2014. június 15., vasárnap

Palócleves


Hozzávalók:

60 dkg marhahús
50 dkg zöldbab
egy termetesebb szál sárgarépa
4 szem krumpli
3 közepes fej vöröshagyma

bors
pirospaprika
2 babérlevél
1 mokkáskanálnyi őrölt kömény
3 dl tejföl
1 púpozott evőkanál liszt
zsiradék
1 kisebb paradicsom
fél zöldpaprika
 
Elkészítés:

A hagymát apróra vágom, és olajon megpárolom úgy, hogy rögtön az edénybe érkezésekor a hagymát megsózom. Ez segít, hogy előbb kieressze a levét, hamarabb puhul meg a hagyma, mint só nélkül. A húst közben kis kockákra vágom, hozzáadom a hagymához, átpirítom, majd megszórom pirospaprikával, hozzáadom a köményt és a babért, a paradicsomot és a zöldpaprikát, majd egy kevés víz hozzáadásával kétharmados készültségűre főzöm, azaz már ne legyen kemény a hús, de még omlósan puha sem, amikor hozzáadom a kockákra vágott burgonyát, a felkarikázott sárgarépát és a 2 centis darabokra vágott babot. Amíg a zöldségek puhulnak, elkészítem a tejfölös habarást: amikor a tejfölben simára kevertem a lisztet, apránként adagolok hozzá a forró levesből, azzal is simára keverem, majd a tűzről félre húzott levesbe öntöm a sűrítést, szapora fakanál forgatás közepette. Felforralom, kidobálom belőle az oda nem illő dolgokat, ha kell, ízesítem még sóval, pici borssal, és néha nekem kívánkozik bele egy kanálka ecet is. Friss kenyérrel, esetleg egy-két szál felvagdalt kaporral fenséges leves.

5 megjegyzés:

  1. Érdekes, nem így főzöm, a sűrítést kivéve azért majdnem ugyanaz.
    Ugyanis én mindent külön készítek el, először egy jó sűrű szaftú pörköltöt, mindennel ami csak kell bele, mellette külön fazékban a krumplit, épp csak annyi sós vízben amennyi ellepi, ha puha félreteszem levével együtt, a zöldbabot szintén annyi vízzel ami ellepi, jó fokhagymásan, kaprosan, borsosan, csak roppanósra, szintén félre lével együtt.
    Amikor a pöri kész mindent hozzáöntök, elkeverem, egyet rottyantok és kész.
    Nem sűrítem semmivel, mert elég sűrű a hozzávalókkal és mindenki tálaláskor saját maga tejfölözi.
    Ez az én verzióm.
    Egyébként annyira szeretjük, hogy télen-nyáron rendszeresen készítem, bár télen a fagyasztott zöldbabbal fele annyira sem az igazi, mint ilyenkor a frissel.

    VálaszTörlés
  2. Régebben én is mindent külön-külön főztem, és mindenből annyit adtam a pörkölthöz amennyit gondoltam, de mostanság így készítem és 2 edénnyel kevesebbet kell mosogatni. Éva

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Érdekes, én nem is hallottam róla, hogy külön is lehet készíteni az egyes részeket.

      Törlés
    2. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    3. Én eddig meg csakúgy tudtam, na most majd megcsinálom a te verzióddal is, mert marhanagykedvenc nálunk:-)))))

      Törlés