2015. július 16., csütörtök

Sárgabarackos tarte

Azért nem teljesen normális dolog 30 fok fölött süteményt sütni, azt gondolom, ebben minden kedves olvasómmal egyetértünk. De megérte, megérte, megérte! Úgy kezdődött, hogy Chilii kolleginánál megláttam ezt a hangzatos nevű süteményt, és igen megtetszett, amit a képen láttam. A receptet akkor még el se olvastam, amikor írtam egy üzenetet a férjemnek, hogy hazafelé hozzon legyen kedves némi sárgabarackot. Hozott, én pedig belemélyedtem Chilii receptjébe, és arra gondoltam, hogy másmilyen tésztát készítek a mandulakrém alá, mint ő. Néztem Martha Stewartot, néztem Mary Berry-t, aztán végül Michel Roux-nál kötöttem ki, akinek zseniális Tésztavarázs című könyvéből okumláltam ki a Paté sucrée hozzávalóit. A tészta kicsit puha lett, ezért egész éjszakára a hűtőben hagytam dermedni, és délelőtt, a még nem agyrohasztó hőségben sütöttem meg ezt az isteni süteményt. Jó szívvel ajánlom mindenkinek, nem macerás az elkészítése egyáltalán.


Hozzávalók a tésztához:

25 dkg liszt
10 dkg hűvös vaj
10 dkg átszitált porcukor
2 egész tojás
egy csipet só

hozzávalók a mandulakrémhez, úri nevén frangipane-hoz:

15 dkg darált mandula
7 dkg porcukor (kóstoljuk meg a kész krémet, ha nem találjuk elég édesnek, adjunk még hozzá cukrot)
13 dkg vaj
1 nagy tojás
1 teáskanál vanília kivonat (ha nincs, hát elmaradhat)

50 dkg gyümölcs, amilyet szeretünk

Elkészítés:

A lisztet, sót és a porcukrot tálba öntöttem, közepére mélyedést nyomtam, belekockáztam a vajat, majd szépen elkezdtem összemorzsolni a matériát. Igyekezzünk, mert ennek a tésztának az tesz jót, ha minden viszonylag hűvös marad benne. Amikor a tészta már morzsalékos, ekkor jöhet hozzá a két tojás. Elképzelhető, hogy kell még lisztet adagolnunk hozzá, hogy ne legyen nagyon krémes, ez lisztfüggő. Ha a tészta összeállt, ne dédelgessük a kezünkben, hanem csomagoljuk folpackba, aztán mehet a hűtőbe legalább egy órára, de inkább többre, hogy a vaj jól visszadermedjen. Az enyém - mivel baromi ragacsos volt - egy egész éjszakát időzött a hűvösön, nem bántódott meg miatta.

A hideg tésztát lisztezett deszkán kinyújtottam, jó vékonyra, majd egy 26 cm átmérőjű, kivehető aljú tortaformát kibéleltem vele. Maradt még tészta, szerintem épp elég lesz majd három darab egyszemélyes tortácskára mondjuk holnap. A hűtőben várnak a sorsukra.

A tésztát alaposan megszúrkáltam, sütőpapírt terítettem rá, néhány marék száraz babot szórtam rá, és 180 fokon 15 percig sütöttem. Ekkor eltávolítottam a papírt és a babot, visszatettem még öt percre. Ez pont elég volt ahhoz, hogy a krémet elkészítsem.

A vajat a cukorral habosra kevertem, beletettem a két tojást, azzal is kevertem, végül a darált mandula és a vanília érkezett bele. A krémet villámgyorsan rákentem a tésztára, rápakoltam a gyümölcsöket (ezeket magozzuk ki, daraboljuk fel előre), és visszatettem még 20 percre a sütőbe a süteményt.

Ellenállhatatlan, könnyű, krémes, a választott gyümölcsökhöz mérten édes vagy savanykás, egyszóval brutálisan jó nyári süti. Van már egy hasonlóm, a szilvával készült, itt találod. 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése