Csíkos epertorta

Itt a kedvenc hónapom, volt benne házassági évforduló (36, csak mondom...), lesz benne születésnap (sokadik), és ha ez nem lenne elég, hát itt az eperszezon is. Úgyhogy most epret eszünk eperrel. Az eper a kedvenc gyümölcsöm, és hála istennek ezt még cukorbetegként is fogyaszthatom. A tortában lévő cukor nem a barátom, de egy szeletet engedélyeztem magamnak. Elvégre május van!
 

Hozzávalók a piskótához:
4 tojás
10 dkg cukor
1/2 kávéskanál sütőpor
10 dkg liszt
1,5 evőkanál olaj

egy kis üveg eperlekvár a töltéshez

A krémhez:
2x12,5 dkg Philadelphia krémsajt
10 dkg porcukor
1 citrom leve
egy evőkanál likőr (legjobb a Cointreau vagy a Grand Magnier)

friss eper a torta tetejére ízlés szerinti mennyiségben
 
Elkészítés:

A piskóta hozzávalóiból - micsoda meglepetés! - piskótát sütünk, nem variálva túl a dolgot: robotgéppel fehéredésig keverjük az egész tojásokat a cukorral, ezt követően a sütőporos lisztet adagoljuk hozzá óvatosan a tésztához, de ezt már nem robotgéppel, hanem fakanállal tesszük, végül belekeverjük az olajat is. Egy sütőpapírral bélelt tepsibe kb. egy centi magasan, lehetőség szerint téglalap alakban elkenjük a masszát. Nekem általában olyan 30x30 cm-es alakzat szokott sikerülni, ezzel jól lehet dolgozni.
190 fokra előmelegített sütőben néhány perc alatt megsütjük a piskótát. Ha elkészült, konyharuhára borítjuk, a sütőpapírt pedig eltávolítjuk róla, hagyjuk kihűlni, majd megkenjük vékonyan eperlekvárral, és a jó esetben szabályos alakú piskótát egyenlő szélességű csíkokra szabdaljuk. Fontos, hogy a csíkok egyezzenek, ugyanis ha nem sikerül egyformára vágnunk, csúnya hepehupás lesz a torta.  Az első csíkot szorosan feltekerjük, és felállítva a tortástál közepére fektetjük. A második csíkot ott kezdjük el feltapasztani rá, ahol az előzőnek vége van, szépen körétekerjük a középnek, és ezt tesszük egészen addig, amíg tart a csíkokból. Nekem ebből a mennyiségből 5 csík lett. Ekkor ott van a félig kész torta a tálon, itt az ideje, hogy elkészítsük a krémet, ami az egyszerűnél is egyszerűbb. A krémsajtot a cukorral habosra keverjük, adunk hozzá annyi citromlevet, amitől pikánssá válik a krém, és ezzel megkenjük a torta tetejét, oldalát egyenletesen. Egy egész éjszakát pihent a hűtőben, de ez nem feltétlenül szükséges, akár azonnal is tálalhatjuk, gazdagon megrakva eperrel/szederrel/málnával/barackkal/meggyel.

Készíthetjük a krémet 25 dkg mascarpone, ízlés szerinti cukor és 2 dl felvert tejszínhab keverékéből is, úgy is nagyon finom.

Spárgás, brokkolis cavatelli

Mondjuk úgy, hogy beleszerettem ebbe az ételbe, pedig semmi bonyolult nincs benne, egyszerűen csak könnyű, zöld és jóízű. Lehet variálni borsóval, babbal is el tudom képzelni, de ez a brokkoli-spárga duó nekem nagyon bejön.

Kép: pixabay.com

Hozzávalók: 
25 dkg cavatelli tészta
egy csomag zöldspárga
néhány brokkoli rózsa
1 csokor petrezselyem
2 dl tejszín
só, bors
1 gerezd fokhagyma
reszelt parmezán sajt
1 citrom reszelt héja

Elkészítés:

A cavatelli kifőzéséhez sós vizet forralok. A tészta persze lehet bármilyen, spagetti, tagliatelle, de akár gnocchi is. A tejszínt felforralom, sózom, borsozom, és beledobom a félbe vágott gerezd fokhagymát. Mikor kicsit besűrűsödött, reszelek bele parmezánt, a fokhagymát pedig eltávolítom.
A tésztát odateszem főni, majd a főzési idő (nekem ez 11 perc volt) vége előtt  5 perccel beledobom a vízbe a meghámozott spárgák felkarikázott szárát és a brokkolit, majd 2 perccel a vége előtt a spárgafejeket is.
Leszűröm a tésztát és a zöldségeket, beleforgatom a forró tejszínbe. Hozzáadom az apróra vágott petrezselymet, korrigálom az ízeket sóval, borssal, kap egy kevés reszelt citromhéjat, majd a tányéron még sok parmezánt.

Spenótos túrótorta húsvétra

Ideális vendégváráshoz, a manapság oly divatos brunch-hoz például. Van már vagy tíz éve is annak, hogy először készítettem, amikor a barátainkat meghívtuk húsvétkor, és egy órákon át tartó lakmározást csaptunk velük. Nagy siker volt akkor is, és azóta is, ahányszor megsütöm.

Hozzávalók:
1 csomag leveles tészta
25 dkg túró
30 dkg friss spenót
2 gerezd fokhagyma
1 tojás
3 dkg vaj


Elkészítés:

A leveles tésztát terítsük ki (vagy nyújtsuk vékonyra, ha nem előre nyújtottat vásároltunk), vágjunk ki belőle egy akkora kört, amivel úgy bélelhetünk ki egy 18 cm-es tortaformát, hogy pereme is legyen a tortának. A spenótot mossuk meg, szárazzuk le, majd konyharuhán szárítsuk le. A vajat melegítsük fel egy serpenyőben, dobjuk rá a spenótot, sózzuk, borsozzuk, pároljuk puhára, végül adjuk hozzá az összezúzott fokhagymát. Törjük át a túrót, keverjük bele a tojást, a kissé összevagdalt spenótot, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, ha szükséges. A masszát töltsük a tésztába, majd 200 fokos sütőben süssük 35-40 percig.

A húsvéti sonka

Húsvét előtt sokaknak fejtörést okoz, milyen sonkát vegyen, hol vásárolja meg, mire figyeljen oda a sonka kiválasztásakor. Ehhez adok némi segítséget, ugyanis a sonkavásárlás egyáltalán nem nehéz feladat, ha az ember tudja, milyen szempontokat vegyen figyelembe.

Kép: pixabay.com

Választhatunk többféle lehetőség közül, attól függően, melyik részét kedveljük a sertésnek, vehetünk tehát hátsó sonkát, első sonkát, kötözött sonkát, csülköt vagy tarját, ami ugyan nem sonka, de meglehetősen közkedvelt füstölt hús így ünnepek táján.

Ami elengedhetetlenül fontos vásárláskor: mindig gondosan olvasd el az áru csomagolásán található információkat, mert csak azok birtokában tudod eldönteni, valóban arra a termékre vágysz-e, amit a csomagolásban találsz.

A csomagoláson ugyanis kötelező feltüntetni, hogy a termék hagyományos pácolással, hagyományos füstöléssel készült-e, vagy gyorspácolással és füstöléssel. A kettő közötti különbség óriási.

A hagyományos pácolás során sós, nitrátokat és nitriteket tartalmazó oldatba merítik a húst, vagy azzal dörzsölik be a felületét. A gyors pácolás ezzel szemben annyit tesz, hogy ezt a páclevet beleinjektálják a húsba, majd vákuum segítségével a szövetekbe juttatják. Ezen eljárás során a hús jelentős mennyiségű folyadékot vesz fel, ami praktikusan annyit jelent, hogy a „sonkával” ilyenkor nagy mennyiségű folyadékot is megvásárolunk. Az így tartósított hús eltarthatósága igen rövid, az így készült termék felülete mindig nedves, íze jellegtelen, döntően igen sós.

Ezzel szemben a hagyományos magyar parasztsonkát sózzák, pácolják, végül füstölik. A pácolás 4-6 hétig tart. Ez tehát egyáltalán nem gyors folyamat, ebben mindennek megvan a maga ideje, időtartama, a végeredmény pedig egy akár hónapokig is eltartható ízes, kellemesen füstös aromájú hús.

A hagyományos füstöléskor fa égetésével keletkezett füstben füstölődik a hús, ipari körülmények között a füstaromát különböző eljárásokkal a hús felszínére juttatják. Van azonban még ennél is elvetemültebb eljárás, amikor a füst aromát szintén injektálással juttatják a készítmény belsejébe.

Ha ezekkel a tényekkel tisztában vagyunk, máris könnyebben döntünk, melyik az a végtermék, mit szívesen látunk az ünnepi asztalon.

Amit ajánlok, hogy a füstölt húst, legyen az bármelyik része is a sertésnek, inkább termelői piacon szerezd be, természetesen ellenőrzött forrásból. Nyilván a  piacon is belefuthatsz nem kiemelkedő minőségű áruba, de ha őstermelőktől, vagy hagyományos módon működő húsipari vállalkozások boltjaiban szerzed be a húsvéti sonkát, nagyobb a garancia arra, hogy igazi, jóízű füstölt húshoz jutsz.

HOGYAN FŐZD A SONKÁT?

A sonkát főzés előtt langyos vízben mossuk le, és áztassuk be akár egy teljes napra, hogy a pácoláshoz használt só nagy része kiázzon a húsból, ne tegye élvezhetetlenné a sonkánkat. Másnap akkora edényben, amekkorában kényelmesen elfér,  tegyük fel főni a húst, méghozzá annyi hideg vízben, hogy teljesen ellepje. Hozzávetőlegesen úgy tudjuk a főzési időt kiszámolni, hogy a sonka minden kilójára egy óra főzési időt számítunk. Amikor megpuhult a hús, elzárjuk alatta a lángot, és a főzővízben hagyjuk teljesen kihűlni. Ezután a sonkát kivesszük a vízből, konyhai törlővel leszárítjuk, és a hűtőben tároljuk felhasználásig. A jóízű füstölt levet pedig felhasználjuk bableveshez, lencséhez, de káposztás ételekhez is kiváló. A maradékot pedig kisebb adagokban lefagyaszthatjuk, csakúgy, mint az esetleg megmaradó sonka darabokat. Jól fog jönni gyors vacsorákhoz, egy sonkás kockához, vagy töltött, rántott palacsintához.

Krumplis, tökmagos pogácsa

Ez a pogácsa bizony nem úgy sikerült, ahogy vártam, és ez az én hibám - szinte... -, de a család annyira odavolt érte, hogy két dologra tudok gondolni: én túlságosan igényes vagyok (igen, ez lehet), ők túlságosan igénytelenek (ez nem valószínű, de előfordulhat).

A baj az volt, hogy a tökmagot a kenyérsütőm nem keverte bele a tésztába, vagyis nem sípolt a dagasztás vége előtt, így hiába lestem-vártam, kimaradt a tökmag az összekeverés fázisában. Amikor kész lett a tészta, akkor tuszkoltam én bele, de inkább csak a felületén maradt, mintsem magában a pogácsa belsejében. És én intenzívebb tökmag ízt vártam tőle, úgyhogy valami furfanggal fogok én ezen erősíteni, talán egy kis tökmag olajjal legközelebb. A recept Moháé, amire Anikó hívta fel a figyelmemet.

Hozzávalók:

60 dkg finomliszt

30 dkg főtt, áttört krumpli

2,5 teáskanál só

3,5 dkg friss élesztő

1 dl napraforgó olaj

2 dl zsíros tejföl

1 dl tej

10 dkg tisztított tökmag összetörve

1 tojássárgája a tetejét megkenni

Elkészítés:

A tészta hozzávalóit kenyérsütő gépbe tettem. A bevezetőben említett problémával nem számoltam, így a tökmag a kelesztés után került a tésztába. A burgonyát főzzük meg héjában, ha megfőtt, forrón hámozzuk meg, törjük át, hagyjuk kihűlni, én mindig hidegen adom hozzá, bármihez is használom. Érdemes megkóstolni a tésztát, nehogy sótlan legyen, az a pogácsa halála véleményem szerint.

A kenyérsütő másfél óra alatt megdagasztotta és -kelesztette, csodás állagú tésztám lett. Viszonylag nagy pogácsaszaggatóval dolgoztam, nem volt türelmem most apró pogácsákkal szóakozni. Jó két ujjnyi vastagra elegyengettem a tésztát, még nyújtó se kellett hozzá, lisztbe mártott pogácsaszaggatóval kiszaggattam, egymástól viszonylag nagy távolságra lerakosgattam a sütőpapírral bélelt tepsibe, hagytam annyit kelni még, amennyi idő alatt a sütőm felforrósodott 180 fokra. Lekentem a pogácsák tetejét a tojássárgával, majd 20 perc alatt szép pirosra sütöttem a kis helyeskéket. 

Egyben sült töltött karaj

Igen régi receptem ez, még a régi blogban volt olvasható, nem is értem, miért nem került át ide a régi felületről. Pedig megérdemli, hogy kipróbáljátok, mert remek húsétel.

Hozzávalók:
1,2 kg rövid karaj filé egyben
10-12 dkg pármai sonka
20 dkg brie sajt
2 marék durvára vágott dió
2 ág rozmaring
4 gerezd fokhagyma
0,5 kg vékony szelet bacon
olívaolaj, esetemben bazsalikommal ízesített

Elkészítés:

A karajt megmostam, megtörölgettem, majd hosszában három mély vágást ejtettem benne úgy, hogy se az oldalaknál, se az aljánál ne lyukadjon ki. Ezekbe a résekbe tömködtem a tölteléket: minden résbe kerül apróra vágott pármai sonka, sajt, és egy kevés dió. Amikor készen van, és már nem fér több töltelék a húsba, egy deszkára leterítek annyi egymást fedő szelet bacont, hogy a hús hosszában elférjen rajta. Ráteszem a hasábot, majd felülről is szorosan betakargatom szalonna szeletekkel. Elbújtatok alattuk négy gerezd fokhagymát is, a tetejére fektetem a rozmaring ágakat, majd spárgával átkötözöm a húshasábot. Meglocsolom olajjal, és 160 fokos sütőben 3 órát sütöm. Az első félidőben fólia alatt sül a hús, a második félidőre levehetjük róla a takarót.

Érdekesség, hogy a sajt nyomtalanul tűnt el a pecsenyében, megolvadt és beszívta a hús.

Narancsos muffin egészségesen

Egy ideje nem azért eszem muffint, mint régebben. Régen kimondottan az édessége miatt szerettem és sütöttem, no meg persze azt is nagyon bírom a műfajban, hogy megunhatatlanul variálható a végtelenségig.

De ez a múlt, mostanában azért sütök muffint, hogy tízóraira vagy uzsonnára legyen mit enni, ami kicsit édes is (bár kukoricával, sonkával, brokkolival keverve sós változatban is szeretem), tea, kávé mellé passzol, és ha úgy adódik, bárhová magammal vihessem, és ne jöjjek zavarba, ha megéhezem, de közel s távol nincs semmi, aminek egy icipici köze is lenne a visszafogottsághoz. Ahogy talán már említettem, számomra a legnagyobb gondot a reggeli okozza, ez a muffin annak is jó.

Hozzávalók:

20 dkg zabpehely

25 dkg túró

4 db tojás

1 evőkanál sütőpor

1 mokkáskanál szódabikarbóna

25 ml olaj vagy olvasztott vaj

3 dkg négyszeres erősségű édesítőszer

egy csipet só

választható, variálható hozzávalók:

1 evőkanál vanília kivonat

1 mokkáskanál narancs kivonat

kandírozott narancshéj

egy evőkanál aszalt vörös áfonya

csoki darabok

aszalt gyümölcsök

Elkészítés:

Mielőtt bárki azt gondolná, nem vagyok tudatában, leírom: igen, tudom, hogy az aszalt cuccokban van cukor, de nem hozzáadott, hanem természetes formában, amennyivel a gyümölcs rendelkezik. Én alkalmanként ennyit megengedek magamnak, pláne úgy, hogy egy darab muffinnál egyszerre nem eszem többet. Tehát nálam ez megengedett mennyiség és minőség.

A késes aprítómmal összekaszaboltattam a zabpelyhet valamelyest, hozzáadtam a túrót, az édesítőt és a tojásokat, azzal is járattam egy pár percig a gépet. Ha nem elég képlékeny a massza, lazíthatjuk egy kevés tejjel, ezt a narancsos változatot egy narancs kifacsart  levével lazítottam kissé. Végül fakanállal hozzáadtam a térfogatnövelőket, a sütőport és a szódabikarbónát, a vanília- és narancs kivonatot, végül a narancshéj kockákat és a pár szem áfonyát. Csokit most nem tettem bele, a narancsra bíztam a főszerepet.

A masszát papírral bélelt muffin formába kanalaztam, 180 fokon 25 percig sült.

Remek kis darab lett, még melegen egy deci tejjel el is fogyasztottam egyet. Puha, szaftos, narancsos.

Holá Mexico!

December volt még, a karácsonyt is csak vártuk, amikor ellátogattunk Újpestre, a Calavera mexikói étterembe. Épp ideje volt már, hogy egy estét ne a számítógép előtt töltsünk a férjemmel, természetesen a munkába temetkezve, hanem beszélgessünk, vagy bambuljunk csak együtt, ha ahhoz van kedvünk, na és persze együnk egy jót.

Kíváncsian indultunk neki a vacsorának, hiszen valahogy az ember nem feltétlenül gondolná, hogy hamisítatlan mexikói ízekre talál Újpest központjában, az újpesti piac tőszomszédságában, de mivel nyitottak vagyunk és érdeklődőek, nem volt kérdés, hogy kipróbáljuk a helyet.

És milyen jól tettük! Nemhogy nem csalódtunk, hanem egyenesen pompásan éreztük magunkat, istenieket ettünk, élveztük az étterem nyüzsgő esti hangulatát, a felszolgálók kitüntető kedvességét, figyeltük, milyen brutális adagokat tüntetnek el szemrebbenés nélkül a szomszédos asztaloknál a fiatalok, senki nem hagyott semmit a tányérokon, és ez előre vetítette, hogy mi sem maradunk éhen.

Szerettünk volna minél árnyaltabb képet kapni a kínálatról, ezért megbeszéltük a férjemmel, hogy mindketten mást-mást rendelünk, így sok ízt letesztelhetünk.

Elsőként kukoricakrémleves érkezett bacon chipsszel, mellette egy hideg mangóleves. Főételnek két csirkés ételt választottunk, a Pollo Veracruzt diós polentával és egy fajitast. A mangóleves kellemes volt, bár szerintem kimondottan nyári fogás, de ez ízlés kérdése. A kukoricalevesen a bacon chips mondjuk úgy, hogy nem étvágygerjesztő, ezen bizony dolgozni kéne még egy keveset, mert bár lehet, hogy én vagyok extra faxnis, szerintem ez a feketére sült - bár nem égett ízű - izé nem való a tányérra ebben a formában. A levesnek nagyon jót tett egy kevés chili olaj, amivel kiegészítettem a tányérban, attól vált a kissé semmitmondó íz ütőssé.

Inkább tartsuk meg mind állagban, mind látványban az étterem honlapján látható képet, azzal mindenki jobban járna.

Kép: calavera.hu

A főételek jól sikerültek, ami azért bír hír értékkel, mert egy egyszerű csirkével is nagyon csúnyán mellé lehet nyúlni, hiába szeretne az ember biztosra menni azzal, hogy csirkét rendel. Én a fajitast bátrabban fűszerezném, de megértem, ha nem meri a séf válogatás nélkül mindenkinek odatolni a karakteres mexikói ízeket. Nekem hiányzott, és bár az asztalon többféle szósz is kelleti magát, inkább annak lennék híve, hogy sütés közben kapjon több fűszert, ne utólag adjuk hozzá a chili szószokat. A diós polenta jó ötlet a Pollo Veracruz mellé, és a köretként felszolgált tipikus mexikói tállal is elégedettek voltunk.

Miután a pukkadás határán voltunk, kicsit ellenálltunk a desszerteknek, végül nyilván nem a józan ész győzött, hanem a banános, karamellás chimichanga, amiről egyrészt úgy tudtam, hússal, sajttal töltik meg, mielőtt bő olajban kisütik, másrészt azonnal eszembe jutott a Vejedre ütök című film, ahol Dustin Hoffman könyörög a feleségének, Barbra Streisandnak, hogy  készítsen neki ilyet. Az üzenetrögzítőjüket nem tudják rendeltetésszerűen kezelni, így azon a következő párbeszéd hallható minden hozzájuk telefonáló számára: 

"-Édes, vágyom egy kis chimichangára! -Akkor csinálj magadnak chimichangát! Neked megéri, de én szenvedek tőle..." 

Bájos párbeszéd, nemde?  Én mindig felnevetek rajta, akárhányszor látom a filmet. Szóval megérkezett a chimichanga, a churroshoz _direkt_ nem kértünk csokiszószt, elvégre fegyelem is van a világon, nem igaz? Csak úgy magában, épp csak egy kevés fahéjas porcukorral, na, az íze kedvéért! 

Összefoglalva a fenti sok locsogást: menjetek a Calaverába, lehetőleg barátokkal, nagy asztalhoz üljetek, igyatok sört, vagy tequilát - zavarba ejtően gazdag a választék -, beszélgessetek egy óriásit, és egyáltalán nem mellékesen egyetek jókat. Mert a Calavera mindezen tevékenységeknek igazán jó helyszíne. Figyelmes kiszolgálásban lesz részetek, és ha egyszer kipróbáljátok, kötve hiszem, hogy a próbát nem követi több látogatás. Valamint ha elfogadtok még egy jó tanácsot, a melegen felszolgált welcome pattogatott kukoricára mondjatok nemet, sokkal több mexikói finomság fog a gyomrotokba férni, ha nem pattogatott kukoricával tömitek meg. Én szóltam...

Mire távozásra alkalmas állapotba kerültünk, az étterem megtelt, minden asztalnál ültek, nyilvánvalóan a legtöbben nem először jártak itt, rutinosan rendelték a burritókat, quesadillákat,tostadákat, fajitákat, hamisítatlan szombat esti hangulat uralkodott az étteremben, a pincérek állták a sarat, kedvesen, mosolygósan, és főlegy gyorsan tették a dolgukat.

Amikor kiléptünk az étteremből, meghallgathattam az újpesti karácsonyi kirakodóvásáron felállított alkalmi színpadon egyik kedvenc számomat élőben, de nem árulom el, melyik volt az, hadd éljen mindenkiben egy pozitív kép a zenei ízlésemről!

Teljes kiőrlésű kenyér no 1.

Kérem szépen, a helyzet az, hogy ilyen a blog 11 és fél éves történetében még nem volt, hogy három és fél hónapig ne szülessen új bejegyzés. Sok oka van ennek, a legfontosabb és meghatározó, hogy nemigen főzök újdonságokat. Szokom az új - cukorbeteg - életemet, nagyon sokat fogytam, jól érzem magam a bőrömben, és úgy adódott, ogy a főzésbe beletett alkotó energiáimat most más területen használom. A lelkesedésem az új, egészséges ételek kipróbálása irányában egyelőre holtvágányon várakozik, inkább az jellemző, hogy a megszokott repertoár darabokat igyekszem számomra is fogyaszthatóvá tenni.

És éppen ebbe a vonulatba illeszkedik a mostani recept. Mert ugye 2017 áprilisa óta csak elvétve eszem fehér kenyeret, vagy fehér lisztből készült pékárút. Sokféle teljes kiőrlésű terméket próbáltam már, első egy-két alkalommal ízlik is, de harmadszorra, többedszerre már nem kívánom, némelyeket kifejezetten kellemetlen illatúnak érzek. Szóval ez elég nagy nyűg, tekintve, hogy szénhidrátot enni márpedig kell. Főleg reggelire kell a kenyérféle, és a reggelivel amúgy is hadilábon állok. Mert persze forró, vajas croissant simán le tudnék tolni akár fél 7-kor is (korán kell reggelizni, legkésőbb 8-ig, de inkább előbb) egy csésze tejeskávéval, de ez már a múlt, ilyet nem tehetek. Marad tehát a teljes kiőrlésű kenyér fehérjével (sajt, jó minőségű felvágott, túró, tojás) és zöldséggel. Úgyhogy nekiálltam megkeresni azokat a recepteket, amelyeket váltogatva el tudom képzelni, hogy még 5 év múlva is képes leszek tk kenyeret fogyasztani anélkül, hogy azon gondolkoznék, inkább főbe lövöm magam. Ez az első kísérleti alany. Szép lett, jó az íze is, kérdés, meddig marad friss.

Hozzávalók:
50 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt
(én 47 dkg tk lisztet és 3 dkg zabkorpát használtam, de ha nincs zabkorpád, semmi baj)
3 evőkanál olaj
3 dkg friss élesztő
1 dl tej
3 dl víz
1 evőkanál joghurt
2 teáskanál cukor
2,5 teáskanál só
2 teáskanál búzasikér

Elkészítés:

Nálam az a metódus, hogy a kenyérsütő üstjébe rakom a hozzávalókat, és másfél óra múlva egy gyönyörűen megdagasztott, megkelt tésztát vehetek ki a gépből, amit megformázok, sütőformába teszek és a villanysütőmben megsütök. Szeretem így csinálni, mert valahogy nem kedvelem a gép által sütött óriás bucit, sokkal inkább kedvemre való az ilyen szendvicskenyér forma. Most is ezt követtem: a vizet és a tejet meglangyosítottam, a joghurttal és az olajjal együtt az üstbe öntöttem. Ekkor jött a liszt, a zabkorpa, a sikér, a só, a cukor, valamint a friss élesztő, amit igyekeztem finomra morzsolva egyenletesen a liszte tetejére szórni. Érdemes megjegyezni, hogy a sót az üst egyik sarkába tegyük, nem tesz jót neki, ha közvetlenül érintkezik az élesztővel. Úgyhogy én az egyik sarokba szórom a sót, a másikba  a cukrot, aztán kész, a probléma el is intéződött. Másfél óra múlva gyönyörűen megkelt a tészta, nem is számítottam rá, hogy ilyen szép magas lesz, de a sikér megtette a dolgát. Átgyúrtam a tésztát, megformáztam, belefektettem a sütőformába, és amíg a sütő melegedett, meggyújtottam egy plusz gázrózsát is, és a kellemes melegben a tészta ismét növekedésnek indult. 180 fokos sütőben sütöttem 30 percig, majd kivettem a formából, megkopogtattam az alját, és mivel úgy ítéltem meg, hogy még nem kong elég ércesen, visszatettem 10 percre. A sütő aljába egyébként egy lábaskában forró vizet helyeztem el, hogy gőzös legyen a sütő, ettől jó ropogós lett a kenyér héja. Rácson hagytam kihűlni, nehogy beizzadjon az alja. 

Pogácsa, csökkentett fehér liszt mennyiséggel

Azt is ki fogom próbálni, milyen az a pogi, amiben egyáltalán nincs finomított liszt, de ez még nem az. Ezt igazából a véletlen szülte, a fiamnak ígértem pogácsát, majd amikor este nekiálltam elkészíteni, kicsit meglepődve tapasztaltam, hogy egyszerűen nincs több 30 deka lisztnél több itthon. Mármint fehér liszt volt csak ennyi. Mert teljes kiőrlésű búza, rozs volt, meg rizsliszt, meg zabpehely liszt, de fehér búzaliszt csak 30 deka. Mivel gyakran ér az a - néha megalapozott - vád, hogy nem tartom be a konyhai ígéreteimet, most nem volt kérdés, hogy meg kell találni a megoldást, és meg kell sütni a pogácsát., hogy a renomé ne sérüljön tovább. Így sikerült, és nagyon jól sikerült. Tévedések elkerülése végett elmondom, hogy ez nem diétás pogácsa, a fogyókúránkat nem támogatjuk meg vele egyáltalán. De ha nem fogyasztunk cukrot és fehér lisztet, de ennénk valami sósat, akkor jól jöhet a recept.

Hozzávalók:
30 dkg fehér liszt
30 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt
30 dkg túró
10 dkg vaj
15 dkg kókuszzsír
1 evőkanál só
egyetlen csipetke cukor
3 dkg élesztő
1 dl tejföl
1 dl tej
1 tojás
reszelt sajt a tetejére

Elkészítés:
A túrót, vajat, kókuszzsírt és a tojást beletettem a Kitchen Aid táljába, összekevertettem vele. A tejet meglangyosítottam, ment bele a szinte lényegtelen mennyiségű cukor, majd az élesztő, hagytam futni. Amikor szép habos volt, belevegyítettem a nedves keverékbe a lisztet, elindítottam a gépet, és amikor összekeverte nagyjából a hozzávalókat, beleöntöttem az élesztős tejet is. Jó kis tészta lett belőle, amit hagytam vagy húsz percig kelni. (Legközelebb adok a liszthez sikért is, most nem jutott eszembe, pedig van itthon.)
A kelesztési idő után (különösebben nem emelkedett meg a tészta) lisztezett deszkán kinyújtottam úgy 2 centisre a tésztát, az alsó harmadát fel, a felső harmadát lehajtottam, majd balról jobbra összecsuktam, mint egy könyvet. Fordítottam rajta 90 fokot, és megismételtem a műveletet még egyszer, sőt, utána még harmadszor is. Pihentetni közben nem pihentettem a tésztát. Amikor megvolt a harmadik hajtogatás is, két ujjnyira nyújtottam a tésztát, lekentem egy kevés tejes tojássárgájával, megszórtam reszelt füstölt sajttal, pogácsaszaggatóval kiszaggattam, majd 190 fokos sütőben sütöttem úgy negyed órát.

Cukormentes, fehér liszt mentes szilvás pite

Szombaton kiszabadultam a piacra, két heti elvonási tünetet kellett enyhíteni azonnal, és a Bosnyák téri piac ebben igencsak megfelelő partnernek bizonyult. Őrületes árugazdagsággal vonult be az ősz a standokra. Gyakorlatilag minden van, de tényleg minden, amire az embernek csak gusztusa támadhat ilyentájt. Leírhatatlanul finom szőlőt és körtét vettem, na jó, az az egy szelet görögdinnye már nem volt az igazi, de erre azért számítani lehetett, de az almák, szilvák úgy illegették magukat a zöldséghalmok között, hogy gyönyörűség volt nézni. Hatféle gyümölcsöt hoztam haza, köztük szilvát is, sajnos a gombócig nem jutottunk el, pedig tervben volt az is, de hát elpárolgott a szilvácska kézen-közön.

Sütöttem belőle egy pitét, nagyon gusztusos fotót láttam róla a Pinteresten (az enyém nem túl sikerült, de ott egye a fene), és semmi olyan nem volt a receptben, amit ne lehetett volna egészséges megfelelőre cserélni, úgyhogy nekiálltam.

Hozzávalók:

1,5 csésze teljes kiőrlésű liszt (kb. 20 dkg)

11,5 dkg vaj

1,5 teáskanál sütőpor

1 teáskanál őrölt fahéj

1/4 teáskanál őrölt szegfűszeg

1/2 teáskanál só

1 teáskanál vanília kivonat

1 csésze (13 dkg) cukor helyett 2 evőkanál negyedannyi édesítőszer

1 nagy tojás

1/2 csésze (125 ml) tej

szilva ízlés szerint, nem lehetett 30 dkg-nál több, amit belenyomkodtam

Elkészítés:

A lisztbe belekevertem a sütőport, a fűszereket és a sót. A vajat habosra kevertem az édesítővel, hozzáadtam a tojást, a tejet, a vaníliát, majd óvatosan belekevertem a fűszeres lisztet. Egy 24 cm-es tortaformát kibéleltem sütőpapírral (fogd a sütőpapírt, gyűrd össze, majd simítsd ki valamelyest, ebben az állapotában sokkal könnyebben fogod tudni kibélelni a formát), beleegyengettem a tésztát (nem folyós állagú egyáltalán), majd a felezett, magozott szilvákat szépen körben belenyomkodtam a tésztába. Ügyeltem rá, hogy az ujjammal taszajtsak egyet lefelé rajtuk, ki nem állhatom, amikor a süti tetején ülnek a gyümölcsök, a tészta meg semmit nem lát belőlük. 180 fokos sütőben 45-50 percig sült. Langyosan egészen fantasztikus, másnapra változik az állaga, puhább, még szaftosabb lesz.

Természetesen elkészíthető fehér liszttel, cukorral, sőt, tálalható fagylalttal is...