Olyan egyszerű, mint a hanyattesés, és annyira finom, hogy szinte lehetetlen abbahagyni. Ez a szicíliai burgonyasaláta végtelenül egyszerű, és mint az ilyen ételek általában, csodálatos, éppen azért, mert a jó alapanyagok teszik a dolgukat, és nem szorulnak semmiféle Michelin-csillagos csavarra.
Hozzávalók:
3-4 darab közepes burgonya
1 nagy lila sonkahagyma, jó, ha nem nagyon erős, inkább édes
egy nagy marék koktélparadicsom
friss bazsalikom
15 szem olívabogyó, természetesen lehet több is, kevesebb is, ahogy szereted
1 evőkanál kapribogyó, leöblítve, az se árt neki, ha leitatod a vizet róla papírral
só
bors
2 evőkanál enyhe ecet (borecet, almaecet)
1 teáskanál szárított oregánó
jó minőségű olívaolaj
Elkészítés:
A burgonyákat megfőzzük héjában, ha elkészült, leöblítjük hideg vízzel, hogy hűljön kicsit, meghámozzuk, felkockázzuk. Én most tányérra téve betettem a hűtőbe, mert ebben a melegben sokáig tartott volna, hogy kezelhető állapotba kerüljön, így meg néhány perc után lehetett is belekeverni a salátába.
A lilahagymát felkarikázzuk, megsózzuk, megkínáljuk az ecettel, és kézzel át is masszírozzuk a hagymakarikákat, hogy a só és az ecet elkezdhesse megdolgozni azt. Félretesszük.
A paradicsomokat félbe vágjuk, a bazsalikomot összetépkedjük.
Ha a burgonya kihűlt, összeállítjuk a salátát, azaz mindent egy salátás tálba halmozunk, meglocsoljuk olívaolajjal, ha kell, még utána sózunk, bár erre a kapri, az olajbogyó és a hagymánál használt só miatt nemigen lesz szükség, de ki tudja?
Átkeverjük a salátát és tálaljuk. Én nem tenném hűtőbe, legjobb, ha annyit készítesz, amennyi egyszerre elfogy, és hidd el, el fog fogyni.
TIPP:
Természetesen nem muszáj magában enni ezt a csodálatos ételt, adhatsz mellé csirkét, sajtot, tofut, amit szeretsz. Speciel nekünk elég volt önmagában is vacsorára.
Jó, ha többféle paradicsomot használsz, nem csak a színe miatt, az ízek is fontosak. Az egyik paradicsom édesebb, a másik savanyúbb, gyönyörű összhangot lehet így létrehozni.
Használhatsz fehér hagymát is a lila helyett, de a lila még az összképen is javít a színével.


Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése