2024. február 19., hétfő

Növényi alapú hamburger

Tartozom egy vallomással: nagyon szeretem a Burger King vegetáriánus burgerét, évek óta nem ettem húsból készült burgert sehol. A növényi alapú változatukat még nem kóstoltam, de az sem fog lemaradni a kívánságlistáról. Addig is azonban, amíg erre sor kerülne, elkészítettem a saját burger változatomat.

 
Egybe zuttyantasz mindent, megformázod, megsütöd, megeszed...

Hozzávalók:

1 doboz vörösbab konzerv lecsepegtetve, leöblítve
1 kis fej vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
2 evőkanál sűrített paradicsom (ha akarod, kiválthatod ketchuppal)
1 teáskanál szárított oregánó
1 teáskanál paprika vagy őrölt chili, attól függően, mennyire bírod a csípőset
fél teáskanál só
bors ízlés szerint
7-9 dkg zabpehely (majd látni fogod, mennyit kell hozzáadni, hogy ne legyen túl kemény a massza)
1 édesburgonya megsütve, meghámozva

Elkészítés:

A bab kétharmadát a hagymákkal, édesburgonyával, fűszerekkel, zabpehellyel, vagyis minden hozzávalóval késes aprítóba teszem, összedolgoztatom. A maradék egyharmadot villával töröm össze, és a babkrémhez adom, hogy maradjon azért benne darabos textúra is. Mehet bele az összevágott petrezselyem.

A rendelkezésre álló hamburger zsömle nagyságának megfelelő méretű burgereket formázok, és az air fryerben megsütöm őket. 190 fok, az idő pedig annyi, amennyi idő alatt kap egy kellemes barnás kérget a "hús"pogácsa. Legközelebb azt hiszem, csak egy kevés zsiradékon, serpenyőben fogom átpirítani a burgereket, tulajdonképpen nincs szükség különösebb hőkezelésre, mint inkább esztétikai pirításra, ahhoz pedig jó a serpenyő is.

Végül a szokásos, és általunk kedvelt módon összeállítjuk a hamburgert. Mehet bele zöldség, és mindenféle szószok, hogy legyen mivel leenni magunkat, ne legyen száraz és élvezhetetlen az egész.

Egy tipp a szószhoz:

egyenlő arányban (vegán) majonéz és ketchup összekeverve, pár csepp Worchestershire szósszal és Tabascóval ízesítve.



2 megjegyzés:

  1. A Burger King Plant-Based hambiját ajánlom, mert nagyon érdekes élmény. Csukott szemmel szerintem senki nem mondja meg, hogy nem igazi húst eszik. Annyi a negatívuma, hogy kérdésem alapján ugyanazon a grillen sütik, mint a többi húspogácsát (ha valakinek ez gondot okoz)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Be kell vallanom őszintén, nem vagyok nagy rajongója a hamburger pogácsáknak, mármint a húsból készülteknek. De persze tervben van a plant-based szendvics kipróbálása egy ideje, köszi az ajánlást!

      Törlés