2015. január 12., hétfő

Gombaleves

Mautner Zsófi műsorában láttam ezt a levest, és mivel minden volt hozzá itthon, azonnal el is készítettem. Ő 5 gerezd fokhagymával indítja a főzést, én azt teljes egészében elhagytam belőle, nem akartam a szárított vargánya ízét semmivel elnyomni. A friss petrezselyem elengedhetetlen tartozéka ennek az ételnek, azt mondanám, ha az nincs otthon, inkább válasszunk aznapra más vacsorát.


Hozzávalók:

2 dkg szárított vargánya
1 kis fej vöröshagyma
2 szál sárgarépa
3 szem krumpli
egy nagy csomag petrezselyemzöld
10 dkg csiperke

bors
kakukkfű
olaj

Elkészítés:

A szárított gombát forró vízbe áztatjuk, ha nagyobb darabok vannak a csomagolásban, még szárazon törjük ketté, én legalábbis jobban kedvelem a kisebb darabokat a levesben.
Amíg a gomba ázik, apróra vágjuk a vöröshagymát, kis kockákra a sárgarépát, szintén kis kockákra a krumplit, a csiperke fejeket pedig 4-5 darabba.
Három evőkanál olajon megdinszteljük a hagymát, rádobjuk a répát, azt egy kevés ideig együtt puhítjuk a hagymával, majd beleöntjük az edénybe a szárított gombát áztatóvízzel együtt. Érdemes a gombákat kihalászni a vízből, és az áztatóvizet szűrőn át a levesbe adni, így elkerülhetjük, hogy homok kerüljön a gépezetbe, azaz a levesbe. Felforraljuk, hozzáadjuk a krumplit is, csendesen főzzük. Természetesen sózzuk, borsozzuk, belemorzsoljuk a kakukkfüvet. A főzés vége előtt nem sokkal a leveshez adjuk a csiperkét is, annak elég 4-5 perc. Legutoljára hozzáadjuk a petrezselymet, korrigálunk a fűszerezésen, ha szükségesnek érezzük, és már tálalhatunk is. Az egész nincs több szerintem 15 percnél, plusz az áztatási idő. 
Friss kenyér, tejföl nyugodtan asztalra kerülhet a leves mellé kísérőnek.


2 megjegyzés:

  1. Jééé... én krumpli nélkül csinálom a gombalevest (de miért is?). Ki fogom próbálni. Egyebekben egyezünk (kiváltképp a fokhagyma-vargánya és a FRISS petrezselyem kölcsönhatás kérdéskörét). Gyönyörűek az ételfotóid, gratulálok, és nagy kedvet csináltál egy kis gombaleveshez! Köszönöm! :-)

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm, Csinnkám! :)

    VálaszTörlés