Érdekes programra megyünk jövő héten a lányommal, aki által magam is érintettnek érzem a családi gazdálkodás témában. Ha semmi másért, hát azért biztosan, mert a tavaszi vetéskor földbe kerülnek nála legeslegnagyobb kedvenceim, a színes céklák és sárgarépák, no meg a legfinomabb paradicsomfajta, amiből a szószaimat készítem. Megjegyzem, idén ismét rekorddöntésre készülök szósz ügyben, mert az a kevéske, amit tavaly főztem be, már rég nincs sehol. Úgyhogy Világ Mustára fel, szerintem klassz kiállítás lesz. Itt a hivatalos beharangozójuk.
Két napig tartó nemzetközi kiállításnak ad otthont március 5-6-án a
Budapest Kongresszusi Központ, ahol külföldi és magyar kiállítók
mutatják be mezőgazdasági kincseiket.
A „Világ Mustra” nemzetközi expóra olyan gazdák érkeznek a világ minden tájáról, akik a családjukkal összefogva, hagyományos termékeket állítanak elő, szem előtt tartva a fenntarthatóságot, a természeti erőforrások és környezetük védelmét. A kiállításról természetesen a magyar gazdák sem hiányozhatnak, akik bemutatókkal, kézműves, ínycsiklandó élelmiszerekkel és termékekkel várják a látogatókat.
Gyere el és légy része egy nemzetközi összefogásnak! A kiállítást március 5-én és 6-án a Budapest Kongresszusi Központban és az előtte lévő sétányon találod.
A belépés ingyenes.
Kiállítás nyitva tartása:
- március 5. 9.00-19.00
- március 6. 8.00-19.00

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése