Epres-rebarbarás pite

Az úgy kezdődött, hogy időről időre szembejöttek velem mindenféle szépséges ételfotók, amiken téglalap alakú piték szerepeltek, nem kellett sokat gondolkozni, hogy rájöjjek, ezek kivehetű aljú formákban készültek. Kerestem konyhafelszerelési boltokban, webshopokban, sosem volt szerencsém. Sőt, külföldi útjaimon sem találkoztam vele, pedig isten látja lelkemet, bármit képes vagyok hazahozni, ha nagyon vágyom rá. Aztán egy hónapja az egyik webáruházban, ahol rég nem volt készleten az áhított forma, megláttam. Nem kellett hozzá túl sok idő, 5 nap múlva már nálam volt a cucc. Sajnos mostanáig kellett várni rá, hogy időm is legyen felavatni. Volt itthon eper, rebarbara, krémsajt, nem állt semmi az utamban, hogy elkészüljön a pite. Ráadásul reggel úgy ömlött az eső, mintha dézsából öntötték volna, sokáig gondolkodtam rajta, hogy talán fel se kéne ma kelni, de sajnos erre nem volt lehetőségem. De a pitesütés is elég jó hangulatba hozott végül, ráadásul a végeredmény minden várakozásomat felülmúlja.

Hozzávalók:

5 dl liszt (igen, 2 csésze, azaz 5 dl)

1/4 teáskanál sütőpor

1/4 teáskanál só

12 dkg krémsajt (nekem most Sparos saját márkás volt, Philadelphia nyilván még jobb lett volna)

15 dkg hideg vaj

3 evőkanál tejszín

1 evőkanál almaecet

Töltelék:

5 szál rebarbara

35 dkg eper

2,5 dl cukor

2-3 evőkanál keményítő

Elkészítés:

A robotgépbe beleapplikáltam a kaszaboló kés betétet, beleszórtam a lisztet, sütőport, sót, elkevertem. Hozáadtam a krémsajtot és a kockákra vágott hideg vajat, a tejszínt és az ecetet, és morzsásra dolgoztattam a tésztát a géppel. 

Belekanalaztam egy nagy hűtőzacskóba a morzsát, majd néhány mozdulattal a zacskón keresztül összenyomkodtam a tésztát. Ment a hűtőbe 30 percre.

Mivel a tésztában ugyebár krémsajt van, ez nem könnyíti meg az ember életét. Muszáj eléggé lehűteni a tésztát, és észszerű határok között alálisztezni nyújtáskor. Én ehhez két sütőpapírt használtam. Kézzel gyorsan hengert formáltam a tészta kétharmadából, ellapogattam, majd a sütőpapírok között - pici liszttel alászórva - hosszú tészlalappá nyújtottam a tésztát. Kibéleltem vele a formát úgy, hogy szépen jusson az oldalakra is, belenyomkodtam az ujjaimmal, majd visszatettem a hűtőbe. 

A sütőt bekapcsoltam 180 fokra.

A rebarbarát és az epret megtisztítottam, előbbit felkarikáztam, utóbbiakat félbe-negyedbe vagdostam. Egy tálban megszórtam őket a cukorral és a keményítővel.

Előkaptam a tésztával bélelt formát, gyorsan belekanalaztam a tölteléket. Azért hasznos a sietség, mert a gyümölcsök, de főleg az eper pillanatok alatt képes irdatlan mennyiségű levet engedni cukor hatására, és ezt még a keményítő sem tudja megfogni.

A megtöltött tésztára hosszú csíkokat vágtam, nemigen akartam lacafacázni a fonással, miegymással - lásd még: az eper hamar levet ereszt -, a csíkokkal befedtem a süti tetejét, megkenegettem egy kis tejszínnel, és betettem a sütőbe 180 fokra, 60 percre.

Érdemes nem pusztán a rácsra helyezni a formát, mert borítékolható, hogy a gyümölcs fortyogó leve ki fog futni itt-ott a formából, nem lettem volna nagyon boldog, ha az odaégett cukrot levet kell a sütőből vakarásznom. Ezért aztán egy tepsibe téve toltam a sütőbe a süteményt. 60 perc kellett neki, gyönyörű lett, és ami még ennél is fontosabb, nagyon-nagyon finom.