2014. február 24., hétfő

Pogácsa túróval, vajjal



Kipróbált recept, bátran merem ajánlani. Frissen egyszerűen abbahagyhatatlan és felülmúlhatatlan, és másnap sem kuka pozitív, puha marad, jó ízű. Próbáljátok ki nyugodtan. A recepttől most annyiban eltértem, hogy a kinyújtást követően nem kentem meg tojással a tészta felét, és azt kell mondjam, semmilyen különbség nem volt a kétféle verzió között. Úgyhogy lehet dönteni, melyik változatot készítitek el. A fél kiló túró helyett csak 37 dekám volt itthon, emiatt sem tört ki lázadás a pogácsák között.

Hozzávalók: 

60 dkg liszt
50 dkg túró
40 dkg olvasztott, kihűtött vaj
2 tojás
3 dkg friss élesztő, 0,5 dl langyos tejben feloldva
1 csapott evőkanál só
1 tojás a tetejére (ebből veszek el a tészta közbülső kenéséhez egy keveset)

Elkészítés:

Az alapanyagokat összegyúrtam, folpackkal letakarva pihent a hűtőben fél órát. Utána erősen lisztezett felületen ujjnyi vastag téglalapra nyújtottam, majd a pogácsák lekenésére szánt tojásból kicsit elvéve megkentem a tészta felét. Ráhajtottam a másik felét, végül két ujjnyi vastagra nyújtottam a tésztát. Apró pogácsaszaggatóval kiszaggattam, a maradék tojással lekentem a tetejüket, és szezám-, illetve lenmaggal szórtam őket. 200 fokra előmelegített sütőben sültek. Vigyázzunk, ne süssük túl, ne szárítsuk ki a pogácsákat. Éppen elég, ha a tetejük pirosas, és a talpuknak is van már egy kis színe.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése