2006. december 25., hétfő

Narancskrémes piskótakarika

Az idei karácsonyi süteményeim favoritja kétségtelenül ez a narancskrémes piskótakarika, aminek alapja Chiliésvaníliától származik. Nekem viszont isteni szerencsém volt, nem kellett linzerkarikát sütnöm, mert a városban jártamban-keltemben a Csokirály nevezetű bűnbarlangban utánam dobáltak valami finomságos cseh piskótakarikát, le se merem írni, két csomagért száz forintot kértek. Volt egy kis félsz bennem, hogy ilyen olcsón jót nem lehet kapni, de hála istennek tévedtem. Még szerencse, hogy hat csomaggal vettem, így később is reprodukálhatom ezt a remek süteményt. Valamennyit változtattam a recepten, no nem olyasmit, ami jelentősen megváltoztatná, mindössze növeltem az amúgy sem alacsony élvezeti értéket némi Cointreau hozzáadásával, mondhatom: nem ártott neki.

 

Hozzávalók a krémhez:

10 dkg cukor

2 narancs héja

egynek a leve

fél citrom leve

2 egész tojás, valamint 4-nek a sárgája

12 dkg vaj

 

Elkészítés:

A vaj kivételével minden hozzávalót összekeverek és állandó kevergetés közben mérsékelt tűzön felforralom. Amikor forr, 2-3 részletben hozzáadom a vajat és a Cointreau-t. A krémet kihűtöm, de csak azért, mert ha forrón nyalogatom ki a lábasból, égési sérüléseket szerzek. Vagy az ujjamon, vagy a nyelvemen. Amikor a krém megdermedt, és tegyük fel, maradt még belőle, akkor egy-egy piskóta karikát összeragasztok vele, a tetejére egy pici mézet pöttyentek, erre szórom a díszítésnek szánt szórócukrot, amit nemisbékától kaptam ajándékba, és micccccsoda véletlen, pont passzolt a színe az én narancsos piskótámhoz.

 

Roston sült libamáj sült almával, szőlővel

 


Hozzávalók:

60 dkg hízott libamáj
2 db alma
egy fürt szőlő
3 dl félédes fehérbor

 

Elkészítés:

A libamájat megmossuk, szárazra töröljük, majd tenyérnyi szeletekre vágjuk. Sózzuk, borsot őrlünk rá, megmártjuk lisztben, jól lerázogatjuk róla a felesleget, majd felhevített vajban néhány perc alatt mindkét oldalát szép barnára sütjük. Közben az almát ujjnyi karikákra vágjuk, magját eltávolítjuk, és szintén vajon átsütjük. Menet közben kaphat egy kis őrölt fahéjat, egy gondolatnyi cukrot és egy löttyintésnyi fehérbort, amit aztán elpárologtatunk róla, csak az ízét hagyatjuk hátra vele. Mielőtt az alma készre sülne, hozzáadjuk a szőlőszemeket, hogy azok is átforrósodjanak. A májat előmelegített tálra szedjük, rárakjuk a gyümölcsöket és meglocsoljuk a fahéjas-boros vajjal, ami a serpenyőben maradt. Burgonyapüré vagy krokett illik hozzá.

 

2006. december 10., vasárnap

Panna cotta, a nagy kedvenc

 

Hozzávalók:

1 liter tejszín
1 rúd vanília vagy 2 csomag vaníliás cukor
2 csomag zselatin
cukor ízlés szerint (kb. 10-15 dkg)
50 dkg eper

Elkészítés:

A tejszínből elveszünk 6-7 evőkanálnyit, hidegen kikeverjük a zselatinnal, majd állni hagyjuk úgy 10 percet. A maradék tejszínt a cukorral felforraljuk, ezután mérsékeljük a tüzet és belekeverjük a zselatint, amit oldódásig keverünk, de már nem forralunk tovább. Néhány csinosnak ítélt formát kiöblítünk, belemerjük a matériát. Ha kihült, hűtőbe tesszük, akár egy éjszakára is akár. Tálalás előtt az epret leturmixoljuk ízlés szerinti cukorral, mézzel vagy juharsziruppal. A formákat meleg vízbe mártjuk, tányérra fordítjuk belőle a panna cottát, megöntözzük az eperrel, menta levélkékkel, citromfűvel díszíthetjük. Használhatunk más gyümölcsöt is, nemcsak epret természetesen. Persze felezhetjük is a mennyiségeket, de nem érdemes, úgyis elfogy az utolsó cseppig.

 

 

2006. december 9., szombat

Kulináris izgalmak

 

Közeledik ugyebár a karácsony. Mivel a pesti 18 fokban erre viszonylag nehéz most ráhangolódni, gondoltam, erősítsünk rá a feelingre egy kis pénzköltéssel, az biztosan segít. Jártunkban-keltünkben jó sorsom Óbudára vetett, rávettem hát emberemet, kanyarodjon velem a Culinaris felé, ahová nekem tömegesen közlekedve nehéz eljutnom, pedig már mióta vágyom oda. Hát kedveseim, még nem döntöttem el, hogy isteni kegyben részesültem-e, vagy mérhetetlen sorscsapást szenvedtem-e el azzal, hogy betettem lábamat oda. Állítólag 30 percet töltöttem bent - szemenszedett hazugság persze -, de amikor a nagy kirakaton kinéztem parkoló kedvesemre, éreztem, hogy tovább nem élhetek vissza a türelmével, ezért csak a következőket tudtam magamévá tenni:

1 üveg Bourbon Vanília eszencia

15 deka pekándió (istenem, add, hogy képes legyek megállni a felfalását, ami annál is nagyobb áldozat lesz tőlem, mert a paradió után a legkedvesebb diófélém. Majd próbálok az árára fókuszálni, akkor talán sikerül...)

fél kiló barna nádcukor

néhány félkész baguette, amit holnap reggel frissen sütök meg reggelire, aki még nem próbálta, annak melegen ajánlom, isteni! Intersparban is vettem már, úgyhogy hozzáférhető.

egy darab parmezán és Grana Padano sajtok, súlyosbítva egy darabka kecskesajttal

egy csomag Tikka Masala krém, ami egy baromság, mert itthon is simán elkészíthető, de múltkor annyira ízlett ugyanez a fiúknak (akkor a gazdaságos áruházban vettem), hogy ennyit igazán megtehettem értük;-)

a türelmes sofőrnek egy szelet narancsos étcsokoládé, remélvén, hogy amíg eszi, addig se morog, hogy ennyit kellett rám várnia.

 

Rengeteg mindent láttam, de csak érintőlegesen vette agyam az információkat, mert mint az előzőekben taglaltam, a vásárlás körülményei korántsem voltak ideálisak, úgyhogy kénytelen leszek visszatérni valamikor a jövő héten egyedül. VKOrsinak üzenem, hogy láttam ezt az óriás kagylótésztát, abban a márkában, amit Mamma említett, olyan 490 forint körül volt egy csomag.

Ezek után a Bosnyák téren vásároltam még diót, mandulát, mogyorót, koktélcseresznyét és aszalt vörösáfonyát. Délután sütemény sül, majd beszámolok...

 

Kedves Jézuska! Ha végképp nem tudnád, mivel lepj meg, esetleg Te is elmehetnél a Culinaris felé, én egészen biztos vagyok benne, hogy találnál ott olyat, amitől kiugranék a bőrömből aminek örülnék:D

 

 

2006. december 7., csütörtök

Ó, hát várható volt,

 

hogy nemisbéka retro-köre megkapirgálja majd az emlékekre rakódott guanót porréteget, és igen, igen, igen! moesnél olvastam két dologról, ami könnyeket csalt a szemembe. Az egyik a Kristály keserű, amit Nagyanyám annyira szeretett. Utolsó percéig hordtuk neki üvegszám a kórházba, mert akkor még nem dívott a pille palack, cipeltük az üvegeket, nem volt választás. Mert hát Ő szerette. A másik is hozzá kötődik, a Százszorszép desszert, de annak csak a doboza. Kaphatta valakitől ajándékba, aztán a doboz jó formájú, masszív jószág lévén előlépett fotó tartó dobozzá. Abban tartotta a drágám azt a kevés fotót, ami végigkísérte az életét. Remélem, anyámnál még megvan valahol...

 

2006. december 6., szerda

Gyerekkori ízek

Első olvasatra, mikor végigfutottam nemisbéka felkérését, levert a víz: de hát nekem nem is rémlik semmi különös dolog, ami az ízek terén a gyerekkoromat idézné, hogy fogok én erről posztolni? Kerestem a mentségeket:a rossz memóriámat,  a koromat, a meglehetős szegénységet, amiben éltünk, amikor nem futotta nyalánkságokra. Aztán ma, amikor a troli araszolt a dugóban, én meg ültem rajta, bevillant egy kép. A rumos pralinéé. Óvodába jártam - Andrássy út eleje -, néha apám jött értem, olyankor bűnöztünk: ő megivott egy nagyfröccsöt a borozóban, én kaptam a Bajcsy-Andrássy sarki édességboltból pralinét. Mindkettő tiltott dolog volt, anyám egyikünk alkoholizálását se vette jó néven. Ha jól emlékszem, még a zsarolásig is képes voltam elmenni, ha esetleg apám el akarta spórolni a pralinémat. Könyékig jártam a gúgliban, de még csak hasonlóra sem akadtam. Nem volt flancos, mint a mostaniak, nem belga csokoládé volt a külseje, nem volt látványos, csak egy szerény kis félgömb, benne a világ legfinomabb rumja. Azóta se ettem ilyet... 

A következő nagy kedvenc a mazsolás krémtúró. Olyan fotót, amin az a régi látható, nem találtam, az új csicsásat meg nem teszem ide. Szintén nagy kincs volt, legtöbbször abban az időben jutottam hozzá, amikor a lányom csecsemő volt - úgy... sok éve -, izgatottan vártam, megeszi-e vajon mind uzsonnára - legtöbbször képes volt rá a galád:) -, ha maradt, boldogan kanalaztam be. Volt némi nyers liszt íze, de hát nem lehet minden tökéletes...

Újabb illusztrálhatatlan kedvenc a Frutti. Most is a számban érzem az ízét, a narancsosat úgy emlékszem, jobban szerettem, mint a citromosat. Meleg kézben, zsebben a papír amúgy atomosan beleragadt a cukorba, volt rá példa, hogy csak a nagyja papírt lehetett foggal-körömmel lehámozni róla, de bizony bele kellett törődni, hogy néha csomagolópapírostól küldtük le a tápcsatornába a matériát. Szerintem a meglévő egészségi problémáim közül egyet se ez okozott:)

Aztán jönnek sorba az emlékek, a következő a Dunakavics.

Mindig nagyon szerettem, de volt bennem valami elemi félelem attól, hogy a kemény cukormázon és a mogyorón kitörik a fogam. A mai napig óvatosan eszem, ha nagy ritkán a kolléganőm vesz magának és megkínál.

A Zizit azóta utálom, mióta két lábon járok. Az a különleges eset áll elő, hogy ha csak Zizi van, akkor én inkább nem eszem édességet... nagy dolog! Persze ismerem az ízét, megvan a feeling, ahogy az izzadt gyerektenyérben olvadozik ez az izé, ételfestékkel fogva be a bőrt, de azért mélyen a szemébe tudnék nézni annak, aki kitalálta. 

Újabb utált édesség: a krumplicukor. Nagy ritkán fanyalodtam rá, ez is felébresztette a kitörik-a-fogam fóbiát, nem érdemel több szót.

És akkor jöjjön megint egy finomság: a tejkaramella. Szigorúan a lengyel, szigorúan a KGST-piacról, vagy hogy hívták azt a lelőhelyet, ahol a szüleim beszerezték a kurrens dolgokat. Nagy kincs volt egy időben, anyám mindig pontosan, számszerűen elosztotta, mennyi jár a hugomnak, mennyi nekem. Aztán hosszú-hosszú évekre eltűnt - gondolom, a lengyeleknek más dolguk támadt, mint vajkaramellát gyártani -, az utóbbi időben látom néha jobb édességboltokban. 


 

 

2006. december 2., szombat

Kis karácsony, nagy karácsony...

 

Elkezdődött az ünnepi készülődés. Megvettem egy csomó mindent abból, ami karácsonykor kellhet, úgymint lisztet, cukrot, sütőport, margarint sokat, vajat, tejszínt, süteményhez való csokoládét, habfixálót, tortazselét, zselatint. Kell még vennem diót, mandulát, aszalt szilvát (ha a jóisten még egyszer megtenné, hogy küld a mosoni barátnőmmel olyan California márkanevűt, mint két éve, ígérem, nem zabálom fel esténként és szemenként, lemondok az orgazmusról, hanem tényleg, tényleg sütök belőle valami finomat a köznek....léccilécci...), kandírozott gyümölcsöket, és most már tényleg el kell mennem a Culinarisba vanília kivonatért, már csak azért is, mert a barátnőmnek - is - megígértem. Majd aznap itthon hagyom a bankkártyámat. Hehe, jelen helyzetemben ez a biztonsági intézkedés úgyszólván több, mint nevetséges... És csak szólok, hogy gyönyörű karácsonyi ételfotók vannak jobb oldalt, legeltessétek a szemeteket bátran:)