2017. május 23., kedd

A tavasz biztos jele: tavaszi zöldségleves


Imádom a májust. Ha nem lenne gyönyörű idő, akkor is szeretném, hiszen ebben a hónapban ünnepelj(t)ük a házassági évfordulónkat, és májusban van a születésnapom is (ami az idő előre haladtával egyre kevésbé örömteli ünnepelnivaló, mindegy, teszek rá:). De hát gyönyörű idő van, a piacon hegyekben állnak a gyönyörűséges zöldségek, karalábé, karfiol, cukkini, új répa, petrezselyemzöld, újhagyma, retek, saláta, és a többi isteni cucc, amitől én áprilistól minden szombaton – megrészegülve a napsütéstől és az illatoktól –  elzarándokolok a piacra. Mindig megfogadom, hogy csak a szükséges dolgokat veszem meg, egy ideje listát is írok – mert hülyülök persze, nem másért -, de hát sajnos ezek mind nem segítenek abban, hogy számolatlanul hordjam haza a zöldséget. Az uram időről időre megpróbál lebeszélni ezekről a szombati zarándoklatokról, valamiért azt gondolja, hogy ez nekem kötelesség, netán teher, és azt hiszem, sose fogja megérteni, mit szeretek én a szombati piac nyüzsgő forgatagában, mi a jó a banyataxik kerülgetésében, az alkudozásban, az árusokkal való beszélgetésekben, hogy miért nem vetek egy pillantást se az egyik pult újhagymájára/retkére/karalábéjára, és miért borulok le alázattal egy másik pultnál látszólag ugyanolyan újhagymák/retkek/karalábék előtt. Mondom: látszólag. Mert persze a szakértő szem azonna látja a különbségeket. Azt se érti, hogy miért mindig ugyanannál a csirkésnél veszem a húst, holott a másiknál is ugyanannyiba kerül, sőt, ott még sorba se kell állni, azt meg pláne nem, hogy mi a különbség a gyalult tökök között. De nem baj, nem kell neki mindent értenie, nekem bőven elég, hogy annak ellenére, hogy szívből utálja ezt az egész hercehurcát, jön mellettem, cipeli a szatyrokat, és hihetetlen türelemmel viseli el a mániámat. Bár ha jobban belegondolok bolond lenne nem így tenni, hiszen minden reménye megvan rá, hogy a hazatrógerolt cuccból olyasmit főzök, amit ő fog jóízűen megenni:)

Hozzávalók: 
60 dkg vegyes zöldség, úgymint: karfiol, karalábé, sárgarépa, fehérrépa, zöldborsó 
2 csirkemell csontja, vagy 3-4 csirkeszárny 
1 nagy csokor petrezselyemzöld 
2 evőkanál olaj 
só, bors, 
késhegynyi pirospaprika 

 Elkészítés: 
A csirkealkatrészeket sós vízben megfőzöm, kb. annyiban, mint amennyi levest szeretnék. Amikor felforrt, lehabozom, de ezt az alaplevet nem kell gyöngyözve főzni, mint a húslevest, lehet közepes lángon bátran. Közben az olajon a tetszés szerinti formájúra vágott sárgarépát kicsit megdinsztelem, amitől az olajnak gyönyörű színe lesz. Utána hozzáadom a többi összevágott zöldséget is, kevergetve átforrósítom, megsózom, majd egész kevés vizet alá-aláöntve majdnem puhára párolom, majd felöntöm a leszűrt csirkelével. Forralok a levesen egyet, ízesítem borssal, ha kell, még sóval, és az utolsó percben beleteszem az apróra vágott petrezselyemzöldet. Ha kedvünk van, színezhetjük a levest még egy pici pirospaprikával. Legjobb betét bele az apró grízgaluska, amihez egy tojást felverek, annyi búzadarát adok hozzá, hogy még folyékony, de már korántsem híg masszát kapjak, és félreteszem állni. Én mokkáskanállal szoktam a levesbe szaggatni a nokedliket, mert szépen megnőnek, úgyhogy pont egy fél mokkáskanálnyi anyagból lesznek akkora galuskák, amekkorákat mi szeretünk. De csodálatos cérnametélttel, csigatésztával is, amihez a tésztát a piacon, a megszokott hölgyektől szerzem be.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése