2013. november 24., vasárnap

Karácsonyi tojáslikőr

Vagy húsvéti. Ez az a két ünnep, amikor a tojáslikőr a vendégek elé kerül. Sokféle finomat lehet kapni az üzletekben, de én elkötelezett híve vagyok a házi készítésű ünnepi ételeknek, italoknak, hiszen ettől kapnak más jelentést az ünnep előtti napok, mint bármelyik másik hétköznap, hogy elkészítjük ezeket. 

Fotó: Kandikó Judit


Ma barátok közt készült a tojáslikőr, sokat nevettünk, beszélgettünk, zenét hallgattunk. És igen, kicsit sokat is ittunk :)

 Fotó: Simicz Sándor

De ez nagyon kellett nekem, túl sokat dolgozom, túl keveset mozdulok ki, lassan hozzánövök az íróasztalomhoz és a számítógépemhez. Tudom, hogy nem jó ez így, de most nem tudok rajta változtatni. Ezért esnek olyan különösen jól az ilyen ritka alkalmak, mint ez a mai nap is volt.
A barátnőmnek van egy jó kis receptje, amit évek óta készít, én is kaptam már belőle, én mégis inkább olyan tojáslikőrre vágytam, amit a nagymamám készített réges rég. Oké, nem az a cél, hogy kanállal kelljen kikanalazni a pohárból a likőrt, de szeretem, ha jó krémes, sűrű. Így készült az enyém:

Hozzávalók:

10 db tojássárgája
22 dkg porcukor
40 dkg cukrozott sűrített tej
1 vaníliarúd (ennek hiányában fél dl vaníliakivonat)
7 dl vodka
1 mokkáskanál őrölt szegfűszeg


Elkészítés:

Ennek a receptnek az a különlegessége, hogy nincs hőkezelve benne semmi. De a vodka gondoskodik a biztonságról.
A tojások sárgáját és a porcukrot elektromos habverővel  elkevertem, hogy jó könnyű, habos legyen. Beleöntöttem a vanília kivonatot, belecsorgattam a sűrített tejet, azzal is kevertem vagy 5 percig a krémet. Ezután szépen lassan hozzáöntöttem a vodkát, elkevertem azzal is, és kész. 

Nagyon fontosnak tartom, hogy extra friss, tanyasi tojást használjunk a likőrhöz, ez a színén is meg fog látszani, és az eltarthatóságán is.

2 megjegyzés: