2013. október 2., szerda

Öregtésztás kenyér

Nagy felismerés az életemben ez a kenyér. Sütöttem már számtalant, fehéret, félbarnát, magosat, dagasztás nélkülit, mindenfélét, de öregtésztásat még nem. Valahogy annyira macerásnak látszott ez az egész ügymenet, pedig én aztán nem szoktam meghátrálni a bonyolult konyhai feladatoktól. 
Az történt, hogy tegnapelőtt e-mailt kaptam Mohától, és na ná, hogy emiatt megnyitottam a blogját, ott is ragadtam vagy két órán keresztül. Ennek nyomán született ez a fantasztikusan finom kenyér, amihez foghatót még nem sütöttem.


Öregtészta készítése:
50 dkg BL 80-as lisztet (Nagyi titka márkájú) összedolgozunk 3,5 dl langyos vízzel, egy mokkáskanál cukorral, 1 teáskanál sóval, 1 dkg friss élesztővel, tésztát dagasztunk belőle. Műanyag, olajjal kikent tálban, letakarva, szobahőmérsékleten hagyjuk kelni 12 órát. Ez idő alatt a tészta először megkel, aztán túlkel, összeesik. Ebben az állapotában lehet felhasználni, vagy hűtőben egy hétig tárolni. Az öregtészta jól fagyasztható, a maradékot nyugodtan fagyasszuk le, majd hűtőben felengedtetve használjuk fel újra.

A kenyér receptje pedig:

250 ml víz
25 dkg öregtészta
1 dkg friss élesztő
1 kávéskanál cukor 
2 csapott teáskanál só
2 evőkanál olaj
40 dkg BL 80 liszt
10 dkg teljes kiőrlésű liszt 
2-3 evőkanál lenmagpehely (elhagyható)

A hozzávalókat a kenyérsütő gép üstjébe tettem, másfél óra alatt megdagasztattam, megkelesztettem a géppel a kenyeret. Ezután lisztezett felületre borította, kinyomkodtam belőle a levegőt, téglalap alakára igazgattam, majd két rövidebb oldalát egy ujjnyi szélesen behajtottam, és az így kapott téglalapot hosszanti tengelye mentén feltekertem. Sütőpapírral bélelt formába tettem, letakarva 40 percig kelesztettem. A sütőt előmelegítettem 210 fokra, és az időközben duplájára kelt, vízzel megspriccelt kenyeret betettem a sütőbe, ahol már várakozott egy kislábasban úgy 4 dl forró víz.
45 perc alatt sült készre, kb. fél óra elteltével le kellett takarnom alufóliával, hogy ne barnuljon meg túlságosan a teteje.
Variálható különböző magokkal, aszalt paradicsommal, pestóval, és bármi mással, amit a fantáziánk enged. Én most a kedvenc lekvárommal, a Wilkin & Sons fekete cseresznye dzsemjével tálaltam.

Köszönet Mohának a receptért!


3 megjegyzés:

  1. Nagyon szívesen, és nagy öröm nekem, hogy ennyire ízlett!

    VálaszTörlés
  2. A kenyér csodaszép, még én sem próbáltam az öregtésztát, mindig elrettentem mások leírásától, de a te leírásod egyszerű, na majd nekiveselkedem, mert az otthoni kenyér a legjobb tényleg.
    Ezt a cseresznyelekvárt itthon vetted, vagy külföldön ? Vagy közvetlen tőlük rendeled webshopból?
    Sokan áradoznak a fekete cseresznye lekvárról:-))) Fincsi lehet.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nyugodtan állj neki! A lekvárt Londonból hozattam, a webshopos megoldást még nem próbáltam, de ha úgy alakul, kóstold meg, itt megtalálható: http://www.britsuperstore.com/acatalog/Wilkin_and_Sons_Jam.html

      Törlés