2021. április 18., vasárnap

Hamburger pogácsa házilag

A lányom születésnapját úgy ünnepeltük, hogy lezúdultunk hozzájuk a tanyára, és a tavalyi születésnapjára kapott faszenes grillen a változatosság kedvéért most nem a szokásos csirkét, kolbászokat sütöttük, hanem hamburgert. Teljesen egyértelmű volt, hogy a hamburgerhez házi buci kell, és ha már nekiálltam sütni, úgy döntöttem, hogy kipróbálom a tangzhong technikát, amivel már vagy másfél éve szemezek. 


Ennek a lényege az egyszerű főtt csiriz. Igen, jól olvasod, csiriz. Még nem olvastam pontosan utána, hogyan is működik a tésztában ez az anyag, de nagyon finom, könnyű hamburger zsemle lett a végeredmény. Állítólag még két nap múlva is finom puha és friss a tangzhonggal készült péksütemény, ezt nem tudtuk lecsekkolni, mert nem maradt belőle, de majd legközelebb...

A tangzhong tényleg csiriz, amit fel kell főzni, arányaiban 1 rész liszt, 5 rész vizet jelent. Összeöntjük a lisztet és a vizet, csomómentesre keverjük, majd kis lángon sűrűsödésig melegítjük, ez mindössze maximum 5 perc a keveréstől az elkészülésig. Ekkor a massza tetejére simítunk egy darab folpackot, mint a pudingnál, hogy ne bőrösödjön meg, és éjszakára a hűtőbe tesszük pihenni, majd sütés előtt egy órával kivesszük, hogy felvegye a környezet hőmérsékletét, így tesszük a tésztába.

Hozzávalók:

2 dkg liszt

1 dl víz összekeverve, sűrűre főzve, kihűtve

35 dkg kenyérliszt, BL-80-as, vagy ugyanennyi BL-55-ös + egy teáskanál sikér

7 gr szárított élesztő

1 teáskanál só

5 dkg cukor

1 teáskanál tejpor

1,25 dl tej

1 tojás

5 dkg puha vaj

+1 tojássárgája a tetejét lekenni



Elkészítés:

A tészta hozzávalóit a vaj kivételével keverőtálba tesszük, összekeverjük, dagasztókarral kissé megdolgozzuk. Utoljára adjuk hozzá a puha vajat, és ezzel szép simára, hólyagosra dagasztjuk. Én szokás szerint a kenyérsütő gépemmel dagasztattam, kelesztettem a tésztát, másfél óra alatt kész volt.

A megkelt tésztát én most nyolc részre vágtam, ennek megfelelő méretű hamburgereket is formáltam hozzá.

Sütőpapírral bélelt tepsire tettem, tetejüket lekentem tojással, megszórtam szezámmaggal, és 20 percig kelesztettem. Közben a sütőt felmelegítettem 200 fokra, ti inkább süssétek 180 fokon, jobb lesz úgy. 200 fokon 15 perc alatt sült meg, 180 fokon szerintem 20 perc alatt elkészül.

Az elkészült bucik természetesen nemcsak hamburger mellé jók, de szendvics alapnak is, mi legalábbis nagyon kedveljük a picit édeskés péksüteménybe pakolni a sós szendvicsnek valókat.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése