2016. április 3., vasárnap

Hortobágyi húsos palacsinta

Nagyon szeretjük, mégis ritkán készítem, most húsvét hétfői ebédünk lett, amit aztán egy szintén talán retrónak számító somlói galuska követett. Nemigen fordul elő, hogy lenne annyi maradék csirkepörkölt, amiből érdemes lenne hozzákezdeni egy  hortobágyihoz, de ennek az ételnek a kedvéért simán nekiállok annak is. 


Hozzávalók 6 személyre:

12 db palacsinta

1 tojás
15 dkg liszt
3 dl tej
1 dl szódavíz
késhegynyi só
zsír vagy olaj (a kisütéshez)

(maradék) csirkepörkölt

3 dl tejföl
2 evőkanál liszt

Elkészítés:

A palacsinta hozzávalóiból a szokásos módon palacsintákat sütünk.
A maradék csirkepörköltből kiemeljük a húsdarabokat, késsel nagyon finomra aprítjuk. Szeretem bevetni ennél a műveletnél a késes aprító gépemet, mert abban pontosan látom, mennyire darálta már össze a húst, időben le lehet állítani, így nem lesz pépes a pörkölt.
Ne felejtsük el megkóstolni a tölteléket, intenzívebb fűszerezést kíván majd a palacsintában, mint magában. Sózzuk, borsozzuk bátran!
A palacsintákat egyenként kiterítjük, megkenjük a töltelékkel (ne sajnáljuk!), majd először a palacsinták két oldalát hajtjuk be, végül magunktól távolodva feltekerjük a tésztát. Így csinos batyukat kapunk, amelyeket ültessünk kiolajozott jénai edénybe.
A jénait takarjuk le alufóliával, és forrósítsuk át a palacsintákat a 180 fokos sütőben. Ez csak néhány percet igényel.
Közben az edényben maradt szaftot szűrjük át, forrósítsuk fel, és habarjuk be a tejföllel, amibe csomómentesen belekevertük a lisztet.
Forraljuk ki a mártást, ha szükséges, még fűszerezük, majd az időközben tányérokra tálalt palacsintákat öntsük le bőven a szósszal.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése