2014. november 13., csütörtök

Csokicsipszes keksz

Többek között Lucinda Scala Quinn műsora, az Etetni bolondulásig című sorozat is az "enyém" a TV Paprikánál, vagyis én vagyok az, aki a fordítás után még egy utolsó babusgatásra szárnya alá veszi a műsort, hogy semmi helytelenség ne legyen benne. Lucinda a maga olasz módján kissé szétszórt, az én ízlésemnek túlságosan szerteágazó, hogy így mondjam, de ez nem baj, mindenki mást szeret. Vannak jobban szeretett műsoraim is, mint az Etetni bolondulásig című. A receptekkel semmi baj nincs, mind könnyen megvalósítható, érdekes darab. Ez a keksz is ilyen, amit gyakorlatilag 15 perc alatt lehet elkészíteni.
Tekintve, hogy jövő héttől néhány hónapon át rendszeresen kell gondoskodnom egy hozzám közel álló napközbeni étkezéséről, gondoltam, kipróbálom ezt a villámgyors kekszet. És nem kellett csalódnom. Nem mondom, hogy boldog voltam, amikor a gondosan kiadagolt halmokat egy összefüggő plecsniként láttam viszont a tepsiben,  de azonnal a tettek mezejére léptem, és még azon forrón felvágtam késsel négyzetekre a masszát, amiket kihűlés után tökéletesen szét lehetett tördelni szabályos keksz formákká.

Hozzávalók:

12 dkg puha vaj
7 evőkanál barna cukor
3/4 csésze zabpehely liszt (1 csésze 2,5 dl)
1/2 teáskanál szódabikarbóna
3/4 teáskanál só
1 nagy tojás
1/4 teáskanál víz (ne kérdezd, miért kell bele, fogalmam sincs)
1 csésze zabpehely
1 csésze csoki pasztilla (én nem tréfálok, Callebaut-t használok)

Elkészítés:

A robotgép táljában habosra keverjük a puha vajat és a cukrot (amelynek mennyiségét jelentősen lecsökkentettem az eredeti recepthez képest), hozzáadjuk a tojást, majd a száraz hozzávalókat. Utoljára a csoki érkezik a masszába.
Sütőpapírral bélelt tepsire teáskanállal kiadagoljuk a kekszeket. Ha el akarjuk kerülni a fiaskót, ami velem történt, 3 darabnál többet ne tegyünk egy sorba.
190 fokon 12 percig sültek a kekszek.
Kihűlés után finom, ropogós az állaga, imádnivaló!

Tipp: bármilyen fűszerrel gazdagíthatjuk az aromáját, ennek köszönhetően lehet kissé fahéjas, szegfűszeges, kardamomos, tehetünk bele reszelt citrus héjat is, de néhány szem mazsola sem árthat meg neki.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése