2021. április 11., vasárnap

Enchiladas

Nem is tudom, talán a Pinteresten jött szembe egy könnyű kis videó, hogy milyen egyszerű maradék sült csirkéből enchiladast készíteni. Vagy Anger Zsolt adta a kezdő lökést a Főmenü című műsorban bemutatott verziójával? Tulajdonképpen mindegy is. Arra is fel voltam készülve, hogy elkészítem magam a tortillát, de  végül erre nem került sor, mert találtam a spájzban egy csomaggal, a biztonság kedvéért azonban ideteszem a receptet, sose tudni, mikor kell majd.

A maradék sült csirke csak egy kis csalással mondható maradéknak, mert szombaton elballagtunk a Fogarasi út sarokra, ahhoz a grillcsirkéshez, akinél azt hiszem, még soha nem vásároltam, pedig abból a 32 évből, amit Zuglóban éltem eddig, 15-ben ő már biztosan itt árult. Meg kellett állapítanom, hogy hiba volt részemről az önkéntelen bojkott, mert nagyon jó grillcsirkét süt, nincs túlsózva, nincs kiszárítva, úgyhogy ha már így alakult, be is toltam hirtelen egy fél csirkét savanyú almapaprikával, hát mondhatom, isteni volt. És az egyáltalán nem maradékból elkészítettem az enchiladast.

A töltelék hozzávalói:

(maradék) főtt vagy sült csirke, olyan 35-40 deka nem árt, ha van, én ennyivel 8 tortillát tudtam megtölteni

cheddar sajt

tortillák

enchilada szósz

opcionálisan kukorica- vagy vörös bab konzerv

Enchilada szósz:

2 evőkanál olaj
3 evőkanál liszt
1,5 evőkanál pirospaprika
1 mokkáskanál őrölt chili
1 gerezd fokhagyma reszelve, ha lett volna itthon porom, fél evőkanálnyit használtam volna
1/2 teáskanál őrölt római kömény
1/2 mokkáskanál őrölt fahéj
1/2 teáskanál szárított oregánó
fél liter csirkehúsleves
1 kicsi sürített paradicsom konzerv
1 teáskanál almaecet
só, bors


Elkészítése:

Az olajat megmelegítjük, rátesszük a lisztet, és közepesen barna rántást készítünk belőle. Mehetnek bele a fűszerek, a paradicsom konzerv is, ezzel pirítsuk át a serpenyő tartalmát, majd lassanként öntsük fel a húslevessel a mártást. Én botmixerrel átmentem a cuccon, hadd legyen szép sima. 5-6 percig forraltam, adtam hozzá egy pici cukrot, mert úgy éreztem, kell egy kicsit kerekítenem az ízeken, és kész is voltunk.

Tortilla:

2 csésze liszt (5 dl)
3/4 csésze meleg víz (190 ml)
3 evőkanál olaj
1/2 teáskanál só

A hozzávalókból a meleg vízzel (ne langyos, meleg legyen a víz, ne égesse a kezünket, de a langyosnál legyen magasabb hőfokú) tésztát gyúrunk, néhány percig dagasztjuk, 15 perc fólia alatti pihenés után pedig 1-2 mm vastagra nyújtjuk, és alaposan felforrósított serpenyőben zsiradék nélkül hólyagosra, barnára sütjük. Erről most értelemszerűen nincs kép, hiszen a műveletet most nem végeztem el.

Rakjuk össze az enchiladast! 



A csirkét vágjuk apró darabokra (akár sima főtt csirkehúsunk van, akár grill, a grillbe vághatunk egy keveset a ropogós bőréből is), keverjük el egy-két kis merőkanál szósszal, adhatunk hozzá lecsöpögtetett kukorica- vagy vörösbab konzervet. Tegyük vágódeszkára a tortillát, kenjük meg egy kevés szósszal, közepére tegyünk a húsos öltelékből, szórjuk meg reszelt cheddar sajttal, majd tekerjük fel, és a rolád találkozását lefelé fordítva tegyük tűzálló tálba, aminek előzőleg szintén kanalaztunk az aljába a szószból. Mindegyik tortillával így járunk el, szorosan egymás mellé fektetjük őket, a maradék szószt a tetejükre kanalazzuk, bőségesen meghintjük reszelt sajttal, és 200 fokos sütőben 20 perc alatt készre sütjük.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése