Vendégváró fűszeres magvak

Az egyik legjobb parti snack, amit valaha kóstoltam. Sajnos én "epés" vagyok, azaz voltam, úgyhogy nagyon csínján kell bánnom a fogyasztásával, éppen ezért önvédelemből ritkán is készítek, de ez nem ok arra, hogy másokkal ne osszam meg a receptet. Pontosabban nem is tudom, nevezhetjük-e receptnek, ha nem adok meg konkrét mennyiségeket, de szerintem mindenki érezni fogja, miből mennyi kell.

Hozzávalók:

40-50 dkg natúr mogyoró, pisztácia, mandula, kesudió és dió (mennyiségük nyilván attól függ, hány vendégre számítunk)
1 db enyhén felvert tojásfehérje
kb. 10 dkg barna nádcukor
chili pehely ízlés szerint, de el is hagyható
apróra vágott friss rozmaring, ennek hiányában őrölt, szárított*
só

Elkészítés:

A tojásfehérjét villával enyhén habosra felverjük, beleszórjuk a magokat, a cukrot, a fűszereket és a sót. Alaposan elkeverjük, majd szilikonos sütőlapra öntjük a magokat, villával elterítjük, hogy ne nagyon ragadjanak egymáshoz, és 180 fokra előmelegített sütőben 15-20 percig sütjük, míg ropogósak nem lesznek.

Fogyasztásával csínján bánjunk, mert az olajos magok az arra érzékenyeknél panaszokat okozhatnak.

* ebben a snackben az a legjobb, hogy bárhogyan fűszerezhetjük. Ez a rozmaringos változat szinte a legalapabb, én a most készült adagra szórtam egy mokkáskanálnyi füstölt pirospaprikát, egy kevés curryt és chiliport. Amikor pedig kivettem a sütőből, kapott még egy kevés nagy szemű tengeri só szórást.

De ahogy mondtam, bármilyen ízkombinációban elkészíthetjük, ahogyan csak szeretnénk.

Air fryerben is megsüthető.

Fahéjas, cukros magvak

Ugye mindenkinek (de legalábbis a nagyvárosban élőknek) megvan az élmény: sétálsz a téli utcán, és egyszer csak megérzed az intenzív fahéjas, semmivel össze nem téveszthető illatot, ami a cukros, fahéjas mandula árus bódéjából áramlik? Olyankor nehéz - ha nem egyenesen lehetetlen - megállni, hogy az ember ne vásároljon belőle. Sajnos én imádom ezt a nyalánkságot, és nagyon régen ki akartam már a házi verziót próbálni. Erre is most került sor, köszönet érte az ötletgazda fiamnak.

Hozzávalók 1 adaghoz:

30 dkg mag vegyesen (mandula, dió, törökmogyoró, paradió, kesudió)
1 csésze (2,5 dl) víz
2 csésze cukor (kipróbálható kevesebbel is)
1-2 teáskanál őrölt fahéj, vagy több, ízlés szerint

Elkészítés:

Egy serpenyőben összeöntöttem a cukrot, a vizet és a fahéjat, majd addig főztem, amíg teljesen fel nem olvadt a cukor. Egy-két perc forrás után elkezd szépen besűrűsödni.

Beleöntöttem a magokat a serpenyőbe, és addig kevergettem, amíg a nedvesség el nem párolgott, és a magokat egy már száraz cukor- és fahéj réteg nem vonta be.

Végül a serpenyő tartalmát kiborítottam egy nagy sütőpapírra, elrendezgettem rajta a magokat, hogy lehetőség szerint ne érjenek össze, és hagytam kihűlni.

Csinos zacskóban, üvegben "szervírozva" remek gasztroajándék édes szájú szeretteinknek. No meg magunknak is.

Dobpergés és gubakifli

A címben említett gubakifli valószínűleg nem szorul magyarázatra, ám a dobpergés annak szól, hogy évek hosszú sora óta készülök arra, hogy saját sütésű gubakifliből készüljön a karácsonyi mákos guba, és most végre, végre összejött. Ugyanis eddig a rengeteg ilyentájt aktuális teendő, feladat közül mindig a gubakifli volt az, ami a legfájdalommentesebben volt lehúzható a to do listről. De nem az idén! Gyönyörű és nagyon finom lett, mert hát természetesen még azon melegében le kellett tesztelnem. Hasonló az állaga, mint a kalácsnak, csak ez jóval kevésbé édes. Szerintem klasszisokkal jobb mákos guba fog belőle készülni, mint a bolti kifliből.

