2013. április 4., csütörtök

Villámgyors finomság Oreo keksszel



Tényleg percek alatt készen van. És tényleg nagyon finom. Volt vele némi bosszúság, de erről egy kicsit később. A hozzávalók száma mindössze három, a munka vele pedig minimális. Kell hozzá egy doboz Oreo keksz, amit már elég sok helyen láttam városszerte, én a Bosnyák téri piacon veszem a kínaiaktól. Régebben azt se tudtam, eszik-e vagy isszák ezt a kekszet, de volt egy hullám a hazai gasztroblogokon, aminek nyomán összeismerkedtünk. Hasonló, mint a mi Pilóta kekszünk, de szerintem kategóriákkal jobb a Pilóta. Az Oreo nem barna, hanem fekete, és nem kakaós krém van benne, hanem fehér tejkrém. Ez az édesség azonban, amivé az amúgy szerintem elég unalmas Oreot átvarázsoljuk, mindenképpen megér egy misét.

Hozzávalók:
10-12 db Oreo keksz
20 dkg mascarpone
10-12 dkg jó minőségű étcsokoládé

Elkészítés:
A kekszet késes aprítóban finomra daráljuk, hozzákeverjük a szobahőmérsékletű mascarponét. Ha van kedvünk, adhatunk hozzá valamilyen alkoholt, én most a Cointreau-t választottam, és jól tettem. Ez a lépés azonban minden további nélkül kihagyható. Tegyük a masszát hűtőbe, míg visszaszilárdul kissé, ezután pedig gömbölygessünk belőle gombócokat, és a felolvasztott csokoládéba mártsuk bele őket. Fólián hagyjuk kihűlni a "bonbonokat".

A bosszúság tárgya a fehércsokoládé volt, mert eredetileg ebbe szerettem volna forgatni a gombócokat, hogy a keksz fekete színe és a fehércsoki fehérje szép kontrasztot alkosson. Először egy külföldi csokival próbálkoztam, az Ázsia boltban vettem. A kudarc teljes volt, a "csokoládé" a leggyengédebb hőhatásra is odasült, odakozmált a lábasba. Ezután egy fehér Bocival próbálkoztam, ezúttal mikróban, ha lehet, még csúnyább csőd lett a vége. Ekkor nyúltam utolsó csokoládé tartalékomhoz, és mivel tudtam, hogy ez 70 %-os kakaótartalmú, igazi csokoládé, nem is csalódtam a végeredményben. 
Tudtok olyan fehércsokit, amit normálisan meg lehet olvasztani? Ha igen, kommentben írjátok meg, köszönöm szépen!

6 megjegyzés:

  1. Itt szedtem össze a szerintem legjobban használható-olvasztható csokikat: http://www.pralineparadicsom.hu/2013/01/csokolade-vekonyitasa-kakaovajjal.html :)

    VálaszTörlés
  2. Kedves Éva!
    Roppant egyszerű a megoldás: vízgőz felett kell megolvasztani a fehér csokit, és akkor semmi probléma nem lesz a golyók áthúzásakor. Jó próbálkozást! :)

    VálaszTörlés
  3. Bár ilyen egyszerű lenne... Próbáltam úgy is, de valószínűleg túl sok volt az adalékanyag a "csokoládéban".

    VálaszTörlés
  4. A fehér csoki tökéletes olvasztása művészet. Sosem szabad, hogy az alatta levő lábasban forrjon a víz, mindig csak gyöngyözhet, különben darabos lesz. Ebben az esetben át kell passzírozni a csoki, és a megmaradóval folytatni a munkát. De persze az is lehetséges, hogy nem volt jó minőségű a csokoládé. Milka tökéletesen alkalmas erre.

    VálaszTörlés
  5. Köszönöm a tanácsot. Szerintem maradok a rendes csokinál, mert nagyon finom így is.

    VálaszTörlés