Hacsapuri, a grúz gyöngyszem

Vannak nekem ilyen becsípődéseim, mindig van a fejemben egy lista olyan ételekről, amit mindenképpen ki kell próbálnom. A hacsapuri, ez a grúz sajtos kenyér is fenn van időtlen ideje a listán. Aztán történt, hogy tegnap elcsaltam a barátnőmet a Türkiz nevű török étterembe, ahol nagyon tetszetős mezzék voltak, köztük egy sajtos pide is, ami erősen hajaz a hacsapurira, de a hacsapuri még a pidénél is jobb, mert a széle sajttal van töltve. Rendeltem is üstöllést egy pidét, és hát meg kell hogy mondjam, nem vágtam magam hanyatt a gyönyörűségtől. A hellyel amúgy is vannak gondjaim, semmi drámai, de minden nyűgöm olyan, amitől nem éreztem ott jól magam. Kezdve azon, hogy három pincérnek kellett elmondanom belépés után, hogy foglalásom van, mind a három lepattintott, hogy "majd jön a kolléganő mindjárt". Akkor, édes öcsém, ha nem te vagy az illetékes abban, hogy ezt a helyzetet kezeld, akkor hagyjál lógva, ne kérdezősködj, mert ez sokkal bosszantóbb, mintha 3 percig nem szól hozzám senki. Mondjuk az sem feltétlenül vendégbarát, de hát láttam, hogy dugig van az étterem, gondoltam, hogy éppen valakit a helyére kísér a "kolléganő". Az se volt szimpatikus, hogy nem volt elég a hely alapzaja, még a zene is zavaróan hangos volt. Attól meg kimondottan nagy szemeket meresztettem, hogy rendeltem muhammarát, ki is hoztak valami hasonlót, bár esküdni mertem volna, hogy az nem muhammara, ráadásul volt a tálon még egy saláta is, amit biztosan nem rendeltem, de elkezdtem eszegetni, gondoltam, legfeljebb kiderül, hogy másik rendelést tettek le nekem. Ezután megérkezett a muhammara. Kérdezem a pincérlányt, hogy akkor ez, amit az imént kaptam, micsoda? Hát az étterem ajándéka. De ezt nem mondták egy szóval sem, így például a barátnőmet úgy kínáltam meg belőle, mintha az csak az enyém lenne, holott kettőnké volt a tányér tartalma. Sajnos a pidém épp csak langyos volt, ami egy sajtos ételnél egyáltalán nem előny, sőt. Szóval a Türkizben tett látogatás arra volt jó elsősorban, hogy a kívánságlistámon tartózkodó hacsapuri első helyre ugorjon. De ezt nagyon nem bánom, mert a hacsapuri egyszerű is, és isteni is. Úgyhogy ilyesmit legközelebb otthon eszünk, nem mindenféle éttermekben.

Hozzávalók 2 méretes darabhoz (vagy három kisebbhez):

30 dkg kenyérliszt
1 dl tej
1 dl víz
30 ml olívaolaj
5 gr porélesztő
1 teáskanál cukor
1 teáskanál só
30 dkg vegyes reszelt sajt (trappista, cheddar, feta, mozzarella, füstölt sajt, ízlés szerint)
darabonként egy tojás
1 db tojás a kenéshez

Elkészítés:

A tejet, vizet, olajat összeöntöttem, beletettem a cukrot és a porélesztőt. Elkevertem, félretettem.

A lisztet átszitáltam, hozzáadtam a sót, majd amikor a másik edényben az élesztő kissé felhabzott (ne várjuk tőle ugyanazt a látványos habosodást, mint a friss élesztőtől), akkor a robotgépem megfelelő karjával szépen elkezdtem kevertetni a lisztet, és vékony sugárban öntöttem hozzá a folyadékot. Pont ennyi kellett neki, gyönyörű szép, sima tésztát dagasztott a gépecske. Ezt fogtam, kiemeltem a tálból, kapott azért kézzel is némi gyúrást, szeretgetést, majd vékonyan kiolajoztam a keverőtálat, visszatettem bele a tésztát, és egy órára magára hagytam.

Amikor duplájára kelt, kettévágtam (legközelebb ugyanezt a mennyiséget inkább háromba fogom, sok ez egy átlagos étkű embernek), szépen kerekre lapogattam-nyújtottam. Igyekeztem vékonyra, hogy megfelelő legyen majd a tészta és a töltelék aránya. Az időközben lereszelt, összekevert sajthoz öntöttem kb. fél deci tejet, alaposan elkevertem, és a kerek tészta szélére kiskanállal sajtot halmoztam. Nem kell sok, különben nehéz lesz behajtogatni. Amikor ezzel elkészültem, ráhajtottam a tészta szélét a sajtra, kicsit lenyomkodtam. Az üresen hagyott alsó és felső részét kicsit összecsíptem, megtekertem. Csónak formára igazítottam, a maradék sajtot a közepébe szórtam, lekentem a széleket tojással. Ekkor így nézett ki.

230 fokra előmelegített sütőbe toltam 15 percre. A sütési idő lejárta előtt öt perccel kihúztam a tepsit, és mindkét hacsapuri közepébe ütöttem egy tojást, és visszatoltam még a sütőbe anyi időre, hogy a tojásfehérje megszilárduljon. A nagyobbikban valahogy felrobbanhatott a tojás, mert végül a fehérje eltakarta a sárgáját, de ezzel nem volt semmi baj. A receptek többsége azt mondja, hogy a sütőből kivéve egy-két darabka vajat dobjak még a hacsapurira, de a sajt zsírosságát tekintve ez isten és a koleszterin szintem ellen való véteknek tűnt, úgyhogy a vaj dolga végezetlenül visszavándorolt a hűtőbe.

Tálaláskor megszórtam egy kis nigella maggal, petrezselyemmel és újhagyma szárral. Hát mondhatom, pompás ebédünk volt, bármelyik étterem vendége elégedett lett volna vele.