2013. május 26., vasárnap

Segítsüti átadás

Sajnos a vigaszágas átadásról nem készült fotó, pedig érdemes lett volna leképelni, ahogy esőjárónak és férjének levágok egy-egy szeletet a meggyes-mákos tortából, és állva, kézből tolják befelé a krémest. De ez valahogy elmaradt. Azért is sajnálom, mert azon a fotón látható lett volna, hogy a torta krémje tud tökéletes is lenni, azaz hogy képes vagyok tökéletes krémet készíteni.


A nyertes tortájának átadására tegnap került sor, készültem rá nagyon, hisz kedves barátaim támogatták adományukkal a Segítsüti ez évi tavaszi akcióját. Előző nap megbeszéltük, hogy a meggyet cseréljük le eperre, hiszen mégis finomabb friss, érett gyümölcsöt enni, mint konzerv meggyet. Be is szereztem reggel a piacon a finom illatos gyümölcsöt. A vajkrémet már előző nap elkészítettem, tudtam, hogy sok dolgom lesz szombaton az átadás előtt,  jobb volt a krémet már előző nap a hűtőben tudni. 
A piacról hazatérve első dolgom volt a piskóta elkészítése, azt terveztem, hogy most nem szögletes formát sütök, hanem amolyan igazi, kerek tortát rittyentek, tetejére is mehet eper, még a végén ki is fog nézni valahogy. Nos, ez meg is történt, a torta nagyon is kinézett valahogy. Csak nem pont úgy, ahogy reméltem. Mert az történt, hogy amikor a krémet újra ki akartam habosítani a piskótába töltés előtt, gondoltam egy merészet. Legyen ez a torta extrán villantós, az eredeti tervekkel ellentétben az eperdarabokat nem a krémre szórtam, hanem a krémbe kevertem. Bár ne tettem volna! Minden különösebb erőfeszítés nélkül sikerült ugyanis is elérnem, hogy amikor az első eperszemet beledobtam a gép táljába, a vaj a plusz nedvesség hatására azonnal ki is csapódjon. Tapasztalatból tudom, hogy az ilyen krémek menthetetlenek, ez azonban nem akadályozott meg abban, hogy a fellelhető összes háztartási gépet be ne koszoljam. Mindennel megpróbálkoztam, bevetettem a csodás Bamix gépem mindhárom fejét, hátha újra egyneművé tudnám varázsolni azt a nyomorult krémet, de hát persze nem ment.
Miután felmértem, hogy új krémet készíteni nincs időm, miután webkamerán megmutattam a rémesen kinéző tortát a barátnőmnek, majd kisvártatva össze is vesztem vele, mert azt bizonygatta, hogy nincs ezzel a tortával semmi baj, miután kiabáltam egy sort a családom otthon tartózkodó tagjaival, mert humorral próbálták oldani a feszültségemet, miután elvetettem az ötletet, hogy megpróbálom elnapolni az átadást, szörnyű hangulatban elindultunk a vendégségbe. 
Dóriék nagyon kedvesen fogadtak, mint mindig, én pedig azonnal elmeséltem a torta rémtörténetét, felajánlottam, hogy egy későbbi időpontban megsütöm nekik újra a tortát, ők pedig értetlenkedve néztek rám, hogy de hát ennek a tortának nincs semmi baja. (Megőrülök, hát ők is ezzel jönnek? Nem látják, hogy igenis, van baja a tortának???)
Aztán elmerültünk a beszélgetésben és a pezsgőzésben (epres pezsgő forever!), már-már el is feledkeztem a fiaskóról, de hát eljött a pillanat, amikor Dóri behozta a tortát... Nem tudom elmondani, mit éreztem. Aki ismer, tudja, hogy magammal szemben (is) meglehetősen maximalista vagyok, egy elrontott sütemény nyomán én a kínok kínját állom ki. Ha ez családi körben történik, akkor is mérges lettem volna, de így meg... Rémes volt, na! 
Viszont az történt, hogy a 26 cm-es, meglehetősen súlyos darab az este folyamán három vékony szelet kivételével egy szemig elfogyott. Azt én is láttam, hogy a mákos piskóta terven felül jól sikerült, de ilyen sikerre nem számítottam. És hát azt kell feltételeznem, ismerve a tortaevőket, hogy nem udvariasságból vágtak be fejenként három szeletet a sütiből. Magam csak két falatot kóstoltam, mert ugye ez az epres-mákos egyáltalán nem paleo, de az íz valóban rendben volt.
Kicsit bő lére eresztettem ugyan a történetet,  de hát ez történt, ez vagyok én és a tortám:) 
Dóriéknak pedig még egyszer nagyon köszönöm, hogy hozzátették a maguk csavarját a Gyermekmentő Szolgálat új mentőautójához.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése