2013. július 13., szombat

Rebarbarás pite

Rebarbara.Ha a divatos szóval akarnék élni, megosztó növény, de nem teszem, mert égnek áll a hajam ettől a kifejezéstől, ráadásul pár másodperccel az égnek állás után csomókban kezdem el kitépni is az említett hajat kínomban. Tehát van, aki szereti, és van, aki ki nem állhatja. Én nem vagyok elvakult rebarbara fan, de egy szezonban egyszer-kétszer szívesen sütök belőle valami jó kis süteményt. Így lesz ez most is, a parkettázás kellős közepén, amiben én nemigen tudok segíteni a dolgos kezeknek, csak annyiban, hogy jól tartom őket, és a rántott csirke után eléjük teszem ezt a jó kis fanyar sütit. Lehet bolondítani még egy kevés málnával, szederrel, az még jót is tesz a rebarbara savanyúságának.
Erről az oldalról azért kiderül, hogy a rebarbara nem egyértelműen tesz jót az egészségnek, úgyhogy mindenki döntse el, vállalja-e a rizikót, mielőtt fogyasztani kezdi. Magam azt gondolom erről, hogy a szezonban egy-két-három alkalommal megsütött sütemény biztosan nem fog nagy károkat okozni a család szervezetében, mindazonáltal nem haszontalan dolog tisztában lenni a szempontokkal.

Hozzávalók:
65 dkg rebarbara
2 csapott evőkanál cukor (nyírfacukor, eritrit)
2 evőkanál darált mandula vagy dió
fahéj
8 dkg vaj + egy kevés a forma kikenéséhez
8 dkg porcukor + egy kevés a szóráshoz
2 tojás
1 teáskanál reszelt citromhéj
20 dkg liszt
2 csapott teáskanál sütőpor
 
Elkészítés:

A rebarbarát meghámozzuk, megmossuk, 4–5 cm-es darabokra vágjuk. Cukorral, fahéjjal, darált mandulával összekeverjük. A sütőformát/tepsit kivajazzuk. A sütőt 180ºC-fokra előmelegítjük. A vajat habosra keverjük, hozzáadjuk a porcukrot, apránként a felvert tojásokat, csipet sót és a citromhéjat. A lisztet elkeverjük a sütőporral, és összedolgozzuk a vajas masszával. Ha túl kemény a tészta, 1–2 kanál tejjel lágyítjuk. Kibéleljük a tepsit úgy, hogy a tészta széle kimagasodjék. Bekenjük 1 evőkanál olvasztott vajjal, és rászórjuk a rebarbarás keveréket. Tehetünk még hozzá néhány szem málnát, sárgabarackot, szedret, hogy ellensúlyozzuk a rebarbara savanyúságát. Mérsékelt tűzön kb. 40 percig sütjük. A formában hagyjuk kihűlni. Ha kihűlt, nem túl vékony szeletekre vágjuk, tetejét porcukorral behintjük.
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése