harmadik alkalomnál már ő üdvözölt minket széles mosollyal, mintha épp azt mondaná: cheeeeeeeeeese:)

Sült sajtgolyók

Elkészítése pofonegyszerű. Reszeljünk le 20-25 dkg kemény sajtot, adjunk hozzá 5-10 dkg szárazabb fetát is. Két felvert tojással és néhány evőkanál zsemlemorzsával készítsünk belőle formálható masszát. Én dúsítanám friss petrezselyemmel, vagy akár néhány szem apróra vágott olajbogyóval is, abban, amit én ettem, ilyesmi nem volt. Zsemlemorzsába forgatva a maréknyi golyókat bő olajban süssük pirosra őket. Bármilyen salátával - akár majonézessel, akár zöldsalátával, vagy tzatzikivel és egy pohár fehér borral fenséges vacsora.

2011. július 11., hétfő

Nyaralás

Igazából szerintem senkit nem érdekel úgy igazán a mások nyaralása. Nem, hiába is mondod, hogy de igen, téged igen... persze, talán egy bizonyos mértékig. Azt hiszem, hogy én ezt a bizonyos mértéket nem fogom figyelembe venni, leírom a nyaralás történetének azon részét, ami más számára is hasznos lehet.

Most jártam először Görögországban, ha egy szigetet egyáltalán lehet bármilyen -országnak is nevezni. Szerintem Santorini nem Görögország, hanem csak úgy Santorini. Egy fantasztikus sziget az Égei-tengerben, amiről álmodozom már egy ideje, talán úgy négy éve lehet, hogy barátok küldtek onnan képeslapot, és én első látásra beleszerettem a helybe. Érdekes módon a képeslapok fotói meglehetős egyezést mutatnak a valósággal. Magára Görögországra 30 éve várok, és nagyon remélem, hogy megismerhetem még más részeit is. (Vágyom például Rodoszra...)

Két hetet töltöttem a szigeten, és azt mondanám, hogy a látnivalókat egy hét alatt kényelmesen meg lehet nézni, tekintve, hogy Santorinit mindössze 13 település alkotja. De ahhoz, hogy a tengert is élvezhessük, megkóstolhassuk sok taverna kínálatát, végigehessük a tradicionális fogásokat, bizony, kellett a két hét. Azt már csak halkan merem megjegyezi, hogy néhány napot még gond nélkül rá tudtam volna húzni... Ettem sok helyen, sok félét, kivétel nélkül minden ízlett - ami nem, arról is tudtam, hogy alapjában jó kaja, csak inkább olyankor kellett volna ennem, amikor éhes is vagyok... A programok között szerepelt egy luxus vacsora is, ami az egyik legnagyobb élmény volt, nem feltétlenül a fogások miatt - bér akadt köztük zseniális -, hanem a hely és a látvány miatt. De erről szép sorban...

 

 

2011. június 23., csütörtök

Hogyan hasznosítsuk jól az időt? Süssünk perecet!

Mert ugye az a néhány óra, amíg a croissant pihen, kel, hül, mifene, nem telik úgy, hogy ölben legyen a kezünk. Közben lehet kicsit takarítani, rendet rakni, álmodozni a nyaralásról, majd ránézni az órára, hogy tejóég, mindjárt ebédet kell adni a népeknek. Na de mit is? Volt isteni borsóleves, és született utána egy kis perec, amit Cserkénél lőttem. Köszönet érte:)

Hozzávalók:

50 dkg liszt
2,5 dl tej
2,5 dkg élesztő
1 evőkanál cukor
2 teáskanál só
3 evőkanál olaj
2 evőkanál szódabikarbóna (a főzővízbe)

Elkészítés:

A hozzávalókból tésztát gyúrunk. Ezt a tésztát nem kell különösebben pihentetni vagy keleszteni, így aztán elég, ha addig hevernek, amíg kb.  2 liter vizet forralunk. Beletesszük a szódabikarbónát, és amikor szelíden forr a víz, főzzük a pereceket mindkét oldalukon egy-másfél percig, majd szűrőlapáttal emeljük át egy sütőpapírral bélelt tepsire. Szórtam rájuk tökmagot, lenmagot és szezámmagot, aztán forró sütőben addig sütöttem őket, amíg ilyen szép színük nem lett. Egy teáskanál sóból, két teáskanál lisztből és némi vízből sűrű masszát kevertem, meglötyköltem vele a pereceket, és még két percig a sütőben hagytam őket.


 

 

 

2011. június 6., hétfő

Spárgás tagliatelle

A Good Food online kiadásában láttam meg ezt a tésztát, csak bajban voltam, mert a recept zöldbabot ír, azt az igazi zöldhüvelyűt, amit sajnos ki nem állhatok, de ha ez másként is lenne, a piacon még akkor sem kapni. Így aztán azzal gazdálkodtam, ami éppen itthon volt. Ezt IS kedvelem a Good Food receptjeiben, hogy amikor olvasom őket, szárnyra kap a fantáziám, és nem akarok mindenáron a leírt hozzávalókhoz ragaszkodni.

Hozzávalók:

40 dkg száraztészta
20 dkg spárgarügy
15 dkg zöldborsó
20 dkg újburgonya
1,5 dl pesto
parmezán forgácsok
só
bors

Elkészítés:

A krumplit meghámoztam, és mivel aprókat használtam, egyben hagytam őket. Annyi vízben, hogy a tésztának elég legyen, odatettem főni, úgy 5 percet kapott. Ekkor beledobtam a vízbe a tagliatellét, 6 percig főztem, ekkor került a fazékba a borsó és a spárga is. Újabb négy perc főzés következett, majd leszűrtem a vizet úgy, hogy kb. egy decit félretettem belőle. Egy mély tálba öntöttem a pestot, abba tettem a lecsurgatott tésztát és zöldségeket, összeforgattam őket, kicsit még sóztam, borsoztam, ráreszeltem a sajtot, és már lehetett is enni.

 

 

2011. május 27., péntek

A sok kicsi talán megint sokra megy

Új kezdeményezés a jótékonysági palettán: már nemcsak süteményekkel és gasztro felajánlásokkal lehet támogatást szerezni a SoSe Alapítvány aktuális támogatottjainak, hanem most először kézműves alkotók munkáinak megvásárlásával is.

Személy szerint nagyon drukkoltam, hogy létrejöjjön ez a mostani akció, és boldog voltam, amikor a szervezők felkértek a részvételre. Mindig örömmel állok a jó ügyek mellé, de amikor a segítséget és a kreativitást össze lehet hozni, dupla az örömöm.

Ezért aztán felajánlok egy általam készített tiffany lámpát a Salsa Vita Alapítvány javára. Tombolajegyeket lehet vásárolni, egyenként ezer forintos értékben. A sorjegyet megvásárlók között sorsolják majd ki azt a szerencsés nyertest, aki hozzájuthat a lámpához, vagy bármelyik más felajánlott tárgyhoz.

Az akció pontos részleteit  a www.sok-kicsi.hu oldalon olvashatjátok.

Íme, a lámpa. Nem hivalkodó, nem tolakodó, de meleg fényű, barátságos darab. Kedvenc üvegeimből készült: bézs, sárga, narancssárga és piros színek lobbannak fel, amikor felkapcsolom a lámpát. Ha tetszik, vásárolj tombolát, és bízz abban, hogy te nyered meg a lámpát.

És itt, a poszt végén engedtessék meg nekem egy magánjellegű megjegyzés. Ma vagyok 50 éves. Az elmúlt napokban, amíg ezen a lámpán dolgoztam, sok órát töltöttem egyedül a műhelyben, volt időm átgondolni, kiértékelni az életemet, elmerengeni azon a sok-sok örömön és boldogságon, amiben idáig részem volt az életemben. Nagyon szerencsés vagyok: a gyerekeim egészségesek, nem szorulnak alapítványok támogatására ahhoz, hogy munkát találjanak, vagy éppen fejlesztő eszközökhöz jussanak, és ezért nem tudok elég sokszor hálát adni a sorsnak. Én azzal tudok hozzájárulni a jó ügyhöz, hogy elkészítek egy üvegképet, egy lámpát, és árverésre bocsátom. Ha te megteheted, hogy sorsjegyet vásárolsz, kérlek, ne habozz!

Köszönöm.

 

 

2011. május 11., szerda

Borlamour Regionális Borkiállítás és Vásár

 

Szombaton "nyakunkba vesszük" az M1-es autópályát, és Mirelle-lel elkocsizunk Győrbe, ahol részt veszünk a Borlamour Kiállításon. Megmondom őszintén, nem vagyok borhoz értő ember, vagy gúnyos mosolyokban, vagy megvető pillantásokban  (esetleg mindkettőben) van részem, amikor édes fehér bort rendelek mindig, mindenhol, mindenhez:) Tudom én, hogy pallérozni kéne az elmémet is ezen a téren, meg az ízlésemmel is súlyos gondok vannak, de hát ez van... Emlékszem, volt egy főnököm, aki időnként elvitt vacsorázni, és amikor édes pezsgőt rendeltem, mindig odaszólt a pincérnek: ne felejtsék ki belőle a kockacukrot! Én meg szégyenkeztem, és meghallgattam - ezredszerre is - a társaság rémesen trendi tagjait, akik megvetően, s egyben tudálékosan tudtomra hozták - ezredszer! -, hogy édes pezsgő márpedig nincs. Vagy két éve, amikor Jakupcsek Gabinál voltunk vendégségben... hát sosem felejtem el a párja tekintetét, amikor a "mit innál?" kérdésre a szokásos "édes fehér bort" válasz hagyta el a számat. A döbbenetet és a sokkot aztán felváltotta a jó vendéglátó tennivágyása, és eszébe jutott, hogy egy korábbi vendégségnél valami hozzám hasonlóan elvetemült rémrettenet hozott valami borzalmas édes fehéret, és mintha maradt volna belőle... Jól emlékezett, volt még eldugva valahol egy fél üveggel, amiből én - forró nyári nap lévén - csak egy pohárral fogyasztottam. És Ádám a búcsúzásnál a kezembe nyomta a maradékot: vidd el, nálunk ilyet úgysem iszik senki:)))

No, ennyi személyes vonatkozás után - remélem, az undorkodók eddigre bezárták a böngészőjük aktuális oldalát, és kivették a kedvencekből a blogomat:) - kíváncsian várom, mit hoz számomra a hétvége, tekintve, hogy a Borlamour Kiállítás elsősorban a borokról szól.

Remélem, hogy a színpadnál, ahová jó kis borkorcsolyákat is viszünk majd Mirelle-lel, találkozhatok a régióban élő olvasóimmal. Ne kíméljetek, várlak benneteket szeretettel! Ne aggódjatok, nem hozok rátok szégyent! Majd azt mondjuk, hogy nem ismerjük  egymást:))