Hozzávalók:

50 dkg liszt
3 dkg cukor
7 gr porélesztő
1 teáskanál só
6 dkg vaj
3 dl langyos tej

1 tojás a teteje lekenéséhez (ilyentájt szokott azért maradék tojás várakozni a hűtőben)

Elkészítés:

Egyszerű kelt tészta metódus. A lisztet tálba mérem, hozzáadom a sót, a közepébe szórom az élesztőt, cukrot, ráöntöm a meglangyosított tejet. A robotgéppel vagy kézzel összedolgoztatom, és a végén kis kockákkban hozzáadom a vajat is, azzal dagasztom készre. Amikor kiveszem a robotgépből a tésztát, én még azért jócskán át szoktam gyúrni az egészet, kell az a kis igazi törődés egy kelt tésztának.

A tésztát visszapakolom a tálba, letakarom, és 50-60 percet hagyom kelni.

Ezek után deszkára teszem, három részre osztom. Precízek használhatnak mérleget is ehhez a művelethez, én nem bajlódtam vele.

A részeket golyóvá formáltam, ebben a formában is pihent úgy 10-15 percet.

Végül mind a három adagot vékonyra nyújtottam, igyekeztem tartani a téglalap

formát több-kevesebb sikerrel. A téglalapokat hosszanti oldaluk mentén feltekertem, elég szorosan, és még a fordulatoknál meg is nyomkodtam kissé a rudat. Tepsire tettem, lekentem egy kis tejjel higított tojással.

A sütőt 210 fokra melegítettem, az aljába tettem egy kis lábasban vizet, hogy viszonylag gőzös legyen a sütő, és nagyjából 20 perc alatt megsütöttem a guba rudakat.

Limoncello házilag

Mi tagadás, rajongok a limoncellóért. Nem hiszem, hogy jöttem volna valaha úgy haza Olaszországból, hogy a bőröndömben ne lapult volna egy-két üvegecske. Idén tavaszi, csodás emlékű utazásomról is hoztam, de most rafinált voltam, olyat vettem a reptéren, amiben négy kis üveg van, úgyhogy egyszemélyes adagokban tudtam magamba infundálni az isteni nedűt, ami azért lényeges szempont, mert a férjem például egyáltalán nem él a limoncellóval. Teljességgel érthetetlen számomra ez a hozzáállás, de ahogy drága nagyanyám mondta annak idején, ha valamiből nem kértünk, nem ettünk, nem ittunk: fiam, olyan, mintha hozzátennél 😂

Miután a Szőrös és Kisjuhász Kertészetben idén is megszedtem a magam Meyer citrom adagját, első gondolatom az volt, hogy a lemon curd mellett mindenképpen adok egy esélyt a házi limoncellónak is. Igaz, karácsonyra már nem lesz kész, hiszen 3 hetet érnie kell, de jó lesz az januárban is, ebben biztos vagyok.

Hozzávalók:

7 dl vodka
15 db kezeletlen héjú citrom
2,5 dl víz
25 dkg kristálycukor

Elkészítés:

A citromokat alaposan megmostam, megtöröltem. Egy nagyon éles zöldséghámozóval a lehető legvékonyabban igyekeztem meghámozni a gyümölcsöket. A pucéran didergő citromok levét kinyomtam, és a narancslekvárban végezte.

Ha épp nem főzünk narancslekvárt és nem tudjuk nagy hirtelen felhasználni a citromlevet, öntsük jégkocka tartóba, fagyasszuk le, nagyon jól fog jönni később akár süteménybe, akár másmilyen ételbe, de simán kitart a fagyasztóban nyárig, a limonádé szezonig.

A lehántott citromhéjat egy literes csatos üvegbe tettem, felöntöttem a vodkával. Most pihen a kamrában, a hűvösben és sötétben. Minden nap megrázogatom egy kicsit. Ez azért fontos, mert az olaszok 90 valahány százalékos alkohollal készítik, az a brutál erős cucc sokkal hatékonyabban áztatja ki a citromhéjból azt, amit ki kell, a jóval gyengébb vodkának egy kicsit be kell segíteni. Szerintem én még majd egy-két nap múlva kanállal is meg fogom nyomkodni az alkoholban a héjakat.

Két hét múlva eljön az ideje annak, hogy a vízből és a cukorból szirupot főzzek, amikor kihűlt, azt a leszűrt vodkával összekeverjem*, és büszkén kortyolgassam a saját limoncellómat. Egészen biztosan nem lesz olyan, mint amit Olaszországból hozok, de az a jó érzés, hogy a citromot magam szüreteltem, én dolgoztam meg a likőrrel, ezt az apró differenciát kiegyenlíti majd.

* FONTOS! az alkohol és a szirup összekeverése úgy történik, hogy a cukorszirupot öntjük a vodkába, és sosem fordítva. Így tökéletesen lehet szabályozni a limoncello erősségét, mert annyi cukorszirupot tudsz adni az alkoholhoz, amennyit szeretnél, míg ha fordítva csinálod, akkor bármennyi szirupot is főztél, kénytelen leszel beleönteni az összes alkoholt, aztán ha kiderül, hogy nem vagy elégedett a végeredménnyel, késő bánat.

Narancslekvár

Van egy-két szokásom, ami a luxus kategóriába tartozik (nekem), az egyik ilyen, hogy minden decemberben veszek néhány kiló kezeletlen szicíliai narancsot Giuseppétől. Soha nem fogom elfelejteni az első alkalmat, amikor rendeltem tőle narancsot, és megkóstoltam. Azt gondoltam, hogy megértem már néhány évtizedet és tudom, amit tudok, de akkor derült ki, fogalmam sem volt az évtizedek alatt, milyen a narancs valójában. Hát olyan, mint amilyet Giuseppe hozott Szicíliából. Azóta minden évben megengedem magamnak ezt a luxus vásárlást.

A kép forrása: pixabay.com

Idén az a szállítmány, amiből én vásároltam, kissé mintha túléretten lépte volna át az országhatárt, ezért nem volt bátorságom tartogatni a gyümölcsöt, féltem, hogy előbb tönkremegy, mint ahogy megennénk, ezért nekiálltam egy háromnapos lekvárfőző projektnek. Egy pillanatra sem bántam meg, csodás áttetsző, intenzív narancsízű lekvárt kaptam. Így készült:

Hozzávalók:

4 kg bio narancs
2,5 kg kristálycukor
másfél deciliter citromlé (Meyer citromot szedtünk múlt héten a Szőrös és Kisjuhász Kertészetben, Lajosmizsén)
Grand Marnier likőr, természetesen elhagyható, mennyisége pedig, ha használsz: amennyit nem szégyellsz
2-3 evőkanál pektin

Elkészítés:

A narancsokat megmostam, zöldséghámozóval a lehető legvékonyabban meghámoztam, majd újra nekiestem a gyümölcsöknek, ezúttal a fehér bundájuktól szabadítottam meg őket. Itt aztán feketén-fehéren kiderült, hogy a lekvár projekt messze nem tartozik a rentábilis tevékenységek körébe, ugyanis csak a lehántott és kikukázott fehér bunda bő egy kilót nyomott. Na most ugye ha ezt megeszed a gyümölccsel, az még hagyján, de amikor kidobod, az fájdalmas. A pénztárcádnak. Ezzel természetesen senkit nem akarok lebeszélni a lekvárfőzésről, mert különösen azután, hogy megkóstoltam az elkészült végterméket, szikla szilárdan állíthatom, hogy minden pénzt megért.

A narancssárga, hajszálvékony héjakat és a felkarikázott narancsot megmértem, majd annyi súlyú vízzel öntöttem le, amennyi a gyümölcs volt. (2,5 kiló, de ez itt most nem releváns, csak tájékoztatásul írom le.) Az edényt letakartam alufóliával, kiraktam a hűvös spájzba egy napra.

Másnap feltettem az edényt a gázra, felforraltam a narancsot, főztem 25 percig, majd hagytam kihűlni. Ismét letakartam, ismét ment a spájzba.

Harmadnapra aztán fogtam a gyümölcsöt és lemértem, ekkor 3,34 kg volt. Fogtam két kiló kristálycukrot, a harmadik kilót készenlétbe helyeztem, hátha szükség lesz rá, a cukrot ráöntöttem a gyümölcsre és felforraltam az egész miskulanciát. Adtam neki 40 percet arra, hogy elnyerje a megfelelő állagot, de mivel ezt a szívességet nem tette meg, fogtam 3 evőkanál pektint, elkevertem egy maréknyi cukorral és belezuttyantottam a bugyogó lekvárba. Amikor 5 perce főtt, beleöntöttem a citromlevet és a narancslikőrt is. Adtam még egy-két percnyi forralást, hogy az alkohol többé-kevésbé elpárologjon, majd a lekvárból tettem egy kanálnyit egy hűtőből kivett kistányérra. Mivel azt láttam, hogy a tányéron elkezdett zselésedni, úgy döntöttem, hogy elkészült a narancslekvárom.

Üvegekbe porcióztam, majd száraz dunsztba tettem pihenni.

Egyáltalán nem keserű a lekvár, nem is túl édes, mivel jóval kevesebb cukrot tettem bele, mint amennyit előírásszerűen tennem kellett volna. Alig várom, hogy lássam a barátok arcát felderülni, amikor megkapják a maguk adagját, illetve erősen várom a december 25-e reggelét, amikor a frissen sült kalácsra egy réteg igen jó minőségű vajra felkenhetem és megehetem az én adagomat.

A lekvár Limara receptje alapján készült.