2026. június 8., hétfő

Életem csokis keksze

2006-ban írtam azt a posztot, amelyben ennek a csokis keksznek a receptje szerepelt. Mautner Zsófi ihletésére készült, de változtattam rajta, kihagytam belőle a kávét, kissé megnöveltem a csokoládé mennyiségét, és mindezek eredményeképpen megsütöttem életem legjobb csokis kekszét. 20 évvel ezelőtt. És most, amikor azon studíroztam, mit süssek édesnek a könyvbemutatómra, bevillant annak a 20 évvel ezelőtti keksznek az ötlete. 



Megkerestem a régi blogomban - ami már sajnos 14 éve nem elérhető, tekintve, hogy a szolgáltató egyik pillanatról a másikra lekapcsolta a szolgáltatást, de hála az égnek, a tartalmat sikerült lementenem, ha a fotók el is szálltak a semmibe -, és el is döntöttem, hogy ezt fogom megsütni. Olyan egyszerű, és higgyétek el, olyan brutálisan finom, hogy ez a minimum, amit azok a barátaim megérdemelnek, akik kitüntetnek a figyelmükkel kedden. Hívtam Zsófit is, de sajnos külföldön lesz, nem tud eljönni. 

Hozzávalók:

25 dkg csokoládé (70 %-ostól fölfelé)
3 dkg vaj
2 egész tojás
17 dkg cukor
3,5 dkg liszt
egy kávéskanál sütőpor
durvágra vagdosott mandula vagy mogyoró

Elkészítés:

A csokoládét vízgőz fölött felolvasztjuk, belekeverjük a vajat. Közben a tojásokat fehéredésig keverjük a cukorral, amikor szép habos volt, beleöntjük a vajas csokoládét. Egy kevés vanília kivonat sem fog rontani az összhatáson, ha van ilyenünk, egy teáskanállal nyugodtan tehetünk a masszába.

Egy másik edényben összekeverjük a lisztet a sütőporral, hozzáadjuk az összevagdalt mogyorót, majd összevegyítjük a száraz és nedves anyagokat. Nem kell különös gondot fordítania keverésre, erre a kekszre is érvényes, ami a muffinokra: tilos túlkeverni őket.

Tegyük néhány percre a masszát hűtőbe, hogy kissé meghúzzon. Utána formáljunk a masszából gömböket, kissé lapítsuk el, és tegyük egymástól 5 centi távolságra egy sütőpapíros tepsibe.

170 fokon 10-12 percig süssük a kekszeket. Ne essünk kísértésbe, ha úgy látjuk, a keksz még nem sült meg, 12 perc után vegyük ki a tepsit a sütőből. A sütőpapírról leszedni azonban csak kihűlt állapotában érdemes.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése