2023. október 5., csütörtök

Édesburgonya-csicseri saláta langyosan

A Fabebook oldalamra már kitettem a receptet, de itt is megörökítem, mert szerintem ez egész télen szereplője lesz az étkezésünknek.


Hozzávalók egy kétszemélyes adaghoz:

2 kisebb édesburgonya
2 db uborka (tudod, az a helyes, kevés magos, kovászolni fajta. a Lidlben időről időre dobozolva kapható, snack uborkának, vagy minek hívják ők)
1 doboz csicserikonzerv
2-3 levél fodros kel
fűszerek ízlés szerint, de én fokhagymaport, őrölt római köményt, füstölt paprikát ajánlok
egy kevés feta sajt

a dresszinghez:

fél dl olívaolaj
egy löttyintésnyi balzsamecet, vagy almaecet, egyéb gyümölcsecet
egy teáskanál dijoni mustár
egy kevés méz, vagy juharszirup
só, bors
1 evőkanál tahini paszta

Elkészítés:

Az édesburgonyát meghámoztam, hasábokra vágtam, egy konzerv csicseriborsót leszűrtem, leöblítettem. Tálba tettem mindkét cuccot, meglocsoltam olívaolajjal, megszórtam egy kevés vöröshagyma- és fokhagyma porral, őrölt római köménnyel, füstölt pirospaprikával, sóval, alaposan eloszlattam a fűszeres olajat, és bezuttyantottam az egészet az air fryerembe. (Ilyennel nem rendelkezők használják a sütőjüket értelemszerűen.) 10 perc alatt megsültek a zöldségek. Közben megmostam a fodros kelt, a levélnyeleket eltávolítottam, a leveleket vékony laskára vágtam. Kevertem egy dresszinget 3 egység olívaolaj, 1 egység ecet*, só, egy löttyintésnyi juharszirup, egy teáskanál dijoni mustár és egy evőkanál tahini szíves közreműködésével.
A megsült fűszeres zöldségbe belekevertem a fodros kelt, egy fél karikákra vágott fürtös uborkát, meglocsoltam a dresszinggel, morzsoltam rá némi fetát, és kész volt az ebéd.

Tippek: gyakorlatilag fodros kel helyett bármilyen zölddel készíthető, bármilyen salátával, az édesburgonyát, csicserit is lehet másképp fűszerezni, a fetát helyettesítheted mozzarellával, ha azt kedveled, vagy csak variálnád az alapreceptet.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése