2013. május 20., hétfő

Szezonja van: a bodza

Tavaly készítettem először bodzaszörpöt. Gyanakodhattam volna, hogy ennek súlyos addikció lesz a vége, hiszen én szívből utálom a szörpöket, egyesegyedül a Piroska bodzaszörpjét iszom meg, sőt mi több: szeretem. Amikor megláttam a blogokon elterjedni a bodzaszörpök és -italok receptjét, gondoltam, kipróbálom, mi bajom lehet?
Hát nem sok, annyi "csak", hogy a levekben levő cukortartalom az én csípő körméretemnek sem használ. De hát mit csináljunk, imádom a bodzát és kész! 


Kép forrása: kiskegyed.hu
Bodzaszörp

Hozzávalók:
4 liter víz
4 kg kristálycukor
5 db citrom
12 dkg citromsav (patikában a legolcsóbb, bár némelyek csak receptre akarják
kiadni, máshol azonban simán hozzáférhető)
1 teáskanál nátrium benzoát
SOK bodzavirág, én nem számoltam meg őket, de minél több, annál jobb

Elkészítés:

Nyilván nem mondok újdonságot azzal, hogy bodzát csak olyan helyről szedjünk, ahol kevéssé porosodik, és egyáltalán nem éri benzingőz. Természetesen csak nyílott virágú bodza ernyőket érdemes szedni.
Vannak, akik megmossák a leszedett bodza virágokat. Én nem mostam meg a őket, sőt, nem is rázogattam le, így is tele volt minden a kihullott virágporral, aminek ugye minden mikrogrammja aranyat ér, hiszen ez adja a szörpünk ízét.
A virágokat levagdostam a szárakról, egyenesen a lábasba, amiben érleltem a szörpöt. Rászórtam a kristálycukrot, a citromsavat, kézzel elkevertem (legközelebb szirupot fogok főzni belőle és visszahűtöm, hogy hamarabb végbe menjen az olvadás), belekarikáztam a megmosott citromokat, majd felöntöttem vízzel. A lábast lefedtem, és a viszonylag hűvös spájzban ért 4 napot. Naponta megkevertem, ellenőriztem, feloldódott-e már a cukor.
Aztán következett a leszűrés. A citromkarikákat alaposan kinyomkodtam, a virágok nagyját kézzel kiszedegettem, azokat is kinyomkodtam. Aztán a lébe belekevertem a NaBe-t, megvártam, míg feloldódik, és először egy nagy műanyag tálba szűrtem át a szörpöt. Kellékek: egy finom szitájú szűrő és egy nagy darab géz. Azt hiszem, ezt volt a legnehezebb beszerezni minden hozzávaló közül. Patikában csak 10x10 centis van... hát kösz. Úgyhogy anyukám isten-tudja-honnan-származó készletéből kaptam egy darabot. Tehát a szűrőt kibéleltem a gézzel, és a lé mehetett a műanyag tálba egy kancsó segítségével. Onnan palackoztam ki sötétbarna gyümölcsleves üvegekbe.



4 megjegyzés:

  1. Most készülök én is letarolni kertünk egyetlen nagy bodzabokrát erre a célra, mert én veled ellentétben imádok minden szörpöt, nemcsak a bodzát, de főleg a málnát, meggyet, epret, citrusost, ezek mind Piroskában megtalálhatóak, a csípőm körtérfogata meg egyáltalán nem érdekel egy ideje, úgy is mondhatnám azoknak az időknek vége, amikor még fontos volt, most már sokkal fontosabbak a finomságok, jó ételek, sütik stb.
    Értem én, hogy egészség... valahogy az sem izgat túlzottan, az élet tart ameddig tart, de legalább addig is élvezzük.
    Na, ezt az életfilozófiát tettem magamévá újabban.

    VálaszTörlés
  2. A virágokat mennyire kell levagdalni a száráról, csak a kis virágok maradjanak, vagy úgy maradjon meg a virágernyő, mint a képen is látható? Éva

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Minél kevesebb zöld szár kerüljön a virágok közé.

      Törlés