2023. augusztus 1., kedd

Cukkini lepény (scarpaccia)

Idén is elérkezett a pillanat, amikor a lányom elkezdte ajánlgatni a tanyán érő cukkiniket. Két hétvége óta küldi a gyönyörű példányokat, és okom van feltételezni, hogy most hétvégén is érkezik a konyhámba néhány darab. Nagy szerencse, hogy igencsak szeretjük a cukkinit, én a zsenge, késő tavaszi példányokat, amelyeknek még alig van magja is, simán eszem nyersen is, ha úgy adódik. Emlékszem, a 2006-ban megszületett blogban az egyik első recept a cukkinifasírt volt. Akkortájt még nem volt ennyire közismert a receptje, úgy emlékszem, nagy sikert arattam vele.

Ez idei első példányokra valami olyan megoldást kerestem, ami eltér a megszokott fasírt formától, és büszkén jelentem: legtaláltam.


Hozzávalók egy gáztepsinyi mennyiséghez:

1,5 kg cukkini
1 vöröshagyma
bors
olaj
1 nagy csomag friss petrezselyem
szárított oregánó
bazsalikom, akár friss, akár szárított megfelel
4 db tojás
feta sajt ízlés szerint
2,5 dl liszt (lehet gluténmentes is, mondjuk zabpehelyliszt vagy rizsliszt)
1 teáskanál fokhagyma granulátum
2-3 evőkanál kukoricadara (elhagyható)

Elkészítés:
A cukkinikat meghámoztam (nem fiatal, zsenge darabok voltak, ha azok lettek volna, héjastól használom), a nagyobbaknak a magházát is eltávolítottam és a robotgéppel lereszeltettem. Tálba szedtem, megsóztam, 20 percre félretettem.
A levet eresztett cukkinit konyharuha segítségével nagyon alaposan kicsavartam, egy keverőtálba pakoltam a jócskán összeszottyadt zöldséget, ami így is igen tisztességes mennyiség volt. Hozzáadtam a nagyon apróra vágott hagymát, borsot, a fűszereket, az aprított petrezselymet, beleütöttem a (kis) tojásokat (az is a tanyáról van), belemorzsoltam egy fél csomag fetát, végül belekevertem a zabpehelylisztet. Masszává dolgoztam, majd a sütőpapírral bélelt tepsibe simítottam. A sütőpapírt előre befújtam olajjal. Szépen ellapogattam a masszát, a tetejét is megspricceltem olajjal, végül megszórtam a kukoricadarával. 180 fokos sütőben sült 35 percet a lepény. Amikor elkészült, azonnal kiemeltem a tepsiből egy rácsra, hogy alulról is tudjon hűlni.
Kockára vágva fokhagymás tejföllel tálaltam.

TIPPEK:
- sok kallódó sajt volt itthon, úgyhogy én a krémes feta mellé csempésztem még bele egy kevés kék sajtot és egy darab, penészedéstől megmentett cheddart is lereszelve.
- volt egy harmad fej brokkoli itthon, azt a hagymával és a petrezselyemmel együtt ledaráltam a robotgéppel, úgyis elöl volt a cukkini miatt, mosogatni is kellett, legalább hasznos volt.
- tényleg bármilyen lisztet lehet hozzá használni, ha gluténmentes receptre van szükség, akkor gm lisztet lehet alkalmazni, remek lesz
- a zöld fűszerekkel is lehet játszani, kinek milyen van otthon, azt használja. Én a petrezselymet a magam részéről elengedhetetlennek tartom.
- frissen, forrón is nagyon jó, de másnap hidegen is remek elvihetős ebéd kerekedhet belőle, akár egy kis rizzsel, krumplisalátával, zöld salátával tálalható.
- mártogatóssal is fogod szeretni, adhatsz mellé sima vagy fokhagymás tejfölt, keverhetsz egy kis majonézt akár ketchuppal megbolondítva, de reszelhetsz kék sajtot is a majonézbe, isteni lesz úgy is.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése