2017. május 25., csütörtök

Epres muffin teljes kiőrlésű lisztből


Tegnap nehéz napom volt. Annak ellenére, hogy tökéletesen betartottam a diétát, megettem az előírt szénhidrát adagomat, egész álló nap éhes voltam. Egyetlen momentum volt, ami talán ezt indokolhatja, hogy tegnap nemigen fogyasztottam zöldséget, a bolognai spagettihez nem éreztem odaillőnek, nem esett volna jól retket, paprikát nyammogni hozzá. Ezért aztán vacsorára csináltam magamnak teljes kiőrlésű kenyérből bundás kenyeret - atyaég, de jól esett! -, majd hirtelen felindulásból elkövettem ezt a muffint. Tízórainak, uzsonnának tökéletes lesz, bár őszintén szólva ma reggel ez volt a kávé mellé a reggelim is. Úgy döntöttem, hogy a két muffinban tartózkodó két szem eperrel nem foglalkozom, annak ellenére, hogy tudom, gyümölcsöt csak délelőtt és délután lehet enni.

Hozzávalók:
25 dkg teljes kiőrlésű liszt
25 dkg zabpehely liszt
1 evőkanál sütőpor
1 kávéskanál szódabikarbóna
1 tojás
13 dkg eritrit
240 ml sovány natúr joghurt
0,5 dl olívaolaj
egy csipet só
egy kevés őrölt fahéj
10 dkg eper


Elkészítés:
Az eper kivételével minden hozzávalót összeöntök, elkeverek, muffin kapszlikba adagolom, egy-egy szem félbe vágott epret nyomok mindegyikbe, és 180 fokon kb. 20 perc alatt készre sütöm. Érdemes elvégezni a tűpróbát, mielőtt kivesszük a muffinokat a sütőből.

Egy darab ch tartalma 15 gr.

Tegnap este, mikor már tényleg fogalmam sem volt, mivel üthetném el az éhségemet, megkérdeztem inzulinos sorstárs barátnőmet, mit csinál ilyenkor az ember lánya? A válasza, amivel ha jól nem is laktam, de legalább istenit nevettem.

'Megtámadod a hűtőt és mindent kizabálsz belőle, kezdve a lekvárba tunkolt virslivel és befejezve a tejszínhabos kolbászos rántottával? Sajnos előfordul. Ilyenkor kell a kemény tojást vagy töméntelen sajtot, esetleg a kettőt együtt. "


3 megjegyzés:

  1. Szia! Most csináltam meg ezt a receptet, teljesen pizza tészta forma lett.Nagyon szilárd. Öntöttem hozzá tejet vizet, hogy folyós legyen. Nem tudom, hogy így mi lesz belőle, de nem mertem a recept alapján készültet megsütni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Valószínűleg a natúr joghurtot rontottam el. Azt hittem, hogy 240g.Ezért lett szilárd. :)

      Törlés