2015. január 8., csütörtök

Chili con carne

Sok-sok évvel ezelőtt főztem először chilit, bevallom őszintén, én nemigen élek vele, de a férjem és a fiam imádják. Ezért aztán mindig tartok a mélyhűtőben darált marhahúst, így bármikor megkívánják, el tudom nekik készíteni.


Hozzávalók:

50 dkg darált marhahús
1 fej vöröshagyma
1 gerezd fokhagyma
1 szál sárgarépa
6 dl házi paradicsomlé vagy 400 gr darabolt paradicsom konzerv
1 dl vörösbor
1 púpos teáskanál őrölt római kömény
1 teáskanál mexikói fűszerkeverék
1 mokkáskanál cayenne-i bors
1 csipet chilipehely
1 teáskanál kakaó

olaj
1 doboz vörösbab konzerv
1 doboz kukorica konzerv

Elkészítés:

A hagymákat nagyon apróra vágtam, és egy kevés olajon megfuttattam. Hozzáadtam a szintén finomra vágott sárgarépát, kicsit pirítottam, majd következett a darált hús, amit nagy lángon addig kevergettem, amíg elvesztette vörös színét. Ekkor hozzáadtam a húshoz a fűszereket (a kakaó kivételével), öntöttem rá egy kis vörösbort, a paradicsomlevet (ebből saját készítésűt használok, ami elég sűrű), majd hagytam az egészet párolódni úgy 50 percen át. Én nem kedvelem, ha a chili alatt áll a lé, ezért azt szinte teljesen lepároltam róla. Az utolsó percekben hozzáadtam a kakaóport is. Ettől nem kell megijedni, a kakaó csak elmélyíti az ízeket, nagyon kellemes lesz tőle az étel íze. Mehet az ételbe a leöblített, lecsöpögtett bab és kukorica, ezeket már csak át kell forrósítani a raguban.
Lehet még korrigálni sóval, ha szükséges, aztán tortillával, rizzsel, kenyérrel jól meg lehet enni. Ha akad hozzá reszelt cheddar és egy kis tejföl, nem válik kárára a chilinek.

2 megjegyzés: